Az ajánlásom a testhelyzetre vonatkozóan, hogy a klasszikus buddhista meditációt érdemes ülve végezni, egyenes gerinccel, hogy a csakrák egy vonalban legyenek. A többi meditációt, relaxációt, angyal meditációt stb. érdemes úgy végezni, hogy kényelmesen érezd magad és törekedj arra, hogy a zavaró tényezőket, mint túl hideg környezet vagy túl meleg, kényelmetlen, szoros ruha, bármilyen más kényelmetlenség kiküszöböld.

Nézzük nagyon tömören, mik a különbségek a meditációk között:

A klasszikus buddhista meditációk célja a figyelem fókuszálásának erősítése, benne lenni a tiszta figyelemben. Megfigyelik a légzést vagy magát a figyelmet is. A meditáció célja spirituális, vagyis az egó meghaladása. Az elme kiüresítése, a csend megtapasztalása. Nagyon nehéz technika zaklatott állapotban és nagyon nehéz a nők számára, akik nem véletlenül erősebbek az osztott figyelemben, mint a figyelem erejének a koncentrálásában.

Adyashanti és Mooji megvilágosodott tanítók meditációi megtalálhatóak a youtube-on, akinek az angol jól megy, érdemes ezeket hallgatni. Nemcsak azért, mert azoktól tanulhatsz, akik már elérték a megvilágosodott állapotot, hanem azért is, mert a tiszta tudatosság energiáját beleteszik segítségként. 

A kezdő meditálónál megtörténhet az, hogy amíg éber tudatállapotban az én-védő, elhárító mechanizmusok működnek, tehát az egó a szőnyeg alá söpörheti a problémákat, addig a befelé fordulás során tisztán feljönnek az elnyomott érzések,  kénytelen az ember szembenézni azzal, baj van, bizony. Viszont nem akarja, vagy nem tudja bevállalni és nem képes feldolgozni azokat az érzéseket, amikkel dolga lenne. Zaklatott állapotban lehetetlen ellazulni, ha túl intenzívek az érzések, elsodornak. Ahogy Adyashanti mondja, a érzéseid pórázon húznak ide-oda…

A klasszikus meditáció nem arra való, hogy a sérült személyiség meggyógyuljon, újra nyitottá és működőképessé váljon, hanem arra, hogy a már nagyjából letisztult és komoly belső stabilitással rendelkező személyiség meghaladja önmagát. Kisebb intenzitású érzéseket meg tudunk tanúként figyelni. Tudjuk működtetni azt a technikát, hogy “felhőként” kezeljük, vagyis amikor beúszik a tudatunk égboltjába egy kép, gondolat vagy érzés, ezt megengedjük – nem harcolunk ellene én nem fojtjuk el újra – azt engedjük meg, hogy elússzon és a figyelmünk a tudatosságban marad…

Pár szót ejtenék az agykontrollos vizualizációról is. Ennek a lényege, hogy az egó a vágyait belerajzolja a jövőbe. Amennyiben nincs belső blokk és maga az életesemény amúgy is benne volt a lelkünk által választott útban, a siker gyors és látványos. Kemény karmát okoz persze, ha másik ember szabad akaratát megsértve vizualizálunk, erre nagyon figyeljetek oda! Viszont ha a személyiség egyik része ellenáll a változásnak, magyarul felépít egy belső blokkot, vagy a blokk karmikus teherből fakad, akkor a technika eredménytelen. Vagy pedig az utunkban nincs benn, a képet vizualizálni ezért nem tudjuk, mert szétcsúszik, a belső zavar nem is engedi, hogy elérjük azt a mély tudatállapotot, ahonnan tiszta képet tudunk megalkotni.

Az önismereti meditációk célja a személyiség egységének a létrehozása, a leszakad, sérült részek meggyógyítása, a traumatikus élmények feldolgozása, a tudattalan részek működésének megismerése, tudatosítása, a személyiség működésének egyre magasabb szintre emelése.

Meditációs eszközök, amik építenek, a céljuk az ember fizikai és lelki felerősítése és stabilizálása:

meditáció energiával, fénnyel való tisztításra

vizualizáció a hiányzó, építő jellegű érzés befogadására, például szeretet, biztonságérzet stb.

Én határok kitűzése és stabilizálása

az energia test, a személyiség és a lélek kibillent egyensúlyának a helyreállítása

életerő felvétele

önbizalom növelése

gyógyulás, erősödés szellemi segítők segítségével

információ szerző technikák stb. 

A másik rész pedig, amikor már a személyiség képessé válik szembenézni a problémával és megtenni azokat a belső, lelki tetteket, amikkel a változtatást belül, önmagán hajtja végre: 

félelem oldás

kudarc befogadása

más, fájdalmas emlék újraélése és feldolgozása, mint veszteségek, csalódások, bántások

elfogadása a személyiség negatív oldalának

a vágyak megtisztítása

kötődések elengedése stb. 

A meditációban tudat állapot változást hajtunk végre. A tudatalatti többnyire magától megnyílik. Ha az onnan feljövő érzés, élmény olyan erős, hogy szétzilálja az amúgy is instabil személyiséget, akkor ez káros. Ezért érdemes terapeutával együtt elindulni ezen az úton, hiszen ezek a folyamatok kézben tarthatóak és beszabályozhatóak, de ezt a technikai tudást el kell sajátítani. Nagy traumák feldolgozását fel kell darabolni, a tisztító, erősítő gyakorlatokat váltogatni kell a trauma oldásokkal, ahol annyit és csakis annyit engedünk feljönni, amit a személyiség fel tud dolgozni és be tud építeni. Megtanuljuk a felesleget újra visszazárni.

Az ima, az önátadás annál az embernél működik, akinek van hite, aki Istent nem veszítette el. 

Az önismereti út pedig azoknak való inkább, akiknek a megértés fontos, a materialista vonalról indulva nagyon más lehetőség nincs is, hiszen Istent valahol, valamelyik előző életben elveszítettük vagy megtagadtuk. Számunkra nem létezik önmagunkon kívüli formában, ezért befelé, önmagunkban tudjuk megtalálni.