Tudtad -e, hogy az önismeret egy idő után zsákutcába vezet?
 
A személyiséged megismerése fontos. A lényed megérdemel minden jót, empátiát, szeretetet, figyelmet. Feltétlenül igényli a fejlesztést, az ismétlődő, bosszantó hibák javítását.
 
Az igazi lelki fejlődéshez azonban ennél jóval több kell. 
 
 
Két hasonlatot hozok fel a személyiség működésére. Az egyikben a személyiség egy hajó. A hajó a kikötőben van biztonságban, ott lehorgonyozhatsz. Önismerettel foglalkozol, ami azt jelenti, a hajó minden zegét-zugát jól kiismered. Talán még ki is hajózol ismert vizekre, de mi van az ismeretlennel. De honnan vette Columbus a bátorságot, hogy elinduljon nyugatra, honnan jött a hite, élve odaér?
 
Mert a Világot akarta megismerni!
 
A másik hasonlatban képzeld el, hogy a személyiséged egy ház, körbe veszi egy kerítés. A kerted kicsi, rendezett. Remélhetőleg. Ha mégsem, hát elfoglalhatod magad azzal, ott szépen rendet raksz.
 
A lelki fejlődés ennél azonban jóval többet kíván. Bontsd le a kerítést és terjeszd ki a területedet, engedj be a kinti dzsungelből egy darabot. 
Ha ezt megteszed, azt tapasztalod, a növekedéseddel együtt beáramlott a káosz. Ennek örülj, mert a növekedés első, egyben biztató jelét tapasztalod. Aztán felnőssz a feladathoz, kiismered a dzsungeledet, megszelídíted. Ez egy szint megfejlődését jelenti. 
 
Terapeutaként miben tudok segíteni?
 
Ha elakadtál már az elején, vagyis még a hajó se oké, a ház se oké, pláne nem oké a kerítés, ha nincs, vagy ha éppen túl zárt, magas, ha jelentősen eltér az egészségestől. A kerítés az én-határaidat szimbolizálja, ami elválaszt a külvilágtól. Megvéd és izolál is egyben.
 
Ezen kívül tudok segíteni abban, hogy azokat a félelmeket felold, amik az unalmas és egyben biztonságos komfort zónában tartanak fogva, amikor a hajó is oké, a ház is oké, mégis elakadtál. Van amikor ezek nem félelmek, hanem transzgenerációs sors minták, ami egyszerűen fogalmazva azt jelenti, karmikus vállalásod van arra, hogy lekövess egy nehéz sorsmintát. Amíg a sors mintád a meghatározó, addig minden változtatásra irányuló törekvésed kudarcra van ítélve. Ha például a nehéz sors, a magány, a fizikai betegségek be vannak kódolva. Jó hír az az, hogy ezek a programok a tudatosság szintjén feloldhatóak és új egészséges programokat lehet a helyükre beírni. Így fordul a sikertelenségre ítéltetett életút a siker útjára.
 
Itt a weboldalon találhatsz még írásokat ebben a témában.
Ha igénybe szeretnéd venni a segítségemet, személyesen Székesfehérváron vagy online, skype-on vagy messengeren is tudunk konzultálni, blokkot oldani, bővebben az elérhetőség menüpont alatt.
 
Csoportos Hellinger Családállítást tartok Székesfehérváron,  időpontjait a Hellinger családállítás menüpont alatt találod. 
domoszlaikatalin on április - 17 - 2019
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Lelki fejlődés

1. rész

Klasszikus energiaszerző emberi játszma a dráma háromszög. Játszmának nevezzük azt a kapcsolódást, ahol az egyik ember tudatosan vagy ösztönösen rábírja a másikat, hogy olyan dolgot tegyen, amit magától, önként és dalolva nem tenne. A játszma sokféle létezik, most az alap dráma háromszöget vesszük, ennek a szereplői: a tettes, az áldozat, a megmentő.

Ha arra vágyunk, fejlődjön a tudatosságunk, vágyunk a belső békére, a harmonikus, támogató, szeretetre épülő emberi kapcsolatokra, akkor kiemelten fontos, hogy a dráma háromszögből ki tudjunk lépni.

 

A dráma ugyanis az életünk része. Mondhatnám, már az anyatejjel ezt szívtuk be, szó szerint, ezt beszívtuk ????

 

Minél meghatározóbb volt a dráma a családban, annál erősebben kialakultak a mintáink, hogy az élet az egy dráma.

 

Első lépés, hogy felismerd, ha a dráma háromszögben benne vagy, ez a három szerep létezik mindössze. A szerepek persze cserélődnek, vagy áldozat vagy, vagy tettes, vagy megmentő. Punktum. Azért vagy benne, akár önként léptél bele, akár belerángattak, mert mind a három szerepre hajlamod van. Eltérő mértékben, de azonosulsz mind a három egó szereppel.

 

Ezért a megoldás az, hogy felismerd, hogy tudatosítsd és aztán meghaladd ezeket a szerepeidet. 

 

Áldozati egó. Kezdjük ezzel. Miért hibás ez a szerep? Az áldozati egójában élő ember a világot, mint a drámát úgy éli meg, hogy ő ártatlan, hasítja a világot tettesekre ( miattuk rossz a világ ) és vár a megmentőkre, sőt ennél többet tesz, a kifinomult “intelligens” manipulációkat használ vagy durva, támadós, hibáztatós játszma eszközöket azért, hogy megmentsék. Hogy segítsenek neki. Hogy kihasználjon másokat. És hoppá, itt már könnyen átbillenhet a tettes, vagyis a támadó, hibáztató szerepébe, a saját bűntudatát, azt, hogy hibákat követett el, kiprojektálja, kivetíti a külvilágba egy másik emberre és ott támadja. Tény, hogy az áldozat attól áldozat, hogy ártatlannak, vétlennek hazudja be magát. Holott minden ember követ el hibákat, a felnőtt ember ezzel képes szembenézni, kezébe venni a sorsát, változtatni, fejlődni. Az áldozati egó ezt az irányítást a saját sorsa felett feladja, viszont lelkesen vagy éppen kétségbeesetten próbál irányítani másokat, hogy álljanak be a megmentő, segítő szerepébe. Sajnáltatja magát, panaszkodik. Eltúlozza a nehézségeit. Ha a megmentő kihátrálna, mert van saját dolga, a megmentő nehézségeit lekicsinyli, esetleg teljes mértékben megtagadja. Neked könnyű.

 

A legnagyobb probléma az áldozatisággal az, hogy egy másik ember energiáját csapolja, akár tudatosan, akár ösztönösen teszi ezt. Holott a Forrás energiája végtelen. Azaz hozzáférhető lehetne, ha az áldozati egóját élő ember képes kenne a kapcsolódásra. Plusz ha lenne bátorsága ahhoz, hogy a saját karmáját tudatosítsa és elengedje. Mert ha tanulnia kellene egy helyzetből, ha fel kellene nőnie ahhoz, hogy megoldja, akkor imádkozhat megmentésért, sorra véve az összes létező angyalt, akkor sem érkezik meg a segítség abban a formában ahogy az egó ezt vágyja.

Konkrét példákat mondok:

 

szenvedély beteg, legyen alkoholista, drogos, játéggép függő, vagy akár shoppingoló, állandó jelleggel pénz zavarral küzd. Imájába a lottó nyereményt foglalja. Na most a még több pénz az alap függést szimplán felerősíti, a romboló hatás nagyobb pénz beáramlása esetén még erőteljesebb. Ezért az esetek többségében az Istentől és az ő angyalaitól a válasz a pénz utáni könyörgésre egy igen határozott NEM. Isten és az ő angyalai szívesen adnak energiát, pénzt, szakembereket a gyógyulásra, ha az illető képes szembenézni a saját függésével és megszabadulni tőle. Ez akkor működik, ha képes a saját gyengeségeivel, hibáival felnőtt módra szembenézni. Ha nem, akkor energia vámpírként kapcsolódik rá azokra az emberekre, akik a saját bűntudatuk vagy naiv jóhiszeműségük miatt manipulálhatóak.

 

A fizikai test betegségeinek jelentős részét az áldozati egónak köszönhetjük. Szuper eszközt kap a kezébe ugyanis az illető, hogy a másik embert kihasználhassa. Fontos felismerni, hogy ez a dinamika, az energia vámpírság dinamikája ott van-e, avagy sem. Mert van az az eset, hogy aki beteg, a gyógyulás érdekében igényli és meg is érdemli a segítséget. Az áldozati beteggel azonban az a helyzet, hogy sajnos esze ágában sincs meggyógyulni! Például cukorbeteg és édességgel tömi magát. A tüneteit a végletekig eltúlozza, ezzel szerezve figyelem energiát, anyagi támogatást, felmentést feladatok alól. Egyetlen teszt kérdéssel a játszma világosan megmutatja magát: mit teszel a gyógyulásodért?? Ha az illető erre ad egy világos választ, megérdemli, hogy segítsd, abban az esetben ha van erre energiád és tudod, hogy kell jól csinálni. Ha nincs bőven fölös energiád, mégis segítesz, Te is kimerülhetsz annyira, hogy megbetegedhetsz, erre vigyázz. Ha nem tudod, hogy kell profi módon segíteni, akkor a jó szándék a pokolba vezet, merthogy abból van kikövezve  A vak vezet világtalant helyett érdemes önvizsgálatot tartani, feltenni ezt a kérdést, tényleg értek-e ehhez?

 

Párkapcsolati függés és áldozati egó. Mindenről vagy a pasik, másik nem esetén a nőnemű bestiák tehetnek. Helyesebben a Pasi vagy a Nősárkány  Viccet félretéve, a dráma háromszögben, a párod tettesnek való beállítása jó eszköz arra, hogy a megmentő megmanipulálható legyen. Testvér, szülő, barát, vagy akár a saját gyermeked belerángatható a megmentő szerepébe.

A gyerek, ha az a dolga, hogy a szülőt, aki a körülmények és a párja áldozata, meg kell hogy mentse, megoldja azt, amire a szülő képtelen, igen súlyosan sérül. Minél erősebben rárakták ezt a szerepet, annál kevésbé van saját élete. A mások életét éli. Ha fellázad, akkor hoppá, tettes lesz, aki a szegény nyomorult anyját vagy apját bántja. Magára hagyja a hálátlan dög.

 

Ha áldozatnak érzed magad, ismerd fel, ez egy érzés, egy téves hitrendszer, ami meghaladható. Az érzelmi blokkokból, családi mintákból kételkedés és hitetlenség fakad, korlátozzák azt, hogy higgyünk önmagunkban, a többi emberben, a boldog jövőben, a kiteljesedésben. Ahhoz, hogy a sorsunkat a kezünkbe vegyük, fel kell nőni a feladathoz. Felismerni és elengedni a korlátozó sorsmintákat. Ha megtanulunk kapcsolódni a szellemi vezetésünkhöz, a problémáink megoldása világossá válik és kézzel fogható. Tanulni tudunk azoktól, akik tudják jól csinálni. Ha elakadtál, ismételd ezt a kérdést: mi az, ami ebben a helyzetben segít? Ezzel a figyelmedet kiemeled onnan, ahelyett, hogy az improduktív agyalásba ragadnál, vagy éppen a depresszió tehetetlenségébe és nyitottá válsz arra, hogy a megoldási lehetőséget felismerd és meg is valósítsd.

 

 Ha hasznosnak találtad az írásomat, a megosztást hálásan köszönöm

Ha szeretnél terápiás segítséget, távban tudunk együtt dolgozni ezekkel a módszerekkel:

szimbólum terápia ( KIP)

reinkarnációs utaztatás

Hellinger családállítás

belső gyermek terápia

angyalterápia

Áldás!

 A pozitív megerősítés működésének megértéséhez képzelj el egy fogkrémes tubust. A tubus legvégén van az a pozitív életérzés, amit át szeretnél élni. Ahhoz, hogy ez a tied legyen, ki kell nyomnod azt, ami még tubusban – vagyis a tudatalattidban - benne van. Ha ismételsz egy megerősítést, az kibuktatja, a felszínre hozza azokat a blokkokat, tévedéseket, nem-tudásokat, karmikus terheket, amik beépültek a tudatalattidba és ezért akadályoznak.
 
Ezért a jól megválasztott pozitív megerősítés után normális az, hogy átmenetileg rosszabb állapotba kerülhetünk, elkezdjük bevonzani és megélni az alap sors-forgatókönyvünket. Magyarul beaktiváljuk a karmánkat. Ez azt jelenti, hogy például már a magzati kortól, zsigeri szinten belénk ivódott, mi az, ami jár az élettől és mi az, ami nem. Mivel ott az anyánk testének része vagyunk, ezért azok az érzések, félelmek, az elutasítás, a nehézség érzés és még sok minden más amit az anyánk megélt, a belső világunk alapvetően meghatározó részévé vált. Terhet cipelt vagy áldott állapotban volt? Azonban ez egy tapasztalat, ami feloldható és elengedhető.
 
Mondok erre néhány konkrét példát. Ha az anya, vagy mindkét szülő szorong az anyagi nehézségek miatt, a Világot és a helyünket a világban bizonytalannak éljük majd meg. Sem kívűl, emberekben, anyagi javakban a biztonság érzetet hiába keressük. Sem belül, egyszerűen nincs ott. Vagy ha a szüleink tudták volna egymást és önmagukat elfogadni és szeretni, már a magzati kortól ez az energia hatotta volna át a világunkat. E helyett már a magzati korban elveszik a saját, feltétel nélküli szerethetőségünk hite. Értékes vagyok, biztonságban vagyok, szeretve vagyok, jó helyem van a Világban. Ez például egy pozitív megerősítés.
 
Azokat a fájdalmas, dühítő és elkeserítő tapasztalatokat ki tudja buktatni, amikor konkrétan és tényszerűen ennek az ellenkezőjét megtapasztaltuk. Akár emlékszünk ezekre, akár nem. Ezek sérüléseket okoztak, testi, lelki és szellemi szinten. Amit megélünk, annak jelentős részét negatív karmaként saját magunknak teremtettük.
 
A karma tanít, ha ezt és ezt teszed, attól a másik ember ezt és ezt éli meg. Majd fordul, cserélgeti a szerepeket, hogy lásd, értsd magát a folyamatot, kibontsd magadban azokat a lehetőségeket, hogy ezeket a dolgokat valóban tudod magasabb szinten, ésszel, szívvel, pozitív energiával megélni és átformálni. Magának a karmának a feloldása nélkül a pozitív megerősítések mantrázása csak további frusztrációt okoz.
 
Érdekes tény, hogy amikor már a negatív karma kioldódott, még mindig van rá esély, hogy áldozatként éljük az életünket. Létezik egy roppant egyszerű teszt arra, hogy egy negatív karma kioldódott avagy sem. Ha még tapasztalnod kell fájdalmas helyzeteket, a karma hat. Ha hat, akkor érdemes  az adott érzést és annak a feldolgozását bevállalni. 
 
Viszont előfordul az is, hogy pusztán azért tapasztalod, mert abból a negatív hitből teremted a világodat, nekem ez jár. Bűntudatból, értéktelenség érzésből, kishitűségből. Ezért ha szeretnéd tudni, mi az, ami valóban át tudja fordítani az életedet, kérd a Kegyelem energiáját. Egyszerűen kérd és megadatik.
 
Ez az energia, ha kéred és befogadod, kitisztítja az érzéseidből és a gondolkozásodból azt, hogy áldozatként éled az életed.  Kapcsolódhatsz ahhoz a dimenzióhoz, ahonnan a gyógyító, tiszta Fényt fel lehet venni. Ahogy gyógyulnak a sebek, ahogy a Fény kitölti a sötétséget, úgy javul maga a kapcsolódás a többi emberhez. Ahelyett a meggyőződés helyett, hogy a Világ félelmetes vagy nem vagyok elfogadható és szerethető, azt tudjuk kisugározni, biztonságban vagyok, szeretve vagyok, értékes vagyok. És az Univerzum ennek a belső állapotunknak megfelelően visszatükröz, visszacsatol. A jól megválasztott pozitív megerősítés tehát erőteljes, jó, ha rövid és egyszerű. 
 
A felszínre került karmikus terhek feloldásában szívesen adok terápiás segítséget, skype terápia formájában és személyesen Székesfehérváron.
 
A szükséges infókat az Elérhetőség menüpont alatt találod.

 

 

1. rész 

Bűntudat

Arról, hogy a tudatalattinkban milyen önsorsrontó mintáink vannak, vagyis hogyan szívatjuk magunkat és hagyjuk, hogy mások is ezt tegyék velünk, a tünetekből tudunk következtetni.

 
Tudattalan bűntudat tünetei: vezeklési vágy, túlzott segítési vágy, mások kényszeres megmentési kísérlete, önmagunk kizsarolása, nélkülöztetése. Görcsös félelem, szorongás amikor cselekednünk kell, eltúlzott félelem a hibák elkövetésétől. Megfelelési kényszer. Olyan kisebb-nagyobb balesetek, amikor bevered magad, beütöd magad stb.
 
A bűntudatunk fakadhat előző életekből, magzati korból, gyermekkorból és így tovább, egészen a mai napig.
 
Miért negatív érzés a bűntudat? Persze tudom, azonnal rávághatod, mert FÁJ…
Definiálnom kell hát, spirituálisan mi az ami negatív: minden negatív, ami a LELKI FEJLŐDÉST HÁTRÁLTATJA.
 
Bűnös vagy vagy elkövettél egy hibát?
A karma törvénye szerint ugyanis megkapod a lehetőséget, a tudást, az energiát arra, hogy megtanulhasd jól csinálni. Ezért vagy itt. Ha a bűnösségedben hiszel, akkor Téged anno becsaptak és elhitették ezt veled.
 
Ha abban hiszel, bűnös vagy, legyél ennek tudatában avagy sem, egy szomorú, fájdalmas, bezárt állapotot sugárzol ki az Univerzumba, ahol mindösszesen a vezeklésre vagy nyitott, arra, hogy másoknak jó legyen. Ahelyett hogy befogadnád a támogató, gyógyító energiákat. A tudást, a fejlődésedet elősegítő helyzeteket.
 
Lehetsz nagyon dühös, amikor rájössz, hogy kihasználnak, a düh kirobbanása után még ezért is bűntudatod lesz…
 
Ki teljesít jobban? Az önmagát ostorozó “mártír” vagy a motivált, örömmel szárnyaló lélek? Na ja, még egy ok itt van, most már azért is bánthatod magad, miért is nem tudsz szárnyalni, mert bezzeg mások… Jó hírem van, tudsz csak elfelejtetted vagy a vezeklési vágyadra hallgatva lemondtál arról, hogy neked valaha valamiben is igazán jó legyen.
 
A bűntudat feloldása, a karmikus sebek begyógyítása fontos. Felszabadít!
 
A segítségemet igénybe veheted online terápia formájában. 
Az első konzultáció-oldás kedvezményesen 2000 Ft!
 
 
2. rész
 

A nélkülözés tudat

A személyiségünk kialakulása során a gyermekkorban átélt tapasztalatok meghatározó mintákat hoznak létre. Ezekre a mintákra épül fel a hitrendszer, ez vagyok, ennyi jár, ide tartozom.

A nélkülözés tudat a gyerekkori fizikai és/vagy érzelmi elhanyagolás miatt jön létre. A fizikai elhanyagolásról beszélünk, az egészséges étel, a megfelelő ruha, lakáskörülmények és az orvosi ellátás hiánya esetén. Érzelmi elhanyagolásról beszélünk, ha a gyerek nem kap elegendő figyelmet, szeretetet, dicséretet, együtt töltött minőségi időt a szülőtől. Vegyük először a fizikai elhanyagolást. Két típusa van, a szülő is nélkülöz, beteg vagy anyagilag igen nehéz helyzetben van, adna, ha tudna, de a nincsből nem tud. A másik típus, adhatna a szülő, viszont nárcisztikus, a világa kedvencekre és mostoha gyerekekre hasított. Ha egy gyereke van, a kedvenc, a kényeztetett, maga a nárcisztikus szülő, az elhanyagolt, az a gyerek. Ha több gyerek van, akkor egy kivételezett, a többi megalázott, elhanyagolt, elnyomott és kihasznált.

Ha a szülő az első típusban elszenvedi maga is a nélkülőzést, a meghatározó érzés a családban a beletörődés, a harag és a szégyen. A gyerek átveszi ezt, beszívja, mint a szivacs, vannak a szegények, akik jók, de szenvedés jutott nekik és a gonosz gazdagok. Gonoszok, hiszen nem segítenek, sőt… Ha ez a hitrendszer kialakul, minden olyan próbálkozása az Univerzumnak, hogy neked könnyebb és jobb legyen, abba a falba ütközik, nem kérem, mert én nem tartozom oda, nem kérem, mert nem akarok gonosszá, önzővé válni. Elveszíthetem a családhoz tartozás jogát. Ez elementáris erejű félelmet hoz létre.

Ha “mostohagyerek” vagy akkor a világodban rendszerint van olyan, akinek sokkal könnyebb, akit az Univerzum kényeztet – gyakran a Te rovásodra.

Az érzelmi elhanyagolás hasonlóan működik, mint a fizikai elhanyagolás. Adna a szülő, de nem tud. Például mert rengeteget dolgozik. Gyászol. Válik és ez miatt nemcsak anyagilag lehet ellehetetlenülni, hanem sajnos a feldolgozási szakasz alatt, amikor a düh, a fájdalom és a csalódottság mérgező koktélt alkot az önváddal, sem saját, magát sem a gyerekét nem tudja szeretni, figyelni rá, együtt játszani… Örülni bárminek is. Ha nárcisztikus, magát és a másik gyereket kényezteti, ad figyelmet, dicséretet, védelmet, magának és a kedvencének – neked viszont nem.

Bármennyire is fáj az igazságtalanság, amit “mostohagyerekként” átélünk, tény az, a kedvenc gyerek jóval többet veszít. Mert hogyan is működik a karma? Egyrészt mélyen, belül boldogtalan a kedvenc, mert ott van az az érzés, ez így igazságtalan. Ez persze jól elbújhat a felfuvalkodott egó álarca mögött. Ezek az emberek aztán kinyilatkoztathatják, a többiek, a nélkülözők, lusták vagy éppen szimplán szerencsétlenek. A karma aztán szépen megcseréli a szerepeket, tehát nem elég, hogy igazán, őszintén az ilyen ember örömet megélni nem tud. Mert fél attól, hogy elvesztheti azt, amiről belül érzi, nem jogosan az övé. Mások rovására kapta, ezért ez a félelem aztán áthatja az életét. Plusz amikor a karma megcseréli a szerepeket, bele kell születnie egy olyan családba, ahol az övé lesz a mostohagyerek szerep.

A bőség befogadásához vezető út során kitisztul a nélkülözés miatt érzett düh, fájdalom. Kiemelten fontosnak tartom az érzelmi tisztító, gyógyító munka mellett a hitrendszerek és a gondolkodási sémák magasabb szintre emelését.

Az Univerzum mostohagyereke vagyok ( vagy az egész családom az ) szindrómának a gyógyító színei a következőek. Arany tisztítja az értéktelenség érzését. Rózsaszín, hogy átélhesd a legfontosabb vagy. Zöld, hogy szerethető vagy. Királykék, ha az emberi gonoszság mélyen megsebzett. S ez mind benne van a fehér fény gyógyító, emelő erejében.

Kapcsolódó, kevésbé ismert arkangyal Ambriel. Tudati tisztítás nagymestere. Ha elhitted, hogy ennek így kell lennie. Ha elhitted, értéktelen vagy. Ha elhitted, neked sokkal nehezebb kell legyen.

 

A segítségemet igénybe veheted online terápia formájában, messengeren vagy skype-on.
Írj a dk1011@live.dk email címemre!
 

 

 

 

A halálvágy lehet tudatos, amikor érezzük és elfogadjuk az Élet annyira fáj, hogy szeretnénk innen elmenekülni.

A megoldás erre az, hogy terápiás segítséggel azokat a fájdalmas helyzeteket oldjuk fel, amik a múltban megtörténtek vagy éppen a jelenben zajlanak.

Mert a fájdalom feloldásával újra nyitottá tudunk válni az életöröm befogadására. Bár az egó kudarcként éli meg, hogy elbukott, ragyogó lehetőség nyílik meg arra, hogy elfogadjuk, hogy van Isten, van szellemi vezetésünk aki meggyógyít, vezet és támogat és pont a kudarc szituációja vezetett oda, hogy feladjuk azt, amit addig csináltunk, hogy egy magasabb szintre kerülhessünk.

Más a helyzet a tudat alatti halálvággyal, amire a viselkedésből lehet következtetni. Ilyen viselkedés a drog függés, az extrém, életveszélyes sportok űzése, életveszélyes autó vezetési stílus, betegségek esetén a megfelelő terápia és kezelés visszautasítása, anorexia, életveszélyes balsetekbe “sordódás” stb. A tudat alatti halálvágy eredete egy vállalás, onnan ered, hogy a családban vagy valaki meghalt, vagy meg akar halni, vagy öngyilkos lett vagy megkísérelte, ezzel olyan sorsforgatókönyvet hozott létre, hogy a következő generációkból egy leszármazottja, akár a saját gyereke vagy unokája “leköveti” a sorsát. Hogy helyet adjon neki. Hogy kövesse, vagy hogy helyette menjen el.

A tudat alatti fogadalom így hangzik: ” inkább én megyek el, mint Te… ” vagy így: ” Követlek Téged…”

Maga az Élet elutasítása, a Halál utáni vágy tévedésen alapszik.

Igazából ez tévedések sora.

Mert tény, hogy a fizikai halál után a köztes létben lenni nagyon jó. Mégis visszatérünk, leszületünk újra. Azért vagyunk itt ugyanis, hogy éljünk, fejlődjünk, tapasztaljunk.

A Hellinger családállítás két fő alapesetét mutatja meg a halál utáni vágynak. Létezik ennél jóval több, eset függő. Az egyik, gyakori ok, amikor a szülő hal meg, idő előtt. Mit értek idő előtt? A gyermek 21 éves kora körül válik felnőtté, ha a szülő jóval korábban meghal, plusz a családban több gyerek van, egy gyerek tévedésből, szeretetből felvállalja - tudat alatt – az “Inkább én megyek el, Te maradj” sorsforgatókönyvét. Másik sorsforgatókönyv, a “Követlek a halálba”. Mert a szülőre nagyobb szükség lenne a családban mint őrá. Felvállalja akkor is, ha egyke, mert szüksége lenne a szülőre és menne utána. Tévedésen alapszik a vállalás, mert másik embert nem tudunk sem megváltani, sem visszatartani.

Másik eset, amikor testvér vagy a saját gyereke hal meg. Kiemelném az abortuszok fontosságát is, mert számos esetben megtörtént, viszont titok az élő testvérek számára. Ha nem titok, akkor is elakadhat a családban a történtek feldolgozása. Mert lelki szinten mit él át egy gyerek, aki tudat alatt vagy tudatosan tudja, érzi, mi történt? Azt éli át, hogy a családban helye van annyi gyereknek, ahány él. Itt jön a tévedés, a bűntudat, azért halt meg, aki meghalt, mert ennyi itt a hely, innen jön a következtetés, ha meghaltam volna, ha meg sem születtem volna, ha én nem lennék itt, élhetne, tehát az oka annak ami történt, én vagyok. Nincs jogom élni, nem jár, hogy örülhessek az életemnek.

A sorsforgatókönyv addig hat, amíg tudattalan halálvágyat a tudatosság szintjére emeljük és a halál helyett az életet választjuk. A megváltás iránti vágyat, a helycsere iránti vágyat tévedésnek ismerjük el és el is engedjük. Elfogadva és feldolgozva a veszteségeinket.

 

A mély problémák mögött mint a halálvágy, vannak spirituális és vannak pszichológiai okok.

Más módszer oldja a spirituális krízist és más oldja a pszichológiai okokat.

A pszichológiai okok feloldása a halálvágy letevésével kezdődik. Kapcsolódás a Belső Gyermekhez, a Belső Gyermek meggyógyítása. Nyilvánvaló, hogy azok a módszerek, amik tompítanak, sikertelenek. Ha a fejedre akar esni egy kő, keveset segít, ha lecsiszolják az éleit. Más hasonlattal, kínzóan erős fény elől eltakarhatod a szemed, vagy dughatod a fejed struccként a homokba. Az Ok ott marad.

Spirituális krízis alap dilemmája a miért élek egyáltalán. Maga a kérdés feltevés tévedésen alapszik. Mert a kérdés az, Ki Vagyok?

Megvilágosodott tanítók tanácsa, hogy segíthet olyan technikák elsajátítása, amivel sikerül különválasztani magunkat a szenvedéstől. A szereptől, amivel azonosultunk. Vagyok és van a szerep, van a szenvedés, ami elmúlik. Ha engedjük. Ha felismerjük a sorsforgatókönyvet és az Életet, a Gyógyulást, a Fejlődést válasszuk. 

Mert a tudatalattiban futó sorsforgatókönyv volt eddig az Életünk alapja, zárt kört eredményezett. 

Még egy lehetséges ok, a tévedésből vagyok itt kérdésére. Meghatározó egy gyerek számára és később, a felnőttkort is áthatja, ahogy megfogant és ahogy megszületett. Vannak családok, akik úgy tesznek, ó, mi normális család vagyunk, az élet az ilyen, letagadják, titkolják a fogantatás körülményeit és vannak szülők, akik elmondják, megosztják, nehezebb esetben a gyerek fejéhez vágják, miattad szenvedek, szenvedünk.

A segítők, köztük én is akkor tudunk segíteni, ha az adott emberben a lelki erő, az öngyógyító erő erősebb, mint a romboló hatások. A vágy a gyógyulásra erősebb, mint a vágy a halálra, a kiszállásra, az elmenekülésre.

 

Ha érzed magadban ezt a vágyat a gyógyulásra szeretettel várlak Egyéni  Hellinger Családállításra!

Skype-on, messengeren tudunk távban oldani és személyesen Székesfehérváron.

Az első oldás-konzultációval kedvezményesen 2000 Ft!

 

A drive-ok vagyis késztetések hatása az életünkre, önsorsrontó mintáink

A drive vagyis késztetés az a belső energia ami az önsorsrontó mintát működteti.

Történtek traumák a gyerekkorunkban, ezek a traumák létrehoztak egy életérzést. A legfontosabbak egyike a szerethetőségünkről alkotott elképzelés, ami meghatározza, hogy a lényünk melyik része és mennyire szerethető. Melyik részünk bűnös, melyik részünknek kell szégyenben élnie. A drive belehajt abba a szituációba ahol az önsorsrontó minta alapját képező érzést újra és újra megéli az ember. Nem szeretnek. Tehetségtelen vagyok. Bűnös vagyok. Mártír vagyok.

Nézzük meg hogy működik az önsorsrontás a szeretet adásában és elfogadásában. A negatív tapasztalatainak a hatására sok ember elveszítette a gyerekkorban a szerethetőségének a hitét, tehát belül az az érzés van, nem vagyok szerethető. Amikor valamilyen külső hatás kibillenthetné ebből az állapotból, valaki szerethetné őt, az állapot fenntartásáért felelős drive működésbe kezd. Elkezd az ember úgy bánni a másikkal, hogy az már ne legyen képes őt szeretni. Bántja, becsapja, semmibe veszi, megalázza, pontosan ugyanúgy, ahogy vele tették. Aki szeretettel próbál hozzá közelíteni azt a tapasztalatot éli meg, hiába szeretek, hiába vagyok jó, nem vagyok szeretnek viszont. Tehát ő is megismétli a kudarcot, újra elveszíti a hitét abban, viszont szerethetik. A minta alapja az, hogy minden esetben van egy aki szeret, és van egy másik,  aki erre bántással, semmibe vétellel, megalázással, becsapással reagál, leköveti, ahogy a szülő vele bánt.

Az alapja ugyanaz a gyerekkori sérülés mindkét résztvevő számára. A gyerek istenként tiszteli, imádja, rajongva szereti a szülőt. Minél korábbi életkorban történik a sérülés, mint például ha a szülőtől elszakad, a szülő bántalmazza, elhanyagolja, megalázza, kivételezik a testvérével, őt semmibe veszi stb, annál kevésbé képes a világképébe a történteket beilleszteni. Ezért létrehoz egy olyan világképet, ahol létezik a Rossz és a Jó. Árnyalatok nélkül. Vagy Rossz vagyok vagy Jó. A világ vagy Rossz vagy Jó. Hasításnak hívja a folyamatot a pszichológia.

Nézzük meg a négy variációt.

1. vagyok és a világ hozzám. Erre a traumatizált egyénnek alig van tapasztalata. Azt a keveset, amit ebből megtapasztalt, kényszerként építi be a karakterébe. Mit kellett és mennyit kellett azért adnia, hogy a világ Jó legyen vele? Erején felül és ezért morzsákat kapott? A drive-ja mindenképpen az, hajszolja túl magát, bevonzza azokat akik kihasználják.
Itt azt a kérdést kell megvizsgálni milyen elvárást támasztott és mit jutalmazott a szülő. Ha jól szerepelt megdicsérték? Állandóan szerepelni akar, sokszor pojácát csinálva magából. Segítenie, takarítania kellett? Ott a tisztaság és rendmánia gyökere. Csak a tanulmányi eredmények voltak fontosak? Képtelen abbahagyni a tudás hajszolását, nem tud élni.

2. Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám. Itt a probléma az, hogy kudarc, a bűntudat kezelhetetlenül nagy mértékűre duzzad, elmossa, szétzilálja a személyiséget. Hiányzik az, hogy elfogadom a rossz oldalamat, mert tudom magam szeretni és hiszek abban, hogy képes vagyok a fejlődésre. Depresszió, önutálat.

3. vagyok és a világ Rossz hozzám. Tipikus mártír effekt. A kilátástalanság és az önmagunkba, a világ jóságába vetett optimista hit hiányában teljesen megváltoztathatatlan szereppé válhat.

4. Rossz vagyok de a világ hozzám. Ha erre gyerekkori tapasztalat nincs, az igazi szülői szeretetről, az elfogadásról, az értékeken alapuló nevelésről, ami ösztönöz, inspirál, emel, akkor erre a tapasztalatra a drive úgy reagál, hogy addig fokozza a Rossz kimutatását, ami eddig eljut a tolerálhatóság határáig. Akkor belép a jól ismert és megszokott 2. pont, Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám, ez fáj, de legalább Rend van.

 

Hogyan lehet ezeket a problémákat tudatosítani és feloldani?

 

Vissza kell menni a gyerekkori élményekhez, és mind a két irányba szét kell feszíteni a mintákat. Egyrészt feldolgozni a dühöt, a haragot, a kétségbeesést, az elhagyottságot, minél mélyebben és teljesebben újra átélni. Ugyanilyen fontos a másik irányba történő elmozdulás, a bennünk élő gyermeknek meg kell adni azokat az érzéseket, élményeket, amik elmulasztása miatt a sérülés létrejött. Szeretetet, figyelmet, elismerést, jutalmazást, tiszteletet, a pozitív mintákat.

Ebben a spirituális eszközökkel dolgozó terápiás munka sokat tud segíteni. A terapeutának az a dolga, hogy tudja, a negatív élmények felszínre hozásában hol a határ, amíg el lehet menni, a borulás veszélye nélkül. A legoptimálisabb ütem megtalálása nagyon fontos. A másik, hogy a terapeuta energiája, az elfogadás, a szeretet, a dicséret áramolni kezd az egyénhez, aki olyan gyógyító energiákat tapasztal meg ami kibillenti a megszokott drive-jából. Képes lesz ezeknek az energiáknak a létrehozására, önellátóvá válik, az öngyógyítás visszafordíthatatlanul beindul.

Terápiás segítséggel kapcsolatos infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.
 
Az oldások, amiket együtt csinálunk egyaránt hatékonyan működnek online és személyesen is. 
Messengeren vagy skype-on tudunk kapcsolódni vagy személyesen, Székesfehérváron.
 
Csoportos Hellinger Családállítást tartok Székesfehérváron,  időpontjait a Hellinger családállítás menüpont alatt találod.