Élménybeszámoló Belső Gyermek terápiában végzett vezetett meditációs élményről:
50 éves koromra már majdnem sikerült egybe rendeznem a tendenciózusan darabokra eső életemet. Férfi emberként első sorban a metafizikán keresztül közelítettem a problémák feltárásához és megoldásához, szem előtt tartva azt, hogy más úgysem fogja megoldani helyettem, a csináld magad eszközeire hagyatkozva. Jelentős részeredményeket értem el, de egésszé sosem akart a dolog összeállni. Lennie kell meg bizony pár fontos, hiányzó részletnek. Kati tanácsára már régebb óta végeztem egyszerűbb meditációs gyakorlatot a gyökér csakrában megrekedt félelmek oldására, komoly sikerrel. Így jutott eszembe az, hogy ő, a spirituális gyógyítással foglalkozók közül már nyújtott nekem hatékony segítséget. Rövid internetes egyeztetés után abban maradtunk, hogy bepillantunk a kisgyermek koromba. Érdekes kihívásnak tekintettem, mivel a tudatalattim az öt éves korom előtt történteket olyan titkosan zárolta, hogy nem csak egy neves pszichiáternek, de egy barát által ajánlott médiumnak sem sikerült a fátyol mögé kukkantania és még saját magamnak sem. A megbeszélt időpontban a következők történtek a skype betárcsázása után. Kellemes, háborítatlan félhomályban ültem az étkező asztalon lévő iPad mellett. Egy rövid általános érdeklődés után Kati azt ajánlotta, hogy foglalkozzunk először inkább a már neki korábban említett párkapcsolati problémáimmal, amik megoldásához segítségül mutat nekem egy meditációs gyakorlatot.Nem tartottunk szünetet, a feltörhetetlen gyermekkori blokk oldása következett. Kati arra kért, hogy képzeljem el, egy labdát tartok a kezemben. Abban a pillanatban megjelent egy régi fotó, amin a 2-3 éves szöszi, nagy barna szemű kisfiú egy labdát tart a kezében. Megjelent lelki szemeim előtt, ahogy felfelé néz érdeklődve. Nem beszélt, ha Kati vezetésével kérdeztem tőle valamit, a fejével jelzett. Először azt kérdeztem, hogy van-e valaki vele, majd hogy foglalkozik-e valaki vele. Mindkétszer szomorúan rázta a fejet. Kati mondta, hogy öleljem át. Már nagyobbacska, ismét egy régi fényképről látom a már 4-5 éves, barna hajú, vékony kisfiút, a gyönyörű, nagy barna szemeivel. Bújik hozzám, ölel, átfogja a nyakamat. Anyai szeretetet kap. Ez azért is érdekes, mert a lányaim nevelése során gyakran viselkedtem a gondoskodó anya szerepében és a gyermekeim is mindig azon versenyeztek, hogy ki aludjon apával. Kati azt kérdezi, hogy mit akar adni nekem a kisfiú énem. Egy sárga műanyag kacsát, fürdőkádba való játékot, ami átalakul öntöző kannává. Kati most arra kért, hogy képzeljem el magamat virágként. Egy szép, sárga levelű, barna közepű margaréta jelent meg, ócska kis műanyag cserépben. A gyökértelenség szimbóluma úgy 25 év után köszönt vissza. Egy neves pszichiáter kért arra egyszer, hogy képzeljem el magam faként. Hatalmas, terebélyes lombú vadgesztenye fát láttam akkor. Mikor azt mondta nézzem meg a gyökérzetét, gyakorlatilag nem is volt neki. Kati azt kéri, ültessük el a kisfiúval a virágot. Kisnémedin, szülőfalumban vagyunk, a szép határban. Ketten locsoljuk az elültetett virágot, amiből hatalmas napraforgó lesz, ami csak egyre nő az ég felé. A gyakorlat zárasaként Kati arra kért, hogy zárjam a szívembe a kisfiút, szeressem őt és hagyjam, hogy ő is szeressen engem. Egész idő alatt elemi erővel éreztem a kellemes borzongást. Az is érdekes, hogy mindkét vezetett meditációs gyakorlat milyen könnyeden zajlott, pedig tudom magamról, hogy jelenlegi energia szintem igen alacsony. Úgy éreztem, ebben is kaptam segítséget a távolból, mint ahogy furcsa mód teljesen nyugodt és fókuszált is voltam, ami a délutáni órákban nem jellemző rám. Köszönöm!
