Mi a különbség a nárcisztikus beképzeltség, önimádat és a valódi önértékelés között?

domoszlaikatalin — Sat, 19 Sep 2026 09:42:17 +0000

Azzal kezdeném, hogyan is alakul ki a beképzeltség. Jó ez a szó, mert valóban az egó

által létrehozott képről van szó, ami hamis.

Gyermekkorban kapunk visszajelzést a családtól, később a közösségtől a

külső-belső értékeinkre vonatkozóan.

Ha egy gyerek olyan majom szeretetet kap, ahol teljesen elmarad a hibák, gyengeségek,

a másság korrekt visszajelzése, akkor egyszerűen elhiszi azt, hogy ő mások felett áll.

Másik véglet is nárcizmust eredményez, amikor olyan fájdalmas módon éli meg a gyermek a semmibevételt, a megaláztatásokat, aminek a fájdalmával sem

szembenézni, sem megbirkózni nem tud és ezért hoz létre egy hamis, felhájpolt énképet, amiben olyan szinten elkezd hinni, hogy teljesen elszakad a valóságtól

. Mert ha il

yen vagyok, akkor imádnak és nem bántanak… Akkor megkapom végre azt a csodálatot, ami után sóvárgok…

A valóságtól való elszakadás aztán létrehoz olyan tipikus viselkedés formákat, mint a „én mindent jobban tudok” vagy a sértettségi játszmákat, ahol ha bármilyen hibával próbálod meg szembesíteni, vagy duzzog, mint egy hároméves, vagy dühkitörése van, mint egy igazi ösztönlénynek.

Ez az „attól érzem magam valakinek, mert jobban tudom” annyira beég, mint minta, hogy energiát ad a facebook kommentelések nagy százalékának

S mert a nárcisztikusnak életbevágóan fontos az, hogy az övé lehessen az utolsó szó, mission impossible vagyis lehetetlen küldetés egy vitát úgy befejezni vele, hogy elismerje, a másiknak, legalább részben, igaza lehet. Övé az utolsó szó, ezért érdemes ezt felismerni és az okos enged elvén ráhagyni, hátra lépni. Fordítsd az energiádat értelmes dologra

A különb vagyok másoknál hamis hite erős belső hajtóerőt ad a hibák kereséséhez, természetesen csakis másokban. Minél nagyobb az a feldolgozatlan veszteség, ahol átélte az illető a nem vagyok elég jó érzését, annál inkább ráfügg a mások lenyomására, mint drogra

, ami számára kizárólagos örömforrássá válhat. Az ilyen ember, amikor szülővé válik, szeretheti a gyermekét majom szeretettel, az én gyerekem minden más gyerektől különb, azért mert az enyém…

S ha több gyermeke van, az egyiket kiválasztja, a másikat végletesen lenyomja… A terápiás tapasztalataim azt mutatják, hogy a kedvenc gyerek sérülése, a valóságtól való, megbetegítő elszakadása nagyobb, mint a nem kedvenc gyereké. Ez a felnőttkori sikertelelenségekben, problémákkal való megküzdésben megmutatja magát.

S ha ráébredsz, hogy a nárcizmus annyira súlyos tud lenni, mint egy drog függés, találkozol vele az életedben, mert az emberek jó része ezen a szinten van vagy próbálja meghaladni, akkor mi a teendő?

Egyrészt el kell fogadni, ez most egy fejlődési szakasz. Tükör neked is, hogy felismerd a saját hibá

s műk

ödésedet. Ha észreveszed, hogy elkezdesz leminősíteni, hibákat keresni, másokat lenyomni akár csak gondolatban, akkor ettől csak úgy tudsz megszabadulni, hogy az eredeti elégedetlenséged okait kioldod. Ha a saját értékesség érzésed a helyére kerül. A belső béke akkor jöhet létre, ha el tudod fogadni azt ahol tartasz és a változásod, lelki fejlődésed tempóját. Az elfogadás akkor jöhet létre, ha a traumák gyógyulnak. Gyermekként nem volt meg a tapasztalatunk ahhoz, hogy jól értsük, a bántó kritika a másik emberről szól. A rossz gyerek vagy arról szólt, hogy a szülő például képtelen a felismerésre: nem vagyok elég jó ahhoz, hogy a jót lássam benned. Nem értek ahhoz, hogy jól jelezzek vissza…

A gúnyolódás, leminősítés és társai nemcsak negatívak, generálnak egy negatív karma kört, olyan ez, mint a piszkos vízben úszó és egymást visszarángató kiskacsák világa, ahol az elengedés hozza azt meg, hogy szárnyalni lehessen…

A lelki gyógyulási folyamatot érdemes alátámasztani ezzel az imával:

- Kérlek Istenem, áldjál már meg engem, hogy be tudjam fejezni, hogy ennek adok energiát! Köszönöm, köszönöm, köszönöm…

- Kérlek Istenem, emelj fel engem, hogy észre vegyem önmagamban és másokban is a jót! Köszönöm

, köszönöm, köszönöm…

A másik oldal, ami a fő oka annak, hogy ezt a témát választottam, hogy a saját értékeidet hogyan tudod úgy megélni, hogy elkerüld a két végletet, a semmire sem vagyok jó áldozatiságát, mert ez is csak egó és a felfújt, beképzelt egók világát, ahol szintén elszakadás van a valóságtól.

Az igazi értékesség annak a felfedezése, hogy ott van benned maga az isteni, ami meg tud nyilvánulni értékként. Ki is kell bontani, mint potenciált. Méghozzá úgy, hogy tudod, ez nem az egód tulajdona, kapod és kaptad, mint ajándékot. A tehetség ajándék és a sikerhez mindig több ember tesz hozzá és a szellemi sík is ott van…

Ha szeretnéd helyre tenni, hogy mennyire vagy értékes, jó, használd ezt az öt kategóriát. Mi az, ami katasztrofális, ha megpróbálod Mi az, ami gyenge, mi az, ami közepes, mi az ami elég jó és mi az, ami csodálatos, isteni. Még egyszer kiemelem, az isteni az csakis flowban jön, teljes önátadással, egó nélküli üzemmódban. Ez együtt áramlás az élettel. Az elég jó, az úgy van jól, ahogy van. A közepes és az attól lefelé szintek esetében pedig ki kell választani egy vagy két dolgot, amit nagyon fontos megfejlesztened. Ennyit és csakis ennyit, mert idő és energia kell hogy legyen arra, hogy az isteni potenciált kibontsd, eltakarítsd az akadályait annak, hogy beállj az utadra, ott szépen haladj, éld a küldetésedet.

Összefoglalva, egy vagy két gyengeséget kiválasztasz és bevállalod, hogy ezekben fejleszted magad. Saját példámmal, volt egy időszak, amikor ez a két dolog nálam, az agresszivitás és a türelmetlenség volt. A türelmetlenség a legtöbb embernél komoly akadály, generálja a belső feszültséget, az elégedetlenséget, elfojtva, mint tűz energia feszíti belül a szolár csakrát. Okoz gyomorégéstől, görcsöket és más problémákat. Ezzel haladok, ahogy tudok, az agresszivitás szerencsére és mások szerencséjére is rendben van most már. Helyette bejött az önfejűség, az önmagammal szemben támasztott túlzott szigor, na ezzel van és lesz is dolgom Az összes többi gyengeséget, közepes és annál is rosszabb képességet, tulajdonságot pedig teljes elfogadással el kell fogadni, annyinak amennyi. Hozzátéve még, hogy ezek nem merev kategóriák, hanem erősen függenek attól, valaki éppen milyen passzban van. Az önmagunkkal támasztott elvárásokat igazítani kell ahhoz, milyen passzban vagyunk. A mások által támasztott elvárások, azok pedig minden esetben a belső elvárásaink tükrei, h

a benned rendben van az, hogy mire és mennyire vagy képes, akkor tudsz nem mondani. Ezt most nem csinálom vagy ezt egyáltalán nem csinálom. Csinálja m

ás, akinek fontos, van kedve és tehetsége hozzá.

Még néhány záró gondolat a depresszióval járó igénytelenségről. Bert Hellinger a családállítást megalkotó terapeuta minden estben a szülővel kapcsolatos rendezetlen energiákra vezette ezt vissza. Úgy definiálnám a depressziót, hogy az élet, amit élek, na ehhez nincs kedvem, de a megváltoztatásához meg nincs erőm. Az elveszett kedv, amikor valaki beletörik egy negatív sorsmintába, teljesen érthető. Az erő, ami a megváltoztatáshoz kell, az ott van belül, ha lerakjuk a cipelt zsákokat, feldolgozzuk a belső, veszteségből fakadó szomorúságokat. Kiemelem, hogy nemcsak az veszteség, ami meg volt, de elveszítetted, hanem az is, amit soha nem kaptál meg. S ha már a téma önértékelés, ha nem dicsértek, ha nem hittek abban viszed valamire, ha nem foglalkoztak veled bölcsen és szeretettel, akkor ezek a meg nem kapott dolgok ugyanúgy veszteségek.

Domoszlai Katalin - Spirituális terapeuta » Önimádat vs valódi önértékelés

Mi a különbség a nárcisztikus beképzeltség, önimádat és a valódi önértékelés között?