1. rész 

Bűntudat

Arról, hogy a tudatalattinkban milyen önsorsrontó mintáink vannak, vagyis hogyan ártunk önmagunknak és hagyjuk, hogy mások is ezt tegyék velünk, a tünetekből tudunk következtetni.

 
Tudattalan bűntudat tünetei: vezeklési vágy, túlzott segítési vágy, mások kényszeres megmentési kísérlete, önmagunk kizsarolása, nélkülöztetése. Görcsös félelem, szorongás amikor cselekednünk kell, eltúlzott félelem a hibák elkövetésétől. Megfelelési kényszer. Olyan kisebb-nagyobb balesetek, amikor bevered magad, beütöd magad stb.
 
A bűntudatunk fakadhat előző életekből, magzati korból, gyermekkorból és így tovább, egészen a mai napig.
Nagyon erős bűntudat keletkezik a magzati korban történt ikervesztéskor. Aztán például akkor, ha valamelyik szülőd lemondott a vágyairól, benne maradt egy pocsék kapcsolatban “miattad”. Kiemelném meg, az anyák bűntudatát, különösen válás után…
 
Miért negatív érzés a bűntudat? Persze tudom, azonnal rávághatod, mert FÁJ…
Definiálnom kell hát, spirituálisan mi az ami negatív: minden negatív, ami a LELKI FEJLŐDÉST HÁTRÁLTATJA.
 
Bűnös vagy vagy elkövettél egy hibát? Nem vagy bűnös.
A karma törvénye szerint ugyanis megkapod a lehetőséget, a tudást, az energiát arra, hogy megtanulhasd jól csinálni. Ezért vagy itt. Ha a bűnösségedben hiszel, akkor Téged anno becsaptak és elhitették ezt veled.
 
Ha abban hiszel, bűnös vagy, legyél ennek tudatában avagy sem, egy szomorú, fájdalmas, bezárt állapotot sugárzol ki az Univerzumba, ahol mindösszesen a vezeklésre vagy nyitott, arra, hogy másoknak jó legyen. Ahelyett hogy befogadnád a támogató, gyógyító energiákat. A tudást, a fejlődésedet elősegítő helyzeteket.
 
Lehetsz nagyon dühös, amikor rájössz, hogy kihasználnak, a düh kirobbanása után még ezért is bűntudatod lesz…
 
Ki teljesít jobban? Az önmagát ostorozó “mártír” vagy a motivált, örömmel szárnyaló lélek? Na ja, még egy ok itt van, most már azért is bánthatod magad, miért is nem tudsz szárnyalni, mert bezzeg mások… Jó hírem van, tudsz, csak elfelejtetted vagy a vezeklési vágyadra hallgatva lemondtál arról, hogy neked valaha valamiben is igazán jó legyen.
 
A bűntudat feloldása, a karmikus sebek begyógyítása fontos. Felszabadít!
 
A segítségemet igénybe veheted online terápia formájában. 
 
Szeretettel ajánlom a vezett meditációmat:

 
 
 
 
 
2. rész
 

A nélkülözés tudat

A személyiségünk kialakulása során a gyermekkorban átélt tapasztalatok meghatározó mintákat hoznak létre. Ezekre a mintákra épül fel a hitrendszer, ez vagyok, ennyi jár, ide tartozom.

A nélkülözés tudat a gyerekkori fizikai és/vagy érzelmi elhanyagolás miatt jön létre. A fizikai elhanyagolásról beszélünk, az egészséges étel, a megfelelő ruha, lakáskörülmények és az orvosi ellátás hiánya esetén. Érzelmi elhanyagolásról beszélünk, ha a gyerek nem kap elegendő figyelmet, szeretetet, dicséretet, együtt töltött minőségi időt a szülőtől. Vegyük először a fizikai elhanyagolást. Két típusa van, a szülő is nélkülöz, beteg vagy anyagilag igen nehéz helyzetben van, adna, ha tudna, de a nincsből nem tud. A másik típus, adhatna a szülő, viszont nárcisztikus, a világa kedvencekre és mostoha gyerekekre hasított. Ha egy gyereke van, a kedvenc, a kényeztetett, maga a nárcisztikus szülő, az elhanyagolt, az a gyerek. Ha több gyerek van, akkor egy kivételezett, a többi megalázott, elhanyagolt, elnyomott és kihasznált.

Ha a szülő az első típusban elszenvedi maga is a nélkülőzést, a meghatározó érzés a családban a beletörődés, a harag és a szégyen. A gyerek átveszi ezt, beszívja, mint a szivacs, vannak a szegények, akik jók, de szenvedés jutott nekik és a gonosz gazdagok. Gonoszok, hiszen nem segítenek, sőt… Ha ez a hitrendszer kialakul, minden olyan próbálkozása az Univerzumnak, hogy neked könnyebb és jobb legyen, abba a falba ütközik, nem kérem, mert én nem tartozom oda, nem kérem, mert nem akarok gonosszá, önzővé válni. Elveszíthetem a családhoz tartozás jogát. Ez elementáris erejű félelmet hoz létre.

Ha “mostohagyerek” vagy akkor a világodban rendszerint van olyan, akinek sokkal könnyebb, akit az Univerzum kényeztet – gyakran a Te rovásodra.

Az érzelmi elhanyagolás hasonlóan működik, mint a fizikai elhanyagolás. Adna a szülő, de nem tud. Például mert rengeteget dolgozik. Gyászol. Válik és ez miatt nemcsak anyagilag lehet ellehetetlenülni, hanem sajnos a feldolgozási szakasz alatt, amikor a düh, a fájdalom és a csalódottság mérgező koktélt alkot az önváddal, sem saját, magát sem a gyerekét nem tudja szeretni, figyelni rá, együtt játszani… Örülni bárminek is. Ha nárcisztikus, magát és a másik gyereket kényezteti, ad figyelmet, dicséretet, védelmet, magának és a kedvencének – neked viszont nem.

Bármennyire is fáj az igazságtalanság, amit “mostohagyerekként” átélünk, tény az, a kedvenc gyerek jóval többet veszít. Mert hogyan is működik a karma? Egyrészt mélyen, belül boldogtalan a kedvenc, mert ott van az az érzés, ez így igazságtalan. Ez persze jól elbújhat a felfuvalkodott egó álarca mögött. Ezek az emberek aztán kinyilatkoztathatják, a többiek, a nélkülözők, lusták vagy éppen szimplán szerencsétlenek. A karma aztán szépen megcseréli a szerepeket, tehát nem elég, hogy igazán, őszintén az ilyen ember örömet megélni nem tud. Mert fél attól, hogy elvesztheti azt, amiről belül érzi, nem jogosan az övé. Mások rovására kapta, ezért ez a félelem aztán áthatja az életét. Plusz amikor a karma megcseréli a szerepeket, bele kell születnie egy olyan családba, ahol az övé lesz a mostohagyerek szerep.

A bőség befogadásához vezető út során kitisztul a nélkülözés miatt érzett düh, fájdalom. Kiemelten fontosnak tartom az érzelmi tisztító, gyógyító munka mellett a hitrendszerek és a gondolkodási sémák magasabb szintre emelését.

Az Univerzum mostohagyereke vagyok ( vagy az egész családom az ) szindrómának a gyógyító színei a következőek. Arany tisztítja az értéktelenség érzését. Rózsaszín, hogy átélhesd a legfontosabb vagy. Zöld, hogy szerethető vagy. Királykék, ha az emberi gonoszság mélyen megsebzett. S ez mind benne van a fehér fény gyógyító, emelő erejében.

Kapcsolódó, kevésbé ismert arkangyal Ambriel. Tudati tisztítás nagymestere. Ha elhitted, hogy ennek így kell lennie. Ha elhitted, értéktelen vagy. Ha elhitted, neked sokkal nehezebb kell legyen.

 

A segítségemet igénybe veheted online terápia formájában, messengeren vagy skype-on.
Írj a dk1011@live.dk email címemre!
 

 

 

 

Comments are closed.