Egyéniben Online, időpont egyeztetéssel!

 

 

A Hellinger Családállítás módszerével a tudatalattiban működő, erőteljes, meghatározó erejű sorsforgatókönyvek feloldása a célunk. Ezek a rejtett minták okozhatnak sikertelenséget munkában, anyagiakban, párkapcsolatban. Fizikai betegségek hátterében is megtalálhatjuk a megbetegítő családi dinamikák rendszerét.  

 

Hellingeri törvények

 

  1. A hely a családban 

 

A nagy családi lélek, más néven morfogenetikus mező törvények alapján működik. Ha egy konfliktus megsérti ezeknek a törvényeknek a rendjét, a családunk lelke jelzést ad, a hibás működés történt, eltért a család a szeretet rendjétől. 

Ugyanaz a hibás minta aztán ismétlődik generációkon át egészen addig, amíg a szeretet rendje helyre nincs állítva, amíg a család lelke meg nem gyógyul visszatérve a szeretet rendjéhez. 

A Hellinger-féle családállítás törvénye szerint ebben a rendszerben minden egyes családtagnak megvan a maga helye, felelőssége és feladata (vesd össze a kirakós játékkal: csak akkor jó a kirakott kép, ha mindegyik darabkája megvan, és mindegyik a saját helyén van), és csak a saját helyén élhet jól. Azért született le, hogy önmaga lehessen, a saját életútját járja,  a saját helyén teljesedjen ki. 

 Az ember a szülőjétől kapja a legértékesebb dolgot, magát az életet. Ezért számára mindig a szülő a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, (pl. aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, pártot fog és tanácsot ad), vagy a szülőjénél is nagyobbnak éli meg magát (pl.: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől), akkor élményszinten egy vagy két generációs létrafokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Nagyobbnak, különbnek élheti meg magát akkor is, ha a szüleit lenézi vagy éppen szemrehányó, követelőző. Előfordul, hogy maga  a szülő megy le „gyerekbe” . Rápakoja a saját problémáját a gyerekére, mentse meg például a szülei kapcsolatát, vagy a szülő helyett szülő pótlékké váljon a testvére számára. Ezzel olyan terhet vesz magára, amit addig cipel, amíg képes elengedni. Ismétlődhet minden felelősség vállalást érintő helyzetben, magyarul mindig többet próbál megoldani és vállalni, mint amennyi megoldható és elvárható. Ha egy gyermek nem a saját helyén van, gyökértelenné és stresszessé is válik. Élményeiből hiányzik a gyerek-lét, amit majd nagy valószínűséggel a párkapcsolatában fog megpróbálni pótolni. 

Van olyan eset, például válás esetén, hogy a gyerek odaáll a szülő mellé pót partnerként. Ez a kötődés kitölti azt a helyet, amit a gyermek számára felnőtté válva a saját párkapcsolatának kellene betöltenie. Nem marad elég hely arra, hogy kötődni tudjon egy társhoz, hogy teljes egészében oda tegye magát a saját párkapcsolata és a saját gyermekei számára…  

Rendnek kell lennie vízszintes irányban is: az azonos generációs létrafokon állók között van első, második, harmadik, sokadik aszerint, hogy ki hányadikként érkezett a családi rendszerbe. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat az ember felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer mintegy “jóváteszi”.

 

A karma amit előző életekből magunkkal hozunk, meghatározza melyik helyet foglaljuk el a családban.

 

Fontos ez, hogy a családban is rend legyen és el tudjuk azt fogadni, hogy az időrendi sorrend szerint hányadikak vagyunk.

 

Ha egy kisebb testvér irányítani akar, átvenni az elsőszülött helyét, kibillen a rend. Akkor is sérül a rend, ha valaki párkapcsolatban az őt megelőző partnert lenézi, elítéli, vetélkedő vagy ellenséges. Az előző partnerek okkal váltak fontossá és azok a negatív érzések, amik hozzá kapcsolódnak, csupán az adott ember kivetítései, elakadásai. Ha meg tudjuk adni a tiszteletet akkor a hely helyreáll. 

Lehetünk teljesek a második helyen vagy az x. helyen is, ha felismerjük miért választottuk pont ezt a tapasztalatot és pont ebben a családi rendszerben. 

Az elsőszülött is okkal választotta a helyét. A konfliktus amit fel kell dolgoznia, hogy egy darabig ő a „világ közepe” az első és egyetlen, aztán helyet kell adnia a többieknek is, megtanulni osztozni a figyelmen, a szereteten. Irányítani a jó értelemben, basáskodás nélkül. 

Amikor kioldjuk a felesleges ellentéteteket, helyreállítjuk az oldás során a rendet, ki-ki elfoglalja a saját helyét a család újra a szeretet rendjének megfelelően működik.

Ebben harmónia van, áramlik az erő és a szeretet újra, akadályok nélkül.

 

 

Hellingeri törvények 2. rész
 

Az odatartozás rendje: Hellinger szerint a legmélyebb boldogság az odatartozás érzése, a legnagyobb félelem pedig a kirekesztéstől való rettegés, az, hogy kitagadnak, elutasítanak vagy elhagynak minket. A család minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el.

Ez a jog sérül, ha valakit ténylegesen kitagadnak, például amikor a család morális értékeivel ellenkező cselekedetet követett el. Érdekes kérdés maga a család morális szintje. Mert például egy maffiózó családban természetes a halálbüntetés a családon belül árulás esetén, ha valaki megpróbálna a bűncselekmények ellen fellépni, a rendőrséghez fordulni…
Enyhébb formában, ha valaki szembeszáll a családdal, morális problémák miatt, simán kilöki a család.
Előfordul, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fájdalmas az emléke. Például, kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emlékét, akit igyekeznek kitörölni a családi köztudatból, és úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyermek energetikai lenyomata azonban ott van a mezőben, a családi lélekben. Ugyanez az energetikai lenyomat ott marad spontán vetélés vagy abortusz esetén is. Az abortusz mély, tudattalan bűntudatot okoz a szülőknél, elsősorban persze az anyánál, ezt a bűntudatot az élő testvérek is teherként tovább vihetik.
Ha egy gyermeket az egyik vagy mindkét szülője nem akart, vagy más nemű gyermeket szeretett volna, maradandó sérülést okoz, a „nem kellek” érzését, ami például súlyos teherként áttevődik a munka életterületre is. Komoly nehézségeket okoz munkát találnia, átéreznie, van helye, tartozik valahová. Ez is generációs ismétlődő mintát hoz létre. Ez a minta megnyilvánulhat túlragaszkodásban is, az a gyermek, akit nem akartak, kötődhet a legerősebben.
Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10-edik terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy csomóként marad a placentában, és az is előfordul, hogy a megszületett gyermekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, a megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt.
Ehhez a tudattalan kereséshez még a következő tünetek társulhatnak: bűntudat amiért életben maradt, önsorsrontás, két ember helyetti teljesítés, elhízás, mert kettő helyett eszik, félembernek érezheti magát, párkapcsolatban halálfélelem, ha a párja nem hozzáférhető azonnal…
Itt szeretném megemlíteni Dr. Hawkins állásfoglalását a lélekpár, ikerláng elmélettel kapcsolatban. Nincs ikerlángunk, lélekpárunk, ez egy romantikus maszlag. Jól eladható a spiri-ezo piacon, mert aki elveszítette például az ikertestvérét, az tudattalanul is egy bizonyos embert keres… Ha ketten voltak az anyaméhben. A másik oka, hogy valaki bedől ennek az illúziónak, hogy az ikerlángját, a lélekpárját kell megtalálnia, bevonzania, aki az egyetlen egy a számára, az hogy egy előző életbeli párját keresi. Volt egy nagy szerelem, lelki kapcsolódás, boldogság előző életben és az erről áthozott, szintén tudatalatti emlékek hajtják, hogy átélhesse ugyanezt, ugyanezzel a lélekkel.
Ezért kiemelten fontosnak tartom a terápiás munkám során kioldani ezeket a láthatatlan kötelékeket. Mert lelki kapcsolódás, szívből szívbe, itt ebben a leszületésben akkor jöhet létre, ha el tudjuk engedni azt, aki most nem született le. Vagy ha előző életben együtt is voltunk, ebben a leszületésben nem feltétlenül van egymással dolgunk, szerethet az akkori párunk valaki mást, el kell hát engedni és bevonzani másik embert, akivel jobb, boldogabb kapcsolatot tudunk megélni.
Visszatérve az odatartozás törvényéhez, megtagadjuk még akkor is, ha azt mondjuk, hogy családunk tagja pl. szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Az ember sorsát tagadjuk meg, holott az ember és a sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Ha valamelyik felmenő generációban a család örökbe ad egy gyermeket, generációs teherként ismétlődő minta jön létre. Ha valaki a mostani generációból ezt, mint sorsmintát magára veszi, szinte kiprovokálja az antiszociális viselkedésével magát a kitagadást – úgy hogy fogalma sincs, valójában miért teszi ezt, a család és a barátok is értetlenül állnak, miért teszi magát és a kapcsolatait tönkre. Bűncselekményekbe, droghasználatba sodródik.
Az örökbe adott gyermek tudattalanul az eredeti családjához kötődik, ezzel nagy terhet hordoz és hoz át a mostani családjába. Hiszen ha az eredeti családja képtelen volt a gyermek felnevelését biztosítani, nemcsak a szülők, de a nagyobb család sem volt képes felvállani ezt a feladatot, akkor az a család jelentősen terhelt negatív mintákkal.
Bármelyik ponton sérül az odatartozás törvénye, a nagy családi lélek nyugtalan, konfliktusokkal terhelt. Ezért maga az oldás, a szeretet rendjének a helyreállítása nem csak az egyén sorsát szabadítja fel, hanem az egész családra jótékonyan hat.
 
 
Hellingeri törények 3. rész
 
Az adok-kapok egyensúlya
 
A gyermek a szüleitől kapja az életét. Az élet mindig felülről lefelé áramlik, a szülőtől a gyermek felé.
Azt, hogy hová születünk le, a saját karmikus vállalásunk határozza meg.
 
Ezért ha valaki úgy érzi, a szülő másként kellett volna, hogy nevelje, jobban kellett volna szeresse, bármilyen elégedetlenséget, neheztelés visz magával, az az ember nem tud felnőni, elveszik a szenvedés csapdájában.
Ugyanis a szülő azt adta, amire képes volt. Odaadott mindent, amit oda tudott adni. Jót, rosszat egyaránt.
Ha fájdalmat okozott, azt a saját teremtett karmád miatt vállaltad be, hogy megéled.
 
A megbocsátás nem arról szól, hogy kimondjuk, hogy helyeseljük azt, ami megtörtént. Hogy jólesett ????
A megbocsátás arról szól, elfogadod, így, ezen az áron kaptad az életed. Túllépsz azon a fájdalmon, ami megsebzett, mert ezek a sebek meggyógyulhatnak. Ha teszel is érte, hogy így legyen. A szülő is viszi magával a karmáját, kap majd tanításokat, fejlődési lehetőséget, hogy jobb emberé, jobb szülővé válhasson.
Ezért a Hellingeri családállításos oldások mellett gyógyító erejű az előző életek megismerése, a saját, teremtett negatív karmánk megismerése és kioldása.
 
Mert maga a szenvedés az elfogadás hiányából fakad. Abból, hogy nem tudod elfogadni, a szülő nem tudott másként nevelni, többet adni, jobban törődni veled. Ő is egy hozott készletből gazdálkodott ???? Ezen kívül még akkor is beleragadhatunk a szenvedésbe, ha elhárítjuk a fájdalom és a félelem feloldását, inkább haragszunk, inkább szemben állunk, neheztelünk, elégedetlenkedünk. A neheztelést érdemes letenni, elengedni. Önmagadért tedd meg. Mert felszabadít.
A szülő gyermek kapcsolat konfliktusait addig érdemes oldani, amíg a teljes elfogadás megtörténik. Így kaptam az életet, ennyit és ezen a módon kaptam a szüleimtől. Az élet az enyém, amire szükségem van felnőttként, most már megoldom. Túllépek a fájdalmakon, csalódásokon, a hálás vagyok a jóért, amit kaptam.
A rend szerint aztán továbbadjuk a saját gyermekeinknek.
 
S ha a saját gyermekünk is kap a nehéz és fájdalmas tapasztalatokból, legyél erre tudatos, ő is vállalta, hogy ezeket átéli. Ezért érdemes a bűntudatot, a jaj mit is okoztam a gyerekemnek teljesen kioldani.
Ehhez a munkához készítettem vezetett meditációt, ezen a linken találod:

https://youtu.be/cz4ZX3Gb2j4

 
 
 
 
A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek, égbolt, felhő, félhomály, óceán, túra/szabadtéri, természet és víz

 

Adok-kapok egyensúlya az egyenrangú kapcsolatokban

 

Míg a szülő-gyermek kapcsolat addig harmonikus, amikor a szülő sokat ad és a gyermek elfogad és így van ez a helyén, addig az egyenrangú kapcsolatainkban a kölcsönös szeretet és tisztelet mellett kiemelten fontos, hogy az adok-kapok egyensúlya meg legyen.

 

Legyen szó barátságról, párkapcsolatról, üzleti partnerségről vagy kollegális viszonyról, egyaránt fontos, hogy Bert Hellinger ajánlása alapján, a jót nagyobb jóval a rosszat egy kisebb rosszal viszonozzuk.

 

A jót egy nagyobb jóval viszonozni – ez építi a kapcsolatot. A számítás, hogy azért, amit adok pont ugyanannyit várok el, ez stagnáláshoz vezet. Könnyű belátni, ha adsz egy kicsi kedvességet, szívességet, figyelmet és ha vissza nagyobbat kapsz, Te is adhatsz megint többet és így fejlődik, épül egy kapcsolat.
Előfordul, hogy egy kapcsolatban az egyik fél lemegy gyerekbe, kibillen az egyenjogúságból, követelőzővé válik, elvárásai vannak és nem ad. A másikat ilyenkor a szülő szerepébe helyezi. Könnyű ezt felismerni a gyerekes viselkedésről, ami duzzogással, hisztizéssel jár. Ez megterheli a kapcsolatot, az illető nem tud felnőni, a kapcsolatban az adó fél kimerül és jó esetben ki is lép a kapcsolatból. Ha a követelőző csalódik, mert nemet mondanak neki és mert abban hisz, neki minden jár, akkor ő lép ki a kapcsolatból. Aztán kutat egy ideális, nem létező angyal lény után – holott pusztán a gyermeki énje sóvárog az elmaradt anyai vagy apai szeretet, figyelem és gondoskodás után…

 

Mivel emberből vagyunk, követünk el hibákat, van hogy rosszat teszünk és ez rendjén is van. Be kell látni ezt és jóvá kell tenni, elengedni a hárítást, mások hibáztatását és a körülmények okolását. A felnőtt módra történő felelősségvállalás az elkövetett hibáinkért nagyon fontos. Ezt szeretném bővebben kifejteni ”</p