Archive for február, 2018

 

Minden 7 éves kor előtti élmény ( és ebbe a magzati élmények is beletartoznak ) és kapott visszajelzés arról, hogy egy gyerek mennyit ér, mennyire szerethető, beépül a személyiségünkbe mégpedig stabil önmeghatározás formájában. Ez vagyok én… Ha “csak úgy lett” értetlenül áll az előtt, mi az élete célja. Ha egy instabil, működéképtelen házasságot kellene pont neki összetartania, akkor olyan megmentő szereppel azonosul, ahol olyan dolgokat vállal be, amik meghaladják a lehetőségeit. Haszontalannak érezheti magát. A logikus, kritikus gondolkozás kialakulása 7 éves korra tehető, tehát ezt megelőzően nem áll rendelkezésünkre az a képesség, hogy megkérdőjelezzük a szülő véleményét, cselekedeteit. Egyszerűen elhisszük, igaza van, hogy azok vagyunk, aminek a szülő bennünket lát. Ahogy bánik velünk, azt megérdemeltük. A szülő csalódik bennünk, az nem azt jelenti, veled van a baj, sokkal inkább vele, a szülővel. Azért, mert a szülő elvárása, értékrendje, hamis illúzió világa a valóságtól elrugaszkodott. A nárcisztikus szülő a saját belső értéktelenség érzését kompenzálja a perfekcionizmussal, felsőbbrendűséggel. Ezért aztán ennek a szülő típusnak semmi sem elég jó, még nagyobbat sérül a gyerek ha van a családban egy kedvenc, akit kritika nélkül ajnároznak. Sőt a “bezzeg a testvéred” vagy “bezzeg amikor én” összehasonlításokkal tovább torzítják a gyerek önmagáról alkotott képét. Ha a szülő arra vágyik, hogy fia vagy lánya szülessen és bumm, pont az ellenkezője lettél, hát a tény az, hibázott amikor mindenhatónak képzelte magát és pont Te vagy az, aki szembesítette azzal, hogy bizony nem az. A maximalista, perfekcionista szülőt folyamatosan szembesítjük azzal, elvárásainak megfelelni nem tudunk. Minél sérültebb a szülő személyisége, annál keményebbek a következmények és ez a gyengébbik félen, a gyereken csattan. Jön a büntetés azért, hogy olyan vagy, amilyen vagy. Maga a büntetés nagyon fájdalmas és mély sebet okoz. A szeretet megvonása büntetés, ahogy az elmaradt dicséret és ajándékok is azok, az elhanyagolás összes formája, ahogy a megszégyenítés, a lelki esetleg fizikai terrorban tartás is büntetés. Felnőttként már felismerhetjük, hogy melyek azok a negatív énkép minták, amik gyógyításra, korrigálásra szorulnak.

Én vagyok az, aki csalódást okoz helyett azt a pozitív önazonosulást kell befogadni, megtapasztalni, magunkévá tenni, én vagyok az, aki sikeres. A szerethető, az elfogadható. A csalódást kell hogy okozzak, mint belső drive ( drive azt jelenti önsorsrontó belső hajtóerő ) olyan helyzeteket vonz, ahol bevállalunk teljesíthetetlen feladatokat, rendszeresen olyanokat, amik egyáltalán nem a mi feladatunk. Ugyanis boldoggá, elégedetté tenni a másik embert akkor lehet, ha neki erre a belső képessége meg van. Vagyis képes örülni. Ha sérült az öröm megélésének képessége, most használnom kell a pontos magyar kifejezést az illető búval b&szott :-) nincs az az Isten pláne egy tökéletlen emberi lény, aki képes arra, hogy olyat tegyen érte, hogy örülni tudjon. Aztán van a másik szintén súlyos eset, hogy tud örülni, de hogyan! Annak tud örülni, ha a másikat bánthatja, kritizálhatja, megszégyenítheti. Ha a szomszéd tehene is megdöglik. Ha kudarcot vallasz, mert akkor dicsőítheti magát, ő megmondta. Az örömnek ez a szintje igen távol áll attól, ami a feltétel nélküli szeretet szintjéhez kapcsolódik, ez pedig az együtt tudunk örülni képessége. Mivel az együtt örülés egy képesség, tudati szint, ezért a tény az, valaki vagy képes erre vagy nem. Ha nem képes rá, akkor a megoldás az, feloldani azt a drive-ot ami az adott emberhez téged bekapcsolt és elengedni, kirezegtetni az életedből. Ha időnként képes az együtt örülésre az adott ember, időnként meg elveszik a saját negatív bugyraiban, akkor a kapcsolódásban rendesen vannak még potenciálok, hogy magyarul mondjam, a belőled áradó szeretet, öröm, elfogadás a másikra úgy hat, kinyílik, gyógyul, ő is sugározni kezd.

Mikor elkezdtem ezt magamban helyretenni, én vagyok az, aki csalódást okoz, az a részem, aki képes a nevetésre, látni mennyire nonszensz és komikus is egyben ez, ahogy mi emberi lények játszmákba bonyolódunk, ahogy felismertem a Siker az, ami igazából hiányzik, elkezdtem nevetni azon, amikor megint és sokadszorra a csalódást generáló helyzetet bevonzottam, jé most megint sikeresen okoztam csalódást :-D

A valódi siker befogadásában, megtapasztalásában segítségünkre jöhet – ha hívjuk – az Atlantiszi angyalok közül Stamiel, mint specialista, ő ugyanis a Siker angyala. Üzenete ez: meg tudod csinálni. Vagy ez: hagyd a francba :-) Segíthet abban, hogy megmutatja, ha egy pozitív változást egyedül Te blokkolsz. Saját magadat akadályozod.

Ha szeretnél terápiás segítséget, szívesen segítek, online tudunk terápiában együtt dolgozni, skype-on vagy messengeren. 

Bővebb infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.

 

 

 

 

Képzeld el, hogy a lényed egy ház. Ha valaki elhagyott, de nem tudod elengedni, azt jelenti a lelked egy darabja egy lezárt szobában van kettesben vele. Minden félelmed, vágyad, örömöd és szomorúságod ott van abban a szobában ami összeköt Vele. Az ablak zárva. Ha beletörődsz, fogod az ajtó kulcsát és a tengerbe dobod. Beletörődtél, de nem engedted el, most már a lényed még egy része is lezárt, aki vagy a kulcsot próbálja kétségbeesetten megtalálni, vagy értetlenül áll a bezárt ajtó előtt.

 

Az elengedés azt jelenti, bemész abba a szobába, ahol Ő van. Megélsz és elengedsz minden érzést ami odaköt. Újra és újra, amíg a kötelék szálak mind semmivé válnak. Akkor kitárod az ajtót, kinyitod az ablakot. A napfény beragyogja a szobát, a szívedben nem marad más, mint elfogadás és szeretet.

 

Mivel ajtó, ablak nyitva, Ő is visszajöhet, vagy bárki más, akit az ott ragyogó szeretet és elfogadás bevonz.

 

Amikor vezetem a gyakorlatot, segítek kinyitni az ajtót. A kötelék szálak a két ember között színes energia szálakként jelennek meg, konkrét csakrákat kötve össze.

Támogató arkangyal Azrael, aki a feltétel nélküli szeretet erejével tisztítja ki a bánatot.

Segítségül hívhatjuk még az atlantiszi angyalok közül Simiel, aki gyógyító energiát ad a párkapcsolati életterületre. 

A legtöbb embernél a lezárt szobában nem egyetlen embert találnánk. Ezért a gyakorlatban érdemes úgy megjeleníteni, hogy alapból egy folyosót lássunk, az Elengedésre Váró Kötelékek folyosóját. Ahány ajtó, annyi kötődés más emberekhez. Nagyon sok esetben a szerelmi kötelék elengedése azért nem sikerül, mert gyerekkori és előző életes elszakadás feldolgozatlanságára épül rá. Köteléket okoz a feldolgozatlan sajnálat önmagunk és a másik ember iránt egyaránt, a megaláztatás, a félelem, a megcsalás és megcsalatás, a megsértett büszkeség, a jövőről alkotott tervek és vágyak, a kevés voltam érzése, a hazugságok oda-vissza, a szeretet és figyelem adásának vágya és a megkapásának a hiánya, az elszakadás fájdalma, a kapott bántások miatti düh és fájdalom, az adott bántások, be nem tartott ígéretek miatti lelkiismeret furdalás, hogy a legfontosabbakat említsem.

 

Az egész probléma mögötti spirituális seb maga a Teremtés, az Egységből való kiszakadás. Az elveszett paradicsomot keressük minden kötődésünkben. Azrael arkangyal üzenete szerint, nekünk embereknek azért ilyen nehéz és fájdalmas az elengedés, mert kevés a világunkban a szeretet. Biztosra akarunk menni, hogy a társunk a mienk marad, addig, amíg szükségünk van rá. Kapaszkodunk, függünk. Ha kötelék mentesen élünk, felszámolva a negatív érzéseket, amik a kötelék alapját képezik, a szívünk újra rá tud nyílni az életörömre, a változásra, a belső harmónia lényünket kitölti. Az összetarozás, ami szeretetre, együtt fejlődésre és támogatásra épül nem tartja vissza azt, akinek mennie kell, mert már más tapasztalatokra van szüksége.  Kapcsolódhatunk szabadon más emberekhez, azért mert együtt lenni jó, nincs benne sem sóvárgás, sem erőlködés, sem függés.