Archive for the ‘Cikkeim’ Category

Ha a csalódástól való félelem állandóan jelen van, akkor a vágyakozás, sóvárgás rezgésében vagyunk.

Az ésszerű óvatossággal, gondos körültekintéssel ellentétben ez a félelem is negatív hatással van ránk, mégpedig kétféleképpen, vagy bezár és megbénít vagy túlpörget.

Ha tudatos a csalódástól való félelmed, ki is mondod, szeretnék boldog és sikeres lenne DE. Minden mondatodban ott van a DE. Vagy velem van a baj, nem vagyok elég tökéletes. Úgyis csalódni fogok. Vagy a többiekkel van a baj, az emberek MIND önzők, hitványak, hazugok és csalók. Ha figyelsz arra, ahogy fogalmazol, észreveszed, pontosan úgy beszélsz, úgy gondolkozol, ahogy egy gyerek. Ugyanis amikor egy negatív érzésben, állapotban bent ragadunk, sötét helyzetként éljük meg a valóságot, az azért van, mert a személyiségünk, anno a gyerekkorban a sorozatos csalódásokat élt meg. Akár mi magunk okoztuk másoknak, akár mi csalódtunk, a bennünk élő gyermek elfogadta ezt, mint a Világ működési elvét. A Világ egy olyan hely, ami csalódással van tele.

Ha csalódást okoztál a szüleidnek, mert olyan vagy, amilyen, akkor beépült a BEZZEG SZINDRÓMA. Összehasonlítottak másokkal, a testvéreddel, az iskolatársaiddal. S tény, igen könnyen lehet másokban találni olyan képességet, tulajdonságot, amiben mások előrébb vannak mint Te. Ha eddig még nem tetted fel a kérdést, akkor én most felteszem, ha ez ennyire könnyű, miért nem látták meg benned azt, amiben Te vagy csodálatos? Oké,  legalább átlag feletti, különleges, igen jó? Azért, mert ha kaptál egy szülőt, aki nárcisztikus, az a saját, jól leplezett értéktelenség érzését kivetítette rád. Kívülre rakta és ott kritizálta. Benned. Mert rendelkezett a másik meghatározó elakadással, ami a nárcizmust jellemzi, hogy építő önvizsgálatra, saját hibákra való szembenézésre képtelen. Ahogy empátiára és támogató dicséretre sem…

Nézzük mi történt, amikor Te csalódtál. Csalódásainknak két fő típusa van. Az egyik típus, amikor bedőltél egy ígéretnek. A másik, amikor magadnak álmodtál meg valamit, amire a valóság kíméletlenül rácáfolt.

Felnőttként elszenvedett csalódásaink egyik oka egy kevésbé ismert. Ezért kiemelten fontosnak tartom, hogy felvértezhesd magad a tudatosságra támaszkodva. Van olyan helyzet ugyanis, hogy a saját jóságunkat, erősségünket vetítjük rá a másik emberre, aki viszont jóval alacsonyabb fejlettségi szinten áll. Hisszük, többre képes, mint amire valójában. Például ha tudsz szeretni valakit és hiszel abban, ez elég ahhoz, hogy viszont szeressenek. Vagy segítesz és arra számítasz, ezt visszakapod. Kedves vagy és türelmes és ezt a másiktól el is várod. Joggal kérdezheted, akkor mi is van azzal a törvénnyel, azt kapom, amit adok? Ha segítesz például valakin, aki szimplán kihasznál, akkor nem szereted saját magadat. Ha szeretsz valakit, aki saját magát szereti, téged annál kevésbé, megint csak az van, nem szereted saját magad. Magadnak azt adod, nem vagyok értékes és szerethető. Az Univerzum nyilván ugyanezt tudja adni neked a többi emberen keresztül.

Ahogy saját magaddal bánsz, úgy bánik veled a többi ember.
Jó hír, ezen tudsz változtatni!

A csalódás valamennyi formája fájdalmas, túl fájdalmas, ezt az érzést ezért elfojtjuk. Tesszük a gyerekkorban azért, mert egyedül a szülőre számíthatunk. Ha bennük nem tudunk hinni, az egész világunk összeomlik. A túlélés érdekében aztán szépen lekerül a fájdalom, szomorúság érzése a tudatalattiba. Viszont ha a tudatalattiban ez a fájdalom és ez a félelem ott van, feldolgozatlanul, az egó millió trükköt bevet, hogy blokkolja azokat a helyzeteket, ahol a csalódást újra – esetleg – át kellene élned.
Ha valamit meg kellene tenned, hirtelen más dologban kezdesz. Nem fejezed be, amit elkezdtél. Bezárod magad. Virtuális és más függésekkel helyettesíted azt, hogy ÉLJ. Megnyílj, kapcsolódj, tapasztalj. Nem tudsz kérni.
Túlpörögsz, ha attól félsz csalódást okozhatsz. Vagyis annyira extra jól akarsz teljesíteni, hogy aztán ebben alaposan kimerülsz és kimerülten bumm, azonnal becsúszik egy hiba.

A gyermekkori sérülések feldolgozása mellet kiemelten fontos az, hogy a másik embert és saját magadat reálisan lásd. Ez az alapja annak, tudd, mire számíthatsz.

Dr. Hawkins megvilágosodott tanító ajánlása szerint tegyél különbséget ítélkezés és aközött, tisztán látod a másik ember. ” Ha tudnának jobbak lenni, jobbak lennének ” Mérd fel az erősségeiket és a gyengeségeiket egyaránt. Ismétlem, tudnod kell, mikor legyél óvatos és körültekintő. Az ítélkezés maga attól negatív, hogy hiányzik belőle annak az elfogadása, hogy a másik ember mire képes.

 

Ha terápiás segítségre van szükséged a csalódások, félelmek feldolgozásához, írj nekem a dk1011@live.dk email címre!

A harag akkor keletkezik bennünk, ha irreális elvárást támasztunk. Olyan dolgot várunk el a másik embertől, amire az nem képes. A csalódás és a veszteség érzése, fájdalma van a harag érzése alatt. Maga a harag és a megbocsátás azért nehéz, mert a harag három részből tevődik össze. A jelenben haragszunk valakire, de ez mögött még ott van az, hogy haragszunk saját magunkra, ugyanis van felelősségünk azért, méghozzá teljes felelősségünk, amiért ez a szituáció kialakult. Amikor jelentősen túlreagáljuk a helyzetet, akkor ott van mögötte egy múltban keletkezett harag is, ami a közvetlen családunkkal kapcsolatos, a gyerekkorból jön. Amikor irreális elvárás támasztunk egy másik ember felé, ez abból fakad, hogy a másik emberre rávetítünk egy idealizált képet, olyan képességeket, tulajdonságokat, energiaszintet, amik messze vannak attól a ténytől, hogy a másik is emberből van. Legyetek nagyon óvatosak azzal a hamis érzéssel, hogy a teljes oldás helyett azt az egó-mítoszt választjátok, hogy én megbocsátok és ezzel felsőbbrendűbb vagyok mint a másik, aki ott hibázott. Ennek a karmikus következménye ugyanis az, ha a hamis megbocsátás, a mártír szerepbe bújás mintává válik, rögzül, kimarad az a rész, hogy felvállaljuk a saját felelősségünket. A teljes felelősséget. Ezért a karma működésbe lép, megcseréli a szerepeket. Azt veszed észre, pontosan ugyanazt csinálod, amit a másik embernek képtelen voltál megbocsátani. A megbocsátás legnehezebb része pedig az megtalálni és kinyitni azokat a múltbeli, gyerekkorbeli traumákat, ahonnan a legtöbb haragunk fakad. Amikor a bennünk élő gyermek sérült, lemegyünk gyerekbe. Felerősödik az ideál kergetés és a csalódások újra és újra bekövetkeznek. A sérült belső gyerek függő helyzetekben ragad. Ugyanis azokat a szükségleteit, amiket anno a szülei nem elégítettek ki, mint elismerés, figyelem, gondoskodás, ajándékok, biztonság adása, segítség nyújtása stb játszmákkal próbálja megszerezni. Hízeleg a figyelemért. Hisztizik. Durcáskodik. Hibáztat. Fenyegetőzik. Hogyan lehet felvállalni felnőttként a felelősséget? Az első és legfontosabb kérdés, mire vágyom, mi a szükségletem. A második kérdés az, milyen formában kaphatom meg azt az energiát, legyen az figyelem, szeretet, elismerés és leginkább kitől. Mivel blokkolom, hogy befogadjam. Ugyanis ha újra belép a hamis elvárások sora, a negatív gyerekkori hiányok, nélkülözések mintája, olyan emberhez fordulunk, aki azt, ott egyáltalán nem tudja, vagy nem akarja adni. Mert nem képes rá, vagy nem az ő dolga. Vagy azért, mert érzi, ebben a helyzetben ki van használva. Elakadt az energia visszaáramlása. A megoldás az az, hogy ezeket a játszmákat felismerjük és feloldjuk. Ugyanis játszmákra csak akkor van szükségünk, ha hiányzik a tudatosság. A gyógyító forráshoz való kapcsolódás. A gyógyító forráshoz való kapcsolódás tölti ki a mély hiányokat és gyógyítja be a sebeket. Tesz bennünket képesség arra, hogy adjunk és elfogadjunk. Hogy felelősséget vállaljunk az életünkért. Felnőttként. A felelősség vállalása ugyanis felszabadít. Ha én teremtem a világomat, a negatívot is én teremtettem bele. Rajtam múlik, hogy ezt megváltoztassam. Szeretnék még félreoszlatni egy mítoszt az önismerettel kapcsolatban. A szakpszichológiában és “spirituális” vonalon is elterjedt az a nézet, hogy az önismeret gyógyít. Ez tévedés. Az önismeret egy elengedhetetlen lépcsőfok a gyógyulás, traumafeldolgozás, felnőtté válás folyamatában. Viszont az az energia, ami a gyógyulást teljessé teszi a Forrásból fakad. Akár az egyik marad ki, például ha az önismeret, a mintafelismerés tudatosítása nélkül fordulunk például isteni, angyali segítség felé, a felsőbb erő azt tudja tenni értünk, még tisztábbá, még plasztikusabbá teszi a negatív mintát. Visszajelez vagy éppen beint az Univerzum  Ha pedig a Forráshoz való kapcsolódás blokkolt, akkor a felszínre törő kaotikus érzések megoldhatatlannak tűnnek, az adott ember tehetetlenségként éli meg és jobb megoldás híján ismét visszafojtja, hárítja vagy éppen kiprojektálja valaki másra.

Ha segítségre van szükséged, online terápiában fordulhatsz hozzám, keress bizalommal!

Orgazmus képesség vs orgazmus képtelenség

 

A női orgazmus képességről, annak fajtáiról, a frigiditásról nagyon sok megközelítésben olvashattok.
Tapasztalataim alapján, azok a nők akik a spiritualitás felé nyitottak, már eljutottak a pszichoszexuális fejlődésben arra a szintre, hogy képessé válhatnak a tantrikus szexuális élmények befogadására. Erről bővebben a Huszti Sanyitól olvashattok, itt:

http://onmegvalositas.hu/blog/husztisanyi/mire_jo_tantra_paroknak_es_szi…

A képesség bennünk él, kibontható, megtanulható, ennek ellenére nagyon sok nőnek gondot okoz még a normál szexuális együttlét élvezete is, orgazmus képességük vagy annyira gátolt, hogy egyáltalán nincs orgazmusuk, vagy pedig szükséges hozzá a csikló ingerlése.
Alapvetően fontosnak tartom magának a hüvelyi orgazmusnak a megtapasztalását, ami a belépő a további tantrikus élményekhez.

Nézzük először is magukat a gátlásokat, amik a testi-lelki mély megnyílást akadályozzák.
Terápiában a gátlásokat, blokkokat fel lehet oldani, más és más megközelítés és meditációs típus szükséges, attól függően, hogy maga az elakadás melyik időszakban keletkezett. A kapcsolatfelvétel a Belső Gyermekkel kiemelten fontos, mivel szexuális magatartás mind a férfiaknál, mind a nőknél pontosan visszajelzi, melyik életszakasz tanulnivalói akadtak el, negatív mintarendszert létrehozva. A negatív minták hozzák létre a fixációkat, mint például az anális vagy orális fixáció. Kielégítetlen gyerekkori szükségletek garmada, az oidipusz időszak erre még rátesz jó adag feldolgozatlan élményt.
A hét éves kor előtti blokkok szimbólum terápiával oldhatók fel, mert a gyermek énünk világa először tisztán ösztönös, később ösztönökkel és érzésekkel telített mágikus, mesés világ.
Kiemelten fontosnak tartom e mellett a tinédzser kori élmények átdolgozását is. Hiszen ha egy nőben, vagy egy férfiban ott maradt bármilyen negatív élmény és kinél nem, legyen az undor, megaláztatás, kudarc, az a megnyílás képességét nagy mértékben blokkolja.

Minden olyan szexuális együttlét, ahol a nő az orgazmusig nem jut el, kudarc.

Természetesen az egó a hárítási eszközeihez nyúl, mint például áthárítja a felelősséget a partnerre.
Ezzel szemben tény az, hogy olyan szexuális fejlettségű partnert vonzunk magunkhoz, ahol mi is valójában tartunk.
Addig, amíg egy nő nem tud beleszeretni a saját testébe, ünnepelni a nő-séget, addig felesleges elvárni a férfitől, hogy ezt helyette tegye meg.
A férfiak potencia és más szexuális problémái mögött szintén ott vannak azok az elakadások, amiket a kora gyerekkorból vagy a tinédzser korból hoztak magukkal.
Véleményem szerint sokkal nagyobb probléma maga a gátoltság, mint pusztán a szexuális technikák ismeretének hiánya. Hiszen ha a bennünk élő gyermeki rész nyitott és spontán, mindent kipróbál, a jelenben van, képes új dolgokat örömmel felfedezni, megélni. Amit a csakrákról érdemes tudni, az őselemi energiákról, szexualitásban elsősorban a tűz és a víz energiája kiemelten fontos, emellett a női-férfi energia vonalak, mint Ida és Pingala használata, pár meditációs gyakorlattal megtanulható, használható. A technikai részének az elsajátítása pedig legkevésbé a pornó filmekből, sokkal inkább tapasztalt partnertől, értékes erotikus olvasnivalókból hozzáférhető.

Mondok egy konkrét példát az elakadás működésére. A legsúlyosabb, legsötétebb élmény maga a megszégyenítés. Minél korábban történik, annál nagyobb a törés, amit okoz. A túl korai, kényszerített szobatisztaságra való szoktatás például létrehozza azt a karakter fixációt, ami berögzült kényszeres viselkedést jelent, hogy a megalázó szituációt újra és újrajátsza az illető, átélve ugyanazokat a fájdalmas élményeket és amit annak idején az anyjának visszatörleszteni nem tudott, azt a partnerén éli ki vagy megpróbálja kiélni.
A blokkok feloldása a nagyobb munka véleményem szerint. Ehhez szívesen adom a tapasztalatomat, tudásomat.

domoszlaikatalin on november - 13 - 2014
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim

Képzeld el, hogy a lényed egy ház. Ha valaki elhagyott, de nem tudod elengedni, azt jelenti a lelked egy darabja egy lezárt szobában van kettesben vele. Minden félelmed, vágyad, örömöd és szomorúságod ott van abban a szobában ami összeköt Vele. Az ablak zárva. Ha beletörődsz, fogod az ajtó kulcsát és a tengerbe dobod. Beletörődtél, de nem engedted el, most már a lényed még egy része is lezárt, aki vagy a kulcsot próbálja kétségbeesetten megtalálni, vagy értetlenül áll a bezárt ajtó előtt.

 

Az elengedés azt jelenti, bemész abba a szobába, ahol Ő van. Megélsz minden érzést ami odaköt. Újra és újra, amíg a kötelék szálak mind semmivé válnak. Akkor kitárod az ajtót, kinyitod az ablakot. A napfény beragyogja a szobát, a szívedben nem marad más, mint elfogadás és szeretet.

 

Mivel ajtó, ablak nyitva, Ő is visszajöhet, vagy bárki más, akit az ott ragyogó szeretet és elfogadás bevonz.

 

Amikor vezetem a gyakorlatot, segítek kinyitni az ajtót. A kötelék szálak a két ember között színes energia szálakként jelennek meg, konkrét csakrákat kötve össze.

 

A legtöbb embernél a lezárt szobában nem egyetlen embert találnánk. Ezért a gyakorlatban érdemes úgy megjeleníteni, hogy alapból egy folyosót lássunk, az Elengedésre Váró Kötelékek folyosóját. Ahány ajtó, annyi kötődés más emberekhez. Nagyon sok esetben a szerelmi kötelék elengedése azért nem sikerül, mert gyerekkori és előző életes elszakadás feldolgozatlanságára épül rá. Köteléket okoz a feldolgozatlan sajnálat önmagunk és a másik ember iránt egyaránt, a megaláztatás, a félelem, a megcsalás és megcsalatás, a megsértett büszkeség, a jövőről alkotott tervek és vágyak, a kevés voltam érzése, a hazugságok oda-vissza, a szeretet és figyelem adásának vágya és a megkapásának a hiánya, az elszakadás fájdalma, a kapott bántások miatti düh és fájdalom, az adott bántások, be nem tartott ígéretek miatti lelkiismeret furdalás, hogy a legfontosabbakat említsem.

 

Az egész probléma mögötti spirituális seb maga a Teremtés, az Egységből való kiszakadás. Az elveszett paradicsomot keressük minden kötődésünkben. Biztosra akarunk menni, hogy a mienk marad, addig, amíg szükségünk van rá. Ha kötelék mentesen élünk, felszámolva az érzéseket, amik a kötelék alapját képezik, a szívünk újra rá tud nyílni az életörömre, a változásra, a belső harmónia lényünket kitölti. Kapcsolódhatunk szabadon más emberekhez, azért mert együtt lenni jó, nincs benne sem sóvárgás, sem erőlködés, sem függés.

 

Nagyon sok munka van benne, de megéri.

 

Terápiás segítséggel kapcsolatos infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.
 
domoszlaikatalin on október - 5 - 2013
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim

Az Ent a fában testet öltött Lény, minél idősebb a teste, annál bölcsebb a lelke. Fiatal fáknál éreztem, hogy nagyon segítőkészek és lelkesek ugyan, de jóval kevesebbet tudnak mint én, pránát szívesen adtak, de van amikor ennél többre van szükségünk.

Hogy hogyan kezdődött? Első élményem spontán történt. Horvátországban az apartmanunk előtt állt egy szép nagy pálma. Szeretem a pálmafákat. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam a szívem és átküldtem neki: szeretlek! Azonnal válaszolt, én is! A rezgés, amit átküldött, szavakkal csak nehezen körülírható, nagyon élő, nagyon üde, beburkolta az egész energiatestemet, megérintette a szívemet. Soha még ezt a típusú rezgést nem éreztem azelőtt. Azóta sem, mert olyan pálmafás volt.

Aztán Hermess barátom tanított energiákat érzékelni, kirándulásokon fákat öleltünk. Mégis az igazi segítséget a nagy kiborulások, érzelmileg felzaklatott állapotokban adták. Volt, hogy nem akartam, lássák az emberek, ahogy ölelem a fát, akkor a hátamat támasztottam a kiválasztott fához, a csakrák hátsó részét megnyitva feléjük.

Hogyan vedd fel a kapcsolatot velük és miben segíthetnek?

Először is hangolódj rá, most egy Enttel fogsz megismerkedni. Menj el egy erdőbe, egy parkba, vagy tiszteld meg a saját kertedben élő öreg diófát. Lépj oda hozzá és köszöntsd. Annyira végtelenül boldogok, ha végre egy ember kommunikál velük. Megértőek és türelmesek. Ha szeretetet szeretnél áramoltatni, öleld át a fát szemből. Kérd azt a típusú szeretetet, amiben a legnagyobb hiányod van, ne csak a szívedet, hanem a szolárt is nyisd ki, engedd, hogy úgy szeressen, ahogy szeretve kell legyél. Ha azt szeretnéd, hogy tanítson, hogy megtisztítsa az energia rendszeredet vagy válaszoljon a kérdéseidre, megtanítson, hogyan földeld le magad, akkor ülj a puszta földre és támaszd a hátadat neki. Legutóbb találtam egy olyan fát, aminek a törzse és a gyökerei kényelmes fotelt képeztek. Hozzá még párszor biztosan visszamegyek.

Miután köszöntél neki, kérd meg, hogy tisztítsa meg az aurádat és a csakráidat. Ez fontos, mert fel kell emelkedned az ő jóval magasabb, tisztább rezgésszintjére ahhoz, hogy a kommunikáció is működni tudjon. Megnyitod az aurádat és a csakráidat felé, beengedve az energiáját. Pusztán annyi a dolgod, legyél nyitott magára az élményre. Megkérheted a fákat, töltsenek fel pránával, vagyis életerővel. Ehhez még fizikai kontaktusra sincs szükség, elég megkérni őket, adják, és neked annyi a dolgod, hogy a légzéseddel a levegőben lévő pránát az alhasban lévő energiabankba töltsd be.

Legutóbb nagy múltbeli traumát nyitottam fel, aminek az energia lenyomata a lapockám magasságában volt. Túl nagy volt a fájdalom, hogy egy-két meditációval sikerüljön átégetni. Az Ent a szívcsakra hátsó részén lépett be az energiájával, elkezdte letisztítani, átmosni a lelki sebet, fizikailag éreztem, ahogy csinálja, ahogy halad lefelé és a gyökércsakrámon keresztül belevezeti a felesleget a földbe. Nem fogja megoldani helyetted azt, amiből tanulnod kell, viszont segít, hogy fizikailag és lelkileg is olyan állapotba kerülj, hogy sikeresen meg tudj birkózni a feladattal. A szétcsúszott, zavaros állapotok ugyanis nem alkalmasak a tudatosításra, mert ahhoz erő és tiszta fej szükséges.

Ha megkéred, képes felépíteni a földelésedet, vagyis energiaszálakat vezet a gyökércsakrádból és a talpadon keresztül le a földbe. Segít, mert megmutatja, hogy a földből hogy vedd fel a tiszta földenergiát, a víz típusú energiát és hogyan kell ezeket fel-le áramoltatni. Az érzés, amivel eggyé tudsz válni, onnantól a tied, mint képesség. A földelés képessége azt jelenti, hogy az életben maradáshoz szükséges anyagi forrásokat fel tudod venni és el is tudod engedni a felesleget. Megtanít a stabilitásra, ha kéred. Ez érdekes élményt adott. Egyszer szemből öleltem egy fát, full tele kudarcélménnyel és az Ent így kommunikált velem: átküldte az érzést, meg vagyok stabilan tartva, de kihúzta a lábam alól a földet. Lebegtem és tartott stabilan. Aztán leesett, hogy ez azt jelenti, teljesen át vannak vágva a gyökereim. Hát hogyne. Hiszen apám, anyám, mind a ketten megtagadtak, mint gyereküket. Mitől is lennének gyökereim.

A stabilitásról kérdeztem, ha olyan bölcs vagy, mondd csak el, hiszen könnyű neked, hogy a jó életbe legyek stabil, ha folytonosan mozgásban vagyok? Könnyű neked, itt állsz már több száz éve, senki a gyökereidet át nem vágta… Csöndes mosollyal küldte át a gondolatot, ez is belső képesség, mindegy, hogy egy helyben állsz vagy 180-al száguldasz… A lélek képessége.

A kommunikáció módja attól függ, melyik csakrádat tudod vevő állapotba hozni, vagyis melyik részeddel tudsz igazán megnyílni az Ent felé. Nyugodt, letisztult állapotban gondolatokkal, párbeszéddel is működhet a kommunikáció. Mutathat képeket, nekem legtöbbször mégis az érzések szintjén adja a válaszokat. Egyszer azt kérdeztem, miért nincs párkapcsolatom, miért vagyok egyedül. Viszonylag közömbös hangulatban voltam, kissé fáradtan egy csehországi erdőben leülve, hazaúton Dániából. Jött is a válasz, olyan zsigeri mélységű félelem borított el, hogy kész voltam tőle. Oké, ez félelem, de mitől félek, kezdtem el keresni a választ, jött is, bizony az elhagyástól… Megmutatta az okot és a probléma mélységét is. Bölcsek bizony.

Buddha sem véletlenül ült az alatt a bizonyos fa alatt. Az egó képes bezárulni a saját belső poklába, ahol az öngyötrő érzések és gondolatok öngerjesztő folyamatban képesek szívni a véredet. Ha minden más kudarcot vall, keress egy fát, segíteni fog.

domoszlaikatalin on június - 14 - 2013
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim

A zsarolás azért jön létre, mert a megzsarolt ember el akar kerülni egy helyzetet, mert abban az adott helyzetben meg kellene élnie egy számára kezelhetetlennek tartott érzést. Az alapja a félelem. Félelem az elhagyástól, a kirekesztettségtől, a megszégyenítéstől, sokféle érzés lehet mögötte. Úgy érezheti akár bele is halhat, ha nem fogják többé szeretni, ha elhagyják, vagy ha a másik ember hal bele vagy történik valami jóvátehetetlen. A zsaroló erre a gyengeségre érez rá. A zsaroló szintén gyenge, fejletlen személyiség, hiszen ha meg tudná normális úton szerezni, amit kizsarolt, akkor nem kellene ebbe a negatív karmát okozó helyzetbe kerülnie.

A megzsarolt ember reakciója a személyiségétől függ. Ha el akarja kerülni az adott helyzet felvállalását, a megtanult konfliktus kezelő eszközeit fogja használni, ez függ attól, hogy az erkölcsi fejlődésben hol tart és hogy az agresszivitását milyen formában éli meg, a felelősség vállalásban hol tart.

Minden ember saját magáért felelős. A másik emberért önmaga és Isten felelős. Ne játszd, hogy Isten vagy, mert az egódból csak veszíthetsz.

A zsaroló likvidálásától, a vissza fenyegetéstől a megvásárlásig széles a skála amikor pénzről van szó. Ha a zsaroló gondoskodást, szeretetet akar kizsarolni, addig tudja ezt megtenni, amíg van mit kifacsarni az “áldozatából”.

Milyen önismereti megoldások vannak a zsarolási helyzet feloldására?

Első és legfontosabb annak az elfogadása, hogy ez a helyzet azért jött létre, mert tanulnom kell belőle. Elvenni csak azt lehet, ami nem az enyém. Vállaljuk be a helyzetet, amivel megfenyegetnek.
Hogy a félelmetes helyzetet kezelni tudjuk, meditációban érdemes megkeresni, mi a félelem gyökér oka, azt kioldani. Mi az az érzés, érzések, amit hárítunk. Ilyenek például, hogy vállaljuk be a saját negatív oldalunkat, az önzést, a szégyent okozó helyzeteket. Feldolgozva azokat a múltbeli veszteségeket, amiknek az érzelmi terhét a tudattalanunkban cipeljük. Jó döntést hozni akkor tudunk, ha félelem mentessé válunk. Amikor negatív érzések hatása alatt döntünk, akkor olyan lesz a döntésünk eredménye, amilyen az az alap érzés, ami a döntési helyzetet meghatározta. Dühösen olyan helyzetbe kerülünk, amitől még dühösebbek leszünk, félelem hatására hozott döntés véget érhetetlen menekülési folyamatot indít el. Ha valakit a partnere azzal zsarol, hogy öngyilkos lesz, akkor azonnal szakítania kell. Nem tudsz segíteni, mert a partnerednek szakemberre van szüksége, akivel őszinte lehet és aki elfogulatlanul tudja azt az élethelyzetet átlátni.

Mindig érdemes ránézni, hogy vajon mi fog történni, ha feláldozod magad, milyen megoldási módszert jutalmazol, mit tanítasz a másik ember számára. Azt tanítod, hogy a zsarolás mint eszköz sikeres, ha engedsz neki!

A felelősség vállalás rendbe rakása alapvető kérdés. Ha megmenteni akarsz valakit a saját negatív karmájától, egy helyzettől, amit pontosan azért kapott, mert tanulnia kell belőle, saját magadat is csak tönkre teszed, átvéve a karmát, ráadásul a elveszed a fejlődési lehetőségét, hogy végre megtanulja az illető más módon kielégíteni a szükségleteit.

A zsarolás által kiváltott összes negatív érzés után eljuthatunk az elfogadásig. Elfogadjuk, hogy ha ezt a helyzetet jól oldjuk meg, azzal a személyiségünk gazdagabbá és erősebbé válik.

Ha azért zsarolnak, mert szeretet hiányos vagy, megtanulod elfogadni és szeretni magad.
Ha megszégyenítéssel zsarolnak akkor megtanulod felvállalni a gyengeségeidet, szeretni és elfogadni magad. Ami benned teljesen a helyére kerül, azt a környezeted is a helyén levőnek fogja érezni, nem kritizálja és nem próbálja meg elvenni.
Ha átlépik az én-határaidat, játszmákba belerángatva, megtanulod megerősíteni és elismertetni az én határokat, tudni fogja a másik, hol végződik az ő akarata és hol kezdődik a tied.

Azok a helyzetek, amik állandóan ismétlődnek, azért vannak, azért akad el a lemez, mert az eredeti helyzetben valamit rosszul oldottunk meg és az ehhez tartozó érzéseket nem éltük meg.
Például ha a szülő zsarolt bennünket, rávett bennünket, hogy megfeleljünk neki, azzal büntetett, hogy megvonta a szeretetét, megszégyenített, hogy kizárt dolgokból, akár az életéből. A félelem hatására, hogy ez megtörténik engedtük a zsarolásnak. Keletkezett viszont düh, fájdalom, csalódottság, amit elfojtottunk. Ezt az eredeti érzelmi terhet kell megtalálni és kioldani, elfogadni és feldolgozni. Mert beszűkíti a szeretet áramlását, elzár a forrástól, belekényszerít egy önsorsrontó mintába.

A zsaroló sokszor úgy viselkedik, mint egy követelőző gyerek. Pontosan azokat az eszközöket használja, amivel annak idején a szülőre hatni tudott. Ebből következtetni lehet arra, hogy hány éves korban keletkezett a személyiség sérülése, hová kell visszautazni, hogy kioldhassuk a mintát.

A zsaroló is áldozat, a saját nem tudásának, lelki fejletlenségének az áldozata. Megmenteni saját magát csak akkor képes, ha megérett arra, hogy felvállalja a felelősséget a saját sorsáért, a saját döntéseiért.

 

domoszlaikatalin on április - 29 - 2013
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim

A gyökércsakrából indulnak ki a gyökereink, ezeken az energia vezetékeken kapcsolódunk a Föld energiájához, adjuk le a felesleges, szennyezett energiáinkat és vesszük fel a bennünket tápláló, építő energiákat, elsősorban a föld és víz típusú energiákat. Az általunk leadott anyag más élőlényeket táplál, a Föld, a növények újra tisztítják, feldolgozzák azt, ami nekünk már nem kell, ami minket mérgez, ami nekünk felesleges teher.

Sérült gyökereink a következő területeken okoznak zavart: életben maradás képessége, a megélhetési források megteremtése, a létbiztonság, a stabilitás, a tartalékolás, az otthonunk megtartása. A kezelhetetlen mértékű adósság, a tartós munkanélküliség, a gyakori költözés, a pánikrohamok, ok nélküli állandó szorongások a gyökerekkel kapcsolatos komoly problémákat jeleznek.

A teljesség igénye nélkül, mik a fő okok, mikor és mitől sérülnek a gyökereink?

A magzati korban, ha az anya fél, létbizonytalanságban van.
Ha az anya vagy az apa, esetleg mindketten nem akarják a gyereket.
A születés után elszakadás az anyától, az első három év okozza a legmélyebb traumát. Inkubátor koraszülés miatt, tartós kórházi kezelés, állami gondozásba vagy örökbe adás stb. Enyhíti a helyzetet, ha az anyát helyettesítő személy mély szeretettel és elfogadással gondozza a kicsit, súlyosbítja a rideg, érzelmileg elutasító környezet, ahol tárgyként bánnak a babával.
Elhanyagolás.
Az anya vagy testvér halála, ide beletartozik a ikertestvér méhen belüli elvesztése is.
Az anyát vagy a testvéreket ért fizikai és lelki bántalmazás végignézése, végig hallgatása.
A gyereket ért súlyos, életveszélyes események, bántalmazás, ahol a másik ember által elkövetett erőszak súlyosabban traumatizál, mint a balesetek.
Az anya által történt kitagadás.
Gyerekkorban megélt, anyagi helyzetet érintő összeomlás, üldöztetés.
Az anya olyan viselkedése, ami miatt a gyerek az anyát kizárja az életéből, alkoholizmus, gyógyszer, drogfüggés, erkölcstelen életmód, ahol a gyerek – tévesen – úgy dönt, hogy ő több és jobb, mint az anyja. A személyisége lehet max a másik emberénél egészségesebb, teljesebb, tudatosabb, fejlettebb, de mint lélek egyenrangúak, egyformán értékesek vagyunk.

A földelés, a stabilitás megteremtése az anyagi világban akkor jöhet létre, ha ezeket a problémákat fel tudjuk tárni, megértéssel, belátással elfogadással a helyére kerülnek a dolgok és ami a legfontosabb és egyben a legnehezebb, a megélt érzelmi sérüléseket újra kell élni, feldolgozni és elfogadni.

Ha a gyökércsakránkkal a Földre kapcsolódunk és sikerül elérni a megnyílást, a Földből felfelé áramló energia a tudatalattiból a tudatba emeli ezeknek a traumáknak más szóval érzelmi sérüléseknek az emlékeit, az elfojtott érzések kaotikus masszáját. Ha valaki blokkolja azt például, hogy újra átélje és feldolgozza annak az érzését, eltaszítják, ezzel betesz egy olyan beszűkülést okozó energia blokkot, amivel elzárja magát a Föld energiájától, vagyis attól, hogy az anyagi javak, a tápláló energiák harmonikusan beáramolhassanak az életébe. Ami még legalább olyan fontos, a visszaáramlás is blokkolva van, ami például azt jelenti, hogy a feleslegesen cipelt nehézségek visszaadása az ősöknek, a Földnek, szintén blokkolva van.

Milyen terápiás módszerek, meditációk segítik a harmónia megteremtését a Földdel, magával az Anyai Minőséggel?

Hellinger családállítás.
Belső gyermek meditáció, ahol a bennünk élő gyermeket megvigasztaljuk, elfogadjuk és a saját felnőtt énünktől kapja meg a hiányzó érzéseket, elfogadást, védelmet, szeretetet.
Gyökércsakrás félelmek feloldása, mint hajléktalanságtól való félelem, üldöztetéstől való félelem, halálfélelem.
Földelő, energetizáló, tisztító gyakorlatok.
Imaginációs gyakorlatok, ahol a személyiségünk alapjait tesszük rendbe.
Hiányzó tudás megszerzése. Ez nagyon fontos, hiszen a személyiségünk szívesen “fejleszti” magát azokon a területeken, sokszor oda menekül, ahol egyébként sikeres. Ilyen probléma az ál spiritualitásba menekülés, az agyalás, a mártír szerepekben való tündöklés, a szegény én játszmák, az áldozatiság.

A valóság egyszerű. Ha nem tudsz magadnak és a gyerekeidnek stabil jólétet biztosítani, gyökércsakrás problémád van. Ez nagy életterület, ha nagyon súlyosak a problémák, fel lehet készülni több év következetes munkájára, hogy helyre legyen téve az anyagi javakhoz fűződő viszony. Ez az idő azért ennyi, mert a sérülések átdolgozása komoly borulásokat okozhat. Lelki erőre és technikai tudásra van szükség, mennyi tudattartamot hozunk be és ha túl nagy a falat, hogyan tudjuk leállítani a borulást, újra stabilizálni a személyiségünket. Súlyos problémák esetében az okok átnyúlnak előző életekbe, ahová előbb-utóbb visszautazunk. Mindenképpen érdemes ezt akkor tenni, ha már a gyerekkor és a magzati kor fő problémái már át vannak dolgozva.

domoszlaikatalin on április - 13 - 2013
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim

Azért, mert a szívünk megnyitásának és önmagunk elfogadásának a módszerét nem ismerjük. Amit megtanultunk a szüleinktől, testvéreinktől, a többi közösségtől, amikben felnőttünk, aszerint van bennünk ami szerethető és van, amit elfogadni nem lehet. Az elutasítás blokkot képez a szívcsakrában, az el nem fogadás alacsony rezgését a szív nyitásával, a feltétel nélküli szeretet magasabb rezgésével tudjuk feloldani. Ugyanis minden dolog, minden lény elfogadható és szerethető, a feltétel nélküli szeretet rezgésébe emelhető. Ha a szív nyitva, akkor a feltétel nélküli szeretet és elfogadás erőfeszítés nélkül kiárad, mert ez a természete. Áradó, gyógyító, teljes. Minden lény a fejlődésében, a tudatosságában valahol tart, ahonnan tovább fejleszthető. Az elkövetett hibák a fejletlenségből, tudás hiányból származnak, bűnné csak az adott értékrend teszi, amit az adott emberi csoport a magáénak vall.
Egy esemény, történés a személyiségemmel ütközve válik bennem valamilyenné. Ami történik, önmagában sem jó, sem rossz, negatív vagy pozitív élménnyé attól válik, ahogy megélem, amilyen szintig be tudom engedni. Egy veszteség kiválthat dühöt, fájdalmat, végül pedig feloldódik és helyére kerül az elfogadás által. Ha a saját személyiségünkből eredő elutasító hozzáállást feloldjuk, akkor leszünk arra képesek, hogy meglássuk annak a dolognak a jó oldalát is.
A szubjektív vélemény azt jelenti, hogy egy adott dolog egy részét felerősítve látjuk, a másik részét pedig elnyomjuk.
Az objektív látás azt jelenti, nem fűződik ahhoz érdeked, hogy a megtapasztalt dolgot eltorzítsd. Milyen érdeke fűződik az egódnak ahhoz, hogy torzítson?
A kényelem, a biztonság, a jó közérzet ez a három a legalapvetőbb. A szüleink a saját meg nem valósított vágyaikat rajtunk, a gyerekeiken keresztül szeretnék/szerették volna való váltani. Milyen hatással van ez a gyermek kialakuló személyiségére?
Kényelmetlen lesz, mert erőnkön keresztül kell teljesítenünk, oda a jó közérzet, mert azzal kell foglalkozzunk, amivel egyáltalán nem szeretnénk.
Megrendül az önbizalmunk, félni fogunk a szeretet megvonásától, a büntetéstől, a megszégyenítéstől.
Szerethetőségünk meghatározott viselkedéshez és teljesítményhez lesz kötve, ami aztán belső követelménnyé, a személyiségünk részévé válik. Hibáztatjuk önmagunkat, vagy pedig a belső feszültségünket a külvilágba kivetítve egy másik emberben kifogásoljuk és támadjuk, ott „fedezzük fel” a saját problémánkat. Elfelejtettük vagy soha meg nem tapasztaltuk azt, hogy a létezés jogán mienk az elfogadás, az öngyógyítás energiája és a szeretet. Mint az elakadt lemez, úgy teremtjük újra ugyanazokat a helyzeteket, újra és újra elbukva, mert a bennünk élő gyermek nem volt rá képes, hogy feldolgozza az elutasítást, a büntetést, a hazugságokat, a szégyent, az elhagyottságot és a bántást magát.
Ott kell tehát kijavítani és harmonikussá tenni a személyiségünket, ahol a blokk képződött. Elindulunk és megtaláljuk a Belső Gyermekünket, meghallgatjuk, megvigasztaljuk, szeretjük és elfogadjuk. Megadunk neki mindent, amire vágyott. Érzéseket, élményeket, bátorítást, önbizalmat, figyelmet, biztonságot.
Megtanulható a szívnyitás és az elfogadás technikája, a személyiség fejleszthető, az öngyógyítás forrása ott van minden emberben.

domoszlaikatalin on március - 17 - 2013
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim

A drive-ok vagyis késztetések hatása az életünkre, önsorsrontó mintáink

A drive vagyis késztetés az a belső energia ami az önsorsrontó mintát működteti.

Történtek traumák a gyerekkorunkban, ezek a traumák létrehoztak egy életérzést. A legfontosabbak egyike a szerethetőségünkről alkotott elképzelés, ami meghatározza, hogy a lényünk melyik része és mennyire szerethető. Melyik részünk bűnös, melyik részünknek kell szégyenben élnie. A drive belehajt abba a szituációba ahol az önsorsrontó minta alapját képező érzést újra és újra megéli az ember. Nem szeretnek. Tehetségtelen vagyok. Bűnös vagyok. Mártír vagyok.

Nézzük meg hogy működik az önsorsrontás a szeretet adásában és elfogadásában. A negatív tapasztalatainak a hatására sok ember elveszítette a gyerekkorban a szerethetőségének a hitét, tehát belül az az érzés van, nem vagyok szerethető. Amikor valamilyen külső hatás kibillenthetné ebből az állapotból, valaki szerethetné őt, az állapot fenntartásáért felelős drive működésbe kezd. Elkezd az ember úgy bánni a másikkal, hogy az már ne legyen képes őt szeretni. Bántja, becsapja, semmibe veszi, megalázza, pontosan ugyanúgy, ahogy vele tették. Aki szeretettel próbál hozzá közelíteni azt a tapasztalatot éli meg, hiába szeretek, hiába vagyok jó, nem vagyok szeretnek viszont. Tehát ő is megismétli a kudarcot, újra elveszíti a hitét abban, viszont szerethetik. A minta alapja az, hogy minden esetben van egy aki szeret, és van egy másik,  aki erre bántással, semmibe vétellel, megalázással, becsapással reagál, leköveti, ahogy a szülő vele bánt.

Az alapja ugyanaz a gyerekkori sérülés mindkét résztvevő számára. A gyerek istenként tiszteli, imádja, rajongva szereti a szülőt. Minél korábbi életkorban történik a sérülés, mint például ha a szülőtől elszakad, a szülő bántalmazza, elhanyagolja, megalázza, kivételezik a testvérével, őt semmibe veszi stb, annál kevésbé képes a világképébe a történteket beilleszteni. Ezért létrehoz egy olyan világképet, ahol létezik a Rossz és a Jó. Árnyalatok nélkül. Vagy Rossz vagyok vagy Jó. A világ vagy Rossz vagy Jó. Hasításnak hívja a folyamatot a pszichológia.

Nézzük meg a négy variációt.

1. vagyok és a világ hozzám. Erre a traumatizált egyénnek alig van tapasztalata. Azt a keveset, amit ebből megtapasztalt, kényszerként építi be a karakterébe. Mit kellett és mennyit kellett azért adnia, hogy a világ Jó legyen vele? Erején felül és ezért morzsákat kapott? A drive-ja mindenképpen az, hajszolja túl magát, bevonzza azokat akik kihasználják.
Itt azt a kérdést kell megvizsgálni milyen elvárást támasztott és mit jutalmazott a szülő. Ha jól szerepelt megdicsérték? Állandóan szerepelni akar, sokszor pojácát csinálva magából. Segítenie, takarítania kellett? Ott a tisztaság és rendmánia gyökere. Csak a tanulmányi eredmények voltak fontosak? Képtelen abbahagyni a tudás hajszolását, nem tud élni.

2. Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám. Itt a probléma az, hogy kudarc, a bűntudat kezelhetetlenül nagy mértékűre duzzad, elmossa, szétzilálja a személyiséget. Hiányzik az, hogy elfogadom a rossz oldalamat, mert tudom magam szeretni és hiszek abban, hogy képes vagyok a fejlődésre. Depresszió, önutálat.

3. vagyok és a világ Rossz hozzám. Tipikus mártír effekt. A kilátástalanság és az önmagunkba, a világ jóságába vetett optimista hit hiányában teljesen megváltoztathatatlan szereppé válhat.

4. Rossz vagyok de a világ hozzám. Ha erre gyerekkori tapasztalat nincs, az igazi szülői szeretetről, az elfogadásról, az értékeken alapuló nevelésről, ami ösztönöz, inspirál, emel, akkor erre a tapasztalatra a drive úgy reagál, hogy addig fokozza a Rossz kimutatását, ami eddig eljut a tolerálhatóság határáig. Akkor belép a jól ismert és megszokott 2. pont, Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám, ez fáj, de legalább Rend van.

 

Hogyan lehet ezeket a problémákat tudatosítani és feloldani?

 

Vissza kell menni a gyerekkori élményekhez, és mind a két irányba szét kell feszíteni a mintákat. Egyrészt feldolgozni a dühöt, a haragot, a kétségbeesést, az elhagyottságot, minél mélyebben és teljesebben újra átélni. Ugyanilyen fontos a másik irányba történő elmozdulás, a bennünk élő gyermeknek meg kell adni azokat az érzéseket, élményeket, amik elmulasztása miatt a sérülés létrejött. Szeretetet, figyelmet, elismerést, jutalmazást, tiszteletet, a pozitív mintákat.

Ebben a spirituális eszközökkel dolgozó terápiás munka sokat tud segíteni. A terapeutának az a dolga, hogy tudja, a negatív élmények felszínre hozásában hol a határ, amíg el lehet menni, a borulás veszélye nélkül. A legoptimálisabb ütem megtalálása nagyon fontos. A másik, hogy a terapeuta energiája, az elfogadás, a szeretet, a dicséret áramolni kezd az egyénhez, aki olyan gyógyító energiákat tapasztal meg ami kibillenti a megszokott drive-jából. Képes lesz ezeknek az energiáknak a létrehozására, önellátóvá válik, az öngyógyítás visszafordíthatatlanul beindul.

Terápiás segítséggel kapcsolatos infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.
 
 

 

A halálunk után a lelkünk átlép a köztes létbe. Viszont nem minden léleknek sikerül ez, ennek az oka a legtöbb esetben a felkészületlenség. Nem képesek az anyagi síkot elengedni ezért itt ragadnak.

 

Ilyen probléma például a hirtelen halál, ami baleset vagy gyilkosság miatt következett be. A másik nagyon fontos visszatartó erő a negatívitás, a félelem, legfőképpen a pokolra jutás félelme.

 

Az itt ragadt lélek csak úgy szerezhet energiát, ha talál valakit, akinek az aurája nyitott az asztrál sík felé és ezért neki sikerül bejutnia. Átlag ember aurája az asztrál világ felé zárt, úgy működik, mint az immunrendszer, ha erős vagy, megvéd téged.

 

Káros-e amit tesznek, amikor rabolják az energiát, sőt súlyos esetben a testedet teljes mértékben birtokolni akarják? Könnyedén rávághatnád, hogy igen. Ha viszont úgy nézed meg a problémát, hogy megmutatja,  mi benned az egészségtelen működés, akkor ez a lélek igazából segít neked.

 

Megszállásra a következő tünetek alapján gyanakodhatsz. Fogy az életerőd. Furcsa, bizarr és nagyon negatív gondolataid vannak, amikről az az érzésed, nem a Tieidek.

 

Gyakran előfordulnak temetőkben, de még gyakrabban kórházakban, régi háborús hadszíntereken, autópályák olyan szakaszain, ahol sok a halálos baleset.

 

Helytelen megoldásnak tartom a kiűzést, hiszen áldozat ő is, egy lélek aki tisztulásra és szeretetre vágyik. Helye van a létezésben csupán eltévedt.

 

A “lakó” átsegítése a fénybe kétféle módon mehet végbe. Lehet hívni Mihály Arkangyalt és Azrael Arkangyalt, vezessék át. Ha az adott lélek még az arkangyaloktól is fél, akkor olyan családtagot kell lehívni segítségül, aki már biztosan a köztes létben van, általában nagyszülőt szoktunk megkérni. Őt felismeri és vele el mer indulni.

 

Nagyon fontos az okot megtalálni és megszüntetni, miért tudott rád kapcsolódni, neked ebből mi a tanulnivaló?

 

Az aura meggyengül extrém stressz, fáradság hatására. Szétzilálja az alkohol és a drog. A leggyakoribb probléma mégis az, ha Te kötődsz valakihez, aki meghalt, nem tudod elengedni, ezért Te magad hagyod nyitva az ajtót az asztrál sík felé. Nem tudjuk elengedni a halottainkat, ha bűntudat, harag, más lerendezetlen ügyünk maradt vele. A lelkiismeret furdalás képezi a legerősebb köteléket. Ezért nagyon fontos feltárni az okot és a kiváltó lelki tartalmat feloldani, a megbékélést megteremteni. 

 

Meditációban el lehet és el kell búcsúzni szeretteinktől, megélni azt, amire már ez az élet nem ad lehetőséget. Ezzel auránk újra erőssé és egészségessé válik. Ebben tudok segítséget adni, fordulj hozzám bizalommal!

domoszlaikatalin on január - 24 - 2013
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim