A teljesség igénye nélkül, inkább ráhangolódásként azt ajánlom, nézd meg a youtube csatornámon a feliratozott videókat – és másutt is :-)

Adyashanti – tőle egy érdekesség, azt tartják róla a zen útján világosodott meg, ő erre azt mondta, felébredtem a zenből. Önátadással a kegyelemnek.

Amit nekem ő adott a meditációk mellett, két ajánlás, amit érdemes elfogadni. Az egyik, legyen arányban az elengedés és az elfogadás az utunkon. A spirituális úton divatos lett az elengedés, kibillenünk az egyensúlyból, ha az elfogadás a háttérbe szorul. Elfogadása a gyógyító erőknek, a szeretetnek és nem utolsósorban az emberlétünk tökéletlenségének. A másik pedig az, helyezzünk hangsúly arra, meggyógyuljanak a sérült ember részeink. 

 

Dr. Hawkins pszichiáterként dolgozott és extrém súlyos állapoton keresztül érte el a megvilágosodást. Erről az egyik videójában úgy beszélt, az imádságára válaszul egy arkangyali gondolat átégetett minden akadályt.