A gyökércsakra
 
A gyökércsakra a gerincoszlop tövénél található, optimális működés esetén biztonságban érezzük magunkat. Az ősbiztonság, a minden rendben van érzését adja. Mint minden csakránknak, a gyökércsakrának is 3 féle diszharmonikus működése van, vagy alul vagy túlműködik vagy ezt a kettőt váltogatja. A diszharmonikus működés először lelki síkon jelentkezik és ha a megoldandó lelki feladatokkal nem tudunk megbirkózni, akkor a fizikai testünk előbb-utóbb megbetegszik.
 
Gyógyító energiája bíborszínű és királykék. A királykék abban az esetben, ha a sérülés bántalmazáshoz és gonoszsághoz kapcsolódik, ha a bántalmazástól való félelem mögött halálfélelem húzódik meg. Bíborszín az anyagi létbizonytalanság miatt, éhezéstől, nyomortól való félelem esetén.
 
A gyökércsakrához tartozó szerveink: csontok, gerinc, fogak, körmök, vastagbél és végbél.
 
Az élethez szükség van agresszióra. Szeretném megmutatni mi a különbség pozitív agresszió és az erőszak között. Voltaképpen egyszerű, az erőszak egóból fakad és másoknak árt. Az agresszió viszont olyan erő, ami a helyes úton a változást létrehozza. Ide tartozik még az önvédelem is. Hát ezért betegednek meg a fogak, például valamire fáj és ha jobban mögé mész, akkor az anyagi biztonság iránti vágyat találsz a háttérben. Gyökértelenségnél fog gyökér betegségektől szenvedünk, a gyulladások, minden esetben elfojtott félelmet jeleznek, akár a fogínyt, akár a beleket vagy más csakrákhoz tartozó szerveket érintenek.
 
A legerősebb félelem a halálfélelem, ami hathat úgyis a gyökércsakrára, hogy túlpörgeti. Ez azt jelenti, hogy nagyobb reakciót adunk egy helyzetre, mint ami indokolt. Ha például a gyereked még abban a korban van, hogy nincs veszélyérzete és életveszélybe kerül, mondjuk át akar szaladni az úttesten, azon kívül hogy elkapod még üvölthetsz is, akár az autósra is, miért is járt arra… Mint a szürkehátú gorilla, amikor rendet tesz az őserdőben ???? Túlpörgés táplálja a menekülés energiáját is. Adhat állandó készenléti állapotot, ami nagyon kimerítő és alvás zavarokat okoz. Pörgethet úgyis, hogy a létbizonytalansági félelmet extra mennyiségű munkába tolod át. Itt érdemes különbséget tenni háttér okok között, mert a maximalizmus nemcsak például az éhezéstől való félelemből fakadhat. Hanem például az elismerés iránti eltúlzott vágyból is, vagy abból, én nem szeretem magam, mert bűntudatom van. Ezért vezeklésből széthajthatom magam, hogy a szeretteimnek legalább jó legyen. Ez tisztán látszik, hogy az ünnepi zárvatartás miatt, ki mennyi tartalékot halmoz fel feleslegesen… Ha a másik két ok húzódik meg a háttérben, nem hasmenéssel vagy szorulással küszködsz, hanem ha önértékelési problémáid vannak, akkor a gyomrod fog vacakolni. Ha nem szereted magad, azt a szíved viseli meg…
 
Alulműködés a teljes tehetetlenség érzését adja. Gyakori tünet a nőknél, amikor hozott csomagként előző életbeli halálfélelem van a háttérben. Ez olyan tapasztalatokból fakad, amikor férfi nélkül esélytelen volt az életben maradás vagy extra nyomort eredményezett. Olyan blokk keletkezik ebben az esetben, ha egyedül maradok, abba belehalok vagy veszélybe kerülnek a gyermekeim. Ritkább esetben ez férfiaknál is ott lehet, ha például háborúban egy kisfiú árván maradt. Ilyenkor a gyökércsakra blokkolt, a nem tudom megoldani érzése hatja át. A kettes csakra, a szex csakra átveszi a feladatot, minden áron kötődni, tartozni kell valakihez, vagy a szülőkről képtelen leválni az adott ember, vagy társfüggő lesz. Nők benne maradnak súlyosan bántalmazó kapcsolatokban és azt sem tudják, mi a mélyebb ok. Hivatkoznak például a gyerekekre és mit ad az élet, a gyerekek felnőnek és az anya még mindig kapaszkodik az erőszakos partnerébe.
 
Sérül a gyökércsakra, ha ebben az életedben éltél át életveszélyes helyzetet vagy voltál tanúja annak, hogy számodra fontos ember életveszélybe került vagy tragikus haláleset történt. A teljes feldolgozás hiánya poszt traumás stressz szindrómát okoz. A feldolgozása kemény, mert újra és újra bele kell menni az „élménybe” addig, amíg a félelem kirezeg. Érdemes terapeutai segítséget bevonni, mert a terapeuta a kezében tartja azt, hogy mennyire menj bele és ki is tud hozni belőle. A PTSD tünetei: pánik, rémálmok, trauma betörés, amikor kiesik a kezedből, amit fogsz, emlékezet kiesések, agresszivitás a rosszabbik fajtából.
 
Tipikus gyökércsakra alulműködés, ami a családi hozott csomagból fakad: járt utat a járatlanért el ne hagyj! Beszűkülés jellemzi, túlzott biztonságra törekvés, ami megöli a fejlődést, az álmokat. Minden újító generáció nehéz helyzetben találja magát, aki elsőként válik, vagy megy ki külföldre dolgozni, aki elsőként hagy ott egy „biztos” munkahelyet, hogy vállalkozást építsen és a hivatását élje. Nemcsak a felmenők pozitív mintája hiányzik, a támogató energia, hogy hisznek a sikeredben, hogy bíznak benned. Hanem sok esetben erőteljes visszahúzó erő dolgozik a háttérben, mintha az, aki többre vihetné, elárulná, megtagadná a családját. Amikor a családi mintákat felszínre hozzuk, aztán oldjuk, tipikus sorstévesztések mutatkoznak meg: osztozom veletek a nehéz sorsban, a nélkülözésben…
A családi háttérből és előző életben megélt traumából is jöhet az a védekező reakció, hogy valaki szegénységben tartja magát. Ha a tudatalattiban ez ott van, minden áttörés kudarcra van ítélve. E mögött meghúzódó ok olyan eset, amikor valakit megtámadtak, kisemmiztek, vagy kifosztottak, amikor jólétben élt. S hogy ne kelljen átélni a tragédiák sorát, kialakul egy olyan tévhit, ha szegény vagyok, ha meghúzom magam, akkor nem bántanak. ehelyett aztán bántjuk saját magunkat, mert nem értjük, miért nem visszük többre…
 
Gyökércsakra harmonizálását segíti lelki okok oldása mellett a mezítláb járás, a kapcsolódás a természethez, a fizikai munka és erőnlét fenntartása. Ételek, amiknek a földben lévő részeit fogyasszuk, pl. burgonya, répák stb.
 
 
Konzultációhoz infókat az ” Elérhetőség” menüpont alatt találsz.
 
A szakrális más néven szex csakra
 
A második csakránk a keresztcsontnál található, az alhasban (ez a nőknél a méh magassága ) A víz elem, a kapcsolatok és az érzések világa tartozik hozzá. Az új beengedésének, megteremtésének, a kreativitásnak az erőközpontja. Optimális működés esetén képesek vagyunk az elengedésre, az új dolgok befogadására, élvezni tudjuk az életünket és a társas kapcsolataink működnek.
 
A kettes csakrához tartozó szerveink: a vese, a húgyhólyag és vezeték, a nemi szervek nőknél a méh, férfiaknál a prosztata, mindannyiunknál a derék alsó része. Mint minden csakránknak, a szakrális csakrának is 3 féle diszharmonikus működése van, vagy alul vagy túlműködik vagy ezt a kettőt váltogatja. A diszharmonikus működés először lelki síkon jelentkezik és ha a megoldandó lelki feladatokkal nem tudunk megbirkózni, akkor a fizikai testünk előbb-utóbb megbetegszik.
 
A diszharmonikus működés, ha alulműködés, ennél a csakránál is beszűkülést jelent, ami a víz visszatartásával, például ciszták kialakulásával jelentkezik. Bizalmatlanság, félénkség, csökkent libidó jellemzi.
 
Túlműködés esetén túlzott ragaszkodás, fojtogató kapaszkodás a másik emberbe, felfokozott libidó, szex és más függések, élvezetek habzsolása jelentkezhetnek tünetek formájában.
 
Na most vagyok a helyzetben ezzel az írásommal ???? azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy olyan általánosságokat írjak, ami a nesze semmi fogd meg jól kategóriájába tartoznak. Viszont teljes áttekintést, konkrét, részletekben is kidolgozott elemzést sem tudok nektek adni – mert ez meghaladja a facebook által adott lehetőségeket.
Ezért kiemelek olyan terápiás tapasztalatokat, amik ezt a területet érintették, a teljesség igényét teljesen elengedve ????
 
Ha valahová tartozásról van szó, akkor az egyik dolog, amivel feltétlenül foglalkozni kell, az a szégyen megtapasztalása. Ha abban az életkorban történik, amikor a gyermeki énünk reakciója az, hogy a baj velem van, én vagyok a hibás, nem az engem szégyenbe hozókkal. Amit átéltem, az ha kiderülne, az a teljes kitaszítottságot vonná maga után. Ez a szégyen fájdalmának az elfojtását eredményezi. S ha a léleknek fáj valami, akkor egy idő elteltével egy adott szervünk fájdalma jelzi, itt tisztítani, oldani kell. A gyermekkorba a tinédzser kori tapasztalatok is bizony beletartoznak.
 
A gyermekkori szexuális visszaélés például fájdalmas, feldolgozhatatlan traumává válik, ha a bántalmazott gyerek számára nincs egyetlen olyan felnőtt, aki annyira odafigyelne rá, hogy észre venné, valami nagy gáz van. Ha nincs olyan felnőtt a számára, akiben a gyermek olyan szinten meg tudna bízni, hogy elmondhatná mi történt. A szégyen okozta bezárkózást akkor tudja valaki kinyitni, már felnőttként, ha meg tud bízni a terapeutában, abban, hogy a terapeuta nem fog ítélkezni felette.
A tünetek aztán széles skálát dobnak, a fájdalmat okozó közösüléstől a ciszták, miómák, méhszájsebek és a rák formájában. Az egyik legnagyobb sikerélmény számomra egy olyan konzultáció volt, ahol az illető hölgy már műtétre volt előjegyezve és a szexuális abúzus traumájának a gyógyításával a spontán gyógyulás is megtörtént, a műtét feleslegessé vált.
Annyira gyakori a szexuális visszaélés valamilyen formája, hogy tudnotok kell, a becslések alapján 25%-os érintettségről beszélünk.
Amennyiben ez a családon belül történik meg, akkor a feldolgozása természetesen hosszabb folyamat, mert egyetlen módon tud meggyógyulni az adott lélek, ha a családjáról teljes mértékben leválik. Egyedül áll a világban, ahol az a feladat, új gyökereket hozzon létre önmaga számára és megerősödve tudjon aztán új kapcsolatokat létrehozni, megélni.
A másik, a családot érintő terület az, amikor valaki a saját szülei viselkedését szégyelli. Akár alkoholizmusról van szó, vagy szexuális kicsapongásról, sorolhatnám, ezt a gyógyító képet szoktam átadni erre: a mocsári liliom, vagy a lótusz virág gyökerei is a sárban vannak. Mégis képes kinyílni a legszebb formában. A virág maga a lélek, hogy értsd a szimbolikáját.
Dolgozzatok a szégyen feloldásával, akár egyedül, akár segítséggel is, ha tudtok róla beszélni. Nagyon fontos, mert a legrombolóbb, leginkább megbetegítő, olykor halálos energia.
Ehhez ajánlom a vezetett meditációmat:
 
A másik nagy terület, amiről írnom kell, az a párkapcsolatokat érinti. Két szélsőség van, az egyik a kapcsolati függés, a másik párkapcsolat elutasítása, például elköteleződési fóbia formájában vagy a párkapcsolati életterület teljes lefagyása.
Ha valaki társfüggő, az azt jelenti, nem nőtt fel. De most nem apuciba, anyuciba kapaszkodik, hanem egy másik emberbe. Képtelen bevállalni azt az erősen indokolt két évet, amit el kellene egyedül tölteni ahhoz, hogy feldolgozzunk egy nagy szerelem elmúlását. Tanulva a hibáinkból, felismerve az önsorsrontó mintákat. Ha a másik ember abban a helyzetben találja magát, ő a függés tárgya, akkor azt vagy úgy éli meg, hogy ez sok. Nincs énidőm, szabadságom. Vagy úgy, lehetőséget kap arra, visszaéljen azzal a hatalmi pozíciójával, a másik ember nem tud nélküle élni, ezért ő aztán bármit megtehet. Kihasználhatja, megalázhatja a másikat.
Ha valaki jobban ragaszkodik, jobban szeret mint a másik, belefuthat abba a helyzetbe, hogy mégsem számít, mit pakolt a kapcsolatba. Mert van úgy, hogy emberek értéktelen dolgok miatt eldobnak értékes embereket. A keresztcsonti fájdalmak, a forgók fájdalma, gyulladása, a derékfájás azt jelzi, derekasan helyt álltam, de a dolgok mégis rosszra fordultak. Segít a feldolgozásban az, ha rálátásod van arra, a másik ember olyan sorsmintát visz, ami miatt rombolja az értékes dolgokat maga körül, eldob, eltipor értékes embereket…
Mindenki hoz magával a családjából párkapcsolati mintákat. És bármit beszél, tanít is a szülő, ez mind blabla, ami fontos, az a tettek világa. Itt szeretném felhívni a figyelmet, az apák felelősségére, imádhatod és kényeztetheted a kislányodat, odapakolhatsz komoly anyagi javakat a családodnak, a legerősebb minta amit a lányod kap, az az: édesem, ha nagy leszel, találsz majd egy férfit, aki majd úgy bánik veled, ahogy én az anyukáddal…
Az anya pedig azt adja, neked annyi jár, ami nekem… Fiúgyermekeknél is meghatározó, alá vagy fölérendelt leszel, ki fogja viselni a nadrágot, megcsalnak-e vagy Te teszed-e ezt.
Ha ezt felismered, bármelyik negatív mintát hozott csomag formájában, el kell engedni, mert mindenki önmagáért születik le és nem azért, hogy fejlődés nélkül lekopizza az előző generációk sorsát.
 
Harmadik nagy terület a kreativitás, az új dolgok megélése. Ide tartozik a gyermek vállaláson át a hivatásunk, küldetésünk bevállalása is.
A családtól kapott generációs minták mellett, amit úgyis hívunk a családi karma, sors, nehézség, fájdalom csomag meghatározóan hat az új dolgok megélésére még minden olyan élmény, amikor először csináltál valamit életedben. A hatás erőssége úgy néz ki, hogy minél korábbi, annál inkább meghatározó.
A fogantatásod körülménye, hogy akartak-e és mind a ketten? Lányt vagy fiút? Csak úgy lettél vagy egyáltalán nem is akartak?
Aztán a születés, kellett-e megváltó segítségre várni, gyenge vagy erős volt-e az anyukád stb stb.
A nálad fiatalabb testvér születése, az első nap az óvodában, az iskolában.
Az első alkalom, amikor pénzt kerestél.
Az első szerelem, az első csók és az első szexuális együttlét.
Az első munkahely.
Negatív élmények sora előidézheti a kreativitás teljes beszűkülését. Ezeket a blokkokat ki lehet és ki is kell nyitni.
 
Ismétlem, azért vagy itt, hogy fejlődj és hogy a legjobbat kihozd az életedből!
 
A 3. csakra a Napfonat más néven Szolár Plexus csakra.
 
Ennek a csakránknak az energiája a tűz, színe a napságra, a gyomrunk magasságában található.
 
Harmonikus működése esetén az önbizalom és az önértékelés a helyén van, az utunkon vagyunk. Az akarat tüzét beletesszük a céljaink megvalósításába. Tesszük a dolgunk. A belső napunk erejével állunk ki önmagunkért és a céljainkért.
 
A csakrához kapcsolódó szerveink: a gyomor, a máj, az epe, a hasnyálmirigy, a bőr, ide tartozó hormonok az inzulin és az adrenalin.
 
Mivel ez a csakra az egó helye, a legfontosabb azt tisztázni, hogyan élheted meg azt, értékes vagy és amit megvalósítasz, az is értékes, úgy hogy elkerülöd azt, hogy ez nárcisztikusan nyilvánuljon meg.
 
Mert túlműködés esetén az ember egoista, zsarnok, felfuvalkodott és erőszakosan bánik másokkal. Az erőszak rejtett formája a manipuláció. Túlpörgő szolárnál ez van: számomra akkor kerek a Világ, ha az van, amit én akarok ???? és ezt vagy erőszakosan, vagy másokat manipulálva, de elérem.
Túlműködő szolárnál az emberek bántóan viselkednek, felsőbbrendűen nyilvánulnak meg.
 
Ennek egyik érdekes formája megfigyelhető a közösségi médiában, amit elnézést a szóhasználatért, hájpolásnak nevezünk. A hájpolás olyan nárcisztikus játszma, ami így néz ki: Te és én, mi szuperek vagyunk, jobban tudjuk, ez és ez meg milyen nyomorult, kövér vagy űberciki stb stb stb. de mi, mi szuperek vagyunk. Akinek van zsenge gyermeke, aki kamasz, vagy ahhoz a korhoz közelít és észreveszi azt, a gyermeke kevésnek érzi magát, esetleg a perifériára szorult, az mindenképpen tegyen azért, hogy a gyermeke megismerhess a hájpolásnak a lényegét. Mert ez megint csak arról szól, kell valaki, akit le kell nyomni, gúnyolni kell, hogy többnek érezhessék magukat. A szolárban van a versengés és a klikkek létrehozásának az energiája. A vagy barát vagy ellenség működési elve hatja át. Teszi ezt ezen a szinten és a versengés gyakran áttevődik puszta külsőséggé. Létrehozva például a testképzavart, ahol a lányok egymást akarják túllicitálni, ahelyett, hogy a cél az lenne, megmutassák magukat nőként, hogy a fiúk és férfiak vonzónak lássák őket.
A másik nemnél pedig, a túlnyomott testépítés is testképzavart és versengést takar, egyszerűen túl sok, egészséges nőnek nem jön be és igazi fizikai erő sincs mögötte. Küld ki betonozni a testépítőt a nyári melegben és tutira fogadhatsz, mi fog történni ???? Azok a lányok, akik lemondanak arról, igazi nővé váljanak, vasladyvé válnak és közben elveszítik önmagukat. Legyen szó akár sportról, akár politikai hatalomról, vagy karrierről.
 
Az szolár alul működése is nárcizmust dob, csak másként. Az áldozati nárcizmus azt jelenti, attól vagyok különb, hogy én vagyok itt a legnagyobb áldozat, a legnagyobb mártír. Az áldozat lemond arról, hogy az akarat tüzét használja. Ez igazából arról szól, így ki lehet teljes mértékben bújni a felelősség alól. Minden mások miatt van, ezért ők, csakis ők a hibásak, ha valami rosszul sikerül.
 
Néhány példa, hogyan hat a szerveinkre. A túlműködéssel leginkább az a baj, blokkolja a felette lévő csakrák energiájának a használatát. Hiányzik az elfogadó szeretet és abban a formájában is, hogy elfogadom magam a gyengeségeimmel, az árnyékommal együtt. Hiányzik az ehhez szükséges tisztán látás, ami a 3. szemhez tartozik, hogy a másikban is meglássam azt, ami különleges, ami jó. Hiányzik az Igazság megélése, ami a torokcsakra területe. Nem beszélve a fényévekre lévő koronacsakráról, ahol az Isteni a saját valójában megnyilvánul. Ehelyett pörög a szolár, az Isten itt én vagyok ????
 
Túlműködés esetén sok a tűz, akkor is harcolsz, akkor is használod a hatalmat negatív, erőszakos formában, amikor szükségtelen. Ha visszajelzést kapsz, hogy valami nem oké, visszatámadsz, ahelyett, megnéznéd van-e igazságtartalma, ami még a hasznodra is lehetne. A nárcisztikus főnök vagy megfélemlít, vagy manipulál, kritikának nem ad helyet, a motiválás és igazi vezetés helyett uralkodik, mint egy kiskirály v kiskirálynő.
 
Alulműködés estén elfojtás van. Ha elfojtod az akarat tüzét, ég a gyomor. Ha valamit nagyon szeretnél, de az akadályozott, várni kell rá, akkor ha nem teszed át ezt a tüzet értelmes dologba, égni fog a gyomrod. Ami idővel gyomorfekélyt okozhat.
 
Félünk megélni a saját erőnk tüzét, mert azt tapasztaltuk, ezért megbüntetnek. Ne legyél önző, legyél jó, még akkor is, ha közben elveszíted önmagad. Ha ez harag és félelemből meghúzod magad, az epéd begyullad, köveket termel. Ha megetetnek valamivel, ha rákényszerítenek valamire, akár nyíltan, akár manipulációval, amit vissza kellene utasítanod, akkor lenyeled. Aztán jön egy vírus és hányni fogsz. Vagy azért hánysz, mert ittál. Ha a maximalista elvárások miatt kevésnek érzed magad és az alkoholhoz nyúlsz, akkor puhára iszod a valóságot és lassan de biztosan tönkre teszed a májadat is. Ha megaláznak és nem állsz ki magadért, a gyomrod fájni fog. Ha megsértik a határaidat és nem állsz ki magadért, a bőröd is üzenni fog neked. Mert a jól működő én határok azt jelentik, van egy határ, amin belül az van, amibe más már nem szólhat bele. Ami az enyém és se beletenni se elvenni belőle nem lehet, anélkül hogy ezt jónak látom.
 
A megfelelési kényszer energiája olyan mint egy szorosra húzott öv, ami szorítja össze a gyomrodat, nyomást gyakorolva a májra és a hasnyálmirigyre. Ha lemondasz mindarról, amitől az élet édes, elfojtod ezeket a vágyakat, a hasnyálmirigyen keresztül az inzulin termeléssel baj lesz.
Ide tartoznak az evés zavarok is, ahol a bulímia, az apa visszautasítását rejti, az anorexia pedig az eltűnési vágyat. Az elhízás egyik lelki okát is a szolár területén találjuk, ha másban nincs öröm, nincs öröm például a szeretetben vagy a szexualitásban, ami a két szomszédos csakra területe, akkor marad az evés öröme csupán.
 
Visszatérve a fő kérdésre, hogyan élhetem meg azt, hogy különleges és értékes vagyok anélkül, hogy ez nárcizmus lenne?
Értékes attól vagy, hogy ott van benned az isteni. Egy olyan potenciál, ami a személyiségeden keresztül megnyilvánul vagy megnyilvánulhatna. Egyedi. Mivel Istentől van, nem az egód teremtette ???? Megnyilvánul önátadó üzemmódban, a flowban. Nem szempont, másokhoz képest ez hogy néz ki, nem szempont, látják-e, ez értékes vagy nem. Teszed a dolgod, éled a tüzet, lelkesedéssel, örömmel.
Enélkül a tűz nélkül, ha valaki ezt mint potenciált nem bontja ki, ha lemond az erejéről, akkor sodródni fog. S ha nincs iránya az életednek, akkor jön egy alacsonyabb rezgés szintű, alacsonyabb képességű nárcisztikus ember. Aki viszont használja az akarat tüzét a céljaiért és ki fog téged használni. Kapcsolódhatsz hozzá azért, mert érzed ott az erőt, amit Te elveszítettél vagy kapcsolódhatsz azért, mert másokat, minden esetben mindig valaki mást jobban szeretsz, jobbnak és fontosabbnak látsz, mint a saját lényedet.
 
A 4. csakra a szív csakra
 
A mellkas közepén helyezkedik el, eleme a levegő, színei a zöld és a rózsaszín. A szívcsakra teljesen nyílt állapotában a feltétel nélküli szeretet, úgy mint a levegő, kiárad. Aki megtapasztalta ezt az élmény akár spontán történt, akar meditációban a szívcsakra nyitásával, az átérzi annak a fontosságát, hogy minden blokkot, ami a szívcsakra működését befolyásolja, érdemes kitisztítani.
 
 
Harmonikus működés esetén nyitottak vagyunk, jóindulatúak, szeretjük az életünket. Adás és elfogadás egyensúlyban van, az immunrendszerünk jól működik.
 
Mint minden csakránknak 3 féle diszharmonikus működése van, vagy alul vagy túlműködik vagy ezt a kettőt váltogatja. A diszharmonikus működés először lelki síkon jelentkezik és ha a megoldandó lelki feladatokkal nem tudunk megbirkózni, akkor a fizikai testünk előbb-utóbb megbetegszik.
 
Zártabb szívcsakra, az alulműködés okai a teljesség igénye nélkül:
 
Az egó az alsó szintek érzéseinek foglya.
 
” Az embereket szemlátomást annyira kielégíti szűnni nem akaró haragjuk, megbántottságuk, bűntudatuk és önsajnálatuk, hogy hatásosan ellenállnak az elmozdulásnak az olyan szintek felé, mint a megértés, a megbocsátás vagy az együttérzés. ” ( Dr. Hawkins )
 
Egyetlen szívünk van, ha önsajnálatnak, haragnak vagy más negatív érzésnek adunk utat, akkor nem tudunk szeretni sem saját magunkat, sem másokat, sem befogadni a szeretetet. A múlt sebeit be kell gyógyítani ahhoz, hogy átélhessük a jelen örömeit.
 
Alulműködő szívcsakra felerősíti a depressziót, fásultság, örömtelenség, energia hiányos állapot jön létre.
Ha a önmagunkra haragszunk és elfojtjuk a neheztelést, az immun betegségeket okozhat.
 
A szeretet hiánya alacsony vérnyomást, vérszegénységet okozhat.
 
Az érzelmi elhanyagolás traumája van a mély belső hiányok mögött. A fájdalmas szeretet hiány betöltéséhez két fontos dologra van szükség. Az egyik, hogy az eredendő sérülésig menjünk le, legyen az akár a magzati korban, vagy olyan időszakban amiről nincs emlékünk. Igazából van, de a normál elménk nem tud hozzáférni. A másik, hogy olyan forráshoz kapcsolódjunk, ami a hiányt be tudja tölteni, például anyai szeretet hiánynál az Anya istennőhöz, női minőségű gyógyító angyalokhoz.
 
Önmagunk szeretetéről és elfogadásáról írtam bővebben, itt olvashatsz róla:
Hat a szívcsakra működése a gerincoszlopra, például amikor szégyelljük magunkat, lehatjuk a fejünket. Egyenes gerinccel az tud járni, aki minden múltbeli és jelenlegi hibáival és gyengeségeivel együtt tudja elfogadni és szeretni saját magát. Szó sincs arról, hogy ne törekednénk arra, hogy jobb emberré váljunk. A fejlődés sokszor kemény és rögös út, ahol a hibák elkerülhetetlenek. De maga az emberi lélek is, minden létezővel együtt, kibontakozni szeretetben és elfogadásban tud.
 
A szívcsakra hat a tüdőre, a tüdőproblémák jelentése leegyszerűsítve: a szabadság és a szeretet megélésének a hiánya.
 
A keringési problémák jelentése: A vér maga az élet. Ha az erek meszesednek, az túlzott anyagiasságot és merev egót jelez.
 
A szívbetegek olyan emberek, akik nem akarnak a szívükre hallgatni, a legszívesebben mindent az értelmükkel intéznének el. Világunkban az értelmi intelligencia túlértékelt. Az érzelmi intelligencia értékesebb, mert magát a teremtő erőt támogatja. Mert amilyen érzést átélünk, aminek utat adunk, vagy éppen ami miatt zárunk, az meghatározza, milyen energia síkhoz kapcsolódunk. Ami ha negatív, hajtja a mókuskerekeket. Ha pozitív, akkor emel és az élet a kihívások mellett örömöket és sikereket hoz.
 
Túlműködés egyik oka az, hogy csak feltételekkel fogadom el és szeretem magam. A vágy arra, hogy túl jó legyek, túl sokat adjak másoknak, az kimerültséget, az önsors rontást eredményez. Fizikai tünete a nehézség érzés a mellkas közepén, ami azt jelzi, fáj a szívünk saját magunkért, azért mert alárendelődünk mások önzésének és nem bánunk jól magunkkal.
 
Még néhány gondolat arról, hogy mit nevezünk szeretetnek, pedig nem az. Például ha valaki azt mondja, szeret, de a tettei nem ezt mutatják. Használ, kihasznál, birtokol ahelyett, hogy jól bánna veled.
 
Vagy vegyük a túlzásba vitt rajongást, imádást. Intenzív élmény, az tény, de amit elmulasztunk, az az, hogy annak lássuk a másikat, aki. A valósággal való szembesülés később csalódást okoz.
 
Spirituális utunk kezdetén találkozhatunk olyan emberekkel, akiknek valamilyen képessége átlag feletti. A rajongás csapdája az elmulasztott kérdés mögött húzódik meg, feltettem-e a kérdést, mennyire jó ember az illető, a szándéka az-e, hogy emeljen? Érzek-e olyat, hogy felsőbbrendű, hogy lenyom, hogy kihasznál engem vagy másokat? Spirituális képességek használata tiszta erkölcsök nélkül rövid távon hatalmat, hírnevet és gazdagságot hozhat az adott személynek. A karmikus büntetés a legsúlyosabb ebben az esetben. Mert a legnagyobb kárt okozza, akár letérítheti a spirituális útkeresőt az útjáról és legnehezebben a spirituális csalódás fájdalmát tudjuk feldolgozni.
 
Saját tapasztalatom, hogy a tanács, “hallgass a szívedre” teljesen félre vihet. Mert a szív üzenete helyett nagyon gyakran az üzenet az egóból jön. Intenzív vágyak például a sóvárgás szintjéről. Az őt, csakis őt akarom, mert szerelmes vagyok, sajnos anno a mélyen sebzett belső gyermek szava volt. S ha egy sérült, traumatizált részünk belevisz helyzetekbe, mert azt hisszük, a szívünk vezet, az további sérüléseket okoz. Ezért a belső munka elsősorban arra kell irányuljon, milyen szerep, milyen téves énkép akadályozza azt, befogadjuk a szeretet? Hogy megértéssel és empátiával forduljunk önmagunk felé?
 
Az érzelmi blokkok ( csalódások, veszteségek stb. ) oldása mellett használjátok az ima erejét.
Alkossátok meg a saját imátokat, vagy használjátok a megvilágosodottakét.
Megvilágosodott tanítok imái: Mooji: kérlek Istenem lágyítsd meg a szívemet, hogy meg tudjak bocsátani. Önmagamnak és másoknak.
Adyashanti: Kérlek Istenem, olvassz magadba engem. Ez a szeretetbe olvadást ( is ) jelenti, átadhatjuk azokat az egós akadályokat, mint például én különb vagyok, mint ezek ???? vagy a maximalizmusból fakadó önhibáztatást, a megfelelési kényszert. Mert a perfekcionizmus igazi gyilkos, megöli a szeretetet.
 
Záró gondolatként a saját imám: kérlek Istenem, Te aki még ezeket az embereket is tudod szeretni, ( akik irigységből rosszindulatból, gyűlöletből megtámadtak ) emelj engem a szívedbe, emelj ki engem a megbántottság, a harag rezgéséből.
 
 

 

Dr. Hawkins: „ … a betegség azért csupán azért merült fel, hogy meggyógyítsuk.” Úgy tekintünk a betegségre, mint olyasvalamire, ami egy „leckét” tartogat számunkra. A betegség ezt mondja: Nézz rám! Gyógyítsd meg azt, amiért vagyok, amit szimbolizálok! Kérlek, gyógyítsd meg a bűntudatodat! Kérlek gyógyítsd meg az önutálatodat! Kérlek gyógyítsd meg a korlátozó gondolatformáidat! Kapcsolódj hozzám és szeress, hogy meggyógyulhassak!
Így a betegség megköveteli a spirituális fejlődést. Sürget, hogy felhívja a figyelmünket arra, ami nem stimmel, arra, amire érdemes odafigyelni, amit másként kell tennünk.”
 
 
Terápiás tapasztalataim mutatták meg, hogy maga a gyógyulási-gyógyítási folyamat hány és hány ponton akadhat el. Mondok néhány konkrét példát. Van amikor nem férsz hozzá ahhoz a részedhez, aki a betegség által üzen. Jött hozzám terápiára egy fiatal nő, akinek nőgyógyászati problémái voltak, mióma, már műtét előtt állt. Az oldás, amit Belső Gyermek terápiával végeztünk el, egy gyermekkori szexuális abúzust ( visszaélést ) rejtett, ami nagyon mélyre süllyedt a tudatalattiba, a kísérő szégyen érzet miatt. Az oldás után a műtét feleslegessé vált, az öngyógyulás beindult. A feldolgozatlan szégyen megbetegít.
Aztán van az az eset, amikor már felismered, melyik részed üzen a betegség által, de visszautasítod a gyógyító, feltétel nélküli szeretetet. Találkoztam olyan erősen bevésődött programmal, hogy kérve kértem a hölgyet, fogadja el a gyógyító fényt, de ellenállt, mert kőkeményen futott a bűntudatra, a rossz vagyokra épülő program, én nem érdemlem meg, hogy nekem jó legyen. A bűntudat megbetegít.
Aztán itt van a félelem. Ha stresszhelyzetben agyalással próbálsz megoldást keresni, akkor a fej és nyakfájás legkülönbözőbb tünetei léphetnek fel, az agyad túlpörög, holott a szív munkájára van szükség. A makacsság, ami elválaszt a saját szíved gyógyító erejétől, jelentkezhet a nyakban és az állban is, amik az akaratosság, az erőlködésből történő megoldások erőltetésének a szimbólumai. A szív hozzákapcsol magához a Forráshoz, ahonnan a gyógyító erő teljes spektruma hozzáférhető.
Feldolgozatlan halálfélelmek sora jön előző életekből és a mostaniból is jöhet, ahol a gyökércsakra és a kapcsolódó szervek betegedhetnek meg. Belek, végbél, lábak, fogak. Ilyen például amikor hasmenésed van, mitől is fosol? Szorulásod van, mitől szorongsz? Bocs a szóhasználatért, de a magyar nyelv tökéletesen visszaadja a szimbolikát ????
Mire is fáj a fogad és miért nem kapod meg?
 

Hogyan keletkezik a betegség a fizikai testben?

 

Történik velünk egy életesemény, vagy események sora, amikhez kapcsolódó érzéseinket elfojtjuk, vagy más módon leválasztjuk a történtekről. Mert fáj, mert szégyelljük magunkat, mert a biztonságérzetünket, a jó lelki közérzetünket romba dönthetné. Mivel az adott dolog azért történt meg velünk, mert valamit nagyon rosszul csináltunk, vagy azért, mert a lelki fejlődéshez szükségünk volt annak az érzésnek az átélésére. Hogy átformáljon, empatikusabbá, bölcsebbé, érettebbé tegye a személyiségünket, ezért meg kell élni, mivel a tanítást a lelki szinten elhárítottuk, kénytelen a fizikai testben megjelenni, a testünk meghatározott részén létrejön maga a betegség.

A betegség pontosan azokat az érzéseket fogja kiváltani, amit ha bevállaltunk volna eredetileg a lelkünkben, egészségesek maradhattunk volna. 

Nézzünk erre konkrét példákat a teljesség igénye nélkül.

 

 

Ciszta elzárt, elfojtott érzés, ami kapcsolódhat 

- petefészek és a méh környéke: szexuális abúzus, elutasítása a gyermekvállalásnak, az alap családi kapcsolatokban keletkezett fájdalmas érzések elfojtása

Cukorbetegség: az édes életre való vágy elfojtása, ahol a háttérben a szeretethiány áll, orális fixációvá válik az evés. Le kell mondani arról, ami édes és finom, a lélek elfojtja a veszteség megélését, cukorral pótolja a szeretetet egészen addig, amíg beteggé teszi magát. Ha nem hajlandó ezzel szembe nézni, a látását is elveszítheti. 

Derékfájás. Derekasan helyt állsz. Elfojtod a vágyadat a könnyebb életre, beletörődve a nehézségekbe. 

A gyógyuláshoz meg kell találni az összes lelki okot, ami kiváltotta a betegséget. A lelki okok feltárása viszont csak az első lépés, hiszen nem elég tudni, hogy milyen lelki problémákat hárítottál eddig. Egy fiatal nő, aki hozzám fordult, már évek óta szenvedett az ekcémája miatt. Gyorsan rendbe jött, mert kioldottuk a haragját az alkoholista szülője felé. Az apja kihasználta, irányította, kicsi szeretet morzsákért és sajnálatból megtett mindent az apjának, a haragját pedig elfojtotta. Hogyan csináltuk?

Megerősítettük az én-határokat, kijelölve azt, hogy a másik meddig szólhat bele az életébe. Lerakta annak a lelki tehernek a cipelését, hogy a másik ember sorsát megválthatja. A hiányzó szeretetet, elfogadást megélte meditációban, ezzel feltöltődött. Elfogadta a szülőjét és magát olyannak, amilyen.

Depresszió, alvászavarok feldolgozatlan veszteségek, elsősorban a szülőkkel kapcsolatban. 

Ekcéma lelki oka: valaki irritál azzal, hogy a saját akaratát rád erőlteti, megszabja, mit tegyél. Érzelmi zsarolással, más kényszerítéssel átlépi a határaidat. Nem tudunk nemet mondani, pedig irritál, ezért az elfojtott méreg a testünket határoló bőrünkön keresztül távozik. 

Elhízás, a lelki okok oldásáról, karmikus összefüggések és gyakorlati tanácsok
 
Más megközelítésből szeretnék írni erről, mint ahogy a médiából ömlik ???? Ha valaki tényleg komolyan szeretné jól érezni magát a bőrében, próbál ezért tenni, de sorozatos kudarcok érik, jo-jo effektus vagy esetleg meg sem indul a súlyvesztés, akkor érdemes úgy ránézni erre a dologra, mintha egy puzzle lenne, hiányzik egy vagy több darab… Bármelyik elakadásodról van szó, érdemes ezt a kérdést feltenni, mi az ami hiányzik? Ahhoz, hogy ráérezz erre, az intuíció segít, engedd el ezt, tudom hogy kell csinálni, de…
Ahhoz, hogy valaki jól érezze magát ebben a testben, az ideális súly jól jön. A testsúly függ a bevitt tápértéktől, attól, hogy ebből mennyit égetünk el – ez függ a mozgástól és az anyagcsere gyorsaságától. Ez a materiális oldal. Ehhez még hozzáteszem, hogy a testünk a méreganyagokat kipakolja a zsírszövetbe, hogy megvédje a létfontosságú szerveinket. Ha égetjük ezeket méregtelenítés nélkül, növekszik a méreganyag a vérben, károsítva a fontos szerveket. Ezért gyakran meg sem indul a zsír égetése, a testünk így védekezik, a bevitt kevesebb étel lesz egyre nagyobb hatékonysággal feldolgozva. Mivel egyre többet nyer ki belőle a testünk, ahogy az önsanyargató diétát elhagyjuk, a normál étrendünkből is nagymértékben dolgoz be – eredménye a jo-jo effektus. Az önsanyargatás kicselezésére van egy jól bevált módszerem, bátraknak és elszántaknak ????Ha úgy éled meg, hogy a fogyókúra lemondás, ezt meg lehet fordítani. Három napig egyél csupán nyers zöldségeket. Ezzel méregtelenítesz is. Ha ezt kibírtad – nem hónapok, évek, mindössze 3 nap! elkezdheted megjutalmazni magad. Isteni élmény lesz a nyers cékla evés után egy kis teljes kiőrlésű tészta, sonka vagy akár egy banán ???? Itt az történik, a harmadik nap után az evés, mint örömforrás kap helyet újra. Persze mértékkel ????
Van a túlevésnek olyan rejtett oka is, hogy nyomelem hiány van. Ha abban, amit szokásodhoz híven elfogyasztasz, hiányzik valami fontos, a tested éhséggel jelez. Ami nem szűnik meg, ha nem változtatsz.
Méreganyagok elengedése – a lelki oldal. Ezt két részre bontanám, mérgező emberek és önmagad mérgezése.
Mérgező emberek vannak, voltak, lesznek. De az rajtad múlik, hogy megengeded-e belépjenek a Világodba. S már megtették, az ott hagyott szennyeket kitisztítod-e vagy elfojtod?
Önmagad mérgezése. Akár fogyásról beszélünk, akár más változásról, teljes kudarcra vagy ítélve addig, amíg hiányzik az elfogadás. Amíg önszeretet helyett ostorozod, bántalmazod, elítéled magad. Mert ha ebben az energiában vagy, körbe-körbe járkálsz a boldogtalanság szintjein.
Mert minden negatív érzés elszívja az erőt. Az erőt, ami például jól jöhet a mozgáshoz. Erő kell bőven, a zsírégetés a jó ütemű mozgás 50.perce után kezdődik… Nem fogyhatsz 10-20-30 perccel, mégis azt ajánlom, ha elfogadod, elkezdheted és a kondíciód javul. Minél nagyobb a gond a kondícióval, annál kisebb legyen az elvárás, jó ütemű séta is megteszi ????
Itt írnék két fő lelki területről, az egyik a depresszió, a másik az alvás zavarok. A depresszió csupán tünet, mélyebben az van, az Életemhez ebben a formában nincs kedvem, ahhoz meg hogy megváltoztassam, hiányzik a lelkesedés, a hit és az erő. Önsajnálat, reményvesztettség, ez igen alacsony energiájú szint, innen csodás változások aligha születnek. Bert Hellinger – a családállításos terápia megalkotója, aki több ezer családállítást vezetett – arra a következtetésre jutott, hogy a feldolgozatlan veszteségek – elsősorban a szülőkhöz kapcsolódó fájdalmas tapasztalatok, vagy éppen az elhanyagolás tapasztalata okozza a depressziót. Ennek a feldolgozatlansága. Ha valami fáj, de elfojtod, az olyan, mintha becsuknál ajtót, ablakot és úgy maradsz. Ha nem jön be semmi és senki, biztonságban érezheted magad, de egyre üresebbnek és üresebbnek. Maga az egó által választott biztonság persze hamis, mert az elfojtott szomorúság, bánat beszivárog a réseken…A fájdalom, veszteség érzés feldolgozása egy nyitott állapotot eredményez, amikor is beléphet az életedbe az erő, ami átformál belül és kívül.
Alvászavarok. Stressz, ami mögött félelem van. Legmélyebben halálfélelem, vagy félelem attól, hogy számunkra fontos lénynek baja esik.
Jöhet olyan tapasztalatból, amit ebben az életedben éltél meg és jöhet előző életből. Előző életben megélt éhezés okoz túlevést. Reinkarnációs oldásban találtunk egyik kedves kliensemmel olyan okot az elhízás mögött, ami „úszógumi” növesztését eredményezte. Mert vízbe fulladt anno.
Karma. Ha elnézem a gúnyolódás, beszólogatás mértékét akár itt a fészen, ami az elhízást illeti, garantált, hogy ez a probléma még egy darabig tömegméretű lesz. Mert aki gúnyolódik, elítéli azt aki valamilyen betegség miatt és/vagy lelki elakadás miatt elhízott, megteremtette önmaga számára a karmát, tapasztald meg, ez veled is megtörténhet és meg is fog.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a maximalizmus, a tökéletesség hajszolása helyett az legyen a cél, érezzem jól magam a bőrömben. Elsősorban lelkileg, amit a testünk is lemásol ????
A média és a profit orientált wellness biznisz olyan hamis képet ültetett az emberek világába, hogy a boldog emberek igen szépek… Vékonyak vagy ha férfiak, szépen kidolgozott izmaik vannak… Ez külsőség. Érdemes rendkívül óvatosnak lenni bármilyen kemikália használatánál, mert ha a lelki okok feldolgozása kimarad, akkor a mellékhatások által szembesülsz velük…
Minden olyan cselekedet, ami a belső átalakulást mellőzve kívül keresi a megoldást fájdalomhoz vezet. Minél nagyobb energiát teszel bele, annál nagyobb fájdalmat eredményez.
Még zárásképp a családi mintákról, mert ezt a cikket gondolat ébresztőnek szántam, a teljesség igénye nélkül, mert a témáról lehetne írni egypár könyvet ????
Ha a családi minta az, a párkapcsolat borzasztó és erre nemet mondasz, távol tarthatod a másik nemet, ha nem látszol kívánatosnak. Ez működik ????
Aztán, ha akkor érzed magad odatartozónak, ha úgy nézel ki, mint ők. Osztozol sorsban, kívül és belül.
Ha a családi mintád az áldozatiság, a vezeklés, a szegénység, a nélkülözés, ha te vagy mindig az utolsó, ha mindig valamit vagy valakit magad elé helyezel… ha valamilyen tévedés, sorstévesztés miatt lemondtál arról, mennyire fontos is az, Te jól legyél, belül és kívül.
Ha szívesen elfogadod a segítséget, távban történő terápiás konzultációval tudok segíteni, oldani, gyógyulni. 

Gyulladások, be vagy gyulladva, ugye?  Különböző területekhez tartozó félelmek okozzák. Torokgyulladás a kommunikációhoz és a felelősség bevállalásához kapcsolódik.

Fogak a gyökércsakrához tartozik, anyagi problémák,  élet-halál kérdések, agresszivitás elfojtása

Fogíny gyulladás lelki oka az, hogy félünk attól valami fontosat nem tudunk megtartani. Az egészséges íny tartja stabilan a fogainkat.

A hasmenés lelki okai
 
Az anyához és a biztonságérzethez kapcsolódik.  A fizikai betegségeket üzenet közvetítőként ha nézzük, a legnagyobb segítség, hogy megfejtsük a mondani valójukat, ha a tünetek által kiváltott érzéseket megvizsgáljuk. A hasmenés legyengít. A háttérben olyan anya van, aki félt az élet megpróbáltatásaitól. Hogy képes-e életben maradni. Megóvni a gyermekét.
 
Jó anyának lenni egy évtízezredek óta férfi domináns világban, ahol a nőket és az anyaságot másodrendűként kezelték, lehetetlen küldetés. A háborúk törzsek, nemzetek és akár családon belül is kétféle módon hatottak az anyákra. Vagy megkeményedtek és beálltak férfi energiába, vagy áldozati szerepbe kényszerültek. Persze lehet ezt a két dolgot váltakozva is megélni, nem ennyire fekete-fehér. De bármelyik alkalmazkodás, túlélés történik, az oda hat, hogy a biztonságot adó, elfogadó és megértő anyai szeretet nagymértékben hiányzik. Ha egy nő a férfi oldalát éli, akkor a munka és a karrier nagyobb hangsúlyt kap, mint anyának lenni. Ha gyenge és elnyomott, szolgál egy nárcisztikus férfit, aki az “ura” akkor ő is és a gyermekei is alárendelődnek. A “nem vagyok elég jó anya” érzésből fakadó bűntudat tovább gyengít. 
 
A hasmenés a gyökércsakrához tartozik, a földben termő ételek közül a burgonya és a sárgarépa, mint diéta jól ismert. A fekete tea igazi kincs, ha például vírus áll a háttérben, A vírus üzenete, hogy az ember annyira kicsi,  egészen apró gyermeki énjét tapasztalja, hogy még a legkisebb, a vírus is ledöntheti a lábáról.
 
A betegségek a feltétel nélküli szeretet terében gyógyulnak. A terápia attól spirituális, hogy az elveszett kapcsolatot létrehozzuk. Aki kapcsolódik a Forrás energiájához, az egészséges. Az elkülönülés illúziója, a félelmetes, ártó, bántalmazó világkép megbetegít. 
 
Ha az anya gyengeségét, félelmeit átveszi a gyermek, már a magzati kortól. Ha az az üzenet, hogy a világ félelmetes, akkor a gyógyulás két részből áll. Egyrészt gyógyítjuk a Belső Gyermeket, másrészt családállítással az egész anyai ágat, visszatöltve a múlt legmélyebb rétegeibe is a biztonság érzetet.
 
A hasmenés ellentéte a szorulás, míg a hasmenés mögött színtiszta halálfélelem van, a szorongás leggyakoribb oka az anyáról való túl korai leválás, az un. szeparációs szorongás. 
 
A Belső Gyermek oldások akkor lehetnek sikeresek, ha túlmegyünk azon, hogy Te szeretnéd átadni mindazt, amit a gyermekkorodban nélkülöztél. A gond az, hogy csak annyit tudsz átadni, amennyi neked is van. Ezért az igazi gyógyulást, a sikert az isteni hozza el, mégpedig az Istennő energiájához, az Isteni Anyához való kapcsolódással. 

Pattanásos arc: az ellenkező nem távol tartása erős gátlások miatt, általában félelem az érzelmi sérülésektől.

 

Egy fiatal lánynál a probléma szívritmus zavar és bulímia volt. A szívcsakra túlpörgött, a szolár pedig energiahiánnyal küszködött. A szerethetőségének a hitét lerombolta a családja, az apja megtagadta, több családtag pedig állandóan rombolta az egóját kritikákkal, maximalista elvárásokkal. A megoldás az volt, hogy tanulja meg saját magát elfogadni és szeretni, megbecsülni. Ébredjen rá arra, hogy teljesítményektől függetlenül a lénye csodálatos és szerethető. Megérteni a többiek mit miért tesznek, mi az, amit tőlük kaphat, hiába akar önmagából többet adni, ha befogadásra viszont nem képes. Felismerte, mennyire fontos, hogy saját magát az első helyre tudja helyezni, ezáltal a szív és étkezési problémái megszűntek.

 

Pajzsmirigy alul és túlműködés lelki oka  – Torokcsakra

 

A torokcsakrához tartózó mirigy. A torokcsakra energiája támogatja a kommunikációt, az igazság érzetet és az önmegvalósítást. Védelmi pajzs mögé húzódik az az ember, aki családi minta miatt azt a programot kapta, kiállni önmagáért nem tud, más, ezért bántják, alárendelt szerepben kell élnie. Például csak azért, mert nő. Valódi értékeit vagy nem ismerik fel, vagy nem értékelik. A torokcsakra energiája magasabb szintű, mint a szolár csakráé, mert az önmegvalósítás azt jelenti, a lelkem választott egy utat, ami számomra fontos és a többi létező javára is válik. A szíved energiája is benne van. Szeretned kell, azt amit csinálsz. Ez a hivatás tudat. A torokcsakra energiáját blokkolja a „kockásító” iskolarendszer, ahol hiányzik a tehetségek kibontása, gondozása. Ha a gyerekkorban durvább esetben kuss a neved, hogyan tudnál kiállni magadért? A félelem miatt visszahúzódsz, félsz attól, megmutasd, milyen vagy. Hogy olyan munkát végezz, ahol fejlődsz és megbecsülnek. Helyette sodródsz, áldozatként éled az életed. Létrejön az alulműködés. Számos tehetség felvállalta inkább a deviáns életutat, mint azt, hogy a zsenialitását feladva „jógyerek” „jótanuló” legyen…

 

Túlműködés esetében a leggyakrabban előforduló ok az önmagunkkal támasztott irreális elvárás és az ebből fakadó stressz. Figyelj rám, kevésbé tökéletesként is szeretnek kell önmagad ???? A pajzsmirigy megnagyobbodása azzal a tünettel jár együtt, az élet fojtogat, nehezen kapsz levegőt, ami a szabadság és a feltétel nélküli szeretet energiájától való elszakadást szimbolizálja. Kiemelten fontosnak tartom itt is és más betegségek esetében is két terület rendbe rakását. Egyik maga a családi minta, ha ugyanaz a betegség ismétlődik, a hajlam a génekbe íródik.

A program mint sorsminta ezt határozza meg: ide tartozom, ehhez a családhoz, tőlük kaptam az életem, pl. pajzsmirigy alul működéssel együtt. Egy téves hit akadályozza a gyógyulást, az, hogy a sorsukban osztozni kell. Ezt érdemes letenni, helyette a szeretetre és a fejlődésre épülő odatartozást beállítani programként.

 

A másik terület a Belső Gyermek gyógyítása. A kapcsolódás a Belső Gyermekhez segít megszabadulni a szorongástól, a megfelelési kényszertől, segít feldolgozni azoknak a bántásoknak a fájdalmát, amikor más voltál, kevesebbet nyújtottál, mint amit elvártak.

 

A rák mögötti lehetséges okról. Kutatások bizonyították, amit idősek otthonában végeztek, hogy az un. zsörtölődő öregek élnek a legtovább. Mert felvállalják azt, hogy kimondják, ami nem oké. Tény, hogy ez a megoldás távol esik az asszertív, másokra is tekintettel levő ön-felvállalástól ???? amit érdemes megtanulni. Ami fontos, azt Bert Hellinger, a családállítási módszer megalkotója a következőkben írta le: a rákosok egy része azért beteg, mert bármit megengednek, hogy megszerettessék magukat. Hogy elkerülhessék a visszautasítást. Csupa jóságból alávetik magukat olyan helyzeteknek, amik megbetegítenek. Ez egy lehetséges ok. Van amikor egészen más okok vannak mögötte, például vezeklés elkövetett bűn miatt, a szülők iránti tisztelet hiánya, más szeretett családtag elvesztése, akit követnek a halálba. Bűntudatról, önmagunk ellen fordított haragról van szó, ami megbetegít. Ezért tartom nagyon fontosnak a családállítást. Mert legyen bármilyen családi ok a háttérben, azt megmutatja. És ha már megjelent tisztán a térben akkor meggyógyíthatóvá válik.

 

Sclerosis multiplex lelki okai

 

Autoimmun betegség, ahol az immunrendszer az idegszálak védő burkát támadja és roncsolja. A lelki oka az, hogy az adott ember tévedésben él. Ezért az immunrendszere téved. Alapvetően téved abban, mi jelenti a biztonság érzetet, mi ellen kell védekezni. Önmaga, a saját lénye megélése ellen védekezik. Azt a részét támadja, ami az információk és ingerek vezetéséért, a jó válaszreakciók kezeléséért működne.  Belülről romboló öngyilkosság. Ha kaptál és elfogadtál egy én idegen szerepet, ezzel a szereppel teljesen azonosultál, elfelejtve azt, ki is vagy valójában. Ebbe lassan és biztosan tönkre mész. Mert az életöröm, a lélek öröme, a lelki béke és a belelazulás a létezésbe hiányzik. Teljes elutasítása az egészséges önzésnek. Elfogadása egy olyan életnek, ami súlyos szorongásra van felépítve. A szorongás onnan fakad, úgysem tudom jól megoldani, de jónak kell lennem, ezt mások mondják meg, mindig, minden esetben. Multiplex, ami azt jelenti, változatos helyeken fordul elő. A sclerosis megkeményedést jelent. Keményen bánsz magaddal a lágy, elfogadó, támogató önempátia nélkül… Mert a családi mintából ez jön, tévedésből elhitted, az életnek ilyennek kell lennie…

 

Tünetek lelki jelentése. Szem, nem akarsz ezzel szembenézni, nem akarod látni, mit teszel magaddal.

Mozgás, merevség, csak így, keményen, bármennyire fáj. Ügyetlenség, emiatti szorongás, hiányzik az elfogadása annak, mindenki hibázik. Gúnnyal, megszégyenítéssel „nevelő” gyermekkori hatás, téves önazonosulás, béna vagyok. 

Beszédprobléma, lehetetlen, hogy szót emelj magadért. Kinevetnek.

Önellátási képtelenség, ez azt jelenti, teljesen lemégy gyerekbe, azt éled, magadért semmit sem tehetsz, a környezeteden múlik minden.

Szorulás, az anyától, anyai mintából átvett szorongás.

Vizelettartási probléma, súlyos félelem az apai szigortól.

Libidó csökkenés, eltűnik a vágy, hogy átadd magad a testi örömöknek. Megéld a benned élő nőt vagy férfit. Ismét itt van a háttérben a szorongó gyermeki én.

 

Mi az ami segít?

 

A testnek a könnyű, örömteli mozgás. Újratanulni a koordinációt.  Örömmel. Segítséggel. Könnyedén.

 

Terápiában a családi negatív minták oldása. Hellinger családállítási oldásokkal. Regresszióval a múltban – elsősorban a gyermekkorban – megélt félelmetes, fájdalmas, megszégyenítő emlékek felszínre hozása és meggyógyítása. Az elzárt, elutasított, fájdalomban, félelemben, szégyenben megrekedt részek elismerése és visszakapcsolása a feltétel nélküli szeretetbe. A feltétel nélküli szeretet következő aspektusainak befogadása és megélése: isteni nyugalom, ősbiztonság, támogató jóindulat, szerethetőség az összes gyengeséggel együtt. Simogató lágyság.

 Visszérprobléma: helytállás nagyon nehéz helyzetekben, ahol elfojtjuk annak a fájdalmát, hogy tönkre tesszük magunkat.