Mind a hét típusnál a gyógyuláshoz szükséges a Belső Gyermekkel történő kapcsolatfelvétel és a családállítás, a traumatikus hatások feloldása és a fájdalmas hiányok bepótlása. 

Vissza kell menni a gyerekkori élményekhez, egyrészt feldolgozni a dühöt, a haragot, a kétségbeesést, az elhagyottságot, a legmélyebb szomorúságot és a szégyent. Ugyanilyen fontos a másik irányba történő elmozdulás, a bennünk élő gyermeknek meg kell adni azokat az érzéseket, élményeket, amik elmulasztása miatt a sérülés létrejött. Szeretetet, biztonságot fizikailag és érzelmileg, figyelmet, elismerést, jutalmazást, tiszteletet, a pozitív mintákat. Betölteni a fájdalmas hiányokat.

Ebben a spirituális eszközökkel dolgozó terápiás munka sokat tud segíteni. A terapeutának vagyis nekem az a dolgom, hogy tudjam, a negatív élmények felszínre hozásában hol a határ, amíg el lehet menni, a borulás veszélye nélkül. Ezen kívül vannak olyan mélyen lévő elakadások, amikhez együtt hozzá tudunk férni akkor is, ha eddig neked ez egyedül nem ment. A legoptimálisabb ütem megtalálása is nagyon fontos, ezért jóval biztonságosabb, mint egyedül megpróbálni. A másik, hogy rajtam keresztül megtapasztalod, az elfogadás, a szeretet, az elismerés energiáját, áramolni kezd feléd a gyógyító szeretet. Segítek abban, hogy elhárítsuk az akadályokat, hogy valóban beengedd a világodba. Létrejön a kapcsolódás a gyógyító forrás energiákhoz, aztán egyedül is képessé válsz a kapcsolódásra, az öngyógyításra.

Terápiás segítséggel kapcsolatos infót az Elérhetőség menüpont alatt találsz.
 
Nézzük hát a 7 fő trauma típust:
 

 

1. Abúzus, magyarul bántalmazás, ezen belül 

 

- fizika bántalmazás

- lelki terror

- szexuális visszaélés

A hatására felnőttkori depresszió, PTSD ( poszt traumás stressz szindróma ) alakul ki. Felnőttként bántalmazás okozójává vagy elszenvedőjévé válik az illető, önvédelemre való képtelenség alakulhat ki.

 

2. Elhanyagolás, az alapvető szükségletek kielégítének a hiánya

 

- lelki: magyarul figyelem és szeretet hiány átélése. Nem fontos, nem elég jó, nem szerethető a gyermek. Magára hagyás vagy fewlelőtlen felügyelet, ahol a gyermeket nem óvják a veszélyes helyzetektől.

- fizikai: rossz ruházat, hideg és piszkos élettér, rossz minőségű és kevés étel, betegség esetén a segítség nyújtás elmaradása

- mentális, a tanulás támogatásának a hiánya

 

3. A szülő súlyos mentális betegségben szenved(ett) vagy személyiség zavaros.

 

például a szülő súlyos depressziója, elmebetegség a családban, a szülő személyiség zavara, mint például nárcizmus, border line stb.

 

4. A szülő  alkohol és vagy kábítószer fogyasztó

 

Mivel a gyerekek nagyon érzékenyek szüleik példáira és befolyásaira, ezért az alkoholista vagy kábítószer-függő szülővel rendelkezőknél gyakran alakulnak ki saját kábítószer-problémák. Emellett küzdenek a szégyen, a bűntudat és az elszigeteltség érzésével, figyelemhiányban szenvednek, félnek a haragtól és a konfliktusoktól. Depresszió és szorongás alakul ki.

 

5. Balesetből származó súlyos sérülés

 

6. Súlyos betegség

 

miatt átélt kórházi és otthoni elszigetelődés, a szülők túlféltése. Halálfélelem, a teher vagyok érzése.

 

7. Iskolai zaklatás

 

pedegógustól vagy gyerek társaktól elszenvedve. Gúny, megszégyenítés, kiközösítés, fizikai bántalmazás stb.