Ezt az írásomat figyelem felkeltésnek szánom, a szakirodalom felhasználása mellett megosztva a saját tapasztalataimat és a nézőpontomat.
 
Ajánlom a családtagoknak és barátoknak, valamint az alkohol betegeknek. Kiemelten a magasan funkcionáló alkoholisták gyermekeinek, akik súlyosan traumatizáló környezetben nőttek fel.
 
Félretéve társadalmi megbélyegezést, az alkoholizmus bármelyik formájára betegségként, nem pedig jellemhibaként és akarat gyengeségként érdemes tekinteni.
 
A magasan funkcionáló alkoholizmus háttér okai a gyerekkori traumák, rossz szülői minták, erős megfelelési és teljesítménykényszer és kötődési problémák.
 
A 7 jellemzője a magasan funkcionáló alkoholistának, akár nőről vagy akár férfiről legyen szó:
 
1. Tagadás: ameddig képes dolgozni, nem függőnek, hanem normálisnak, akár sikeresnek is tekinti magát. Gyakran megjelenik a munka-alkoholizmus és a megfelelési kényszer is, üzemanyagként használja az alkoholt. Akkor is, ha ezzel jelentős veszélynek teszi ki magát és akár másokat is. Az alkohol csökkenti a az óvatosság, a körültekintés funkcióját. Ha a párkapcsolata, a családja a “megértő” szeretet nevében részt vesz a probléma eltitkolásában, bagatellizálásában, akkor az történik, hogy az idő előrehaladtával már súlyos szervi károsodások jöhetnek létre, mentális problémák mellett, ami a valóságtól való teljes elszakadást eredményezi. A lelki feladatok teljes tagadása, mint a stressz egészséges kezelése vagy a lelki fájdalmak, veszteségek feldolgozása elmarad. Ez súlyos hangulati ingadozásokat okoz, amire nyilván az a megoldás, vissza az alkohol nyújtotta kábulathoz. Gyakran mutogat másokra és ócsárol “nyilvánvaló”, ápolatlan, lecsúszott alkoholistákat.
 
2. Kettős élet: kifelé mutatott magabiztosság és maximalizmus a külsőségek terén. Túlzásba vitt ápoltság, menő vagyok, nem alkoholista.
 
3. Életstílus: Filozófiája: Work hard, play hard, dolgozz keményen, játssz keményen. Ez a bazi nagy keménység egy halálos szerep.
Egyedül is iszik. Sokat. Láttam ezt és hihetetlenül szomorúnak éreztem. Megkérdeztem az illetőt, miért is? Erre ő, mert szeretem. Na erre azért van tudományos magyarázat, mégpedig az alkohol hatása a dopamin termelésre. Ezért az alkoholos állapotot jutalomként, jutalmazásnak éli meg. Itt ismét jelentős tényező a személyiséget meghatározó maximalizmus, a mélyben meghúzódó örök elégedetlenség és értéktelenség érzés. Mert amikor ez ott van, amikor nem vagyunk képesek önmagunkat egészséges módon megjutalmazni, megélni az elégedettség és a siker örömét, akkor jön valami szer, akár alkohol akár kokain és társai. Az egészséges öröm megélésének a képessége sérült.
 
A nőket inkább érintő probléma a részeg szabadosság és hűtlenség a szexualitás terén és az azt követő bűntudat és szégyen. Ugyanígy gátlástalanná teheti a férfiakat is, de rájuk az, hogy ezért szégyellik magukat, kevésbé jellemző.
 
4. Munka és pénzügyi helyzet: dolgozik, méghozzá sokat és van pénze. Lehet kiemelkedően sikeres a munkájában. Rendelkezhet kiemelkedő kognitív képességgel, jó családi háttérrel, kimagasló iskolai végzettséggel, jól fizető, kiváló presztízsű munkával. A magasan funkcionáló alkoholisták esetében nem annyira látványos a lecsúszás, hiszen eljárnak dolgozni, gyereket nevelnek stb. Emiatt náluk sokkal rejtettebb a probléma, társadalmi státuszukból adódóan a környezetük is jobban elfogadja az függőségüket. Azzal mentegetik őket, hogy a nagy munkahelyi nyomás és stressz mellett érthető, hogy isznak. Jobb egészségügyi ellátáshoz is jutnak, emiatt fizikai tünetek is később jelentkeznek náluk, kisebb eséllyel és jóval később halnak bele az alkoholizmusba. Kapcsolataiknak, pozíciójuknak köszönhetően pedig könnyebben ússzák meg, ha bajba kerülnek. Szív, máj, hasnyálmirigy, idegrendszer és más szervek is tönkre mehetnek, genetikai háttér függvényében.
 
5. Kapcsolatok: közösségi ember. Van párkapcsolata, ahol a hűtlenség probléma lehet. A szexhez mindenképpen ivásra van szüksége. Érzelmileg elhanyagoló. Hangulatingadozások esetén bántalmazó lehet. Általában a család jelzi először, hogy baj van, ők szenvednek leginkább. Tőlük veszi el az időt és az energiát a hozzátartozójuk függősége, nem tudnak úgy jelen lenni a család életében, ahogyan kellene, mert az iváshoz képest minden másodlagossá válik. Ha a munkahelyükön érzékelik is az alkoholproblémát, sokáig elnézik nekik. Például azért, mert fontos pozíciót töltenek be, szükség van a munkájukra, viszont emiatt akár évekig is tarthat a lecsúszás.
 
6. Mélypont: a munkába és az anyagi biztonságba kapaszkodva egészen addig elkerüli, amíg valami nagyon komoly betegség  vagy a munkahely elvesztése szembesíti a problémával. Addig is iszik és pörög, nem kell így gondolkodnia. A mélypont megtapasztalásáig nem történik meg a problémával történő őszinte szembenézés és a segítség kérése.
 
7. Működése: titkolja a másnaposságot. Társaság kedvelőnek tűnik, de szeret izolálódni, egyedül lenni és inni. Kijózanodva frusztrált, nem képes arra, józanul jól érezze magát. Öngondoskodó, jól táplálkozik, végez egészséges tevékenységeket, sportot. A covid és a home office felerősítette a folyamatot, ha nem kell elmenni dolgozni, hamarabb lehet elkezdeni inni…
 
Hogyan hat a gyermekeire? Hazugságra, színjátékra épül a család élete, amit áthat a szégyen. A hangulat ingadozások miatt a gyerekek szoronganak. A szorongás jelentős mértékben rontja az iskolai teljesítményüket. Mivel a szülő számára az alkohol fontosabb, mint a gyerek, ez tönkre vágja a fontosság és az értékesség érzését a gyermekben. Felnőttkorban ezért jelentkezhet depresszió és négyszeresre becsülik az alkoholizmus vagy a droghasználat esélyét. Ha az alkohol függő társa közömbös és a jó anyagi helyzet miatt marad a kapcsolatban, az a gyermekek számára az érzelmi elhanyagolás hatását hatványozza.
 
A szülő elsősorban a saját példájával nevel, mintát ad arra, hogy például a párkapcsolatban az egyik félnek mindenképpen innia kell. Sokat. Vagy elszenvednie. Hogy a gyerek melyik szerepbe áll be, ő válik alkohol vagy drogfüggővé vagy függő társat választ magának, akit mindenáron meg akar menteni, azt alapvetően meghatározza személyiségének a típusa és a kapcsolódása az alkohol beteg szülőhöz.
 
Az érzelmi elhanyagolásról bővebben itt olvashatsz:
 
A teljesség igénye nélkül ennyit szántam gondolat ébresztőnek. Forrásként használtam Csupor Anna: “Magasan funkcionáló alkoholista” cikkét, a telex.hu “Nem vagyok függő, nem a kocsmában iszom” és a felepulok.hu egyik ilyen témájú blogját.
 
 

Érzelmi blokkok oldása 

Ha átélsz egy negatív érzést, de nem tudod feldolgozni, akkor a tudatalattiba kerül. Blokkot, vagyis akadály képez, gátol az új dolgok, élmények megtapasztalásában. Visszatart, hogy ne kelljen ugyanazt átélni. Ilyen például a csalódástól való félelem. Vagy a kudarctól való félelem. Ha a lendület, a lelkesedés, a haladás tüze érzelmi blokk miatt el van fojtva és ez a gát félelem alapú, akkor a testünkben gyulladás jön létre.

 

A testünk üzen a betegség szimbolikáján keresztül. Ha vesszük az üzenetet, felszínre hozzuk és feloldjuk az érzelmi blokkot, akkor a testünk öngyógyító folyamatai beindulnak, igen tudunk mondani, ha szükséges a természetgyógyász, az energia gyógyász vagy az orvos segítségére, és a segítség valóban segíteni fog. Folytatás lent:

 

A legjobb példa erre a ciszták keletkezése és felszívódása. Zárt burokba kerül egy érzelmi fájdalom. Hiába iszol meg három liter vizet, mosod át a testedet tisztító teával, a burok zárt, ezért marad. Ha a ciszta például a fogakhoz, a fog gyökerekhez kapcsolódik, akkor az anyagi biztonság és a negatív családi minták, mint extra nehéz sors, nélkülözés, felszínre hozása és gyógyítása szükséges.

 

Az érzelmi blokkok ellenállnak a gyógyító energiának. Erre a legjobb példa a bűntudat érzése. Nem érdemlem meg, hogy a sorsom jobbra forduljon. A bűntudat feldolgozásában egyrészt át kell élni azt, ami fájdalmas, másrészt le kell tenni az a terhet, hogy minden rajtad múlt. Ott van még jó sok szereplő, a többi ember felelőssége, vagy annak felvállalásának hiánya is….

 

A petefészek ciszta üzenete, az új dolgok megteremtésének vagy befogadásának gátja. Lehet szégyenből fakadó, negatív szexuális élmény miatt.  Ha a szülők válása katasztrofális, komoly traumát okoz, sok fájdalom kerül a deréktájra, a méh, a petefészek területére. A gyermeki énünk túlélési mintákat hoz létre, ezek közül most bővebben a tanult tehetetlenség mintájáról írnék.

 

Ha a szülő áldozat, a többi ember és a körülmények áldozata – legalábbis ezt éli meg – nem képes mintát adni arra, hogy vehetjük a kezünkbe a sorsunkat. Tanult tehetetlenségi mintát hoz létre az is, ha gyerekként olyan elvárással találtuk szembe magunkat, ami teljesíthetetlen volt. Van amikor nem is mi dolgunk lenne megoldást találni. Nem a mi dolgunk  helyrehozni, amit a szülők elrontottak vagy a saját sorsuk miatt kellett elszenvedniük. Kicsik vagyunk ahhoz, hogy a szülőnek érzelmi támaszt, mankót adjunk. Felcserélődött szülő-gyermek szerepek kényszeressé tehetik azt, aki ebben nőtt fel. Vagy túl aktívvá vagy túl passzívvá válhatunk. Ha aktívan cselekszünk, beállhatunk a megmentő szerepbe, a „mindenki támasza” szerepbe, a „mindenki fontosabb mint én” szerepbe. Ennek komoly ára van, le kell mondanunk a saját életünkről, arról, amiért ide, erre bolygóra leszületettünk.

 

A tanult tehetelenségben passzívvá válunk és szenvedünk. A múlt feldolgozása kiszabadít a tehetetlenség vagy a túlzott és igen fárasztó „mindent megoldok” csapdájából és elkezdődhet egy tanulási folyamat, a hogyan tudom megoldani, megvalósítani, megteremteni kudarcokkal tűzdelt útján. Azt is fontos megtanulni, hogy rá kell bízni a megoldások egy részét a többi emberre, akár az életre, az időre… Ha az akadályt, a problémát túl nagynak, magunkat pedig kicsinek, tehetetlennek érezzük, az arra utal, lementünk gyerekbe, a gyermeki énünk küszködik. Újra játszik egy régi, feloldatlan konfliktust. Ha a felnőtt énünk bekapcsolódik, átadhatja a gyermeki énnek azt a tudást, ami már nála ott van. Van amikor még ennél is több kell, bekapcsolódik az érzelmi gyógyulási folyamatba a bennünk élő isteni rész.

1. A szégyen

Dr. Hawkins kalibrációja szerint a legrombolóbb érzés ( lásd Erő kontra erő című könyve, vagy google Tudattérkép ) mivel a legtávolabb van a gyógyító, feltétel nélküli szeretettől. Szégyent élhetünk át akkor, ha mi tettünk valamit, vagy velünk tettek valamit, sőt akkor is, ha családtagunk él, cselekszik „elfogadhatatlan” módon. Minden megtörtént traumára igaz, hogy gyógyulatlan, betokozott lelki sebbé akkor válik, ha elmarad a megosztása és feldolgozása egy támogató, empatikus kapcsolódásban.

 

… „ nem mondhatom el senkinek… ” miért is?

 

Azért mert az adott csoport, legyen az a család, vagy baráti kör, munkahely, lakóhely sőt még ennél nagyobb nyilvánosság is olyan mértékben ítélkező, hogy a teljes kirekesztettségtől való félelem áttörhetetlen blokkot képezhet.

 

Ősi, zsigeri szinten a kirekesztettség halálfélelemhez kapcsolódik, ott van a tudatalattiban, kirekesztettek, száműztek, s még a törzsi fejlődési szinten ez egyenlő volt a biztos halállal. Erre a rejtett halálfélelemre épül a megszégyenítést alkalmazó nevelés. Az odatartozás biztonságáért aztán gyermek és felnőtt eltűri a megszégyenítést, alkalmazkodik és közben igen nagyot sérül.

 

Ahhoz, hogy a szégyen sebe meggyógyuljon, feltétel nélküli szeretetre épülő kapcsolódásra van szükség, mert el kell mondani, át kell újra élni ahhoz, hogy túl lehessen lépni rajta.

 

Karma szempontjából ez is végtelenül egyszerű, ha megszégyenítettél valakit, ítélkeztél, a karmikus törvények létrehozzák a szituációt, hogy átéld. De nem azért tapasztaltad vagy tapasztalod ezt meg, hogy ebben elveszítsd a lelkedet, hanem azért, hogy átérezd, ennek mekkora súlya van, mekkora fájdalmat okoz, mekkora sebet ejt … és az ítélkezést bármi felett, a gúnyolódástól a szégyenfalig, kitisztísd a világodból.

 

Negatív rezgésből a pozitívba ennél a traumánál az út így néz ki, bátran vállalom, amit tettem, éreztem, gondoltam, teszek, érzek és gondolok. Feltétel nélkül elfogadom a magam és a mások szerepét ebben a karma körben és átadok gyógyulásra minden mocskot, minden fájdalmat, félelmet, neheztelést és haragot.

 

Meditációban segítségül hívható ehhez az öngyógyító munkához Mihály arkangyal és a királykék gyógyító fény – az emberek által művelt gonoszság sebeinek a gyógyítására. A víz tisztító ereje Gabriel arkangyallal és narancs színű gyógyító fénnyel kimossa a mocskos élményeket és a végén, smaragzöld és rózsaszín fény Rafael arkangyallal a szív csakra gyógyításához.

 

2. Bűntudat 

A bűntudat érzése 100 százalékban felesleges, ezért teljes mértékben elengedhető. Mégpedig azért, mert a bűnösség érzése azon a tévedésen alapszik, egyedül Te vagy a hibás, Te vagy az, aki hibáztatható. Ezzel szemben az igazság az, minden résztvevőnek felelőssége van abban, ami megtörtént vagy ami történik. Azért hiszünk abban, hogy lehetett volna jobban csinálni, többet kellett volna tennünk, másként, mert a feldolgozatlan szomorúság miatt képtelenek vagyunk a tisztánlátásra, önmagunk elfogadására, jó és rossz oldallal együtt. Maga a túlzott bűntudat mintája arra épül, hogy a szülő, a gyermekkori környezet, az iskola a bűntudat keltéssel “nevelt”. Összetörtél valamit és megbüntettek. Hibás voltál-e azért, ha a szülő jobban szerette a tárgyat, ami pótolható, mint téged? Ha nem biztosított biztonságos teret az önfeledt játékhoz? Még mielőtt átesnénk a ló túlsú oldalára és mi lennénk most meg a szülőt hibáztatók, jobban járunk, ha megtanuljuk az elfogadást. Maga az elfogadás tisztább, magasabb rezgés szinten tud létrejönni, ott automatikusan megvalósul. Az alacsonyabb szintű érzéseket feldolgozva tudunk felemelkedni az elfogadás szintjére. Magát az érzést szerintem ismeritek, amikor jól mennek a dolgok, ha nagyon jó kedved van, lazán legyintesz a kellemetlenségekre. Szereted magad. A meditációs technika, ami feloldja a bűntudatot, a következő: képzeld el, vizualizáld az elfogadás sugarát, ami fentről megvilágít. Ez lehet fehér színű fény vagy a szivárvány tiszta színeiből az, amelyikre éppen szükséged van. Add át, amit szeretnél elfogadni. Aki szeret angyalokkal együtt működni, kérje az őt segítő angyalt, adjon energiát az elfogadásra, tisztítsa ki a bűntudatot. Teljesen. Ha kétségeid vannak, ahogy nekem is voltak, kérd, hogy a felesleges bűntudatot oldják fel. Meg fogsz lepődni, ha így kéred, akkor is kitisztul az egész. Mert ez egy hamis érzés. Kisebb dolgokra ezt akár kemény ???? 5 perc alatt teljesen végig vihetjük. Nagyobb dolgok esetén van egy nehezebb része, amikor a veszteség mély bánatát oldani kell – engedd, ha sírnod kell, mert így tisztul. Ha oldódott a szomorúság, kérd újra az elfogadás sugarát.

 

 

3. Félelem

 

A belső gyermek félelmeinek feloldása
 
Már a magzati korban, ha a szorongás, félelem rezgéséből fejlődtünk embrióból ember gyerekké, mert az anyukánk félt és szorongott, az a kettősség határozza meg az életünket, igazán otthon a szorongásban és a félelemben érezzük magunkat, közben mélyen vágyunk a biztonságra, a nyugalomra. Az isteni nyugalom a feltétel nélküli szeretet egyik aspesktusa. Isteni. A szorongásban azt éljük át, a helyzethez képest kicsik vagyunk. Annál kisebbek, kiszolgáltatottabbak, minél korábbi élményből táplálkozik a félelem. Amikor a félelem forrását keressük, az un. gyökér okot, meditációs technikával utazunk a múltba, a felnőtt én összekapcsolódik a bennünk élő gyermekkel. Feltétel nélkül elfogadjuk, szeretjük és támogatjuk a bennünk élő gyermeket, féljen bármitől. Másként fél az újszülött, az óvodás én, mástól fél a tinédzser. Oldás során a tudatalatti kinyílik és az eredeti félelem jelenik meg. Ez attól gyógyul, tisztul, hogy a mostani, felnőtt énünk az akkori helyzetet képes biztonságosan megoldani. Kérhet és kaphat a felnőtt én ehhez segítséget a szellemi vezetésétől. Ezt az ősbiztonság érzést, odafigyelést tudja odaadni a belső gyermeknek, aki a személyiség aktív része. Amikor a bennünk élő gyermek megnyugszik, meghálálja a törődést, abból ad a felnőtt részünknek, amit még ő jól tudott. Játékosságot, kreativitást, jószívűséget. Ha generációs sorsminta a félelemben élés, családi minta, akkor ezt kapjuk örökségként, tudatalatti programot, akkor tartozhatom a családhoz, ha együtt szorongok velük. Mert ennél jóval félelmetesebb elveszíteni azt, hogy kötődöm, hozzájuk tartozom. A gyökerek nélküli sodródás ijesztő. Sorsminta oldásánál igazából egy vak szereteten alapuló tévedést igazítunk ki. A tévedés azon alapszik, hogy ha osztozunk a rosszban, mindenkinek egy akkora rész jut, amivel meg tud birkózni. Mindenki kiveszi a részét és így könnyebb. Holott az isteni részünk, akit belső, legmélyebb békeként meg tudunk tapasztalni, végtelenül nyugodt, jóindulatú, része a jóindulatú, támogató Univerzumnak. A bennünk élő végtelen bölcsességhez kapcsolódva lehetünk óvatosak, amikor arra van szükség. Mert minden félelemnél, szorongásnál, amit a jelenben megélünk, van egy kérdés, ami irányt mutat. Miben legyek óvatosabb, mire figyeljek és mi az, amibe bele lazulhatok, nyugodtan megtehetem. Mert a szorongás igen kimerítő, mindent figyel, mindent kontrollálni akar, alvás zavarokat okoz és sajnos kikapcsolja az immunrendszert, amit a legújabb kutatások igazoltak. Több mint szorongató, kellemetlen érzés, hosszú távon megbetegít. A belső gyermekkel végzett munka egy összekapcsolódás, integrálás. A gyermeki, a felnőtt és az isteni részünk kapcsolódik. Ha a szülő mély lelki sebeket ejtett a gyermeken, akkor a negatív szülőkép, mint bánásmód rávetül arra, mit feltételezünk és várunk el istentől, univerzumtól. Akit vertek, azt veri az isten – legalábbis így éli meg… Ha a szülő érzelmileg elhanyagoló, a teremtő is az, közönyös a szenvedővel. Ha kimondottan rosszindulatú, gonoszkodó, hát ez egy ilyen világ, ahol a gonoszságnak nagyobb tere van… Ezek az érzelmi bugyrok, megélések blokkolják a Forráshoz, az ősbiztonsághoz való kapcsolódást, ezt mindenképpen oldani kell. A belső gyermek félelmeinek feloldásában kiemelten fontosnak tartom a karmikus háttér ismeretét. Mert ha anno, valamikor régen, olyan negatív karmát hoztunk létre, amivel félelmet keltettünk, megfélemlítéssel irányítottunk, akkor egy ártatlan részünknek ezen a tapasztalaton át kell menni. A gyermeki részünk ártatlan. Ha azért bántják, büntetik, mert amit elvárnak tőle, az képtelenség, ő ártatlan. A karma megismerése felszabadító, akkor ezt és ezt okoztam, ezért ezt és ezt megtapasztaltam. Tartott A ponttól B pontig. Véges. Vége van. Most már több, jobb ember vagyok. Megfejlődtem, leckét megtapasztaltam. A tudásomat, jóindulatomat, erőmet a többi ember és önmagam javára fordítom. Első körben bőségesen adok a bennem élő gyermeknek, aki megnyugszik, fellélegzik, kinyílik az örömre.
 
Félelem oldás – amikor átvett, generációs mintából fakad
 
Rejtett és nyílt sorsminták, sors-forgatókönyvek
 
Jól látható az a sorsminta, ami így jelenik meg: a mi családunkban mindenkinek fáj a dereka, mi derékfájósak vagyunk… Vagy így például, az anyukám és a nagymamám is pánikolós volt, amióta az eszemet tudom, szorongok és félek.
Ezek a sorsminták a gyermeki, ártatlan tudatunkba beíródnak, beszívjuk, mint a szivacs. Aztán hitrendszerré válnak, ami beton keményen bevésődik. Holott ezen a tévedésen alapulnak: ahhoz, hogy odatartozhassak a családomhoz, teljes jogú tagként, az örökségül kapott mintáimat mindenképpen tartanom kell, el kell szenvednem. Olyan ez a gyerek, mint az apja, vagy mint a nagymamája, tisztára olyan. Ha sokat hallod ezt, meghatározó korláttá válik. Ha magát a tévedést kioldjuk, hogy másolnod kell azt ami negatív, betegségeket, tulajdonságokat, akkor felvállalható egy olyan életút, ami felszabadult. Önmagad lehetsz, még akkor is, ha most kell kitalálnod, ez mit is jelent ???? Magunkkal visszük, ami értékes, ami tiszteletre méltó és magunk mögött hagyjuk a felesleges szenvedést, önkorlátozást. Tisztelheted a gyökereidet akkor is, ha más célokhoz igazítod az életed.
A rejtett sorsminta működését úgy tudod megérteni, ha a családra, mint egészre gondolsz és itt a nagy családot, un. klánt értem, ebbe beletartoznak a nagyszülők, sőt olyan korábbi felmenők is, akiknek extra nehéz sors jutott, vagy kiemelkedő igazságtalanságot éltek meg. Az egészhez tartoznak azok is, akik meghaltak és akik meg sem születtek…
Mivel a család egész, csak úgy lehet egész, ha minden generációban van valaki aki az adott szerepet viszi. Ha anno valakit kitagadtak, minden generációban lesz egy fekete bárány. Ha az a minta, az egyik gyerek az egyik szülőhöz, a másik a másikhoz tud csak kötődni, ez is öröklődik…
Rejtett sorsminta az is, amikor a szülő előző partnerének sorsa tragikus, akkor egy gyermek képviseli őt. Ez a gyermek ellenséges, békétlen, hiperaktív – amíg a köteléke oldva nincs…
Rejtett sorsmintát ad az ikertestvér elvesztése a magzati korban, a következő érthetetlen, megmagyarázhatatlan érzéseket éli át az élő: állandó bűntudat, halálvágy, félembernek érzi magát és mégis kettő helyett helytáll…
A sorsminták oldását a Hellinger családállítás törvényei alapján végezzük és a szeretet rendjének a helyreállítása a célunk.
Életre szóló élmény lehet ezt csoportban megtapasztalni. Itt szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy körültekintően válasszatok terapeutát. Mert amennyiben az állítás során nem történik meg maga az oldás, nincs végig vezetve a szeretet áramlásáig, akkor elég súlyos káoszt okozhat az illető személyiségében. Természetesen mint minden kontár munka, ez is javítható, jó esetben nem magában a módszerben csalódik az, aki így járt.
Maga a családállítás a családi sorsmintákat oldja, gyógyítja.
Ha az adott blokkhoz, elakadáshoz olyan meghatározó előző életbeli trauma is kapcsolódik, aminek a hatása erősebb is lehet, mint amit a mostani családunkban átéltünk, megtapasztaltunk, akkor a családállítás szükséges, de nem elégséges…
Ezen kívül erősen terhelt családokban, például ahol alkoholizmus van, szexuális visszaélés történt vagy ha a szülő mentálisan vagy pszichésen súlyosan sérült, akkor kiemelten fontos a családállítás mellett a bennünk élő gyermek gyógyítása is, belső gyermek terápiával. Mert másképp érez, cselekszik és gyógyul a gyermeki énünk, mint a felnőtt énünk. Lehet a felnőtt énünk már belátó, megbocsátó, elfogadó, attól még a gyermekkori sebek, fájdalmas hiányok még gyógyításra várnak.
S van gyermeked, a legtöbbet akkor tehetsz érte, ha megszakítod az un. generációs fájdalom és félelem csomag tovább adását. Az oldás során szétválasztjuk a jót, a követendőt attól, ami nem hozzád tartozik. Az a felmenőd sorsa, az ő karmikus vállalása. Neked és a gyermekeidnek legyen az a vállalása, hogy kihozzátok a legjobbat az életetekből.

 

1.rész

” Ami nem öl meg, az megerősít “

Hozok egy példát a természet világából. Legyen mondjuk a bélféreg. A gazdaszervezetből él, méreganyagait a bélrendszerbe üríti. Ha valaki tényleg elhiszi, hogy a bélférgességtől erősebb lesz, annál ajánlom, próbálja ki. Vagy nézzen rá egy puffadt hasú, csontsovány kutyára… Szóval, az tesz erőssé, ami Téged táplál, emel, segít, ami érted van. Előző közhely tartalmaz egy féligazságot, ez pedig az, hogy ha sikerül megszabadulni egy parazitától, legyen az állat, növény, gomba vagy ember, akár asztrál entitás, a tudásod, amit megszereztél, hogy megszabadulhassl, az valóban erősebbé tesz. Tévedés azt hinni, hogy az, aki téged kihasznál, legyen állam bácsi, a munkahelyed, vagy “jóbarát” ne adj isten ” gyógyító ” majd segíteni fog Téged abban, hogy okosabbá válj, vagy gyűjtsél elegendő erőt a változtatáshoz. Ezt máshol keresd, olyannál, akinél érzed, Téged megért, támogat, segít és emel…

 

2. rész

 az Alázat

Az emberi érzések két csoportba sorolhatóak ( forrás Dr. Hawkins Tudattérkép ) negatív és pozitív energia mezőbe.

https://hawkinstanitasok.wordpress.com/about/a-tudatterkep/

Az alázatot kétféle képpen értelmezik az emberek, egyik, megalázhatod magad egy másik ember egója által. S ez voltaképpen nem alázat, hanem bealázás. Az igazi Alázat az, amikor isteni erőhöz kapcsolódsz, a tiszta kapcsolódás jele a kísérő érzések szintje, öröm, megtiszteltetés, áhitat. Az igazi alázat Téged emel. Az, hogy elhitted, hogy rendben van, ha mások megaláznak, onnan fakad, hogy félsz valamit elveszíteni. Azt például, hogy Te “jó” vagy, “alázatos” mert akkor majd talán szeretnek. Mert még mindig a szüleid elvárásainak akarsz megfeleni és ők adtak egy mintarendszert a saját egójuk mentén, mennyit érsz, milyennek kéne lenned. Persze nem vagy az és nem vagy olyan. Félsz, félsz elveszíteni egy munkahelyet. Félsz az egyedülléttől. Félsz az emberek gúnyától, ítélkezésétől. Félsz felvállalni a saját emberi érzéseidet. Pláne kimutatni :-) Ezért ha bealázod magad, a kísérő érzés a szégyen, a félelem, a harag. Haragszol arra, aki megaláz és haragszol magadra, mert hibáztatod magad a helyzetért, amiben benne vagy. Mert máshol ” kellene ” tartanod. És átfordulhat ez kompenzálásba, ez pedig a büszkeség szintje. Ez negatív. Engedsz a sértett egódnak és a figyelmeddel azt keresed és természetesen könnyen találsz példákat, Te miben vagy szuperabb, mint mások és mások mennyivel rosszabbak nálad. Ez kompenzálás a javából. Aki Téged megalázott, ugyanezt teszi. Ebből szépen kikerekedik egy karma-kör. Mert az ember, ha átengedi az irányítást az egójának, akkor isten szerepébe vagy egy másik embert helyez, akár egy hamis gurut vagy valakit, akivel függő viszonyban van, vagy a saját egóját. Ezért van tele a facebook például borzasztóságosságokról  szóló megosztott posztokkal. Ez kompenzálás és ítélkezés a javából. Nézz rá a Tudattérképre, vegyük a például a legalsó szintet. Azt tapasztalod, megvetnek. Mert abban hiszel, Te nyomorult vagy. Koldussá válsz, szeretet és figyelem morzsákért kuncsorogsz és kirekesztődsz. Honnan is? Onnan, hogy vannak pozitív emberek, akik elfogadóak, bölcsek, megértőék. Azt veszíted el, hogy pozitív emberekhez kapcsolódj. Ezért az segít, ha tudatos és őszinte vagy a saját érzéseidet illetően. Ha megaláztak és elfojtod, tönkre teheti a gyomrodat. Átrakhatod allergiába, gyomorfájásba, hányingerbe. Beleroppanhat a gerinced. Ez megéri? Vállald fel, igenis nagyon fáj, hogy így bánnak veled. Áss még mélyebbbre és ott azt találod, ezt voltaképpen Te teszed saját magaddal. Gyógyítsd meg ezt, oldd ki a az önsorsrontó mintáidat és kapcsolódj a tiszta forráshoz. És akkor a negatív energia mezőből kikerülsz. A kísérő érzés bátorság, elfogadás, öröm és áhítat.

 

3. rész

Az egó igyekszik elkerülni a szenvedést

Három példát hozok fel arra, mikor választa az ego a szenvedést azért, mert abban hisz, ebből előnyökhöz jut.

1. Testi betegség fentartása. Magyarul az illető az Istennek sem akar meggyógyulni. Milyen előnyök származnak abból, ha valaki beteg? Ha gyerekkorban a szülő túlterhelt volt, viszont adott törődést, figyelmet, extra kényeztetést, amikor a gyermeke beteg volt, máris frankón beépült a minta, figyelnek rám, ha beteg vagyok. Aztán a betegség társadalmilag elfogadott indok arra, hogy nemet mondhass valamire. Ezt ne várjátok el tőlem, mert beteg vagyok…

2. Önvezekeltetés. Alapja a bűntudat, a bűnösség, piszkosság érzése lelkileg, ez elmehet önutálatig, öngyűlöletig. A bűntudat gyerekkori háttere lehet az, hogy a szülő a saját hibáival képtelen volt szembenézni és a gyerekre pakolta ezt, a gyereket hibáztatta a nehézségeiért. A szülő fejében létrehozott csodálatos és tökéletes gyermekhez képest a valódi ügyetlen, piszkos, suta, követelőző, önző és még sorolhatnám. Mit remél az ego az önvezekeltetéstől? Megbocsátást és elfogadást.

3. Áldozati szerep. Erre találtam egy történetet, egy nő minden este dunnyogva vacsorát főz. Közben hajtogatja mennyire fáradt és persze mekkora hős, hogy beáldozza magát. Egy este végre eljut odáig, ma nem főzök, rendeljünk pizzát. Azt várta, majd a családja szemrehányásokkal halmozza el. Ezzel szemben kitört az örömujjongás. Miért is? Mert mindenki kedvét elrontotta azért, hogy áldozati hősnek érezhesse magát. S végre volt egy laza, jókedvű együtt vacsorázás.

Hozhatnék a fentieken kívül is példákat, van bőven, most inkább azt szeretném átadni, hogy az ego hitrendszere mintákra épül: ha ezt teszem, ezt kapom. És fordítva, ha ezt szeretném kapni, ezt kell tennem. Erre épül az emberi kapcsolatok egy síkja, amit emberi játszmáknak hívunk. Első lépésben azt kell felismerni, a Te döntésed, ha a szenvedés valamilyen formáját választod. Ehelyett válaszhatod a felszabadulást. Ami történetesen azt jelenti, elfogadod magad, oké, ebben nem vagyok a toppon, viszont fejlesztem magam, figyelsz magadra, megadod azt az érzést magadnak, elég jó vagyok, a fejlődésed jó kezekben van. Szerethető vagy anélkül, hogy 110 %-os teljesítményt nyújtanál.

A gyerekkori nagy hiányokat a Forrásból (vagy hívhatod Szellemi Síknak ) be lehet tölteni, a lelki sebek, ahogy a fizikai sebek is, gyógyulnak, néha hegesen, néha hegek nélül… Kitisztul a bűntudat, a szeretet és figyelemhiány tiszta energiákkal töltődik.

 

 4. rész 

Aki ad, annak adatik – vagyis másoknak adj 

Ennek tévedésnek is ugyanaz a gyökere, ami a többinek is, egy részigazságot az egészre értelmezünk. 

Ugyanis annak adatik, aki nyitott arra, hogy elfogadjon. Ha adsz, adj önmagadnak is, bőségesen. A flow, az áramlás akkor jön létre, akkor élhetünk isteni harmóniában, ha feltöltődünk, adunk és újra elfogadunk.

 

A mártír, aki önsanyargatva ad, azért teszi, mert ettől érzi magát felsőbbrendűnek. Ez egóból fakad.

Adakozhatsz vezeklésből, bűntudatból is. Ettől a bűntudat ugyan ki nem oldódik. A bűntudat kioldásához ugyanis arra van szükség, hogy megbocsáss önmagadnak, ami az egyik legnehezebb lelki feladat. Teljesen elakadhat a bűntudat elengedése akkor, ha az alatta lévő bűnbánat elfojtva marad. Annál nagyobb a bűntudat, minél nagyobb veszteség fakadt abból a hibából, amit elkövettünk. A veszteség feldolgozásával a bűntudat kioldódik. Akkor annyira voltam képes, ezt elfogadom. Szeretem és megbecsülöm magam tudva, hogy az Univerzum lehetőséget ad arra, hogy a legjobbat kihozzam az életemből.

 

Összefoglalva a lényeget, hiába ad az, akinek az a sorsmintája, szegénységben éljen. Hogy kihasználják. Ha valaki előző életben szegénységi fogadalmat tett, vagy transzgenerációs mintaként extra nehéz sorsú felmenőjének a sorsát leköveti, az zárt a jólét megtapasztalására.

 

Kizsákmányolásra épült társadalmi rendszer agymosása ez, hogy adj, adj, adj….

Ehelyett adj magadnak én-időt. Tápláld a lelkedet lelki élményekkel. Meditálj, hallgass zenét, kapcsolódj a természethez – tedd amiben örömödet leled!

Add meg a testednek, amire szüksége van, pihenést, mozgást, friss levegőt.

Először önmagadnak adj. Mert ha jól vagy, szívesen, jó energiából tudsz adni. Ne félj attól, hogy zsugori, vagy fösvény leszel. Az igazi öröm rezgésében a félelem és a kivagyiság szertefoszlik.

 

A karma nem egy adok veszek biznisz Istennel. Ha most azért leszek jó, „önzetlen” mert akkor megjutalmaznak :-) az egós működés. Ha természetesen, szívből, szívesen tudok adni, elengedve azt, hogy ezért elvárásokat támasszak, jutalom reményében tegyem, az már a flow, ez valóban önzetlenség. Ugyanis a karma törvénye ez: legyen jó nekem most és a jövőben és azoknak is, akiket érint, most és a jövőben is, ha ez nem lehetséges, akkor elkerülöm, hogy ártsak.

 

Ha adnod kell, az Univerzum ad neked feladatot. Bízd rá nyugodtan ???? Amit nagyon fontosnak tartok kioldani, mint önsorsrontó mintát, az az, ha valaki kényszeresen ad. Ha kizsarolja magát. Ha olyan helyzeteket vonz be, ahol kicsavarják, mint egy citromot, aztán eldobják.

 

5. rész

A rezgés szint emelkedéstől rosszabbul érzed magad, sőt, agyam elszáll, az alacsonyabb tudatosságúaknak árt, őket elpusztíthatja….

A dr. Hawkins féle tudattáblán alulról felfelé láthatjuk a kalibrált rezgésszinteket.

A megértéséhez fontos, hogy tudjátok, az emelkedés hogyan működik.
A tudatos résznek a rezgés szintje kb. 10 %-ot tesz ki, ez a részed lehet bátor, kreatív, elfogadó, szerető. A tudatalatti rész, addig amíg el nem kezdjük nyitni, gyógyítani, emelni, 90%-ot tesz ki. Le tud húzni, ki tud billenteni. Ez a jéghegy alja.
Fogadalmak, akár a családi karmából jönnek, akár előző életekből, teljesen blokkolhatják a tudatos rész 10 %-ot kitevő jó szándékát, törekvését.

Amikor egy külső esemény kinyit egy tudatalatti blokkot, mint például ez a mesterségesen generált korona vírusos tömeg hisztéria, akkor a felszínre kerülnek a félelmek, a haragok, egészen a paranójáig, üldözési mániáig.

Beaktiválja az emberekben a sötét oldalt, finomabban fogalmazva az árnyékban szunnyadó érzéseket.

Ha a tudatalattiból a felszínre kerül egy addig elhárított, elfojtott érzés, akkor a legfontosabb az, hogy beazonosítod.

Negatív. A spirituális fejlődésben negatívnak definiáljuk azt, ami a fejlődést hátráltatja. Ami a feltétel nélküli szeretettől elválaszt.
A negatív érzés – minél alacsonyabban van a rezgés szintje – annál inkább eltorzítja az igazság érzékelését.
Tévedéseket szül.

Lehúz, rossz döntésekre sarkall.

A második lépés a negatív érzés beazonosítása után, elfogadni a létezését. Félsz. Haragszol. Emberből vagy.

A harmadik rész az, kivonod magad a hatása alól. Létfontosságú, hogy 200 alatti negatív érzésnek ne engedd meg, hogy irányítson!

Mivel a többi ember alacsony rezgés szintje hat rád, ez napi szinten tisztítani érdemes!

Mivel azt teremted, amilyen rezgés szintből meghozod a döntésedet, erre légy tudatos és éber.

Dühből hozott döntés miatt haragudni fogsz magadra…
Ha megsajnálsz valakit, eljön az az idő amikor rájössz, a végén magadat sajnálhatod.
Ha hallgatsz a félelemre, kapkodsz, menekülsz, vagy teljesen visszahúzódsz, aztán ott találod magad egy ugyanolyan, vagy még nehezebb helyzetben, mint ami elől menekülnél…

Visszatérve a kiinduló kérdésre. A rezgés szint emelkedéstől jobban érzed magad, amennyiben feljutsz a 200 feletti szintre.

Ha kinyílik a tudatalatti és az alacsony rezgés szintű érzések elárasztanak, kitisztítod ezeket, kioldod és elfogadod, ez átmenetileg hozhat rosszabb megéléseket, addig tisztítod, amíg feljutsz újra a pozitív tartományba. Ott újra jól érzed magad.

Ismétlem, ha döntést kell hoznod, az a minimum, legalább a bátorság szintjén légy.

A kalibrációkról ajánlom Dr. Hawkins Erő kontra erő című könyvét, a csoportomban kitettem a linket, ahonnan letölthető.

Ha szeretnél segítséget a tudatalatti blokkok oldásában, családi karma tisztításában, előző életekből átható fogadalmak, félelmek feloldásában, távban tudunk konzultálni 

 

6. rész

Ha megváltoztatod a gondolkodásodat, ha pozitívan gondolkodsz, megváltozik az életed.

Ez zsákutca. Ahhoz, hogy megértsd miért is, kezdjük Einsteinnel. Albert Einstein: „Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.”
Ezt sok helyen olvasom félre fordítva. Az eredeti angolul: No problem can be solved from the same level of consciousness that created it. Szó sincs a gondolkodás módról, tudatossági szintről van szó. Mégis elterjedt, ez a fordítás: Egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel azt létrehoztuk.”

A gondolkodás, mint tévesen misztifikált megváltó erő tükröződik a félrefordításban.

A tudatossági szintekről Dr. Hawkinstól érdemes olvasni, tanulni, például az Erő kontra erő című könyvéből.

Dr. Hawkins a lényeget így foglalta össze: egy adott tudatossági szint egy meghatározott emberi érzéshez kapcsolódik, adott isten és életfelfogás, adott életfolyamat kapcsolódik hozzá. Magára az érzésre, érzelmi állapotra ráépül egymillió gondolat. Ha át akarod pozitívba fordítani, el is kezdheted kipucolni, átírni egyenként az egymilliót :-) Minél alacsonyabb szintű a tudatosság, minél alacsonyabb szintű, negatív, romboló az azt átható érzés, annál távolabb van az igazságtól az egymillió megszülető gondolat… 200-as kalibrációs érték alatt a tévedések, hamis hitek, félrevezető gondolatok születnek az adott érzésből, hitrendszerből.

Az agyalás pont ezért zsákutca, kimerítő és lehangoló. Nehéz átprogramozni, beindul, kattog.
Ha viszont magát az érzést kioldjuk a felesleges, hamis gondolatok kitisztulnak, mint a köd a napfényben.

Az életed akkor változik meg, ha a negatív tudatossági szintekről feljutsz a pozitív tartományba, következetesen kiemelve magad ezekből az érzelmi bugyrokból, mint szégyen, bűntudat, beletörődés, bánat, félelem, sóvárgás, büszkeség.

Mindenki ismeri mit jelent cseberből vederbe, ha döntést hozol félelemből, a félelmet átviszed magaddal, ha sajnálatból hozol döntést, sajnálni fogod, hogy megtetted, ha hallgatsz az elvakító dühre, később dühös leszel önmagadra és így tovább…

A büszkeségről is érdemes még szót ejteni, azért érdemes túllépni ezen, mert ez még egós működés, valakihez viszonyítod magad, valakinél különbnek éled meg magad, vagy valakit, valamit ami a tiéd. Érdemes kipróbálni, hogy kicseréled a büszkeség érzését azzal, hogy hálás vagyok azért, amiért az, amit átélek isteni… Része az egésznek, része vagyok a csodának… Hálás vagyok önmagamnak és mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, hozzátesz…

Visszatérve az erőltetett pozitív gondolkodásra. Veit Lindau azt ajánlja, hogy helyettesítsük konstruktív, vagyis építő gondolkozással. Az az ajánlása, ha érzed, negatív vagy, add ki, adj ennek 10 percet, ahelyett hogy elfojtod. Ha kitisztult, akkor aztán fókuszálhatsz a megoldásra. Van amikor kisebb zökkenőknél elég is ez a tíz perc :-)   Mélyebb, traumatikus érzések más módszereket kívánnak, bűntudat oldására próbáld ki a meditációmat:

 

 

7.rész

Valaki más „kiolvassa” és „kioldja” a karmádat – helyetted.

Ez a rontás, átok levétel spirisítettett :-) változata. Azon a tévedésen alapszik, amit már anno a katolikus egyház is tökéletesen használt a vagyonának gyarapítására, hogy a bűnbocsánat pénzért megvető. Büszkén ragyognak a katedrálisok :-) már amelyik nem égett le…

A karma nagyon egyszerűen arról szól, okoztál egy hatást. Ami kivált egy ellenhatást. Adtál egy pofont, visszakapod. Loptál megloptak. Rabszolgát tartottál, most modern rabszolga vagy. Rávághatod, sosem tettem ilyet. De. Tettél, csak ott a felejtés fátyla. A sorsod, a lelki fejlődésed útja értelmezhetetlen egyetlen leszületésben, egyetlen életben gondolkodva. A karma megtanít arra a lelki fájdalomra, amit egy tett kivált. Egészen addig, amíg eljutsz arra a szintre, ezt még az ellenségemnek sem kívánom. Akkor meg tudod haladni. Kilépsz a helyzetből. Megszabadulsz. Viszont bent tart minden negatív érzésed és gondolatod, a csalódástól a szégyenig, a kövelezőző elvárásoktól a kiszolgáltatottság reménytelenségétől a haragig, a gyűlöletig. A fájdalom megélése és a keletkezett lelki seb átadása gyógyulásra, az az ami megvált. Hogy visszakapd az erődet és be tudd fogadni a segítséget.

A bűntudat, amit hozunk magunkkal, áldozattá tesz bennünket. Áldozatnak lenni azt jelenti, nincs hatalmad, teremtő erőd, a sorsodat nem Te tartod a kezedben. Erre a tudat alatti bűntudatra aztán lecsapnak a spiri bizniszerek, kiszagolják, bevonzod, beteremted, ahogy tetszik.

Jézus tanítása szerint, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Indiában volt egy guru, akiről azt tartották, ha hozzá vágnak egy követ, képes felépíteni egy jóga centrumot. Amikor feléd repül egy kő -a harag szimbóluma – a karma a jelent jelenti. A reakciódat. Áldozatként hagyhatod, hogy sebet okozzon. Elugorhatsz. Elkaphatod és széttörheted a másik fején. Építhetsz belőle valamit.

Te döntesz. A sorsod a Te kezedben van, ha hajlandó vagy meghaladni az áldozati egó tehetetlenségét vagy az édes bosszút.

Még visszatérve erre a „látók” által felépített bizniszre. Egyszer egy lány megkérdezte tőlem, tudok-e jósolni. Erre azt mondtam, igen, tudok. Felcsillant a szeme, jósolsz nekem? Erre én azt mondtam, nem. Mert 80%-ban jön be. Rám csodálkozott. De hiszen a többieknek sem megy jobban, mondta. Erre én, tudom, de itt bejön az etikai része. Megszívtam a becsapás, a megvezetés karmáját. Vállalhatatlan a számomra, hogy 5 emberből akár egyet félrevezessek. Mert lenyűgöző, bámulatba ejtő, amikor kezdőként találkozol valakivel, akinél kinyílt a látás. Feltételezed, különleges – mindenki az, Te is  – és feltételezed, ha ilyen ajándékot ha kap valaki a Teremtőtől akkor az az ember jó. Nemes szívű. Tisztességes. De ha az erkölcsi fejlettsége szerint az illető az egóját éli, akkor a képességeit az alacsony rendű vágyainak a beteljesítésére használja. Felfuvalkodott lesz. Vagy szexfüggő. Vagy csalárd. Pénzsóvár és sorolhatnám. Vagy kényszeresen akar megmenti embereket. Megoldani helyettük a dolgukat azért, mert abban hisz, hogy akkor majd szeretni fogják. Olyan ez, mint amikor a szülő mindig beköti a gyerek cipőfűzőjét. Minden kakából kivakarja és mindent megold helyette. A gyerek totál függővé válik, soha nem nő fel.

Felnőtté válni azt jelenti, beleállok a sorsomba, a helyzetbe és felelősséget vállalok nemcsak azért, amit megteszek, vagy elutasítok, hanem a negatív érzéseim és gondolataim teremtő erejéért is.

Tarsd meg hát az ima erejét! Mert van megváltás és van támogatás.

Ahelyett hogy azt várod el, megoldják helyetted, a mesebeli tündér majd éjjel jól belopózik a Navhoz vagy a bankodba és kettő kattintással törli a tartozásodat :-) vagy odadobja a lottó főnyereményt, vagy leszáll a varázspor a bántalmazó társad fejére vagy övön alul :-) és mesebeli királyfivá változik, aki majd imád és elfogad Téged, ehelyett:

Kérlek Istenem, mutasd meg nekem, mi az, ami segít ebben a helyzetben, köszönöm.

Vagy, kérlek Istenem, mutasd meg, mit kell itt megtanulnom, elengednem vagy elfogadnom, köszönöm.

Kérlek Istenem adj erőt, bölcsességet, támogatást hogy ez a helyzet megváltozzon, köszönöm.

S hogy ne maradjon ki az igazi megváltás imája, mert minden szenvedés alapja az egységtől való elkülönültség illúziója: Istenem, kérlek, olvassz magadba engem, köszönöm ( Mooji )

Vagy Adyashantitól: kérlek Istenem emeld fel itt a Jelenléted Fényét, köszönöm.

Minden imát namaszte kéztartással mondj ki hangosan, legalább 3x egymás után és mindig tedd hozzá, köszönöm.

 

8. rész

Te egy mágnes vagy, aki ha félsz, bevonzod a félelmed tárgyát…

Nem vagy mágnes, kezdjük ezzel. Egységként avagy Egyetlen létezőként tapasztalod az ember létet. Ahol a félelem jelen van. Azért tartom fontosnak azt, hogy erről írjak, mert én is átmentem azon a szakaszon, amikor elhittem a fenti mondatot és már attól is féltem, mi történik, ha félek ???? és ez nemcsak saját tapasztalatom, hanem terápiás konzultációs során is többször találkoztam már vele.

Dr. Hawkins hozta el a fényt a sötétségbe, ezzel a tanításával: nem vagy mágnes. Ha erősen gondolsz egy tóra, nem fogod bevonzani. ( bővebben olvashatsz erről az Erő kontra erő című könyvében ) Hozhatsz egy döntést, hogy elmész egy tóhoz vagy építesz egyet a kertedbe. Te döntesz és Te mozdulsz, nem a tó. A félelem rezgésében, megengedheted, hogy a félelem irányítson. A rezgése negatív és minden negatív szinten az igazság érzékelése torzul. Eltorzult igazságként a félelem tárgyát nagyobbat, magunkat kicsinek, kiszolgáltatottnak, áldozatnak élhetjük meg. A torzítást biztosan ismeritek, amikor megoldottatok dolgokat, amitől nagyon féltetek. Vagy megoldotta az Élet helyettetek. Kiderült, hogy kevésbé félelmetes, mint amilyennek gondoltátok.

Visszatérve arra, mit kezdj a félelemmel. Vedd a kezedbe az irányítást! Ha felemeled magad a bátorság rezgésébe, még a félelem is ott van, de a bátorság, mint az első pozitív szint, jóval nagyobb energiával rendelkezik és felülírja a félelmet. Ez a nézz szembe vele és oldd meg szintje.
Kiemelten fontos a tudatosság, mert mind a média, mint az irányító hatalom a megfélemlítést használja igen profi módon.

Ha megengeded, hogy a félelmed irányítson, akkor tipikusan három, alacsony tudatossági szintű reakciót élsz meg. Menekülsz. Erőszakossá válsz. Üss vagy fuss. Ezt kiegészítem a harmadik típusú reakcióval, ezt pedig a tettesd magad halottnak. Lefagyás, blokkoltság. Mindhárom ösztön reakció. Az eredménye az, a félelem marad. Véget nem érő menekülés vagy éppen véget nem érő felesleges és jelentős negatív karmát teremtő erőszakosság…

Aztán lehet a félelmet elfojtani. Az elfojtott félelemek gyulladásokat hoznak létre a testünkben. Hasmenést vagy szorongásnál szorulást. Alvászavarokat.

Elfojtás és ösztönreakciók helyett amit megtehetsz és ne halaszd holnapra ????

1. Megtartod az ésszerű elővigyázatosságot. Mondok erre példát, ha elfogadod, az élet természetéhez tartozik a hol jobb, hol kevésbé jó, a fent és lent és a buktatók, akkor takarékos vagy. Felkészülsz ésszerű mértékben.

2. Megkeresed a félelem forrását, ami vagy múltban történt tapasztalaton alapszik vagy átvett. Itt írnék a terápiás segítség fontosságáról. A múltban történt negatív élmények egy részéhez azért érdemes segítséget kérni, mert vagy fel sem tudod hozni vagy nem ismered azokat az oldó technikákat, amivel tisztítani, gyógyítani lehet. Mert más és mást használunk például, ha a félelem előző életből jön, vagy a magzati korból, vagy születés élményből. Vagy olyan kora gyerekkori esemény, amire még nem tudsz tisztán visszaemlékezni. Ezekre meg vannak a hatékony terápiás eszközök, mindegyikre más és más. Az átvett félelmek egyrészt transzgenerációs mintákból jönnek, a családod múltjából, másik része a központi tudatalattiból.
Kiemelten fontos a tudatosság, mert mind a média, mint az irányító hatalom a megfélemlítést használja igen profi módon.
Ami közös minden típusú félelemben, a szorongástól, a stressztől kezdve egészen a pánikbetegségig, hogy mindegyik feloldható.

3. Az alatt a folyamat alatt – mert ez idő és munka – amíg a félelem kioldódik, használod az un. felülíró technikákat. Ilyen például a meditáció, ehhez ajánlom a Hála meditációmat, itt találod:

https://www.youtube.com/watch?v=CQyPWcspTRw&t=1s

Milliószoros energia szinttel rendelkezik, ha felhozod magad a hála és az öröm rezgésébe. Kinevetheted a félelmed tárgyát, csinálj belőle viccet, ez is működik. Aztán van egy még egyszerűbb gyakorlat, gondolj a félelmed tárgyára és mosolyogj. Még akkor is és annál is inkább, ha nincs hozzá kedved. Tartsd pár percig. A végeredmény olyan lesz, amin mosolyogni fogsz ????

S nem csak a félelmek esetén, hanem más negatív érzések estén is szívből ajánlom nektek ezt az imát: kérlek Istenem áldjál már meg engem, hogy befejezzem, ennek adok energiát! köszönöm, köszönöm, köszönöm ????

Ezt a hármat így egyben ???? azért, hogy kihozhasd az Életedből a legjobbat és ez a világ is jobb hely legyen!

 

9. rész

 

Az egó a Te ellenséged

 

Dr. Hawkins ajánlása szerint, szeretettel, elfogadással irányítsuk az  egónkat, ahogy például egy szeretett kis kedvenccel, kiskutyával bánunk. Annál jobban működik és fejlődik, minél több szeretettel bánunk vele. Ahogy megbecsüljünk önmagunkat, annyi megbecsülést kaphatunk azoktól az emberektől, akiknek azonos az értékrendjük. Aki pedig nem tud tisztelettel és jó szándékkal közeledni feléd, magas önbecsüléssel távol tudod tartani, vagyis az én határaid jót működnek.

 

Ha bármit vagy bárkit az ellenségünknek tekintünk, akkor a harag, a félelem és az ítélkezés szintjén vagyunk. Ebből lehetetlen pozitív életet teremteni.

 

Ahogy a fizikai testünk, úgy a személyiségünk is egy eszköz, amit azért kaptunk, hogy megtapasztaljuk az ember létet és egy bizonyos szinten túl ennél is többet.

 

Találkoztam már olyan problémával, hogy valaki gyűlölte a testét. Holott arról van szó, kapott egy kőkemény gyermekkori programot arra, azért nem szerethető, ahogyan kinéz. Ugyanez a helyzet az egónkkal, vagy hívjuk inkább személyiségnek. Fontos belátni, hogy az a részed, aki az egót ellenségnek tekinti, szintén egó, hívhatjuk szuper egónak, vagy spirituális egónak. Érdemes befogadni Sadhguru tanítását: Ne szuper ember akarj lenni, hanem tapasztald azt meg, embernek lenni szuper ????

 

A személyiségünk ugyanazokon a fejlődési szinteken megy át, mint ami megfigyelhető az állatvilágban, a hüllőktől kezdve, életekről életekre, jó sok leszületés egymás után egészen az Egység megtapasztalásáig. Az a feladatunk, hogy meggyógyítsuk az ember részünk sérüléseit és fejlesszük, elfogadva azt is, hogy az ösztön lényünk, vagy hívhatjuk állati lényünknek szintén bennünk él.

 

Az az ember, aki a hüllő szinten tartó egóval rendelkezik, csupán a saját jóllétével képes törődni. Vegyük például a gyíkokat, lerakják a tojásait és a sorsukra hagyják őket. Nem várható el szeretet és empátia ezen a szinten tartó emberektől. Nárcisz, pszichopata vagy zsarnok, akkor tud rád hatni, ha beengeded a világodba. Konkrét példával, ha félelemben tartanak és irányítanak, akkor beengedtél a világodba egy kígyót és táplálod. Szíveden melengeted, aztán összetörsz, ha megmar.

 

A személyiségünk bevonzza és megélhetjük támadásnak az egónk részéről azt, amikor elkezd negatív érzésekkel bombázni. Lehet ez irigység, harag, félelem, értéktelenség érzés, szorongás…

 

Ha a tudatos részed az, aki irányít, lehet ezt szeretettel kezelni. Első körben érdemes elfogadni, hogy emberként ezek az érzések megjelennek. Emberi reakciók. Pontosan ezeknek az elfojtásából, hárításából fakad az, hogy amikor a felszínre törnek a tudatalattiból, azt megélheted egós támadásként.

 

Néhány példát szeretnék erre hozni.

 

Bűnös vágyak. A karma törvénye szerint úgy kell gondoskodnod a jóllétedről, hogy az minél több ember számára is jólléted eredményezzen, azonban érdekellentét esetén egyetlen feladat van, hogy kerüld el azt, hogy árts. Ennek értelmében a vágyad a hajtóerő, a fejlődés, megtapasztalás hajtóereje.

 

Na és itt van az irigység. Ez is egy vágy, az van mögötte, hogy aki irigy, az nem hisz abban, megkaphatja azt, ami a másik embernek már meg van. Áldásként, ajándékként nem kaphatod meg nyilván azt, ami árt egy másik embernek és ha valaki meg is szerzi ezen az áron, abban nem lesz köszönet. Viszont ami a jóllétedhez és a fejlődésedhez szükséges azt adná ajándékként az élet, na meg persze ha készen állsz rá, a részedről is beletedd azt, amit beletudsz…  Ezért ha irigységet érzel, tudd a kishitűségeddel kell dolgoznod. Vagy a vezeklő programjaiddal, a boldogtalanságban vagy szegénységben tartó, akár előző életből származó fogadalmakról.

 

A félelmek egyik részét át kell alakítani körültekintéssé, óvatossággá, elővigyázatossággá. A félelmek azon része azonban, ami a lelki fájdalmak elkerülésére vonatkozik, nagyon sok felesleges kört eredményezhet. Például félsz attól, hogy elveszíted azt, hogy szeretnek. Beleállhatsz egy megfelelési kényszerbe. A megfelelési kényszer lehetetlen küldetés, s mivel emberből vagyunk előbb utóbb hibázni fogunk. Ha ehelyett elfogadod a gyengeségidet, a negatív tulajdonságaidat, az ahogy bent úgy kint elve alapján ha megértő vagy önmagaddal a többi embertől is megtapasztalod a megértést. Ha hibáztatod magad bevonzod a hibáztató embereket, akik bűntudat keltéssel manipulálnak. 

 

Összefoglalva a feladat az, hogy empátiával és tudatossággal forduljunk a személyiségünk felé, meggyógyítsuk a sérüléseit, fejlesszük és el tudjuk fogadni a változás, fejlődés ütemét. 

 

Orgazmus képesség vs orgazmus képtelenség

 

A női orgazmus képességről, annak fajtáiról, a frigiditásról nagyon sok megközelítésben olvashattok.
Tapasztalataim alapján, azok a nők akik a spiritualitás felé nyitottak, már eljutottak a pszichoszexuális fejlődésben arra a szintre, hogy képessé válhatnak a tantrikus szexuális élmények befogadására. Erről bővebben a Huszti Sanyitól olvashattok, itt:

http://onmegvalositas.hu/blog/husztisanyi/mire_jo_tantra_paroknak_es_szi…

A képesség bennünk él, kibontható, megtanulható, ennek ellenére nagyon sok nőnek gondot okoz még a normál szexuális együttlét élvezete is, orgazmus képességük vagy annyira gátolt, hogy egyáltalán nincs orgazmusuk, vagy pedig szükséges hozzá a csikló ingerlése.
Alapvetően fontosnak tartom magának a hüvelyi orgazmusnak a megtapasztalását, ami a belépő a további tantrikus élményekhez.

Nézzük először is magukat a gátlásokat, amik a testi-lelki mély megnyílást akadályozzák.
Terápiában a gátlásokat, blokkokat fel lehet oldani, más és más megközelítés és meditációs típus szükséges, attól függően, hogy maga az elakadás melyik időszakban keletkezett. A kapcsolatfelvétel a Belső Gyermekkel kiemelten fontos, mivel szexuális magatartás mind a férfiaknál, mind a nőknél pontosan visszajelzi, melyik életszakasz tanulnivalói akadtak el, negatív mintarendszert létrehozva. A negatív minták hozzák létre a fixációkat, mint például az anális vagy orális fixáció. Kielégítetlen gyerekkori szükségletek garmada, az oidipusz időszak erre még rátesz jó adag feldolgozatlan élményt.
A hét éves kor előtti blokkok szimbólum terápiával oldhatók fel, mert a gyermek énünk világa először tisztán ösztönös, később ösztönökkel és érzésekkel telített mágikus, mesés világ.
Kiemelten fontosnak tartom e mellett a tinédzser kori élmények átdolgozását is. Hiszen ha egy nőben, vagy egy férfiban ott maradt bármilyen negatív élmény és kinél nem, legyen az undor, megaláztatás, kudarc, az a megnyílás képességét nagy mértékben blokkolja.

Minden olyan szexuális együttlét, ahol a nő az orgazmusig nem jut el, kudarc.

Természetesen az egó a hárítási eszközeihez nyúl, mint például áthárítja a felelősséget a partnerre.
Ezzel szemben tény az, hogy olyan szexuális fejlettségű partnert vonzunk magunkhoz, ahol mi is valójában tartunk.
Addig, amíg egy nő nem tud beleszeretni a saját testébe, ünnepelni a nő-séget, addig felesleges elvárni a férfitől, hogy ezt helyette tegye meg.
A férfiak potencia és más szexuális problémái mögött szintén ott vannak azok az elakadások, amiket a kora gyerekkorból vagy a tinédzser korból hoztak magukkal.
Véleményem szerint sokkal nagyobb probléma maga a gátoltság, mint pusztán a szexuális technikák ismeretének hiánya. Hiszen ha a bennünk élő gyermeki rész nyitott és spontán, mindent kipróbál, a jelenben van, képes új dolgokat örömmel felfedezni, megélni. Amit a csakrákról érdemes tudni, az őselemi energiákról, szexualitásban elsősorban a tűz és a víz energiája kiemelten fontos, emellett a női-férfi energia vonalak, mint Ida és Pingala használata, pár meditációs gyakorlattal megtanulható, használható. A technikai részének az elsajátítása pedig legkevésbé a pornó filmekből, sokkal inkább tapasztalt partnertől, értékes erotikus olvasnivalókból hozzáférhető.

Mondok egy konkrét példát az elakadás működésére. A legsúlyosabb, legsötétebb élmény maga a megszégyenítés. Minél korábban történik, annál nagyobb a törés, amit okoz. A túl korai, kényszerített szobatisztaságra való szoktatás például létrehozza azt a karakter fixációt, ami berögzült kényszeres viselkedést jelent, hogy a megalázó szituációt újra és újrajátsza az illető, átélve ugyanazokat a fájdalmas élményeket és amit annak idején az anyjának visszatörleszteni nem tudott, azt a partnerén éli ki vagy megpróbálja kiélni.
A blokkok feloldása a nagyobb munka véleményem szerint. Ehhez szívesen adom a tapasztalatomat, tudásomat.

domoszlaikatalin on november - 13 - 2014
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Cikkeim

A drive-ok vagyis késztetések hatása az életünkre, önsorsrontó mintáink

A drive vagyis késztetés az a belső energia ami az önsorsrontó mintát működteti.

Történtek traumák a gyerekkorunkban, ezek a traumák létrehoztak egy életérzést. A legfontosabbak egyike a szerethetőségünkről alkotott elképzelés, ami meghatározza, hogy a lényünk melyik része és mennyire szerethető. Melyik részünk bűnös, melyik részünknek kell szégyenben élnie. A drive belehajt abba a szituációba ahol az önsorsrontó minta alapját képező érzést újra és újra megéli az ember. Nem szeretnek. Tehetségtelen vagyok. Bűnös vagyok. Mártír vagyok.

Nézzük meg hogy működik az önsorsrontás a szeretet adásában és elfogadásában. A negatív tapasztalatainak a hatására sok ember elveszítette a gyerekkorban a szerethetőségének a hitét, tehát belül az az érzés van, nem vagyok szerethető. Amikor valamilyen külső hatás kibillenthetné ebből az állapotból, valaki szerethetné őt, az állapot fenntartásáért felelős drive működésbe kezd. Elkezd az ember úgy bánni a másikkal, hogy az már ne legyen képes őt szeretni. Bántja, becsapja, semmibe veszi, megalázza, pontosan ugyanúgy, ahogy vele tették. Aki szeretettel próbál hozzá közelíteni azt a tapasztalatot éli meg, hiába szeretek, hiába vagyok jó, nem vagyok szeretnek viszont. Tehát ő is megismétli a kudarcot, újra elveszíti a hitét abban, viszont szerethetik. A minta alapja az, hogy minden esetben van egy aki szeret, és van egy másik,  aki erre bántással, semmibe vétellel, megalázással, becsapással reagál, leköveti, ahogy a szülő vele bánt.

Az alapja ugyanaz a gyerekkori sérülés mindkét résztvevő számára. A gyerek istenként tiszteli, imádja, rajongva szereti a szülőt. Minél korábbi életkorban történik a sérülés, mint például ha a szülőtől elszakad, a szülő bántalmazza, elhanyagolja, megalázza, kivételezik a testvérével, őt semmibe veszi stb, annál kevésbé képes a világképébe a történteket beilleszteni. Ezért létrehoz egy olyan világképet, ahol létezik a Rossz és a Jó. Árnyalatok nélkül. Vagy Rossz vagyok vagy Jó. A világ vagy Rossz vagy Jó. Hasításnak hívja a folyamatot a pszichológia.

Nézzük meg a négy variációt.

1. vagyok és a világ hozzám. Erre a traumatizált egyénnek alig van tapasztalata. Azt a keveset, amit ebből megtapasztalt, kényszerként építi be a karakterébe. Mit kellett és mennyit kellett azért adnia, hogy a világ Jó legyen vele? Erején felül és ezért morzsákat kapott? A drive-ja mindenképpen az, hajszolja túl magát, bevonzza azokat akik kihasználják.
Itt azt a kérdést kell megvizsgálni milyen elvárást támasztott és mit jutalmazott a szülő. Ha jól szerepelt megdicsérték? Állandóan szerepelni akar, sokszor pojácát csinálva magából. Segítenie, takarítania kellett? Ott a tisztaság és rendmánia gyökere. Csak a tanulmányi eredmények voltak fontosak? Képtelen abbahagyni a tudás hajszolását, nem tud élni.

2. Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám. Itt a probléma az, hogy kudarc, a bűntudat kezelhetetlenül nagy mértékűre duzzad, elmossa, szétzilálja a személyiséget. Hiányzik az, hogy elfogadom a rossz oldalamat, mert tudom magam szeretni és hiszek abban, hogy képes vagyok a fejlődésre. Depresszió, önutálat.

3. vagyok és a világ Rossz hozzám. Tipikus mártír effekt. A kilátástalanság és az önmagunkba, a világ jóságába vetett optimista hit hiányában teljesen megváltoztathatatlan szereppé válhat.

4. Rossz vagyok de a világ hozzám. Ha erre gyerekkori tapasztalat nincs, az igazi szülői szeretetről, az elfogadásról, az értékeken alapuló nevelésről, ami ösztönöz, inspirál, emel, akkor erre a tapasztalatra a drive úgy reagál, hogy addig fokozza a Rossz kimutatását, ami eddig eljut a tolerálhatóság határáig. Akkor belép a jól ismert és megszokott 2. pont, Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám, ez fáj, de legalább Rend van.

 

Hogyan lehet ezeket a problémákat tudatosítani és feloldani?

 

Vissza kell menni a gyerekkori élményekhez, és mind a két irányba szét kell feszíteni a mintákat. Egyrészt feldolgozni a dühöt, a haragot, a kétségbeesést, az elhagyottságot, minél mélyebben és teljesebben újra átélni. Ugyanilyen fontos a másik irányba történő elmozdulás, a bennünk élő gyermeknek meg kell adni azokat az érzéseket, élményeket, amik elmulasztása miatt a sérülés létrejött. Szeretetet, figyelmet, elismerést, jutalmazást, tiszteletet, a pozitív mintákat.

Ebben a spirituális eszközökkel dolgozó terápiás munka sokat tud segíteni. A terapeutának az a dolga, hogy tudja, a negatív élmények felszínre hozásában hol a határ, amíg el lehet menni, a borulás veszélye nélkül. A legoptimálisabb ütem megtalálása nagyon fontos. A másik, hogy a terapeuta energiája, az elfogadás, a szeretet, a dicséret áramolni kezd az egyénhez, aki olyan gyógyító energiákat tapasztal meg ami kibillenti a megszokott drive-jából. Képes lesz ezeknek az energiáknak a létrehozására, önellátóvá válik, az öngyógyítás visszafordíthatatlanul beindul.

Terápiás segítséggel kapcsolatos infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.
 
 

 

A. Identitás

1. Aggodalmat és félelmet tapasztalok, valahányszor azt fontolgatom, hogy valami újat tegyek.

igen

nem

2. Kellemes vagyok az embereknek (kedves fickó/ kis aranyos), és nincs saját identitásom.

igen

nem

3. Lázadó vagyok. Akkor vagyok elememben, ha konfliktushelyzetben vagyok.

igen

nem

4. Titkos lényem legmélyén úgy érzem, valami nincs rendben velem.

igen

nem

5. Felhalmozom a dolgaimat; problémát okoz, ha bármitől is meg kell válnom.

igen

nem

6. Nem érzem magam megfelelőnek, mint férfi/nő.

igen

nem

7. Zavarban vagyok szexuális identitásommal kapcsolatban.

igen

nem

8. Bűnösnek érzem magam, ha kiállok magamért, inkább beadom a derekamat.

igen

nem

9. Problémát okoz elkezdeni valamit.

igen

nem

10. Problémát okoz befejezni valamit.

igen

nem

11. Ritkán van saját gondolatom.

igen

nem

12. Állandóan kritizálom magam, mert nem felelek meg.

igen

nem

13. Borzasztóan bűnösnek tartom magam, és félek, hogy a pokolba kerülök.

igen

nem

14. Merev vagyok és tökéletességre törő.

igen

nem

15. úgy érzem, soha nem érem el a mércét, semmit nem intézek el helyesen.

igen

nem

16. Úgy érzem, tényleg nem tudom, mit akarok.

igen

nem

17. Valami hajt, hogy túlteljesítsek.

igen

nem

18. Úgy érzem, a szexualitáson kívül nem sokat számítok. Félek, hogy eltaszítanak és elhagynak, ha nem vagyok jó szerető.

igen

nem

19. Életem üres, sokszor depressziósnak érzem magam.

igen

nem

20. Nem igazán tudom ki vagyok. Nem vagyok biztos benne, mik az értékeim, vagy mit gondolok a dolgokról.

igen

nem

B. Alapvető igények

1. Nem érzékelem testi szükségleteimet. Nem tudom, mikor vagyok fáradt, éhes vagy túlhajtott.

igen

nem

2. Nem szeretem, ha megérintenek.

igen

nem

3. Gyakran érintkezem szexuálisan olyankor, amikor tulajdonképpen nem is akarok.

igen

nem

4. Volt, vagy folyamatosan van az étkezésemben valami szabálytalanság.

igen

nem

5. Csüngök az orális szexen.

igen

nem

6. Ritkán tudom, mit érzek.

igen

nem

7. Szégyellem magam, ha begurulok.

igen

nem

8. Ritkán pörgök be, de ha igen, akkor dühöngök.

igen

nem

9. Félek más emberek mérgétől, és majdnem mindent meg akarok tenni, hogy elkerüljem.

igen

nem

10. Szégyellem magam, ha sírok.

igen

nem

11. Szégyellem magam, ha megijedek.

igen

nem

12. Jóformán soha nem nyilvánítok kellemetlen érzelmeket.

igen

nem

13. Megszállottja vagyok az anális szexnek.

igen

nem

14. Megszállottja vagyok a szadomazochisztikus szexnek.

igen

nem

15. Szégyellem testi funkcióimat.

igen

nem

16. Vannak alvászavaraim.

igen

nem

17. Mértéktelen időt fordítok pornográfia nézésre.

igen

nem

18. Szexuálisan oly módon mutogatom magam, ami másokat sérthet.

igen

nem

19. Szexuálisan vonzódom a gyerekekhez és félek, hogy egyszer el is követek ellenük valamit.

igen

nem

20. Úgy hiszem, hogy legfőbb szükségletem az étel és/vagy a szex.

igen

nem

 

C. Társadalom

1. Alapvetően senkiben sem bízom, csak magamban.

igen

nem

2. Házasságban éltem vagy élek egy szenvedélybeteggel.

igen

nem

3. Megszállott vagyok kapcsolataimban, és az ellenőrzést én tartom kézben.

igen

nem

4. Szenvedély rabja vagyok.

igen

nem

5. Elkülönültem, és félek az emberektől, különösen a tekintélyektől.

igen

nem

6. Utálok egyedül lenni, és majdnem mindent megteszek, hogy ezt elkerüljem.

igen

nem

7. Azt teszem, amiről úgy hiszem, mások elvárják tőlem.

igen

nem

8. Mindenáron kerülöm az összeütközéseket.

igen

nem

9. Ritkán mondok nemet mások javaslataira. Ezek nekem parancsszámba mennek, aminek engedelmeskednem kell.

igen

nem

10. Túlfejlett a felelősségérzetem. Könnyebb mással törődnöm, mint magammal.

igen

nem

11. Gyakran nem közvetlenül mondok nemet, de változatos ügyeskedő, közvetett és passzív módon elutasítom, hogy megtegyem amit kérnek.

igen

nem

12. Nem tudom, hogy oldjam fel a konfliktusaimat. Vagy lehengerlem az ellenfeleimet, vagy teljesen visszahúzódom tőlük.

igen

nem

13. Ritkán kérek felvilágosítást olyan dolgokról, amiket nem értek.

igen

nem

14. Gyakran kitalálom, mit jelent egy másik ember állítása, és saját megfejtésemre alapozva válaszolok.

igen

nem

15. Soha nem éreztem magam közel egyik, vagy mindkét szülőmhöz.

igen

nem

16. Összekeverem a szeretet a szánalommal, és hajlamos vagyok szeretni azokat, akiket sajnálok.

igen

nem

17. Kinevetem magam és másokat, ha hibát követnek el.

igen

nem

18. Könnyen meghátrálok, és hasonulok a csoporthoz.

igen

nem

19. Vadul versenyzek, és rossz vezető vagyok.

igen

nem

20. Legmélyebb félelmem az elhagyatottságtól való félelem és mindent meg fogok tenni, hogy fenntartsak egy kapcsolatot.

igen

nem

 

Annyi a dolgod, számold össze hány igen választ adtál.

10 igen válasz alatt a sérülésed enyhe, 10 és 20 között középsúlyos, 20 felett nagyon súlyos

domoszlaikatalin on január - 12 - 2013
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Tesztek