gyász, veszteség feldolgozása időben hosszú folyamat. Az elengedés akkor jöhet létre, ha a szíved teljesen be tudta fogadni és feldolgozni a bánatot egészen a megbékélésig…

 

A szívcsakránk úgy működik, hogy az elhárító mechanizmusok védelme alatt van. Attól van megvédve, hogy megszakadjon, vagyis hogy a feldolgozandó fájdalom ne okozhasson akkora sérülést, ami helyrehozhatatlan. Ha nyitott állapotban sokk-szerűen történik valami, például ha hirtelen meghal, akit szeretsz, a szív a félig feldolgozott fájdalomra sérülten zár vissza. De ha még volt is lehetőséged felkészülni a szeretted halálára, akkor is kemény munka végig menni a megváltozhatatlanon. Elhúzódó gyászban elakad az életöröm megélése, az önmagunk és mások szeretetének a képessége.

Minden veszteségünk gyász, legyen az szakítás, a szülők válása, baráti kapcsolatok megszakadása. A személyiség érettségétől, stabilitásától függ, hogyan tudja a gyászfolyamatot megélni és attól, hogy lelki szinten a kapcsolata az elvesztett személlyel mennyire volt mély. Az elhúzódó gyász négy évnél hosszabbra nyúlik, megakadályozza a kölcsönös szereteten és elfogadáson alapuló kapcsolatok létrehozását és megélését.

Ha a félig feldolgozott fájdalmakra rázárult szívet megnyitjuk, ez két irányba történhet. Mint minden csakránk, a szív is leadja és felveszi, befogadja az energiákat és az információt. Leadó üzemmódban a sérülés kivetítés és játszmák formájában jelentkezik. A feldolgozáshoz a szívet befelé, a mélység felé, a feltétel nélküli szeretet forrása felé nyitjuk meg. Ott megtaláljuk az oldást, az elfogadás végtelen erejét.

 Minden befejezetlen érzelmi szál köteléket hoz létre, legyen az szeretet hiány, elismerés iránti vágy, harag, be nem teljesült ígéretek, a jövőről közösen megalkotott vágyak. Teljesen elakaszthatja a gyász feldolgozását az is, ha bűntudatod van.

 

gyász-meditációban szemben állsz azzal, akit el szeretnél engedni, rányitod a szívedet és összekapcsolódsz a szívével. A feldolgozás optimális ütemének a beállítása meggyorsítja az elengedést anélkül, hogy fennállna a borulás veszélye. Kérdezz rá a szívedre, mennyire van nyitva. Testérzetben ilyenkor a mellkas közepén nyomást vagy égető érzést észlelsz, ami jelzi hogy a befogadandó fájdalom nagyobb, mint amennyire a szív ki van nyitva. Ha nem jelenik meg a testérzet, a meditáció nem elég mély. Ott tovább kell mélyülni. Tehát érzékeled, hogy mekkora a feldolgozandó érzés, ahogy nyom, feszít, éget. Megkéred a szívedet, nyisson rá az optimális mértékben. 

A szellemi segítők, az isteni kegyelem erejére támaszkodhatsz a feldolgozás során.

 

Az elengedés gyakorlat hatása az életünkben a harmónia megélése, a szeretet és életöröm képességének a visszatérése. Ha jól sikerül a gyakorlat, rámosolygunk a világra újra és a világ visszamosolyog ránk.
Ugyanis nincs olyan elvárás a szellemi vezetésünktől, hogy folyamatosan szenvedjünk, sőt. 

Az eltávozott szeretteink akkor nyugodhatnak békében ha bennünk is végbe megy az elengedés, megbékélés folyamata.

 

Ha terápiás segítségre van szükséged,  az elérhetőség menüpont alatt megtalálod a szükséges infókat.

Szerettel ajánlom a vezetett meditációmat Azrael arkangyallal

 

domoszlaikatalin on május - 30 - 2019
Hozzászólások kikapcsolva
Tudtad -e, hogy az önismeret egy idő után zsákutcába vezet?
 
A személyiséged megismerése fontos. A lényed megérdemel minden jót, empátiát, szeretetet, figyelmet. Feltétlenül igényli a fejlesztést, az ismétlődő, bosszantó hibák javítását.
 
Az igazi lelki fejlődéshez azonban ennél jóval több kell. 
 
 
Két hasonlatot hozok fel a személyiség működésére. Az egyikben a személyiség egy hajó. A hajó a kikötőben van biztonságban, ott lehorgonyozhatsz. Önismerettel foglalkozol, ami azt jelenti, a hajó minden zegét-zugát jól kiismered. Talán még ki is hajózol ismert vizekre, de mi van az ismeretlennel. De honnan vette Columbus a bátorságot, hogy elinduljon nyugatra, honnan jött a hite, élve odaér?
 
Mert a Világot akarta megismerni!
 
A másik hasonlatban képzeld el, hogy a személyiséged egy ház, körbe veszi egy kerítés. A kerted kicsi, rendezett. Remélhetőleg. Ha mégsem, hát elfoglalhatod magad azzal, ott szépen rendet raksz.
 
A lelki fejlődés ennél azonban jóval többet kíván. Bontsd le a kerítést és terjeszd ki a területedet, engedj be a kinti dzsungelből egy darabot. 
Ha ezt megteszed, azt tapasztalod, a növekedéseddel együtt beáramlott a káosz. Ennek örülj, mert a növekedés első, egyben biztató jelét tapasztalod. Aztán felnőssz a feladathoz, kiismered a dzsungeledet, megszelídíted. Ez egy szint megfejlődését jelenti. 
 
Terapeutaként miben tudok segíteni?
 
Ha elakadtál már az elején, vagyis még a hajó se oké, a ház se oké, pláne nem oké a kerítés, ha nincs, vagy ha éppen túl zárt, magas, ha jelentősen eltér az egészségestől. A kerítés az én-határaidat szimbolizálja, ami elválaszt a külvilágtól. Megvéd és izolál is egyben.
 
Ezen kívül tudok segíteni abban, hogy azokat a félelmeket felold, amik az unalmas és egyben biztonságos komfort zónában tartanak fogva, amikor a hajó is oké, a ház is oké, mégis elakadtál. Van amikor ezek nem félelmek, hanem transzgenerációs sors minták, ami egyszerűen fogalmazva azt jelenti, karmikus vállalásod van arra, hogy lekövess egy nehéz sorsmintát. Amíg a sors mintád a meghatározó, addig minden változtatásra irányuló törekvésed kudarcra van ítélve. Ha például a nehéz sors, a magány, a fizikai betegségek be vannak kódolva. Jó hír az az, hogy ezek a programok a tudatosság szintjén feloldhatóak és új egészséges programokat lehet a helyükre beírni. Így fordul a sikertelenségre ítéltetett életút a siker útjára.
 
Itt a weboldalon találhatsz még írásokat ebben a témában.
Ha igénybe szeretnéd venni a segítségemet online, skype-on vagy messengeren tudunk konzultálni, blokkot oldani, bővebben az elérhetőség menüpont alatt.
 
 
 
Minden gyereknek szüksége van szeretetre, figyelemre és gondoskodásra. Ha a gyerekkorban érzelmi elhanyagolás történt, az azt jelenti, hogy passzív elutasítás történt a szülő részéről. Minden 7 éves kor előtt megélt élethelyzet beépül a személyiségbe, adva egy alap mintát, ez az életem rendje. A gyerek énünk ezt úgy éli meg, a baj az vele van. Nem elég szerethető. Nem elég érdekes. Nem fontosak az igényei. Ő hisztis, követelőző, önző, sorolhatnám. Ha azt látja, hogy a másik gyereket babusgatják, kényeztetik, odafigyelnek rá, arra gondol, ő azért nem kaphatja meg ezt, mert ő másmilyen. Pláne, ha a szülők egyfolytában még bele is sulykolják, mi mindent megadtunk neked, neked jó gyerekkorod volt… Tény, mindent megadtak, amire képesek voltak. Ettől függetlenül mély űr marad, ez a magány fájdalma. 
 
A magány nagyon tud fájni. Ezért a túlélés érdekében már a gyerekkorban egy sor menekülési stratégiát dolgoztunk ki erre.
 
Függések sora erre az alap traumára épül. Ha a szülő túl sokat dolgozik és amikor pedig a gyerekével van, kimerült és stresszes, elhalmozhatja játékokkal, aztán csodálkozik, amikor ráfügg a gyerek a számítógépre, mert iszonyú félelem tartja vissza a minőségi kapcsolódástól, visszautasítják úgyis, mert nem elég érdekes, nem elég jó. Él egy virtuális világban, mert ott sikeres lehet.
 
El lehet menekülni az alkoholizmusba, a munka alkoholizmusba. Bármivel kitölteni az űrt.
 
Megtanuljuk már a gyerekkorban a figyelemszerző játszmákat is. Tudja, hogy figyelnek rá, ha rosszat csinál. Hát rossz lesz. Ha akkor figyelnek rá csak, amikor beteg, akkor beteg lesz. Sokat. Felnőttként is. Ha akkor figyelnek rá, ha valami csúcszuper dolgot csinált, kényszeresen próbál csúcsszuper lenni. Nincs helye annak, hogy szeretetet kapjon a normális, emberi lénye.
 
Mivel retteg az egyedülléttől, kapcsolataiban prostituálja magát. szeretet morzsákért odadob bármit. Csüng a kapcsolataiban, ez a másik félnek fárasztó és taszító.
 
Mert a jelenben akar kielégíteni egy hiányt, aminek az űrje a múltban keletkezett. Ha azt látod, a partnered lemegy gyerekbe, akkor ahány évesként viselkedik, onnan ered a traumája. Vedd észre, ha Te is ezt teszed. Ha duzzogsz és bezárkózöl. Ha azt éled meg, téged senki sem szeret.
 
Bezárkózást okoz az is, ha úgy próbáltál fontossá és szerethetővé válni, ha túl sokat adtál magadból. Már totál eleged van abból, használnak, kihasználnak, ha kicsavartak, mint egy citromot eldobtak…
 
Ezért maga a megoldás, a gyógyulási folyamat az alap sérülés oldásával kezdődik. A tudatalattiból a felszínre, a gyógyulás terébe kell emelni azokat az elfojtott érzéseket, amiket ott a túlélés érdekében elfojtottál. Átélni és elfogadni. ez az érzés jogos, ennek helye van. Például sajnálom az anyukámat, mert nagyon rossz neki, megpróbálok hát nagyon jó gyerek lenni, hiszen amúgy csak nyűg vagyok…
Vagy például ez, mindent megoldok magamnak, akármilyen magányos és nehéz érzés is ez, úgysem segít senki… szororú és üres vagyok, fázik a lelkem…
 
A feldolgozás folyamatában a második lépés ezeknek a negatív érzéseknek, rezgéseknek a kitisztítása. A harmadik pedig a feltöltés gyógyító energiával.
 
Kapcsolódnak hozzám emberek terápiában, akik elmondják, hogy sorra próbáltak ki módszereket, amik a felszínt kapirgálták, a mély szintű gyógyítás és ezáltal a gyógyulás elmaradt. Ez azért van, mert módszerek sora kihagyja az első vagy még a második lépést is.
 
Olyan ez, mintha valakinek lenne egy gennyes sebe és feltöltenék vitaminokkal. Tény, valamit segít persze. A gócot érdemes megkeresni, kinyitni és meggyógyítani. Ha ez meg van, jöhet az energia feltöltése. Ha autós hasonlatot hozok, akkor azt mondom, hiába fényesíted a kasztnit, ha a motorban egy-két henger leállt. A motor maga a szív a kaszni meg ahogy kinézel. A sorrend a fontos, először azt rakjuk rendbe, ami az alap, aztán lehet áttenni ezt a külső kisugárzásba.
 
Terápiás segítséggel kapcsolatos infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.
 

/p>

A megosztást, like-ot köszönöm! 

 

Minden 7 éves kor előtti élmény ( és ebbe a magzati élmények is beletartoznak ) és kapott visszajelzés arról, hogy egy gyerek mennyit ér, mennyire szerethető, beépül a személyiségünkbe mégpedig stabil önmeghatározás formájában. Ez vagyok én… Ha “csak úgy lett” értetlenül áll az előtt, mi az élete célja. Ha egy instabil, működéképtelen házasságot kellene pont neki összetartania, akkor olyan megmentő szereppel azonosul, ahol olyan dolgokat vállal be, amik meghaladják a lehetőségeit. Haszontalannak érezheti magát. A logikus, kritikus gondolkozás kialakulása 7 éves korra tehető, tehát ezt megelőzően nem áll rendelkezésünkre az a képesség, hogy megkérdőjelezzük a szülő véleményét, cselekedeteit. Egyszerűen elhisszük, igaza van, hogy azok vagyunk, aminek a szülő bennünket lát. Ahogy bánik velünk, azt megérdemeltük. A szülő csalódik bennünk, az nem azt jelenti, veled van a baj, sokkal inkább vele, a szülővel. Azért, mert a szülő elvárása, értékrendje, hamis illúzió világa a valóságtól elrugaszkodott. A nárcisztikus szülő a saját belső értéktelenség érzését kompenzálja a perfekcionizmussal, felsőbbrendűséggel. Ezért aztán ennek a szülő típusnak semmi sem elég jó, még nagyobbat sérül a gyerek ha van a családban egy kedvenc, akit kritika nélkül ajnároznak. Sőt a “bezzeg a testvéred” vagy “bezzeg amikor én” összehasonlításokkal tovább torzítják a gyerek önmagáról alkotott képét. Ha a szülő arra vágyik, hogy fia vagy lánya szülessen és bumm, pont az ellenkezője lettél, hát a tény az, hibázott amikor mindenhatónak képzelte magát és pont Te vagy az, aki szembesítette azzal, hogy bizony nem az. A maximalista, perfekcionista szülőt folyamatosan szembesítjük azzal, elvárásainak megfelelni nem tudunk. Minél sérültebb a szülő személyisége, annál keményebbek a következmények és ez a gyengébbik félen, a gyereken csattan. Jön a büntetés azért, hogy olyan vagy, amilyen vagy. Maga a büntetés nagyon fájdalmas és mély sebet okoz. A szeretet megvonása büntetés, ahogy az elmaradt dicséret és ajándékok is azok, az elhanyagolás összes formája, ahogy a megszégyenítés, a lelki esetleg fizikai terrorban tartás is büntetés. Felnőttként már felismerhetjük, hogy melyek azok a negatív énkép minták, amik gyógyításra, korrigálásra szorulnak.

Én vagyok az, aki csalódást okoz helyett azt a pozitív önazonosulást kell befogadni, megtapasztalni, magunkévá tenni, én vagyok az, aki sikeres. A szerethető, az elfogadható. A csalódást kell hogy okozzak, mint belső drive ( drive azt jelenti önsorsrontó belső hajtóerő ) olyan helyzeteket vonz, ahol bevállalunk teljesíthetetlen feladatokat, rendszeresen olyanokat, amik egyáltalán nem a mi feladatunk. Ugyanis boldoggá, elégedetté tenni a másik embert akkor lehet, ha neki erre a belső képessége meg van. Vagyis képes örülni. Ha sérült az öröm megélésének képessége, most használnom kell a pontos magyar kifejezést az illető búval b&szott :-) nincs az az Isten pláne egy tökéletlen emberi lény, aki képes arra, hogy olyat tegyen érte, hogy örülni tudjon. Aztán van a másik szintén súlyos eset, hogy tud örülni, de hogyan! Annak tud örülni, ha a másikat bánthatja, kritizálhatja, megszégyenítheti. Ha a szomszéd tehene is megdöglik. Ha kudarcot vallasz, mert akkor dicsőítheti magát, ő megmondta. Az örömnek ez a szintje igen távol áll attól, ami a feltétel nélküli szeretet szintjéhez kapcsolódik, ez pedig az együtt tudunk örülni képessége. Mivel az együtt örülés egy képesség, tudati szint, ezért a tény az, valaki vagy képes erre vagy nem. Ha nem képes rá, akkor a megoldás az, feloldani azt a drive-ot ami az adott emberhez téged bekapcsolt és elengedni, kirezegtetni az életedből. Ha időnként képes az együtt örülésre az adott ember, időnként meg elveszik a saját negatív bugyraiban, akkor a kapcsolódásban rendesen vannak még potenciálok, hogy magyarul mondjam, a belőled áradó szeretet, öröm, elfogadás a másikra úgy hat, kinyílik, gyógyul, ő is sugározni kezd.

Mikor elkezdtem ezt magamban helyretenni, én vagyok az, aki csalódást okoz, az a részem, aki képes a nevetésre, látni mennyire nonszensz és komikus is egyben ez, ahogy mi emberi lények játszmákba bonyolódunk, ahogy felismertem a Siker az, ami igazából hiányzik, elkezdtem nevetni azon, amikor megint és sokadszorra a csalódást generáló helyzetet bevonzottam, jé most megint sikeresen okoztam csalódást :-D

A valódi siker befogadásában, megtapasztalásában segítségünkre jöhet – ha hívjuk – az Atlantiszi angyalok közül Stamiel, mint specialista, ő ugyanis a Siker angyala. Üzenete ez: meg tudod csinálni. Vagy ez: hagyd a francba :-) Segíthet abban, hogy megmutatja, ha egy pozitív változást egyedül Te blokkolsz. Saját magadat akadályozod.

Ha szeretnél terápiás segítséget, szívesen segítek, online tudunk terápiában együtt dolgozni, skype-on vagy messengeren. 

Bővebb infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.

 

 

 

 

Képzeld el, hogy a lényed egy ház. Ha valaki elhagyott, de nem tudod elengedni, azt jelenti a lelked egy darabja egy lezárt szobában van kettesben vele. Minden félelmed, vágyad, örömöd és szomorúságod ott van abban a szobában ami összeköt Vele. Az ablak zárva. Ha beletörődsz, fogod az ajtó kulcsát és a tengerbe dobod. Beletörődtél, de nem engedted el, most már a lényed még egy része is lezárt, aki vagy a kulcsot próbálja kétségbeesetten megtalálni, vagy értetlenül áll a bezárt ajtó előtt.

 

Az elengedés azt jelenti, bemész abba a szobába, ahol Ő van. Megélsz és elengedsz minden érzést ami odaköt. Újra és újra, amíg a kötelék szálak mind semmivé válnak. Akkor kitárod az ajtót, kinyitod az ablakot. A napfény beragyogja a szobát, a szívedben nem marad más, mint elfogadás és szeretet.

 

Mivel ajtó, ablak nyitva, Ő is visszajöhet, vagy bárki más, akit az ott ragyogó szeretet és elfogadás bevonz.

 

Amikor vezetem a gyakorlatot, segítek kinyitni az ajtót. A kötelék szálak a két ember között színes energia szálakként jelennek meg, konkrét csakrákat kötve össze.

Támogató arkangyal Azrael, aki a feltétel nélküli szeretet erejével tisztítja ki a bánatot.

Segítségül hívhatjuk még az atlantiszi angyalok közül Simiel, aki gyógyító energiát ad a párkapcsolati életterületre. 

A legtöbb embernél a lezárt szobában nem egyetlen embert találnánk. Ezért a gyakorlatban érdemes úgy megjeleníteni, hogy alapból egy folyosót lássunk, az Elengedésre Váró Kötelékek folyosóját. Ahány ajtó, annyi kötődés más emberekhez. Nagyon sok esetben a szerelmi kötelék elengedése azért nem sikerül, mert gyerekkori és előző életes elszakadás feldolgozatlanságára épül rá. Köteléket okoz a feldolgozatlan sajnálat önmagunk és a másik ember iránt egyaránt, a megaláztatás, a félelem, a megcsalás és megcsalatás, a megsértett büszkeség, a jövőről alkotott tervek és vágyak, a kevés voltam érzése, a hazugságok oda-vissza, a szeretet és figyelem adásának vágya és a megkapásának a hiánya, az elszakadás fájdalma, a kapott bántások miatti düh és fájdalom, az adott bántások, be nem tartott ígéretek miatti lelkiismeret furdalás, hogy a legfontosabbakat említsem.

 

Az egész probléma mögötti spirituális seb maga a Teremtés, az Egységből való kiszakadás. Az elveszett paradicsomot keressük minden kötődésünkben. Azrael arkangyal üzenete szerint, nekünk embereknek azért ilyen nehéz és fájdalmas az elengedés, mert kevés a világunkban a szeretet. Biztosra akarunk menni, hogy a társunk a mienk marad, addig, amíg szükségünk van rá. Kapaszkodunk, függünk. Ha kötelék mentesen élünk, felszámolva a negatív érzéseket, amik a kötelék alapját képezik, a szívünk újra rá tud nyílni az életörömre, a változásra, a belső harmónia lényünket kitölti. Az összetarozás, ami szeretetre, együtt fejlődésre és támogatásra épül nem tartja vissza azt, akinek mennie kell, mert már más tapasztalatokra van szüksége.  Kapcsolódhatunk szabadon más emberekhez, azért mert együtt lenni jó, nincs benne sem sóvárgás, sem erőlködés, sem függés. 

 

Igen, megéljük  dühöt, mert emberből vagyunk. A düh olyan energia, ami tűz típusú, kontroll nélkül rombol és jól elrejti ezt az üzenetet, kérlek segíts nekem. Vagy azt, kérlek tisztelj. Szeress, figyelj rám. Értékelj.

 
Ahhoz, hogy tudatosan ezt az energiát jó irányba fordíthasd, első körben a kérdés az, az adott helyzetet túlreagáltad -e.
Ezt tesztelni tudod úgy, hogy képesnek érzed-e magad arra, kisebb ügyet csinálj belőle, mint amekkora. Azt, hogy elfojtsd vagyis a szőnyeg alá söpörd, már biztosan megpróbáltad s utána jön az utolsó csepp hatás, egy pirinyó ingerre az egész visszafojtott düh robban. A kisebb ügyet csinálni belőle azt jelenti, hogy felvállalod azt, kimondod, mire vágysz. Segítesz magadon és/vagy elfogadod a segítséget. Ha a dühöd tárgya nem segít, megkeresheted ezt máshol. Felvállalod és kimondod, mire vágysz és milyen formában. Hogy át tudja hatni az az energia, hogy képessé váltok egy helyzetet jobban megoldani. Vagy át tudja hatni az, úgyis megszívom, tehetetlen vagyok, mindenki velem szórakozik, vagyis bele lehet ragadni egy sértett, dühös állapotba. 
 
Hogy ki tudj állni magadért a romboló indulatok nélkül, hogy elkerüld, hogy a helyzet tovább mérgesedjen, ehhez az kell, hogy az adott helyzet düh energiáját felbontsd erre a három tényezőre:
 
Van egy adag, ami a konkrét helyzetből, a jelen szituációból fakad. Intelligens, jó szándékú emberek, ha a békés, építő megoldást keresnek, meg is találják.
 
Ha kifejezett rosszindulattal és tönkretevő energiával állunk szemben, életbevágóan fontos, hogy a düh energiáját feloldjuk, ugyanis ahhoz, hogy megvédjük magunkat észnél kell lenni. A düh elvakít, meggondolatlanná tesz. 
 
Mindkét esetben fontos, hogy felismerjük mi az a túlreagálásban, ami olyan múltbeli helyzetekből jön, ahol a dühödet elfojtottad. A gyerekkorban kaptál egy mintarendszert arra, neked milyennek is kéne lenned. A jó gyerek nem hisztizik, a fiúk nem sírnak, a jó gyerek mindent megtesz a szülőért, tud viselkedni, megfelelni. Ez az elvárás rendszer a gyerekkorban aztán belsővé válik, a személyiséged részévé, vagyis elhiszed, neked valóban ilyenné kellene válnod, maximálisan el is várod magadtól a lehetetlennél is többet. Minden olyan ponton elbuksz a maximalizmus miatt, ahol a saját magaddal szemben támasztott elvárás irreális, aztán keletkezik egy jó adag düh emiatt, amikor is saját magadra vagy dühös. Ez a saját magunk iránt érzett düh a harmadik tényező a koktélban. 
 
Ha a maximalista elvárást rávetíted például a partneredre a párkapcsolatodban, a munkahelyen, vagy akár a saját gyerekedre, bárkire, akkor figyelmen kívül hagysz két nagyon fontos tényezőt. Az egyik, hogy felmérd reálisan, az adott helyzetben a másik mire képes. Saját magához képest és éppen milyen állapotban van. A másik fontos tényező, amit tudni érdemes, törekszik-e a másik arra, hogy jobbá váljon. Mert amire most még nem képes, képessé válhat. Ha ebben nem tudsz hinni a csalódás csomagod miatt, Te magad fogod blokkolni őt, hibáztatással, ahelyett hogy motiválnád, erősítenéd, építenéd.
 
Mind a gyerekkori, múltbeli érzéseinket, mint a saját magunk tökéletlensége miatt érzett dühünket képesek vagyunk belevetíteni, projektálni a jelenbe és ettől válik a jelenlegi helyzet kezelhetetlenné. Kezelhetetlen helyzetben aztán tehetetlennek érezzük magunkat és ettől a düh tovább fokozódik.
 
Kezelhetetlen, mert hogyan tudná orvosolni a dühöd jelenlegi tárgya például a gyerekkori sérelmeidet? Hogyan tudna Téged bárki szeretni, támogatni, segíteni ha belül önmagadra vagy dühös? Ismétlem olyan elvárások miatt, amik teljesíthetetlenek. Azt sugárzod ki, így ahogy vagyok, nem vagyok sem elfogadható sem szerethető. 
 
Addig képtelen vagy túllépni egy sérelmen, elengedni a dühöt és építő megoldást keresni, amíg a mögöttes okokat nem tisztítottad ki. Minél nagyobb a düh, annál nagyobb szomorúság és bánat van mögötte. 
 
 
Összegezve a megoldás tehát az, a helyzeted addig tisztítjuk, a mögöttes okokat addig oldjuk, amíg a helyzet kezelhetővé válik. Világossá válik a megoldás. Megoldási lehetőségként kínálkozhat az is, hogy hagyjuk az egészet a francba és akkor képessé válsz arra, hogy  olyan célt tűzz ki, ami reálisan megvalósítható ahelyett, hogy irritálna a lehetetlen.
 
A megosztást, like-ot köszönöm! 
Terápiás foglalkozás elérhető online, skype-on vagy messengeren. Ha érdekel, várom jelentkezésedet, írj a dk1011@dk email címemre!
 

Hogyan gyógyít a természet?  szél

 

A feltétel nélküli szeretet energiája levegő típusú. Ott van mindenhol, ahol a levegő tiszta. Amikor be tudjuk fogadni a feltétel nélküli szeretetet, az egy tudatállapot. Nyitott állapot. Magas tudatossági szinten bármikor és bárhol kapcsolódni tudunk ehhez a Forrás energiához. Illetve tudnánk, ha nem lennének belső blokkjaink. 

 

Amikor a feltétel nélküli szeretetet nem tapasztaljuk az azért van, mert belülről zártak vagyunk a felvételére. A múltban keletkezett érzelmi blokkok tesznek bennünket zárttá. Ha a gyerekkorban valaki például érzelmi elhanyagolást élt meg, magyarul nem kapott elegendő szeretetet az azt jelenti, hogy veszteség érte. Megrekedt egy fájdalmas, dühös vagy éppen szorongatóan üres érzelmi állapotban. Állandóvá vált a belső magány. 

Veszteség ért bennünket, ha valamit, mint például a szeretetet, nem kaptuk meg anno a szüleinktől. Feltétel nélküli szeretetről beszélek, hiszen ha valamihez a szeretetet kötik, pláne ha az elvárás teljesíthetetlen, legyél mindig jó, ilyen vagy olyan, de ne az, aki valójában vagy, aki lenni szeretnél… akkor is a legmélyebb hiány állapota rögzül. Még fájdalmasabb, ha van a családban egy kedvenc, akit szeretnek. Téged pedig hasonlítgattak és minden esetben, amikor ez igazságtalan volt, mély sebet kaptál. Ezért a érzelmi elhanyagolás, a szeretet hiány feldolgozása pontosan azokból a fázisokból áll, mint bármelyik másik gyász feldolgozása. A gyászra adott első reakció a tagadás. Gyakran találkozom terapeutaként azzal, hogy a segítséget kérő egyáltalán nem tudja, honnan és miért jönnek ezek az érzések: értéktelen vagyok, nem vagyok szerethető, fogalmam sincs, hogyan tudom magam megvigasztalni, megérteni. Ha felismerjük, elfogadjuk, hogy igen, bennünket veszteség ért, az elhanyagolás vesztesége, akkor jön a düh, harag szakasza, ennek a felszínre hozása.

A világban igen sok a nagyon dühös ember, akik ezeket a gyerekkori traumáikat szimplán projektálják, kivetítik valamire, amire dühösek lehetnek. Ebbe az utálattól a pusztító, kristálytiszta gyűlöletig minden belefér. Ha valaki ebben reked meg, olyan karmikus körökben kering, ahol a bosszú, a sértettség energiája hatja át minden kapcsolatát. Elveszett lelkek és elvesztegetett idő. Bátorság és nyitottság kell ahhoz, hogy egy szinttel mélyebben megtaláljuk magát a mély fájdalmat. Hogy elengedjük ezt, az ürességet aztán gyógyító fénnyel töltsük fel és meggyógyuljunk. 

A természet gyógyító ereje úgy tud ebbe  a folyamatba bekapcsolódni, hogy magas, tiszta rezgésű helyeken a légzésünkkel tisztítjuk ki a bennünk lévő alacsonyabb rezgő, negatív energiákat. Így meg tudjuk tanulni a levegő típusú energia felvételét, megtapasztalni a gyógyító, emelő hatását. Meditációban aztán ezt bármikor elő tudjuk hívni, használni. Beszívjuk a szeretetet és kifújjuk a bánatot. A haragot. Éppen ami feljön. Ha aura légzést csinálsz, ez azt jelenti, hogy elképzeled, hogy a felvett energia a teljes aurádat kitölti és a teljes aurádból fújod ki azt, ami negatív. Na most, ha figyelsz a fizikai testedre légzés közben, érzed azt, hogy ha beszívod a levegőt, hol keletkezik nyomás, szúrás, feszülés. Szép magyar nyelvünk kifejezi például ezzel, mázsás követ cipel a szíve helyén. Gombóc van a torkában. A gyakorlat a következő, a beszívott levegőnek az energiáját oda koncentrálod, ahol a blokk fizikai tünetként jelez, benn tartod, engeded hogy oldja, majd kilélegzed. Ha a feltétel nélküli szeretethiány gyógyítása a cél, a kapcsolódó gyógyító szín a ragyogó smaragd zöld. A lelki gazdagság és az apai szeretet színe az arany. Ez tűz típusú energia, ebben sütkérezned érdemes. Az apai szeretethiány betöltése a napfényhez kapcsolódik. A simogató, melengető, aranyló energiához. Az édes, anyai szeretet energiája rózsaszín. Ha mostohán bántak veled, a rózsaszín energiája gyógyítja a szívedet. A belső világunkat meditációban úgy tudjuk megtisztítani, ha megengedjük, hogy feljöjjön az, ami gyógyulni szeretne. Bármi, ami megjelenik, meggyógyítható. A hiányok feltölthetőek. Ez az út, ami a hiány tapasztalásából az igazi bőségbe elvezet.  

 

A megosztást, like-ot köszönöm! 

A konzultációról bővebben az Elérhetőség menüpont alatt találsz információkat.

 

 

 

1. rész 

Bűntudat

Arról, hogy a tudatalattinkban milyen önsorsrontó mintáink vannak, vagyis hogyan ártunk önmagunknak és hagyjuk, hogy mások is ezt tegyék velünk, a tünetekből tudunk következtetni.

 
Tudattalan bűntudat tünetei: vezeklési vágy, túlzott segítési vágy, mások kényszeres megmentési kísérlete, önmagunk kizsarolása, nélkülöztetése. Görcsös félelem, szorongás amikor cselekednünk kell, eltúlzott félelem a hibák elkövetésétől. Megfelelési kényszer. Olyan kisebb-nagyobb balesetek, amikor bevered magad, beütöd magad stb.
 
A bűntudatunk fakadhat előző életekből, magzati korból, gyermekkorból és így tovább, egészen a mai napig.
Nagyon erős bűntudat keletkezik a magzati korban történt ikervesztéskor. Aztán például akkor, ha valamelyik szülőd lemondott a vágyairól, benne maradt egy pocsék kapcsolatban “miattad”. Kiemelném meg, az anyák bűntudatát, különösen válás után…
 
Miért negatív érzés a bűntudat? Persze tudom, azonnal rávághatod, mert FÁJ…
Definiálnom kell hát, spirituálisan mi az ami negatív: minden negatív, ami a LELKI FEJLŐDÉST HÁTRÁLTATJA.
 
Bűnös vagy vagy elkövettél egy hibát? Nem vagy bűnös.
A karma törvénye szerint ugyanis megkapod a lehetőséget, a tudást, az energiát arra, hogy megtanulhasd jól csinálni. Ezért vagy itt. Ha a bűnösségedben hiszel, akkor Téged anno becsaptak és elhitették ezt veled.
 
Ha abban hiszel, bűnös vagy, legyél ennek tudatában avagy sem, egy szomorú, fájdalmas, bezárt állapotot sugárzol ki az Univerzumba, ahol mindösszesen a vezeklésre vagy nyitott, arra, hogy másoknak jó legyen. Ahelyett hogy befogadnád a támogató, gyógyító energiákat. A tudást, a fejlődésedet elősegítő helyzeteket.
 
Lehetsz nagyon dühös, amikor rájössz, hogy kihasználnak, a düh kirobbanása után még ezért is bűntudatod lesz…
 
Ki teljesít jobban? Az önmagát ostorozó “mártír” vagy a motivált, örömmel szárnyaló lélek? Na ja, még egy ok itt van, most már azért is bánthatod magad, miért is nem tudsz szárnyalni, mert bezzeg mások… Jó hírem van, tudsz, csak elfelejtetted vagy a vezeklési vágyadra hallgatva lemondtál arról, hogy neked valaha valamiben is igazán jó legyen.
 
A bűntudat feloldása, a karmikus sebek begyógyítása fontos. Felszabadít!
 
A segítségemet igénybe veheted online terápia formájában. 
 
Szeretettel ajánlom a vezett meditációmat:

 
 
 
 
 
2. rész
 

A nélkülözés tudat

A személyiségünk kialakulása során a gyermekkorban átélt tapasztalatok meghatározó mintákat hoznak létre. Ezekre a mintákra épül fel a hitrendszer, ez vagyok, ennyi jár, ide tartozom.

A nélkülözés tudat a gyerekkori fizikai és/vagy érzelmi elhanyagolás miatt jön létre. A fizikai elhanyagolásról beszélünk, az egészséges étel, a megfelelő ruha, lakáskörülmények és az orvosi ellátás hiánya esetén. Érzelmi elhanyagolásról beszélünk, ha a gyerek nem kap elegendő figyelmet, szeretetet, dicséretet, együtt töltött minőségi időt a szülőtől. Vegyük először a fizikai elhanyagolást. Két típusa van, a szülő is nélkülöz, beteg vagy anyagilag igen nehéz helyzetben van, adna, ha tudna, de a nincsből nem tud. A másik típus, adhatna a szülő, viszont nárcisztikus, a világa kedvencekre és mostoha gyerekekre hasított. Ha egy gyereke van, a kedvenc, a kényeztetett, maga a nárcisztikus szülő, az elhanyagolt, az a gyerek. Ha több gyerek van, akkor egy kivételezett, a többi megalázott, elhanyagolt, elnyomott és kihasznált.

Ha a szülő az első típusban elszenvedi maga is a nélkülőzést, a meghatározó érzés a családban a beletörődés, a harag és a szégyen. A gyerek átveszi ezt, beszívja, mint a szivacs, vannak a szegények, akik jók, de szenvedés jutott nekik és a gonosz gazdagok. Gonoszok, hiszen nem segítenek, sőt… Ha ez a hitrendszer kialakul, minden olyan próbálkozása az Univerzumnak, hogy neked könnyebb és jobb legyen, abba a falba ütközik, nem kérem, mert én nem tartozom oda, nem kérem, mert nem akarok gonosszá, önzővé válni. Elveszíthetem a családhoz tartozás jogát. Ez elementáris erejű félelmet hoz létre.

Ha “mostohagyerek” vagy akkor a világodban rendszerint van olyan, akinek sokkal könnyebb, akit az Univerzum kényeztet – gyakran a Te rovásodra.

Az érzelmi elhanyagolás hasonlóan működik, mint a fizikai elhanyagolás. Adna a szülő, de nem tud. Például mert rengeteget dolgozik. Gyászol. Válik és ez miatt nemcsak anyagilag lehet ellehetetlenülni, hanem sajnos a feldolgozási szakasz alatt, amikor a düh, a fájdalom és a csalódottság mérgező koktélt alkot az önváddal, sem saját, magát sem a gyerekét nem tudja szeretni, figyelni rá, együtt játszani… Örülni bárminek is. Ha nárcisztikus, magát és a másik gyereket kényezteti, ad figyelmet, dicséretet, védelmet, magának és a kedvencének – neked viszont nem.

Bármennyire is fáj az igazságtalanság, amit “mostohagyerekként” átélünk, tény az, a kedvenc gyerek jóval többet veszít. Mert hogyan is működik a karma? Egyrészt mélyen, belül boldogtalan a kedvenc, mert ott van az az érzés, ez így igazságtalan. Ez persze jól elbújhat a felfuvalkodott egó álarca mögött. Ezek az emberek aztán kinyilatkoztathatják, a többiek, a nélkülözők, lusták vagy éppen szimplán szerencsétlenek. A karma aztán szépen megcseréli a szerepeket, tehát nem elég, hogy igazán, őszintén az ilyen ember örömet megélni nem tud. Mert fél attól, hogy elvesztheti azt, amiről belül érzi, nem jogosan az övé. Mások rovására kapta, ezért ez a félelem aztán áthatja az életét. Plusz amikor a karma megcseréli a szerepeket, bele kell születnie egy olyan családba, ahol az övé lesz a mostohagyerek szerep.

A bőség befogadásához vezető út során kitisztul a nélkülözés miatt érzett düh, fájdalom. Kiemelten fontosnak tartom az érzelmi tisztító, gyógyító munka mellett a hitrendszerek és a gondolkodási sémák magasabb szintre emelését.

Az Univerzum mostohagyereke vagyok ( vagy az egész családom az ) szindrómának a gyógyító színei a következőek. Arany tisztítja az értéktelenség érzését. Rózsaszín, hogy átélhesd a legfontosabb vagy. Zöld, hogy szerethető vagy. Királykék, ha az emberi gonoszság mélyen megsebzett. S ez mind benne van a fehér fény gyógyító, emelő erejében.

Kapcsolódó, kevésbé ismert arkangyal Ambriel. Tudati tisztítás nagymestere. Ha elhitted, hogy ennek így kell lennie. Ha elhitted, értéktelen vagy. Ha elhitted, neked sokkal nehezebb kell legyen.

 

A segítségemet igénybe veheted online terápia formájában, messengeren vagy skype-on.
Írj a dk1011@live.dk email címemre!
 

 

 

 

Ha a csalódástól való félelem állandóan jelen van, akkor a vágyakozás, sóvárgás rezgésében vagyunk.

Az ésszerű óvatossággal, gondos körültekintéssel ellentétben ez a félelem is negatív hatással van ránk, mégpedig kétféleképpen, vagy bezár és megbénít vagy túlpörget.

Ha tudatos a csalódástól való félelmed, ki is mondod, szeretnék boldog és sikeres lenne DE. Minden mondatodban ott van a DE. Vagy velem van a baj, nem vagyok elég tökéletes. Úgyis csalódni fogok. Vagy a többiekkel van a baj, az emberek MIND önzők, hitványak, hazugok és csalók. Ha figyelsz arra, ahogy fogalmazol, észreveszed, pontosan úgy beszélsz, úgy gondolkozol, ahogy egy gyerek. Ugyanis amikor egy negatív érzésben, állapotban bent ragadunk, sötét helyzetként éljük meg a valóságot, az azért van, mert a személyiségünk, anno a gyerekkorban a sorozatos csalódásokat élt meg. Akár mi magunk okoztuk másoknak, akár mi csalódtunk, a bennünk élő gyermek elfogadta ezt, mint a Világ működési elvét. A Világ egy olyan hely, ami csalódással van tele.

Ha csalódást okoztál a szüleidnek, mert olyan vagy, amilyen, akkor beépült a BEZZEG SZINDRÓMA. Összehasonlítottak másokkal, a testvéreddel, az iskolatársaiddal. S tény, igen könnyen lehet másokban találni olyan képességet, tulajdonságot, amiben mások előrébb vannak mint Te. Ha eddig még nem tetted fel a kérdést, akkor én most felteszem, ha ez ennyire könnyű, miért nem látták meg benned azt, amiben Te vagy csodálatos? Oké,  legalább átlag feletti, különleges, igen jó? Azért, mert ha kaptál egy szülőt, aki nárcisztikus, az a saját, jól leplezett értéktelenség érzését kivetítette rád. Kívülre rakta és ott kritizálta. Benned. Mert rendelkezett a másik meghatározó elakadással, ami a nárcizmust jellemzi, hogy építő önvizsgálatra, saját hibákra való szembenézésre képtelen. Ahogy empátiára és támogató dicséretre sem…

Nézzük mi történt, amikor Te csalódtál. Csalódásainknak két fő típusa van. Az egyik típus, amikor bedőltél egy ígéretnek. A másik, amikor magadnak álmodtál meg valamit, amire a valóság kíméletlenül rácáfolt.

Felnőttként elszenvedett csalódásaink egyik oka egy kevésbé ismert. Ezért kiemelten fontosnak tartom, hogy felvértezhesd magad a tudatosságra támaszkodva. Van olyan helyzet ugyanis, hogy a saját jóságunkat, erősségünket vetítjük rá a másik emberre, aki viszont jóval alacsonyabb fejlettségi szinten áll. Hisszük, többre képes, mint amire valójában. Például ha tudsz szeretni valakit és hiszel abban, ez elég ahhoz, hogy viszont szeressenek. Vagy segítesz és arra számítasz, ezt visszakapod. Kedves vagy és türelmes és ezt a másiktól el is várod. Joggal kérdezheted, akkor mi is van azzal a törvénnyel, azt kapom, amit adok? Ha segítesz például valakin, aki szimplán kihasznál, akkor nem szereted saját magadat. Ha szeretsz valakit, aki saját magát szereti, téged annál kevésbé, megint csak az van, nem szereted saját magad. Magadnak azt adod, nem vagyok értékes és szerethető. Az Univerzum nyilván ugyanezt tudja adni neked a többi emberen keresztül.

Ahogy saját magaddal bánsz, úgy bánik veled a többi ember.
Jó hír, ezen tudsz változtatni!

A csalódás valamennyi formája fájdalmas, túl fájdalmas, ezt az érzést ezért elfojtjuk. Tesszük a gyerekkorban azért, mert egyedül a szülőre számíthatunk. Ha bennük nem tudunk hinni, az egész világunk összeomlik. A túlélés érdekében aztán szépen lekerül a fájdalom, szomorúság érzése a tudatalattiba. Viszont ha a tudatalattiban ez a fájdalom és ez a félelem ott van, feldolgozatlanul, az egó millió trükköt bevet, hogy blokkolja azokat a helyzeteket, ahol a csalódást újra – esetleg – át kellene élned.
Ha valamit meg kellene tenned, hirtelen más dologban kezdesz. Nem fejezed be, amit elkezdtél. Bezárod magad. Virtuális és más függésekkel helyettesíted azt, hogy ÉLJ. Megnyílj, kapcsolódj, tapasztalj. Nem tudsz kérni.
Túlpörögsz, ha attól félsz csalódást okozhatsz. Vagyis annyira extra jól akarsz teljesíteni, hogy aztán ebben alaposan kimerülsz és kimerülten bumm, azonnal becsúszik egy hiba.

A gyermekkori sérülések feldolgozása mellet kiemelten fontos az, hogy a másik embert és saját magadat reálisan lásd. Ez az alapja annak, tudd, mire számíthatsz.

Dr. Hawkins megvilágosodott tanító ajánlása szerint tegyél különbséget ítélkezés és aközött, tisztán látod a másik ember. ” Ha tudnának jobbak lenni, jobbak lennének ” Mérd fel az erősségeiket és a gyengeségeiket egyaránt. Ismétlem, tudnod kell, mikor legyél óvatos és körültekintő. Az ítélkezés maga attól negatív, hogy hiányzik belőle annak az elfogadása, hogy a másik ember mire képes.

 

Ha terápiás segítségre van szükséged a csalódások, félelmek feldolgozásához, írj nekem a dk1011@live.dk email címre!