Az átok gyűlöletből fakad, amit táplálhat a tehetetlenség miatti düh, az irigység, a féltékenység. Kimondott szavak, vagy gondolati síkon megfogalmazott kívánságok, hogy a másikkal rossz dolog történjen. Meg lehet átkozni egy embert, egy egész családot, egy házat, egy autót, akár egy vállalkozást.
 
A rontás lehet “profi” ami fekete mágia, akár vudu vagy fekete mágus által készített cucc. Rontás az is, ha valaki tartós negatív érzéssel gondol egy személyre. A rontás személyre szabott.
 
Mondok konkrét példát, átok a fordulj fel, fulladj meg, legyen neked 1000x rosszabb, nehezebb, mint nekem.
Rontás ami negatív érzésből fakad, amilyen például a nárcisztikus szülő üzenete a gyermekének  “nem viszed semmire”, “semmire sem vagy jó”. Az “árokparton végzed”, vagy a kedvencem, “belőled max utcaseprő lehet”. Rontás a szerelmi kötés, ha a “megkötött” akarata ellenére történik.
 
A finom energia síkon ami történik, az egyáltalán nem finom, egy negatív energia nyaláb oda csap, roncsolja a csakrákat, megtapadhat háló formájában az aurában, horgonyt vethet. Ez abban az esetben történik, ha az aura védőburka sérült és alul működik az önvédelem. 
 
A védtelenség fakadhat naivitásból, az ember nem veszi komolyan ezeket a spiri hókusz pókuszokat. Hasznos és egyben kellemetlen tapasztalat lehet, átélni a rontást vagy az elátkozottságot, hogy kiderülhessen a finom energia mező létezik, hatása van és befolyásolható. Lehet gyógyításra, gyógyulásra használni és jó ügyeket energiával feltölteni és ki lehet tisztítani a rontás átok negatív energiáját. 
Naiv, jószívű embereknek fogalma sincs arról, néhány emberben milyen mértékű sötétség, gyűlölet és rosszakarat van. Mert álarcot hordanak, sokszor segítőkésznek, túlontúl kedvesnek látszanak. Egy rontás vagy átok megtapasztalása azt a hasznos tapasztalatot adja, vannak emberek, akik bármire képesek. Ha van hatalmuk, visszaélnek vele, ha nincs akkor rontanak és átkozódnak.
 
Védtelenség fakadhat saját és családi karmából, amikor az átkozóra vagy a leszármazottakra az átok visszaszáll. A karma célja, hogy megtanítson arra, hogy a kívánság erejét jóra használd. Családi karma az is, ha egy család egy másiknak nagyon súlyos rosszat okozott, ezért cserébe kaphatott az egész családra egy átkot. Amíg a család lelkét bűntudat terheli, addig az átok él. Érdekes a hét generációra vonatkozó utalás, jó esetben a család jóvá tette hét generáció alatt, amit okozott.
 
Családi karma oldására a Hellinger Családállítás ad módszert. Konkrét példával, anno egy ősöm elkártyázta a családi birtokot. Az ő felesége, az ük-ükanyám mélyen megérthető okból, minden fájdalmával, ezt a kijelentést tette: legyen átkozott minden kártya. Nem tudta mit okoz ezzel a leszármazottaknak, akiknek nemcsak bankkártyájuk van vagy épp az átok miatt nincs, de az irataik is kártya formájúak. Megértés, szeretet, megbocsátás és áldás, ami ezt kitisztítja.
 A családállítás során az átkot kimondó emberrel dolgozunk, az ő lelkéhez kapcsolódunk és a tőle jövő áldás nemcsak a családot, hanem az ő lelkét is gyógyítja, eljut a megbékélésig. Emellett használjuk a Forrásból származó fényt, erről lejjebb még lesz szó.
 
Védtelenség fakadhat olyan fogadalmakból, amik bűntudatból és vezeklésből fakadnak. Mondok erre is konkrét példát, egy előző életben történt fogadalom: minden helyzetben helytállok. Erre bejön egy átok, legyen neked 1000x nehezebb mint nekem. Egy ilyen blokknál nem elég, ha valaki az átkot leveszi. Mert amíg a fogadalom ott marad, az egy mágnes.  Nemcsak a fogadalmat kell ilyenkor átírni, hanem meg kell gyógyítani az előző életben történt traumákat, kitisztítani a bűntudatokat és a vezeklést átírni pozitív teremtéssé. Új fogadalom vonatkozhat a jóvátételre, ehhez kérhetünk támogatást. Oldani, gyógyítani kell a sok fájdalmas csalódást, amit az okozott, hogy mit sem tudva a tudatalatti fogadalomról, minden erőfeszítés és jó szándék ellenére egyre nehezebb, extrém nehéz feladatok jöttek. Amit már képtelenség már jól csinálni.
 
Védtelenség fakadhat gyermekkori traumák hatására, ahogy maga a védettség is a gyermekkorból jön, azt jelenti, anno a gyermekkori környezet és a család átadta azt a hitet, védelmezve és biztonságban vagy, értékes vagy vagy épp az ellenkezőjét, kiszolgáltatott vagy, bánthatnak gonoszságból, anélkül hogy megérdemelted volna.
 
A védettség azt jelenti az illető a tudatalattiját is beleértve pozitív rezgésben van, fényes. Amíg a tudatalattiban sok feldolgozatlan negatív érzés van, szégyen, bűntudat, szomorúság vagy félelem, addig komolyan kell venni azt, hogy a bejövő negatív energiákat, amik a többi embertől jönnek, rendszeresen tisztítani kell. Mert például az irigységre nem kell, hogy okot adj. Mert az ok nem az, hogy Te elértél valamit, vagy rendelkezel valamivel, hanem az, hogy a másiknak ez nincs, tudat alatt senkinek érzi magát és ezért gyűlöli önmagát. Ez olyan erős lehet, hogy ha szembe kellene vele néznie, a benne lévő sötétséggel, akkor összeomlana. Ezért amikor a tudatalattiból az érzés a felszínre jön harag, gyűlölet formájában, azzal be fog támadni egy másik embert. Vagy szemtől szembe, vagy gyakrabban a háta mögött és támadhat átok vagy rontás formájában. 
 
Összegezve, kiemelten fontosnak tartom az oknyomozást, kideríteni, hogy miért vonzottad be és ezt az okot ( okokat ) feloldani. 
 
Magáról az energetikai tisztításról, ahogy én megismertem ( van aki másképp csinálja ) ez vagy parapszichológia munka, vagy Mihály arkangyal behívása és a tőle jövő segítség elfogadása. Parapszichológiában negatív energiát, amikor rosszindulatú vagy akár gonosz, királykék színnel tisztítjuk és utána arany és vagy smaragdzöld fénnyel töltünk. 
 
 
 
 
 
 
 
 
domoszlaikatalin on július - 27 - 2024
Hozzászólások kikapcsolva
categories: Átok

 

Miért fontos az előző életek feltárása?
 
Először is azért, mert az a negatív energia, ami előző életből jön át, egyetlen módon tisztítható ki, ha megkeressük és meggyógyítjuk azt az krízis helyzetet, ahol keletkezett. Lehet ez mély szomorúság érzése, páni félelem, elveszettség érzése, kezelhetetlen mértékű düh, gyűlölet és még sorolhatnám. Valami fontos történt ott, ami feldolgozatlan maradt. Vagy azért mert belehaltunk, vagy azért mert akkor, ott nem tudtuk feldolgozni, elfojtottuk, kizártuk a tudatunkból.
A halál félelem, ami előző életből jön át okozhat például fóbiákat, köztük klausztrofóbiát, aztán pánik rohamokat, menekülési kényszert. Rémálmokat. 
 
Számos negatív fogadalom jön át előző életes traumából. Van aki azt fogadta meg, soha többé nem akar szerelmes lenni. Mert a szerelem tragédiába torkollott. Ebben az életében aztán el is kerülte a szerelem, persze voltak viszonyok, lelkileg üres kapcsolatok. Van aki szegénységi fogadalmat tett, mert az előző életében megkapott gazdagságért nagy lelki árat fizetett. Ezeknek a fogadalmaknak a feltárása, pozitív megerősítére való átírása alapvetően fontos ahhoz, hogy a mostani leszületésünkben valóra válthassuk a vágyainkat.
 
 A második ok, amiért vissza utazunk az előző életekbe az maga a személyiség fejlődési vágya. Ugyanis a feladatokat a fejlődésünk érdekében kapunk. Anno hibáztunk, vagy tudatlanságból, naivitásból. Vagy pedig azért, mert hallgattunk az egónkra. Ezért kiemelten fontosnak tartom azt, hogy felismerjük, melyik pozitív emberi erény, jó tulajdonság fejlesztésére érdemes koncentrálnunk. Ilyen például a körültekintés, kellő mértékű óvatosság, annak a megtanulása, hogyan tudjuk megvédeni magunkat. Aztán nagyon erős blokkrendszert képez az, amikor előző életben belekényszerítettek egy helyzetbe. Akár házasság, vagy éppen karrier, a lényeg, elvették a szabad döntés jogát. Itt fontos megtanulni, hogyan állj ki magadért.
 
A harmadik ok, amiért érdemes kinyitni és meggyógyítani az előző életeket, az a bűntudat. Mert ha benned egy részed abban hisz, hogy Te bűnös vagy, akkor a tudatalattid olyan helyzeteket vonz be, ahol vezekelni fogsz. Magyarul szívat az Élet. Logikus, ha feloldod a bűntudatodat, az Életed akkor kezdődik el.
 

Reinkarnációs utazást vezetek online, skype-on vagy messengeren. Ha érdekel, várom jelentkezésedet, írj a dk1011@dk email címemre!

 

domoszlaikatalin on október - 3 - 2018
Hozzászólások kikapcsolva

Képzeld el, hogy a lényed egy ház. Ha valaki elhagyott, de nem tudod elengedni, azt jelenti a lelked egy darabja egy lezárt szobában van kettesben vele. Minden félelmed, vágyad, örömöd és szomorúságod ott van abban a szobában ami összeköt Vele. Az ablak zárva. Ha beletörődsz, fogod az ajtó kulcsát és a tengerbe dobod. Beletörődtél, de nem engedted el, most már a lényed még egy része is lezárt, aki vagy a kulcsot próbálja kétségbeesetten megtalálni, vagy értetlenül áll a bezárt ajtó előtt.

 

Az elengedés azt jelenti, bemész abba a szobába, ahol Ő van. Megélsz és elengedsz minden érzést ami odaköt. Újra és újra, amíg a kötelék szálak mind semmivé válnak. Akkor kitárod az ajtót, kinyitod az ablakot. A napfény beragyogja a szobát, a szívedben nem marad más, mint elfogadás és szeretet.

 

Mivel ajtó, ablak nyitva, Ő is visszajöhet, vagy bárki más, akit az ott ragyogó szeretet és elfogadás bevonz.

 

Amikor vezetem a gyakorlatot, segítek kinyitni az ajtót. A kötelék szálak a két ember között színes energia szálakként jelennek meg, konkrét csakrákat kötve össze.

Támogató arkangyal Azrael, aki a feltétel nélküli szeretet erejével tisztítja ki a bánatot.

Segítségül hívhatjuk még az atlantiszi angyalok közül Simiel, aki gyógyító energiát ad a párkapcsolati életterületre. 

A legtöbb embernél a lezárt szobában nem egyetlen embert találnánk. Ezért a gyakorlatban érdemes úgy megjeleníteni, hogy alapból egy folyosót lássunk, az Elengedésre Váró Kötelékek folyosóját. Ahány ajtó, annyi kötődés más emberekhez. Nagyon sok esetben a szerelmi kötelék elengedése azért nem sikerül, mert gyerekkori és előző életes elszakadás feldolgozatlanságára épül rá. Köteléket okoz a feldolgozatlan sajnálat önmagunk és a másik ember iránt egyaránt, a megaláztatás, a félelem, a megcsalás és megcsalatás, a megsértett büszkeség, a jövőről alkotott tervek és vágyak, a kevés voltam érzése, a hazugságok oda-vissza, a szeretet és figyelem adásának vágya és a megkapásának a hiánya, az elszakadás fájdalma, a kapott bántások miatti düh és fájdalom, az adott bántások, be nem tartott ígéretek miatti lelkiismeret furdalás, hogy a legfontosabbakat említsem.

 

Az egész probléma mögötti spirituális seb maga a Teremtés, az Egységből való kiszakadás. Az elveszett paradicsomot keressük minden kötődésünkben. Azrael arkangyal üzenete szerint, nekünk embereknek azért ilyen nehéz és fájdalmas az elengedés, mert kevés a világunkban a szeretet. Biztosra akarunk menni, hogy a társunk a mienk marad, addig, amíg szükségünk van rá. Kapaszkodunk, függünk. Ha kötelék mentesen élünk, felszámolva a negatív érzéseket, amik a kötelék alapját képezik, a szívünk újra rá tud nyílni az életörömre, a változásra, a belső harmónia lényünket kitölti. Az összetarozás, ami szeretetre, együtt fejlődésre és támogatásra épül nem tartja vissza azt, akinek mennie kell, mert már más tapasztalatokra van szüksége.  Kapcsolódhatunk szabadon más emberekhez, azért mert együtt lenni jó, nincs benne sem sóvárgás, sem erőlködés, sem függés. 

 

 

1.rész

” Ami nem öl meg, az megerősít “

Hozok egy példát a természet világából. Legyen mondjuk a bélféreg. A gazdaszervezetből él, méreganyagait a bélrendszerbe üríti. Ha valaki tényleg elhiszi, hogy a bélférgességtől erősebb lesz, annál ajánlom, próbálja ki. Vagy nézzen rá egy puffadt hasú, csontsovány kutyára… Szóval, az tesz erőssé, ami Téged táplál, emel, segít, ami érted van. Előző közhely tartalmaz egy féligazságot, ez pedig az, hogy ha sikerül megszabadulni egy parazitától, legyen az állat, növény, gomba vagy ember, akár asztrál entitás, a tudásod, amit megszereztél, hogy megszabadulhassl, az valóban erősebbé tesz. Tévedés azt hinni, hogy az, aki téged kihasznál, legyen állam bácsi, a munkahelyed, vagy “jóbarát” ne adj isten ” gyógyító ” majd segíteni fog Téged abban, hogy okosabbá válj, vagy gyűjtsél elegendő erőt a változtatáshoz. Ezt máshol keresd, olyannál, akinél érzed, Téged megért, támogat, segít és emel…

 

2. rész

 az Alázat

Az emberi érzések két csoportba sorolhatóak ( forrás Dr. Hawkins Tudattérkép ) negatív és pozitív energia mezőbe.

https://hawkinstanitasok.wordpress.com/about/a-tudatterkep/

Az alázatot kétféle képpen értelmezik az emberek, egyik, megalázhatod magad egy másik ember egója által. S ez voltaképpen nem alázat, hanem bealázás. Az igazi Alázat az, amikor isteni erőhöz kapcsolódsz, a tiszta kapcsolódás jele a kísérő érzések szintje, öröm, megtiszteltetés, áhitat. Az igazi alázat Téged emel. Az, hogy elhitted, hogy rendben van, ha mások megaláznak, onnan fakad, hogy félsz valamit elveszíteni. Azt például, hogy Te “jó” vagy, “alázatos” mert akkor majd talán szeretnek. Mert még mindig a szüleid elvárásainak akarsz megfeleni és ők adtak egy mintarendszert a saját egójuk mentén, mennyit érsz, milyennek kéne lenned. Persze nem vagy az és nem vagy olyan. Félsz, félsz elveszíteni egy munkahelyet. Félsz az egyedülléttől. Félsz az emberek gúnyától, ítélkezésétől. Félsz felvállalni a saját emberi érzéseidet. Pláne kimutatni :-) Ezért ha bealázod magad, a kísérő érzés a szégyen, a félelem, a harag. Haragszol arra, aki megaláz és haragszol magadra, mert hibáztatod magad a helyzetért, amiben benne vagy. Mert máshol ” kellene ” tartanod. És átfordulhat ez kompenzálásba, ez pedig a büszkeség szintje. Ez negatív. Engedsz a sértett egódnak és a figyelmeddel azt keresed és természetesen könnyen találsz példákat, Te miben vagy szuperabb, mint mások és mások mennyivel rosszabbak nálad. Ez kompenzálás a javából. Aki Téged megalázott, ugyanezt teszi. Ebből szépen kikerekedik egy karma-kör. Mert az ember, ha átengedi az irányítást az egójának, akkor isten szerepébe vagy egy másik embert helyez, akár egy hamis gurut vagy valakit, akivel függő viszonyban van, vagy a saját egóját. Ezért van tele a facebook például borzasztóságosságokról  szóló megosztott posztokkal. Ez kompenzálás és ítélkezés a javából. Nézz rá a Tudattérképre, vegyük a például a legalsó szintet. Azt tapasztalod, megvetnek. Mert abban hiszel, Te nyomorult vagy. Koldussá válsz, szeretet és figyelem morzsákért kuncsorogsz és kirekesztődsz. Honnan is? Onnan, hogy vannak pozitív emberek, akik elfogadóak, bölcsek, megértőék. Azt veszíted el, hogy pozitív emberekhez kapcsolódj. Ezért az segít, ha tudatos és őszinte vagy a saját érzéseidet illetően. Ha megaláztak és elfojtod, tönkre teheti a gyomrodat. Átrakhatod allergiába, gyomorfájásba, hányingerbe. Beleroppanhat a gerinced. Ez megéri? Vállald fel, igenis nagyon fáj, hogy így bánnak veled. Áss még mélyebbbre és ott azt találod, ezt voltaképpen Te teszed saját magaddal. Gyógyítsd meg ezt, oldd ki a az önsorsrontó mintáidat és kapcsolódj a tiszta forráshoz. És akkor a negatív energia mezőből kikerülsz. A kísérő érzés bátorság, elfogadás, öröm és áhítat.

 

3. rész

Az egó igyekszik elkerülni a szenvedést

Három példát hozok fel arra, mikor választa az ego a szenvedést azért, mert abban hisz, ebből előnyökhöz jut.

1. Testi betegség fentartása. Magyarul az illető az Istennek sem akar meggyógyulni. Milyen előnyök származnak abból, ha valaki beteg? Ha gyerekkorban a szülő túlterhelt volt, viszont adott törődést, figyelmet, extra kényeztetést, amikor a gyermeke beteg volt, máris frankón beépült a minta, figyelnek rám, ha beteg vagyok. Aztán a betegség társadalmilag elfogadott indok arra, hogy nemet mondhass valamire. Ezt ne várjátok el tőlem, mert beteg vagyok…

2. Önvezekeltetés. Alapja a bűntudat, a bűnösség, piszkosság érzése lelkileg, ez elmehet önutálatig, öngyűlöletig. A bűntudat gyerekkori háttere lehet az, hogy a szülő a saját hibáival képtelen volt szembenézni és a gyerekre pakolta ezt, a gyereket hibáztatta a nehézségeiért. A szülő fejében létrehozott csodálatos és tökéletes gyermekhez képest a valódi ügyetlen, piszkos, suta, követelőző, önző és még sorolhatnám. Mit remél az ego az önvezekeltetéstől? Megbocsátást és elfogadást.

3. Áldozati szerep. Erre találtam egy történetet, egy nő minden este dunnyogva vacsorát főz. Közben hajtogatja mennyire fáradt és persze mekkora hős, hogy beáldozza magát. Egy este végre eljut odáig, ma nem főzök, rendeljünk pizzát. Azt várta, majd a családja szemrehányásokkal halmozza el. Ezzel szemben kitört az örömujjongás. Miért is? Mert mindenki kedvét elrontotta azért, hogy áldozati hősnek érezhesse magát. S végre volt egy laza, jókedvű együtt vacsorázás.

Hozhatnék a fentieken kívül is példákat, van bőven, most inkább azt szeretném átadni, hogy az ego hitrendszere mintákra épül: ha ezt teszem, ezt kapom. És fordítva, ha ezt szeretném kapni, ezt kell tennem. Erre épül az emberi kapcsolatok egy síkja, amit emberi játszmáknak hívunk. Első lépésben azt kell felismerni, a Te döntésed, ha a szenvedés valamilyen formáját választod. Ehelyett válaszhatod a felszabadulást. Ami történetesen azt jelenti, elfogadod magad, oké, ebben nem vagyok a toppon, viszont fejlesztem magam, figyelsz magadra, megadod azt az érzést magadnak, elég jó vagyok, a fejlődésed jó kezekben van. Szerethető vagy anélkül, hogy 110 %-os teljesítményt nyújtanál.

A gyerekkori nagy hiányokat a Forrásból (vagy hívhatod Szellemi Síknak ) be lehet tölteni, a lelki sebek, ahogy a fizikai sebek is, gyógyulnak, néha hegesen, néha hegek nélül… Kitisztul a bűntudat, a szeretet és figyelemhiány tiszta energiákkal töltődik.

 

 4. rész 

Aki ad, annak adatik – vagyis másoknak adj 

Ennek tévedésnek is ugyanaz a gyökere, ami a többinek is, egy részigazságot az egészre értelmezünk. 

Ugyanis annak adatik, aki nyitott arra, hogy elfogadjon. Ha adsz, adj önmagadnak is, bőségesen. A flow, az áramlás akkor jön létre, akkor élhetünk isteni harmóniában, ha feltöltődünk, adunk és újra elfogadunk.

 

A mártír, aki önsanyargatva ad, azért teszi, mert ettől érzi magát felsőbbrendűnek. Ez egóból fakad.

Adakozhatsz vezeklésből, bűntudatból is. Ettől a bűntudat ugyan ki nem oldódik. A bűntudat kioldásához ugyanis arra van szükség, hogy megbocsáss önmagadnak, ami az egyik legnehezebb lelki feladat. Teljesen elakadhat a bűntudat elengedése akkor, ha az alatta lévő bűnbánat elfojtva marad. Annál nagyobb a bűntudat, minél nagyobb veszteség fakadt abból a hibából, amit elkövettünk. A veszteség feldolgozásával a bűntudat kioldódik. Akkor annyira voltam képes, ezt elfogadom. Szeretem és megbecsülöm magam tudva, hogy az Univerzum lehetőséget ad arra, hogy a legjobbat kihozzam az életemből.

 

Összefoglalva a lényeget, hiába ad az, akinek az a sorsmintája, szegénységben éljen. Hogy kihasználják. Ha valaki előző életben szegénységi fogadalmat tett, vagy transzgenerációs mintaként extra nehéz sorsú felmenőjének a sorsát leköveti, az zárt a jólét megtapasztalására.

 

Kizsákmányolásra épült társadalmi rendszer agymosása ez, hogy adj, adj, adj….

Ehelyett adj magadnak én-időt. Tápláld a lelkedet lelki élményekkel. Meditálj, hallgass zenét, kapcsolódj a természethez – tedd amiben örömödet leled!

Add meg a testednek, amire szüksége van, pihenést, mozgást, friss levegőt.

Először önmagadnak adj. Mert ha jól vagy, szívesen, jó energiából tudsz adni. Ne félj attól, hogy zsugori, vagy fösvény leszel. Az igazi öröm rezgésében a félelem és a kivagyiság szertefoszlik.

 

A karma nem egy adok veszek biznisz Istennel. Ha most azért leszek jó, „önzetlen” mert akkor megjutalmaznak :-) az egós működés. Ha természetesen, szívből, szívesen tudok adni, elengedve azt, hogy ezért elvárásokat támasszak, jutalom reményében tegyem, az már a flow, ez valóban önzetlenség. Ugyanis a karma törvénye ez: legyen jó nekem most és a jövőben és azoknak is, akiket érint, most és a jövőben is, ha ez nem lehetséges, akkor elkerülöm, hogy ártsak.

 

Ha adnod kell, az Univerzum ad neked feladatot. Bízd rá nyugodtan ???? Amit nagyon fontosnak tartok kioldani, mint önsorsrontó mintát, az az, ha valaki kényszeresen ad. Ha kizsarolja magát. Ha olyan helyzeteket vonz be, ahol kicsavarják, mint egy citromot, aztán eldobják.

 

5. rész

A rezgés szint emelkedéstől rosszabbul érzed magad, sőt, agyam elszáll, az alacsonyabb tudatosságúaknak árt, őket elpusztíthatja….

A dr. Hawkins féle tudattáblán alulról felfelé láthatjuk a kalibrált rezgésszinteket.

A megértéséhez fontos, hogy tudjátok, az emelkedés hogyan működik.
A tudatos résznek a rezgés szintje kb. 10 %-ot tesz ki, ez a részed lehet bátor, kreatív, elfogadó, szerető. A tudatalatti rész, addig amíg el nem kezdjük nyitni, gyógyítani, emelni, 90%-ot tesz ki. Le tud húzni, ki tud billenteni. Ez a jéghegy alja.
Fogadalmak, akár a családi karmából jönnek, akár előző életekből, teljesen blokkolhatják a tudatos rész 10 %-ot kitevő jó szándékát, törekvését.

Amikor egy külső esemény kinyit egy tudatalatti blokkot, mint például ez a mesterségesen generált korona vírusos tömeg hisztéria, akkor a felszínre kerülnek a félelmek, a haragok, egészen a paranójáig, üldözési mániáig.

Beaktiválja az emberekben a sötét oldalt, finomabban fogalmazva az árnyékban szunnyadó érzéseket.

Ha a tudatalattiból a felszínre kerül egy addig elhárított, elfojtott érzés, akkor a legfontosabb az, hogy beazonosítod.

Negatív. A spirituális fejlődésben negatívnak definiáljuk azt, ami a fejlődést hátráltatja. Ami a feltétel nélküli szeretettől elválaszt.
A negatív érzés – minél alacsonyabban van a rezgés szintje – annál inkább eltorzítja az igazság érzékelését.
Tévedéseket szül.

Lehúz, rossz döntésekre sarkall.

A második lépés a negatív érzés beazonosítása után, elfogadni a létezését. Félsz. Haragszol. Emberből vagy.

A harmadik rész az, kivonod magad a hatása alól. Létfontosságú, hogy 200 alatti negatív érzésnek ne engedd meg, hogy irányítson!

Mivel a többi ember alacsony rezgés szintje hat rád, ez napi szinten tisztítani érdemes!

Mivel azt teremted, amilyen rezgés szintből meghozod a döntésedet, erre légy tudatos és éber.

Dühből hozott döntés miatt haragudni fogsz magadra…
Ha megsajnálsz valakit, eljön az az idő amikor rájössz, a végén magadat sajnálhatod.
Ha hallgatsz a félelemre, kapkodsz, menekülsz, vagy teljesen visszahúzódsz, aztán ott találod magad egy ugyanolyan, vagy még nehezebb helyzetben, mint ami elől menekülnél…

Visszatérve a kiinduló kérdésre. A rezgés szint emelkedéstől jobban érzed magad, amennyiben feljutsz a 200 feletti szintre.

Ha kinyílik a tudatalatti és az alacsony rezgés szintű érzések elárasztanak, kitisztítod ezeket, kioldod és elfogadod, ez átmenetileg hozhat rosszabb megéléseket, addig tisztítod, amíg feljutsz újra a pozitív tartományba. Ott újra jól érzed magad.

Ismétlem, ha döntést kell hoznod, az a minimum, legalább a bátorság szintjén légy.

A kalibrációkról ajánlom Dr. Hawkins Erő kontra erő című könyvét, a csoportomban kitettem a linket, ahonnan letölthető.

Ha szeretnél segítséget a tudatalatti blokkok oldásában, családi karma tisztításában, előző életekből átható fogadalmak, félelmek feloldásában, távban tudunk konzultálni 

 

6. rész

Ha megváltoztatod a gondolkodásodat, ha pozitívan gondolkodsz, megváltozik az életed.

Ez zsákutca. Ahhoz, hogy megértsd miért is, kezdjük Einsteinnel. Albert Einstein: „Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.”
Ezt sok helyen olvasom félre fordítva. Az eredeti angolul: No problem can be solved from the same level of consciousness that created it. Szó sincs a gondolkodás módról, tudatossági szintről van szó. Mégis elterjedt, ez a fordítás: Egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel azt létrehoztuk.”

A gondolkodás, mint tévesen misztifikált megváltó erő tükröződik a félrefordításban.

A tudatossági szintekről Dr. Hawkinstól érdemes olvasni, tanulni, például az Erő kontra erő című könyvéből.

Dr. Hawkins a lényeget így foglalta össze: egy adott tudatossági szint egy meghatározott emberi érzéshez kapcsolódik, adott isten és életfelfogás, adott életfolyamat kapcsolódik hozzá. Magára az érzésre, érzelmi állapotra ráépül egymillió gondolat. Ha át akarod pozitívba fordítani, el is kezdheted kipucolni, átírni egyenként az egymilliót :-) Minél alacsonyabb szintű a tudatosság, minél alacsonyabb szintű, negatív, romboló az azt átható érzés, annál távolabb van az igazságtól az egymillió megszülető gondolat… 200-as kalibrációs érték alatt a tévedések, hamis hitek, félrevezető gondolatok születnek az adott érzésből, hitrendszerből.

Az agyalás pont ezért zsákutca, kimerítő és lehangoló. Nehéz átprogramozni, beindul, kattog.
Ha viszont magát az érzést kioldjuk a felesleges, hamis gondolatok kitisztulnak, mint a köd a napfényben.

Az életed akkor változik meg, ha a negatív tudatossági szintekről feljutsz a pozitív tartományba, következetesen kiemelve magad ezekből az érzelmi bugyrokból, mint szégyen, bűntudat, beletörődés, bánat, félelem, sóvárgás, büszkeség.

Mindenki ismeri mit jelent cseberből vederbe, ha döntést hozol félelemből, a félelmet átviszed magaddal, ha sajnálatból hozol döntést, sajnálni fogod, hogy megtetted, ha hallgatsz az elvakító dühre, később dühös leszel önmagadra és így tovább…

A büszkeségről is érdemes még szót ejteni, azért érdemes túllépni ezen, mert ez még egós működés, valakihez viszonyítod magad, valakinél különbnek éled meg magad, vagy valakit, valamit ami a tiéd. Érdemes kipróbálni, hogy kicseréled a büszkeség érzését azzal, hogy hálás vagyok azért, amiért az, amit átélek isteni… Része az egésznek, része vagyok a csodának… Hálás vagyok önmagamnak és mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, hozzátesz…

Visszatérve az erőltetett pozitív gondolkodásra. Veit Lindau azt ajánlja, hogy helyettesítsük konstruktív, vagyis építő gondolkozással. Az az ajánlása, ha érzed, negatív vagy, add ki, adj ennek 10 percet, ahelyett hogy elfojtod. Ha kitisztult, akkor aztán fókuszálhatsz a megoldásra. Van amikor kisebb zökkenőknél elég is ez a tíz perc :-)   Mélyebb, traumatikus érzések más módszereket kívánnak, bűntudat oldására próbáld ki a meditációmat:

 

 

7.rész

Valaki más „kiolvassa” és „kioldja” a karmádat – helyetted.

Ez a rontás, átok levétel spirisítettett :-) változata. Azon a tévedésen alapszik, amit már anno a katolikus egyház is tökéletesen használt a vagyonának gyarapítására, hogy a bűnbocsánat pénzért megvető. Büszkén ragyognak a katedrálisok :-) már amelyik nem égett le…

A karma nagyon egyszerűen arról szól, okoztál egy hatást. Ami kivált egy ellenhatást. Adtál egy pofont, visszakapod. Loptál megloptak. Rabszolgát tartottál, most modern rabszolga vagy. Rávághatod, sosem tettem ilyet. De. Tettél, csak ott a felejtés fátyla. A sorsod, a lelki fejlődésed útja értelmezhetetlen egyetlen leszületésben, egyetlen életben gondolkodva. A karma megtanít arra a lelki fájdalomra, amit egy tett kivált. Egészen addig, amíg eljutsz arra a szintre, ezt még az ellenségemnek sem kívánom. Akkor meg tudod haladni. Kilépsz a helyzetből. Megszabadulsz. Viszont bent tart minden negatív érzésed és gondolatod, a csalódástól a szégyenig, a kövelezőző elvárásoktól a kiszolgáltatottság reménytelenségétől a haragig, a gyűlöletig. A fájdalom megélése és a keletkezett lelki seb átadása gyógyulásra, az az ami megvált. Hogy visszakapd az erődet és be tudd fogadni a segítséget.

A bűntudat, amit hozunk magunkkal, áldozattá tesz bennünket. Áldozatnak lenni azt jelenti, nincs hatalmad, teremtő erőd, a sorsodat nem Te tartod a kezedben. Erre a tudat alatti bűntudatra aztán lecsapnak a spiri bizniszerek, kiszagolják, bevonzod, beteremted, ahogy tetszik.

Jézus tanítása szerint, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Indiában volt egy guru, akiről azt tartották, ha hozzá vágnak egy követ, képes felépíteni egy jóga centrumot. Amikor feléd repül egy kő -a harag szimbóluma – a karma a jelent jelenti. A reakciódat. Áldozatként hagyhatod, hogy sebet okozzon. Elugorhatsz. Elkaphatod és széttörheted a másik fején. Építhetsz belőle valamit.

Te döntesz. A sorsod a Te kezedben van, ha hajlandó vagy meghaladni az áldozati egó tehetetlenségét vagy az édes bosszút.

Még visszatérve erre a „látók” által felépített bizniszre. Egyszer egy lány megkérdezte tőlem, tudok-e jósolni. Erre azt mondtam, igen, tudok. Felcsillant a szeme, jósolsz nekem? Erre én azt mondtam, nem. Mert 80%-ban jön be. Rám csodálkozott. De hiszen a többieknek sem megy jobban, mondta. Erre én, tudom, de itt bejön az etikai része. Megszívtam a becsapás, a megvezetés karmáját. Vállalhatatlan a számomra, hogy 5 emberből akár egyet félrevezessek. Mert lenyűgöző, bámulatba ejtő, amikor kezdőként találkozol valakivel, akinél kinyílt a látás. Feltételezed, különleges – mindenki az, Te is  – és feltételezed, ha ilyen ajándékot ha kap valaki a Teremtőtől akkor az az ember jó. Nemes szívű. Tisztességes. De ha az erkölcsi fejlettsége szerint az illető az egóját éli, akkor a képességeit az alacsony rendű vágyainak a beteljesítésére használja. Felfuvalkodott lesz. Vagy szexfüggő. Vagy csalárd. Pénzsóvár és sorolhatnám. Vagy kényszeresen akar megmenti embereket. Megoldani helyettük a dolgukat azért, mert abban hisz, hogy akkor majd szeretni fogják. Olyan ez, mint amikor a szülő mindig beköti a gyerek cipőfűzőjét. Minden kakából kivakarja és mindent megold helyette. A gyerek totál függővé válik, soha nem nő fel.

Felnőtté válni azt jelenti, beleállok a sorsomba, a helyzetbe és felelősséget vállalok nemcsak azért, amit megteszek, vagy elutasítok, hanem a negatív érzéseim és gondolataim teremtő erejéért is.

Tarsd meg hát az ima erejét! Mert van megváltás és van támogatás.

Ahelyett hogy azt várod el, megoldják helyetted, a mesebeli tündér majd éjjel jól belopózik a Navhoz vagy a bankodba és kettő kattintással törli a tartozásodat :-) vagy odadobja a lottó főnyereményt, vagy leszáll a varázspor a bántalmazó társad fejére vagy övön alul :-) és mesebeli királyfivá változik, aki majd imád és elfogad Téged, ehelyett:

Kérlek Istenem, mutasd meg nekem, mi az, ami segít ebben a helyzetben, köszönöm.

Vagy, kérlek Istenem, mutasd meg, mit kell itt megtanulnom, elengednem vagy elfogadnom, köszönöm.

Kérlek Istenem adj erőt, bölcsességet, támogatást hogy ez a helyzet megváltozzon, köszönöm.

S hogy ne maradjon ki az igazi megváltás imája, mert minden szenvedés alapja az egységtől való elkülönültség illúziója: Istenem, kérlek, olvassz magadba engem, köszönöm ( Mooji )

Vagy Adyashantitól: kérlek Istenem emeld fel itt a Jelenléted Fényét, köszönöm.

Minden imát namaszte kéztartással mondj ki hangosan, legalább 3x egymás után és mindig tedd hozzá, köszönöm.

 

8. rész

Te egy mágnes vagy, aki ha félsz, bevonzod a félelmed tárgyát…

Nem vagy mágnes, kezdjük ezzel. Egységként avagy Egyetlen létezőként tapasztalod az ember létet. Ahol a félelem jelen van. Azért tartom fontosnak azt, hogy erről írjak, mert én is átmentem azon a szakaszon, amikor elhittem a fenti mondatot és már attól is féltem, mi történik, ha félek ???? és ez nemcsak saját tapasztalatom, hanem terápiás konzultációs során is többször találkoztam már vele.

Dr. Hawkins hozta el a fényt a sötétségbe, ezzel a tanításával: nem vagy mágnes. Ha erősen gondolsz egy tóra, nem fogod bevonzani. ( bővebben olvashatsz erről az Erő kontra erő című könyvében ) Hozhatsz egy döntést, hogy elmész egy tóhoz vagy építesz egyet a kertedbe. Te döntesz és Te mozdulsz, nem a tó. A félelem rezgésében, megengedheted, hogy a félelem irányítson. A rezgése negatív és minden negatív szinten az igazság érzékelése torzul. Eltorzult igazságként a félelem tárgyát nagyobbat, magunkat kicsinek, kiszolgáltatottnak, áldozatnak élhetjük meg. A torzítást biztosan ismeritek, amikor megoldottatok dolgokat, amitől nagyon féltetek. Vagy megoldotta az Élet helyettetek. Kiderült, hogy kevésbé félelmetes, mint amilyennek gondoltátok.

Visszatérve arra, mit kezdj a félelemmel. Vedd a kezedbe az irányítást! Ha felemeled magad a bátorság rezgésébe, még a félelem is ott van, de a bátorság, mint az első pozitív szint, jóval nagyobb energiával rendelkezik és felülírja a félelmet. Ez a nézz szembe vele és oldd meg szintje.
Kiemelten fontos a tudatosság, mert mind a média, mint az irányító hatalom a megfélemlítést használja igen profi módon.

Ha megengeded, hogy a félelmed irányítson, akkor tipikusan három, alacsony tudatossági szintű reakciót élsz meg. Menekülsz. Erőszakossá válsz. Üss vagy fuss. Ezt kiegészítem a harmadik típusú reakcióval, ezt pedig a tettesd magad halottnak. Lefagyás, blokkoltság. Mindhárom ösztön reakció. Az eredménye az, a félelem marad. Véget nem érő menekülés vagy éppen véget nem érő felesleges és jelentős negatív karmát teremtő erőszakosság…

Aztán lehet a félelmet elfojtani. Az elfojtott félelemek gyulladásokat hoznak létre a testünkben. Hasmenést vagy szorongásnál szorulást. Alvászavarokat.

Elfojtás és ösztönreakciók helyett amit megtehetsz és ne halaszd holnapra ????

1. Megtartod az ésszerű elővigyázatosságot. Mondok erre példát, ha elfogadod, az élet természetéhez tartozik a hol jobb, hol kevésbé jó, a fent és lent és a buktatók, akkor takarékos vagy. Felkészülsz ésszerű mértékben.

2. Megkeresed a félelem forrását, ami vagy múltban történt tapasztalaton alapszik vagy átvett. Itt írnék a terápiás segítség fontosságáról. A múltban történt negatív élmények egy részéhez azért érdemes segítséget kérni, mert vagy fel sem tudod hozni vagy nem ismered azokat az oldó technikákat, amivel tisztítani, gyógyítani lehet. Mert más és mást használunk például, ha a félelem előző életből jön, vagy a magzati korból, vagy születés élményből. Vagy olyan kora gyerekkori esemény, amire még nem tudsz tisztán visszaemlékezni. Ezekre meg vannak a hatékony terápiás eszközök, mindegyikre más és más. Az átvett félelmek egyrészt transzgenerációs mintákból jönnek, a családod múltjából, másik része a központi tudatalattiból.
Kiemelten fontos a tudatosság, mert mind a média, mint az irányító hatalom a megfélemlítést használja igen profi módon.
Ami közös minden típusú félelemben, a szorongástól, a stressztől kezdve egészen a pánikbetegségig, hogy mindegyik feloldható.

3. Az alatt a folyamat alatt – mert ez idő és munka – amíg a félelem kioldódik, használod az un. felülíró technikákat. Ilyen például a meditáció, ehhez ajánlom a Hála meditációmat, itt találod:

https://www.youtube.com/watch?v=CQyPWcspTRw&t=1s

Milliószoros energia szinttel rendelkezik, ha felhozod magad a hála és az öröm rezgésébe. Kinevetheted a félelmed tárgyát, csinálj belőle viccet, ez is működik. Aztán van egy még egyszerűbb gyakorlat, gondolj a félelmed tárgyára és mosolyogj. Még akkor is és annál is inkább, ha nincs hozzá kedved. Tartsd pár percig. A végeredmény olyan lesz, amin mosolyogni fogsz ????

S nem csak a félelmek esetén, hanem más negatív érzések estén is szívből ajánlom nektek ezt az imát: kérlek Istenem áldjál már meg engem, hogy befejezzem, ennek adok energiát! köszönöm, köszönöm, köszönöm ????

Ezt a hármat így egyben ???? azért, hogy kihozhasd az Életedből a legjobbat és ez a világ is jobb hely legyen!

 

9. rész

 

Az egó a Te ellenséged

 

Dr. Hawkins ajánlása szerint, szeretettel, elfogadással irányítsuk az  egónkat, ahogy például egy szeretett kis kedvenccel, kiskutyával bánunk. Annál jobban működik és fejlődik, minél több szeretettel bánunk vele. Ahogy megbecsüljünk önmagunkat, annyi megbecsülést kaphatunk azoktól az emberektől, akiknek azonos az értékrendjük. Aki pedig nem tud tisztelettel és jó szándékkal közeledni feléd, magas önbecsüléssel távol tudod tartani, vagyis az én határaid jót működnek.

 

Ha bármit vagy bárkit az ellenségünknek tekintünk, akkor a harag, a félelem és az ítélkezés szintjén vagyunk. Ebből lehetetlen pozitív életet teremteni.

 

Ahogy a fizikai testünk, úgy a személyiségünk is egy eszköz, amit azért kaptunk, hogy megtapasztaljuk az ember létet és egy bizonyos szinten túl ennél is többet.

 

Találkoztam már olyan problémával, hogy valaki gyűlölte a testét. Holott arról van szó, kapott egy kőkemény gyermekkori programot arra, azért nem szerethető, ahogyan kinéz. Ugyanez a helyzet az egónkkal, vagy hívjuk inkább személyiségnek. Fontos belátni, hogy az a részed, aki az egót ellenségnek tekinti, szintén egó, hívhatjuk szuper egónak, vagy spirituális egónak. Érdemes befogadni Sadhguru tanítását: Ne szuper ember akarj lenni, hanem tapasztald azt meg, embernek lenni szuper ????

 

A személyiségünk ugyanazokon a fejlődési szinteken megy át, mint ami megfigyelhető az állatvilágban, a hüllőktől kezdve, életekről életekre, jó sok leszületés egymás után egészen az Egység megtapasztalásáig. Az a feladatunk, hogy meggyógyítsuk az ember részünk sérüléseit és fejlesszük, elfogadva azt is, hogy az ösztön lényünk, vagy hívhatjuk állati lényünknek szintén bennünk él.

 

Az az ember, aki a hüllő szinten tartó egóval rendelkezik, csupán a saját jóllétével képes törődni. Vegyük például a gyíkokat, lerakják a tojásait és a sorsukra hagyják őket. Nem várható el szeretet és empátia ezen a szinten tartó emberektől. Nárcisz, pszichopata vagy zsarnok, akkor tud rád hatni, ha beengeded a világodba. Konkrét példával, ha félelemben tartanak és irányítanak, akkor beengedtél a világodba egy kígyót és táplálod. Szíveden melengeted, aztán összetörsz, ha megmar.

 

A személyiségünk bevonzza és megélhetjük támadásnak az egónk részéről azt, amikor elkezd negatív érzésekkel bombázni. Lehet ez irigység, harag, félelem, értéktelenség érzés, szorongás…

 

Ha a tudatos részed az, aki irányít, lehet ezt szeretettel kezelni. Első körben érdemes elfogadni, hogy emberként ezek az érzések megjelennek. Emberi reakciók. Pontosan ezeknek az elfojtásából, hárításából fakad az, hogy amikor a felszínre törnek a tudatalattiból, azt megélheted egós támadásként.

 

Néhány példát szeretnék erre hozni.

 

Bűnös vágyak. A karma törvénye szerint úgy kell gondoskodnod a jóllétedről, hogy az minél több ember számára is jólléted eredményezzen, azonban érdekellentét esetén egyetlen feladat van, hogy kerüld el azt, hogy árts. Ennek értelmében a vágyad a hajtóerő, a fejlődés, megtapasztalás hajtóereje.

 

Na és itt van az irigység. Ez is egy vágy, az van mögötte, hogy aki irigy, az nem hisz abban, megkaphatja azt, ami a másik embernek már meg van. Áldásként, ajándékként nem kaphatod meg nyilván azt, ami árt egy másik embernek és ha valaki meg is szerzi ezen az áron, abban nem lesz köszönet. Viszont ami a jóllétedhez és a fejlődésedhez szükséges azt adná ajándékként az élet, na meg persze ha készen állsz rá, a részedről is beletedd azt, amit beletudsz…  Ezért ha irigységet érzel, tudd a kishitűségeddel kell dolgoznod. Vagy a vezeklő programjaiddal, a boldogtalanságban vagy szegénységben tartó, akár előző életből származó fogadalmakról.

 

A félelmek egyik részét át kell alakítani körültekintéssé, óvatossággá, elővigyázatossággá. A félelmek azon része azonban, ami a lelki fájdalmak elkerülésére vonatkozik, nagyon sok felesleges kört eredményezhet. Például félsz attól, hogy elveszíted azt, hogy szeretnek. Beleállhatsz egy megfelelési kényszerbe. A megfelelési kényszer lehetetlen küldetés, s mivel emberből vagyunk előbb utóbb hibázni fogunk. Ha ehelyett elfogadod a gyengeségidet, a negatív tulajdonságaidat, az ahogy bent úgy kint elve alapján ha megértő vagy önmagaddal a többi embertől is megtapasztalod a megértést. Ha hibáztatod magad bevonzod a hibáztató embereket, akik bűntudat keltéssel manipulálnak. 

 

Összefoglalva a feladat az, hogy empátiával és tudatossággal forduljunk a személyiségünk felé, meggyógyítsuk a sérüléseit, fejlesszük és el tudjuk fogadni a változás, fejlődés ütemét. 

 

 Min múlik, mikor jár le egy karma? 
 
Egyszerű megérteni, ha arra gondolsz, a karma úgy működik, mint amikor egy követ beledobsz egy tóba. Jönnek a hullámok, majd kisebbé válnak, aztán sima a víztükör. Ezért amikor egy karmikus helyzetet büntetésként élünk meg, előfordul, hogy úgy érezzük, minden reménytelen. Átcsaphatnak a fejünk felett a hullámok. 
 
Ilyenkor fontos azt számba venni, mit tehetünk, hogy a negatív rezgésből ki tudjunk jönni. Használhatod ezt a nagyon erőteljes pozitív megerősítést: 
Ez a karma csökken, majd teljesen eltűnik az életemből! Ezt ismételd, mint egy mantrát. 
 
Másik dolog, ami segít, ha azt érezzük, a hullámok összecsapnak a fejünk felett, ha kérünk szellemi síkról segítséget. Olyan ez, mint egy hullámtörő gát. Időt kérsz, hogy megerősödj, hogy aztán az adott feladatot jól tudd megoldani. Ha bűntudatból, megtört hitből teremted a Világodat, segíthet az, ha azt kéred, a pozitív karmádból Isten és az ő angyalai építsenek védelmi gátakat neked. Használjanak fel belőle annyit, amennyi szükséges. 
 
Szeretettel ajánlom Fehér Tárát, aki a szenvedés oldja, ez a feladata. Bármilyen helyzetben kérheted a segítségét. 
 
Még a bűntudatról szeretnék bővebben írni. A bűntudat negatív érzés, a lelki fejlődést hátráltatja. Ráadásul hamis. Azért hamis, mert olyan irreális elváráson alapszik, ami teljesíthetetlen. A hátterében olyan szülői magatartás van, ami bűntudat keltő, hibáztató. Ugyanis bűn a bűntudatot szándékosan keltő emberek fejében létezik. Vagy azért mert erre épül a hitrendszerük, ezt tanulták, szimplán agymosottak, vagy azért, mert tudják, a manipuláció kiváló eszközét tartják a kezükben. Ha sikerül a másik emberben bűntudatot kelteni, akkor az az ember, pláne ha gyerek kihasználhatóvá válik. Túlhajszolttá és irányíthatóvá. Van a nárcisztikus embereknek egy olyan szokása, hogy képtelenek együtt örülni a másik emberrel. Az öröm megélésének a képessége náluk sérült. Ezek az emberek abban lelik “örömüket” hogy a másik ember örömét elrontják. Nehogy már jól érezd magad, amikor neki olyan borzasztó rossz. Inkább bűntudatot kelt benned, s teszi ezt olyan gyakran, hogy aztán belső mintává válik. Már azért is bocsánatot kérsz, hogy élsz. 
 
Ezért fontos felismerni, ha bűntudatot keltenek benned, milyen szándék – akár tudatos, akár ösztönös – van mögötte. A bűntudat érzése azért hamis, mert egyedül hibák léteznek, amikből maga a karmikus helyzet keletkezik. Hibák, amik kijavíthatóak. Vezekleni teljesen felesleges. Úgy oldható jól meg egy karmikus helyzet, ha elengedjük a lelkiismeret furdalást, haragot önmagunkkal szemben és a mögötte lévő szomorúságot, bánatot és ezt addig tisztítjuk, ameddig teljesen világos, az adott szituációban mit érdemes másként csinálnunk. Ha szeretettel és empátiával tudsz magad felé fordulni, akkor belátod, ott és akkor ez így sikerült. Aztán ha jön egy karmikus helyzet újra, hullám a tóból, felfoghatod karmikus tesztnek, aha, ezt itt most jól fogom megoldani. Tudván, hogy pontosan ettől tűnik el. 
 
Mert a karmára akkor érvényes az, amit az elején írtam, hogy az a természete, hogy egyre kisebb hullámokkal elmúlik, hacsak nem dobálsz újabb köveket abba a tóba. Konkrét példával, az Aranyélet című filmben szépen leírták a magyar valóság egy nagy darabját, csókát becsapják, elveszti mindenét és erre úgy dönt, úgy szerzi vissza, ő is csaló és bűnöző lesz. Ebben az esetben a megoldás a hullámtörő gáttal max. álom lehet. Nagyon fontosnak tartom ezért, hogy tisztában legyünk azzal, egy karmikus helyzet honnan jön. Mert ha megérted, miért kaptad, sokkal könnyebb a haragot, szégyent, bánatot, veszteség érzést stb. feldolgozni.

 
Szívesen segítek online terápia formájában, skype-on vagy messengeren tudunk beszélni, blokkot oldani, karmát kitisztítani. Vissza tudunk menni oda, ahol a karmikus helyzet megteremtődött, legyen az akár előző élet, akár a családi karma, ami generációk életét meghatározhatja.
 
Ha érdekel, írj emailt, dk1011@live.dk

Várom jelentkezésesedet szeretettel!

 
Párkapcsolatra és családra vágyom. Miért vonzok be olyan férfiakat, akik elköteleződés fóbiásak? Másik esetben a kérdés ez, miért nem vonzok be senkit, egyáltalán?

A vonzás és a tükör törvénye szerint, ha egy vágyunkra az Univerzum nemet mond, az azt tükrözi, hogy van egy tudattalan részünk, aki szintén nemet mondott, ugyanarra. Ha ezt a részünket a tudatosság szintjére emeljük, elmúlik annak a szükségszerűsége, hogy kívűlről ilyen tükröt kapjunk. Ha történt a múltban olyan veszteség, csalódás, gyász, ami feldolgozatlan maradt, az a részünk, aki egy hatalmas fájdalom újra megélésétől fél, úgy akar bennünket megvédeni, hogy nemet mond a párkapcsolatra. Fontos megérteni, bármelyik részünkkel dolgozunk, ez a személyiség részünk nekünk jót akar. Meg szeretne bennünket védeni. A probléma az, hogy ha félünk a bánat újra megélésétől, akkor az “eredmény” pontosan az lesz, amitől félünk. Ha valaki például elveszít egy gyereket és ezt nem tudja feldolgozni, akkor nemet mondhat párkapcsolatra, gyerekvállalásra. Az “eredmény” ezért pontosan ugyanaz, szeretném, de nem lehet. Ez nagyon fáj.

Ezért nagyon fontos felismerni, nem a másik ember miatt történik ez, nem azért, mert az adott férfi, férfiak laza lötyögésen és némi biztonságos szexen kívül semmi mást nem akarnak.

Másik meghatározó félelem, az elhagyástól való félelem. Ha ez a félelem dönt helyettünk, nem hogy kapcsolat fóbiásokat, hanem egyáltalán senkit nem vonzunk be. Ha az a részünk, aki úgy dönt, jobb egyedül, mint félni attól, hogy újra kidobják, pontosan attól szenved a szingli egész szuper nekem egyedül életérzés alá jól elrejtve, magamra maradtam.

Van helye az egyedüllétnek, természetesen. Harmóniában ez úgy néz ki, hogy a párkapcsolatban élőknek is teret kell adniuk az egyedüllétnek. Nyilván a laza kapcsolatot menedzselni képes emberek azonnal hátrálni kezdenek, ha azt érzik a másik túlragaszkodik. Ez azért van mert a túlragaszkodás alapja egy fojtogató félelem. Ha a túlragaszkodó fél feloldja ezt a félelmét, nincs már arra szükség, hogy a másik tartsa a tükröt, nincs elég levegőm, szabadságom, fojtogatsz. Ezek a nekünk jót akaró, tudattalan személyiség részeink  áthatolhatatlan blokkrendszereket képesek alkotni és ráadásul, mivel ez tudattalan, ösztönös, fogalmunk sincs mizu.

Na most, a megoldás egyszerű. Ha adott blokkot oldunk, kapcsolódunk ehhez a részünkhöz, megtartjuk és elismerjük a jó szándékát. Fontos oldani azt a türelmetlenséget, haragot, rosszallást, amit önmagunkkal kapcsolatban érzünk, ez a nekem még ez sem megy életérzés. Az alacsony tudatosságú részeinket ugyanis tanítani és gyógyítani érdemes. Ha van karmikus feladatunk egy helyzet megélésével kapcsolatban és ezen a helyzeten a múltban bizony keresztülmentünk, akkor a karma egyetlen módon oldható fel, ha a negatív érzéseket a felszínre hozzuk és feldolgozzuk. Ha ezt nem tesszük meg, jönnek a bevonzások, amik újra és újra ugyanazt a helyzetet buktatják ki.

A se veled, se nélküled kapcsolatok fájdalmas vergődése mögött bizony előző életből áthozott karma van. A karma ebben az esetben az elengedést akadályozza meg. Persze igen könnyű kimondani, engedd el ahhoz, hogy a tiéd legyen. Ebben az esetben fontos visszautazni, megismerni azt az előző életet, ami áthatja a mostani helyzetet. A negatív kötelék ugyanis újra és újra visszaránt, megismételve a fájdalmas tapasztalatot. A fájdalom kitisztítása maga a karma oldás.

Ha profi segítségre van szükséged ebben a munkában, szívesen segítek, skype terápia formájában. Az Elérhetőségek menüben megtalálod az email címemet, ahová írhatsz.

 

 

 

Szia Kati! A kérdésem a párkapcsolati problémámmal kapcsolatos. Nagyon sokat dolgozom magamon. Szerinted, ha nem érzem jól magam a bőrömben, csak akkor, ha a társamnak jó kedve van, akkor az is társfüggőség? Hogyan, milyen gyakorlatokkal tudnék kívül kerülni egy másik ember hangulatain? Hogy engem ne frusztráljon az, hogy a másik nincs jól? Hogyan lehet a negatív kivetítésnek “ellenállni”?

love

Az integrál szemléletű ábra, amit a képen láthattok a párkapcsolatokban megjelenő összes állapotot szemlélteti. A 8.-as az egyesült szerelem érzése, ami a függés felett van. Ez az a vágyott állapot, amit az Egység érzésének hívunk a párkapcsolaton belül. Az egész ábrának az értelmezésétől most eltekintek, a témánk a párkapcsolati függés. Az ábra mutatja, két oldal “támasztja” alá a függést. Kezdjük az összetartozással. A párkapcsolatban az összetartozás alapja az, hogy adunk és kapunk, a függés szintjén ez úgy jelenik meg, hogy elvárunk és megfelelünk. Ha az egyik partner elvárásai a másik ember felé nagyon magasak, követelőzőek, míg saját magával szemben alacsony szinten vannak, akkor párja csak az az ember lehet, akinél ez fordítva van, saját magával szemben túlzott elvárásokat támaszt, míg a társa felé túl elnéző, ezért túlságosan odaadó. A függés alapja itt a kapcsolatból való kilépéstől való félelem, az “úgysem jár nekem ennél jobb” az alap. Ha a másik tényezőt nézzük, ez az őrült szerelem kategória, itt az a lényeg, a szerelem normálistól jelentősen eltérő látásmódot eredményez, vagyis a szerelmünket istenítjük, a hibáit nem látjuk tisztán, tipikus eset, inkább saját magunkat hibáztatjuk, ha valami rosszul működik, saját értékeinkkel nem vagyunk tisztában. A függés felszámolásának a módja az, hogy azokat a sorsmintákat kell feloldani, amik meghatározzák mennyi jár és ezért milyen árat kell megfizetni. Ha a függés alapja anyagi függés, önfenntartónak kell lenni anyagilag. Mese nincs, annyi pénzt kell megkeresni, amennyire szükségünk van. Mert ha a partner többet keres, ezt kihasználhatja, “megveszi” a rabszolgáját. Tény, aki ilyen kapcsolatot elfogad, az ámíthatja magát azzal, hogy ez tiszta szeretetere épül, de ez hazugság. Ugyanis ha a kapcsolat meghatározó eleme az Úr és Szolga viszony, a szolga feladja önmagát az anyagi biztonság megtartása miatt. A függésben tartó partnernek persze van eszköztára, amivel ezt az állapotot fenntartja, mert az egójának ez az állapot megfelel. Milyen eszközei vannak? Például kritizál, a partner önbizalmát rombolja. Nézzük a másik oldalt, a beteg szerelem élményét. Időnként őrülten szenvedélyes állapotokat megél, viszont a tartós, stabil szeretet, elfogadás és támogatás hiányzik a függésben tartó partner részéről. Helyette vannak a sérülés típusától függően dührohamok, nem beszélek veled állapotok, mély depresszió stb stb stb. A szeretetet, empátiát elvárja, de nem tudja adni. A megoldás az, hogy a konfliktus helyzetekben meg kell tanulni felvállalni a szükségleteinket és stabil, korrekt önértékelést, önbizalmat kell felépíteni. Ehhez fel kell dolgozni azokat a múltbeli sérüléseket, amik az önbizalmunkat lerombolták. Az őrült szerelem oldaláról pedig, a feladat még az, hogy a tisztánlátást erősítsük, legyünk tudatosak arra, a másik ember hogyan bánik velünk, például a tettei és a szavai mennyire vannak ellentmondásban. Ugyanis két megoldás létezik, vagy javítjuk a kapcsolatunkat, ami azt jelenti, mind a két fél olyan életet tud élni, felépíteni lépésről lépésre, ami számára örömteli, sikeres, önmegvalósító és ebben egymást támogatják, erősítik, vagy el kell válni. Mivel a párkapcsolatba belevisszük az összes sebünket, kettő variáció van, vagy a sebek feltépkedéséről szól a kapcsolat, és tendenciájában romboló, betegebbé tesz, vagy a gyógyulásról és a fejlődésről szól. Tendenciáról beszélek, mert a hosszú távon romboló kapcsolat rövid szakaszokban javulást mutat és a javuló, gyógyuló kapcsolatokban is rendre vannak visszaesések, amikor azt éljük meg, menthetetlen. Összegezve, amikor a kapcsolat javításáért csak az egyik fél akar és tud tenni, az kevés, egyszerűen elfogy a szeretet és egyre gyakrabban jön az egyes, a nem-szeretlek, nem tudlak szeretni állapota. Kiürül a szerelem raktár. Kifárad, belekeseredik az illető. Vagy lázad és újra lázad és ebbe belebukik. A függés feloldása első körben az tehát, hogy legyünk tudatosak a szükségleteinkre. Normál emberi szükséglet az igényes szexualitás. A partner ápoltsága, gyengédsége. A támogatás megadása. Türelem, empátia, kommunikáció. Beszélni a problémákról. Ha kell, párkapcsolati terapeutát bevonva. 
Visszatérve a nyitó kérdésre, ha a partner nincs jól, felnőttként tennie kell azért, hogy jól legyen. Van oka annak, amiért nincs jól és van rá mód, hogy megoldja, feloldja az okokat. Ha ezért nem tesz, akkor úgy marad. Ha Te ezt elfogadod, benne maradsz. Tehát a kérdés az, ha Te bevállalod a belső munkát, hogy meggyógyítsd a sebeidet, felépítsd az önértékelésedet, a partner veled együtt fejlődik vagy nem. Ha nem, akkor el kell válni. Ha lehet, akkor barátságban. Ha az őrült szerelem volt a dominánsabb rész, akkor viharos lesz. Segít a nyugalom szigetének a megtalálása, a belső menedék felépítése. 
Maga kérdés, fontos-e, mind a két félnek, egyforma súllyal: ÉN jól legyek és MI jól legyünk.

Ha szeretnéd, online terápiában tudok segíteni.
Ehhez hasznos infókat találsz az Elérhetőség menüpont alatt. 

 

 

Szia Kati! A kérdésem a következő: úgy érzem valamit nem csinálok jól, mert életemben vissza-visszatérnek ugyanazok a problémák. Jelenleg sincs gyermekem, nehezen mozdulok ki a komfortzónámból. Nem tudom merre induljak és mi ez a nagy torpanás bennem. 2 hölgy foglalkozott velem, az első sok életet leoldott rólam, állítólag minden férfi csak kihasznált és bántalmazott fizikailag és lelkileg. Ő megállt egy szinten, mert az égiek nem engedik fejlődni mert a képességeit fekete mágiára használja. Úgy csinált családállításokat, hogy emberek nem is tudtak róla. Ott is hagytam.
Akihez most járok, ő azt mondja első pillanattól érezte, hogy más vagyok, aztán később azt mondta, a gyógyítás az utam és életfeladatom. Ennek régóta vannak jelei, most már elhiszem. Lehet, hogy a nagy feladat torpantott meg. Állítólag jól oldom a dolgaim és együttműködő vagyok és nagy lépésekben fejlődőm. Hát nehéz, mert tudod ez bazi nagy felelősség is. Ő is oldott előző életet, de mindig azzal foglalkozik ami feljön.

Fontos jelenség, amit a kérdés tükröz. Ez az, hogy vannak “segítők” akik három okból “bekötik”, visszatartják a hozzájuk forduló, útmutatást, segítséget kérő embereket. Mi ez a három ok?
Az egyik a pénz. Hiszen ha elengedik azt, aki rendszeresen jön, szépen fizet, nézhetnek új kliensek után. Mivel ez a segítő szakma kemény feladat, ezt tudja az, aki szívvel lélekkel csinálja, nekem is és másoknak is sokkal könnyebb együtt dolgoznom a “régiekkel” mint az újakkal, szóval ez a másik oka, valahol megértem miért kötik be az embereket magukhoz. 
Harmadik oknak tartom, kiemelten fontosnak, hogy ha oldásokat csinálunk, gyökér okokra oldunk. Itt azt érzem, hogy segítők rosszul fogják meg a problémát, a saját elakadásaikat belevetítve leakadnak egy gócnál és azt feszegetik. Tegyük fel, egy problémának, mint miért nincs gyerekem, van öt gyökér oka. Ha valaki ebből az ötből egyre vagy kettőre old, soha nem lesz a blokk kioldva. Itt kitérnék arra, hogy mindig azzal foglalkozik, ami feljön. Ez a hagyma héjazgatós módszer, tehát felülről lefelé egyenként kinyitva, letisztítva haladunk a lelki gyógyulás útján. Van amikor ezt a módszert használnunk kell és van amikor nem. Jelentős ellentmondás van abban, ahogy a 2. segítő látja és ahogy Te érzed. Az a helyzet, amikor nagy lépésekben fejlődünk belül, az áttevődik a külvilágba és az Univerzum visszajelez. Ha az a probléma, van aki türelmetlen a haladás tempóját illetően, lehet kérni megerősítést, magára az útra vonatkozóan. Itt nem érzem ezt, mást érzek. Azt amit Te is, valami hiányzik, amit a segítő hölgy nem tud vagy nem akar átadni. Mert el kellene engednie. Az első “garázdálkodóra” visszatérve, családállítás abban az esetben hat, ha valaki ott van és részt vesz, plusz ha az állító a kérdést jól tudja feltenni. Egyetlen kivétel van ez alól, a 18 év alatti gyerekeknek a szülő állíttathat. Gondolhatja a “garázdálkodó” :-)  hogy ő más családok életébe belenyúlhat, igazából a saját tudatalattijára állít és azokéra, aki ott személyesen részt vesznek. Másik dolog, kioldott előző életeket állítólag. Hipnózisban a segítő kontroll nélkül bele tud nyúlni és át tud programozni mintákat a tudatalattiban. Ez egyrészt veszélyes, másik, hol van az a része, Te abból az előző életes élményből tanulsz???

Mindenre van mentség, kivéve a fejlődési lehetőség visszautasítására, mondják a buddhisták és ezzel mélyen egyetértek. Ha valaki beragad egy szinten, ez van, igazából fogalma sincs mit cselekszik. Viszont Te, aki tisztán érzed, valami baromira nem klappol, Veled akkor mi van? Meddig elég, hogy a 2. segítőd elégedett, hiszen amit ő vár el a kapcsolattól, rendszeresen visszajárj, fizess és kritika nélkül fogadd el, amit ő csinál, na szóval meddig felel ez meg Neked? Mert a lelked belülről feszít, megy az idő, 38 éves vagy és gyereket szeretnél, csenget a biológiai óra… Tény, kemény feladat leválni egy segítőről, tanítóról, gururól. Nekem is nagyon nehéz volt, mert az új, az félelmetes. Önállóan haladni, nagy felelősség igen. Viszont illúzió, egyedül vagy, egyrészt tanítanak és segítenek azok az emberek, akik szeretnek és akiknek fontos vagy. Másrészt ott van a szellemi vezetésed. Ezért tartom én a saját munkámban a legfontosabbnak azt, aki elérkezett arra a szintre, képes rá, kapcsolódjon közvetlenül a szellemi vezetéséhez. Ettől blokkok sora választja el az embereket, első sorban ahogy a szüleink bántak velünk, másrészt ott vannak az előző életek vallási mintái, istenképek, üldöztetések stb. Véleményem szerint a megoldás ezeknek a blokkoknak az oldása, miért függsz rá egy segítőre.

 

 

 

Szia Kati! Én hiszek a karmában és abban, hogy ezt az életet és családot én választottam a leszületésem előtt, hogy a sorsomat megéljem, de akkor lehet, hogy oldani sem lehet ezeket a blokkokat, mert most vissza kell fizetnem egy előző életbeli dolgot?

Szia! Első körben magáról a hitrendszerről írnék. Pozitív minden olyan dolog, ami a lelki fejlődést elősegíti. Maga a hit lehet negatív, előremozdíthat és gátolhat. Gondoljatok abba bele, hogy a félelem is egyfajta hit, ráadásul az esetek 95 %-ban valótlan, a múlt tapasztalatainak és a másoktól átvett negatív hiedelmeknek a kivetítése a jövőre. Ilyen negatív hit, hogy egy egész leszületés szenvedésben telik el. Tény, vannak olyan leszületések, ahol a karmikus hatás zárt és ez így van, viszont aki eljut arra a szintre, egyáltalán halott már karmáról, megvilágosodásról, az már van azon a lelki szinten, jelentős változtatás hozzon létre az életében. Tehát a hit akkor pozitív, ha amiben hiszel, az igaz. Igaz az, hogy Isten végtelen szeretete, kegyelme és bölcsessége a rendelkezésedre áll. Ezt keressük, erre próbálunk nyitni, az akadályozó blokkjainkat oldjuk, ahogy tudjuk. A karma azt jelenti, amit cselekedtünk az egy másik emberben kiváltott egy érzelmi reakciót amit az adott ember a saját szintjének megfelelően reagált le. Cselekedeteinknek van és volt rövid és hosszú távú hatása. Az emberi kapcsolatainkban az tanuljuk, hogyan kapcsolódhatunk úgy, hogy szeretetet adni és elfogadni tudjunk, egymást támogassuk és elfogadjuk, együttműködést tanulunk. Az elfogadás fontos, mert minden ember tart valahol a fejlődésben, annyit ad és úgy, ahogy erre képes. S mivel ezt a Világot Isten teremtette, az ő karmája az, hogy ebből Téged kihozzon, magához felemeljen. Ezért ha oldasz egy darabot egy blokkból, Te megteszel egy lépést felé, ő megtesz feléd tizet… Karmikus adósság létezik, viszont a bűntudat emiatt tévedés. Mert amikor az adott tettünk negatív hatást és érzést váltott ki egy másik emberből, azt tettük, amire képesek voltunk. Ezért a legmeghatározóbb eleme az emberi létnek az, megtanulni jobban csinálni. Ennek egyik része az a tapasztalat, mit élt át a másik és ehhez szükséges, mi is átéljük ugyanazt. Ezen kívül megismerni azt, hogyan működik a személyiségünk. Tehát maga a karma mint karmikus hajlam létezik, ez pedig azt jelenti, bűntudatból, vezeklésből is beteremhetünk helyzeteket, akkor is, ha a karmánkat már ledolgoztuk. A karma működése olyan szinten összetett és bonyolult, hogy ha a működését megérteni szeretnénk, lemaradhatunk arról, hogy élünk. Ezért ami segít az az, hogy egy adott helyzetet, egy konfliktust úgy oldunk meg, hogy az energia és tudatossági szintünket felhozzuk a lehető legmagasabb szintre. Kijutni a negatív érzelmi szintekről, ez maga a blokkok oldása. Ha van elég enegiánk és tudásunk, kihozzuk magunkból a legjobbat. Ez a cél, az, hogy képessé váljuk jobban csinálni. Maga a karmikus hatás mindig kisebb, mint amit okoztunk anno, ez logikus, hiszen ha a hatás és ellenhatás ugyanakkora lenne, a karmikus körből kilépés nem létezne egyáltalán. Az a lényeg tehát, ismétlem, képessé váljunk jobban csinálni. Ezért ha egy karmikus hatás belép ez életünkbe, ami érzelmi szenvedést okoz, ezt feldogozva maga a szenvedés kitisztul. Van egy másik dolog, amiről érdemes beszélni, ez pedig az, hogy nehéz élethelyzetben kérhetjük, hogy a pozitív karmánk hasson, kérhetünk ima formájában kegyelmet, áldást. Visszatérve még a kérdésre, ha abban hiszel, a karma megakadályoz abban, felold a blokkjaidat, ez tévedés. Nehezebbé teheti, érdemes az után kutatni, maga a vállalásod mi, mert lelki szinten a lelki fejlődésünk érdekében emberi erények kifejlesztését vállaltuk be és az ehhez szükséges tapasztalatokat. Mint például kitartás, hűség, becsületesség, őszinteség, megbocsátás, együttérzés, türelem, elfogadás, elengedés, helytállás, kiállás magadért, sorolhatnám. Ismerd fel, ezekben mennyit fejlődtél és fejlődsz folyamatosan.

 

 

Kedves Kati! Írtad, hogy ha tanácsot szeretnénk kérni, akkor írhatunk neked üzit. Nos, nekem csak annyi a kérdésem, hogy miért nem sikerül egy hosszútávú, szeretetre épülő párkapcsolatot kialakítanom? Mi a blokkom és hogyan oldjam azt? Sajnos 1-2 hónap után a férfiakból a lelkesedés eltűnik és véget ér a kapcsolat, vagy kiderül, hogy nem is akarnak komoly kapcsolatot. Van olyan is, hogy már a 2-ik randi után ér véget a dolog. Köszönöm szépen előre is a segítséget!

 

Szia! Miért vonzol be sorra olyan férfiakat, akikből eltűnik a lelkesedés? Azért, mert ez egy típus, aki egy ideál után fut, amíg nem ismer meg Téged, rád vetíti az ideál képét, ami egy irreális csodanő képe, aki a valóságban nem létezik. A Te értékeidet nem látják, a hibáidat, hiányosságaidat, nem tudják elfogadni. Ez az ő elakadásuk. Te azért vonzod be ezt a típust, mert az az alap mintád, hogy nem vagy elég jó, nem vagy értékes. A blokk valójában blokkok sora, jön a gyerekkorból, ahogyan a szüleid veled bántak, ahogy ők egymással megélték a párkapcsolatot és jön az előző életekből is. Mert azt tükrözi vissza a férfiak viselkedése, nem vagy szerethető, nem vagy olyan, akit komolyan kell venni. A mintának a feloldása maga egy gyógyulási folyamat. Ahhoz, hogy komolyan vegyenek, neked kell első körben komolyan venni a saját blokkjaidat és saját magadat. ” CSAK ennyi a kérdésem” ezt máris átírhatod, ez a legfontosabb számomra, ennek az életterületnek a fejlesztése a legfontosabb számomra. Mivel a szeretetre épülő kapcsolat mintája hiányzik, ezért a legelső lépés a Hellinger családállítás, ami megmutatja, a családi minta hogyan hat a tudatalattidban, a szüleidhez való kapcsolódás hol sérült. A másik nagyon fontos dolog, amit szeretnék kiemelni, hogy miért gondolod azt, neked kell kialakítanod a párkapcsolatot? És ebben persze sikertelen vagy, mert nem a Te dolgod kialakítani. Ez elsősorban férfi minőség, vagyis a Te dolgod az, azt a férfit vonzd be, akik valóban Téged akar és rábízni a ”kialakítást” :-) Mivel nő vagy, a szeretet elfogadása, maga az elfogadás amit tanulnod kell nőként. Ha olyan feladatokat raktad rád a gyerekkorban, ami nem a Te dolgod, belső mintává vált, neked kell a dolgokat, helyzeteket kialakítani. Ezt a mintát le kell tenni. Ami még nagyon fontos, maga a külsőségek és a belső értékek viszonya. Valószínűnek tartom, hogy Nálad is komolyan hat egy külsőségekre épülő ideálminta. Érdemes elengedi az elvárásokat és a belső értékekre helyezni a hangsúlyt. Ha szeretnél terápiás segítséget ehhez, szívesen segítek.

  

 

Szia Kati, van egy kérdésem a félelmekkel kapcsolatban. Imádom a vizet, imádok úszni. Középsuliban a fejembe vettem, hogy triatlonozni fogok, de alig tudtam úszni, így megtanultam. Jártam usziba minden nap, és néztem, mások hogy csinálják, majd próbálkoztam. Kb. 3 hónap alatt megtanultam a szabályos gyorsúszást szép, könnyed stílussal, hamarosan napi több ezer métert úsztam. Nyílt vízen sem volt semmi gondom. Pár éve azonban félek nyílt vízen úgy úszni, hogy a fejem a vízben van. Úszok, persze, de édes vízben (ami általában nem kristálytiszta) vizi hullától tartok, hogy össze”futok” eggyel, tengerben (amiben messzebb el lehet látni) cápától… És ha nem teszem a fejem a vízbe, akkor minden oké. Csak úgy nem szeretek úszni, mert sokkal fárasztóbb, mint “rendesen”.

Válaszom: amikor egy félelem felbukkan egy adott életkorban és előtte ennek a típusú félelemnek nyoma sem volt, akkor előző életes élmény áll a félelem mögött. Amikor az előző élet tragikus halállal végződik, mint például hajótörés és vízbefulladás, áttevődik a mostani életre a vágy, meg akarom tanulni, hogyan lehet túlélni. Vágy, hogy a profi úszóvá váljak. Ennek ellenére a félelem az adott életkorban – párhuzamosan, pont akkor, amikor az előző életben megtörtént – irracionálisnak tűnő módon megjelenik, újra és újra hatni kezd.
Feloldani úgy tudod, hogy amikor úszol nyílt vizen, tudatosítod, számba veszed, miben különbözik a mostani helyzet az akkoritól, például nincsenek cápák ott, ahol úszol. Rögzíted a dátumot. Utána beleteszed a fejed a vízbe, ott tartod amíg tudod. Kiemeled, ha már elviselhetetlen. Ez az idő, amíg tudsz úszni vízbe tett fejjel, ez nőni fog, ezt minden alkalommal, amikor nő, megünnepled, meg is jutalmazhatod magad. Egészen addig folytatod, amíg a félelem teljesen kioldódik, eltűnik. Véleményem szerint, magát az előző életes élményt újra kinyitni nem kell minden esetben, van amikor kell és van amikor nem. Ezt mindig az adott ember és az adott probléma mutatja meg. A technika, amit használok a reinkarnációs utaztatás során, online terápiában, tartalmaz egy un. beépített biztonsági elemet, ami biztosítja, azt a tudattartamot hozzuk fel a tudatalattiból és dolgozzuk át, amire az adott ember lelkileg érett, felkészült.

 

 

Szia Kati, kérdésem van Istennel vagy felsőbb énemmel kapcsolatban. Utálom, hogy én vagyok az, aki nem akar/tud megnyílni rá. Néha már üvöltözöm neki, de nem hall meg, nem segít. Mert én állítólag zárok és nem tudom megnyitni a szívem. Kértem, hogy nyisson meg, hogy halljam a hangját. De nem érzékelem őt. Amikor nagy bajban vagyok, dob egy kis koncot és elvárja tőlem, hogy hálás legyek neki. Olyan érzésem van, mintha épp Isten, vagy a felsőbb énem hárítana. Mert nem vagyok eléggé ilyen, meg olyan, hogy érzékeljem őt. Imádkozni próbálok, de közben haragszom rá. Gyűlölöm, mert nem érzem, hogy szeret. Olyan, mint egy rossz szülő, aki néha rám néz, de aztán sürgősen elfordítja a fejét, mert más dolga van. 
A szellemi vezetéssel kapcsolatban ezek a gondolataim akkor szoktak lenni, amikor a legnegatívabb állapotban vagyok. Mert még mindig úgy érzem, hogy nem tudom mi az igazi utam, mondjuk pl. karrier terén, mert nem igazán megy zökkenőmentesen. Azért gondolom, hogy nem hallom őket, mert nem tudok könnyedén pénzt keresni. Azt remélem a kapcsolattól, hogy magabiztosabb leszek, hogy jó irányba haladok. De most, hogy írok neked, lehet, hogy ez a tévedésem, hogy ha hallom is az Isteni hangját és akkor arra megyek, amit a megérzésem diktál, attól az még nem biztos, hogy teljesen zökkenőmentes.

Szia! A kapcsolódás azért nem tud létrejönni, mert Isten és közéd áll a kivetített szülő képe, magyarul a belső világodban rávetíted a szüleiddel történt elakadásodat Istenre és ezzel a belső képpel harcolsz. Úgy képzeld el ezt, mintha egy szobában lennél, háttal a nyitott ajtónak és üvöltözöl egy falra festett képpel. Közben pedig a szellemi vezetésed ott áll a hátad mögött…
A düh rezgéséből lehetetlen meghallani a szellemi vezetés hangját, mert hangosan zakatol az elme, a szellemi vezetés hangja halk, nyugodt és nagyon erős pozitív érzést kelt maga a kapcsolódás. A megoldás az, az elmét el kell csendesíteni. Erre két megoldás van, az egyik a düh levezetése, kitombolása, plusz a gyerekkori elakadások feldolgozása. A másik fontos dolog amit fejleszteni lehet és érdemes, a koncentráció, a belső önfegyelem növelése. A szellemi vezetésed nem feltétlenül a szívcsakrán át lép be. Jóval többször fordul elő, hogy a korona csakrán keresztül jön le az energia és az információ. Már amennyiben belefér a fejedbe… Ehhez lecsendesedett, kiürült állapotra van szükség. Van akinél a legmélyebb negatív mélyponton jön ez létre, amikor az egó teljesen feladja a küzdelmet. Tévedés tehát, hogy a düh, a harag a legnegatívabb állapot. A düh kétségbeesett, destruktív vagyis romboló módon kifejezett segítségkérés. A gyerekkorban megélt helyzetekben elfojtottad a dühödet, csalódottságodat és a szomorúságodat, hogy megfelelj a szüleid elvárásainak és ez most áttevődik egy ál spirituális küzdelembe. Miért mondom, hogy ál spirituális? Azért, mert ez egyfajta menekülés, álomvilág kergetése. Egy álom, ahol ha a kapcsolódás létrejött, hipp-hopp eltűnnek a problémák. Közben érzed, ez azért erősen sántít. Igazából itt aki hárít, az Te vagy. Azt érzed, a szellemi vezetésed elfordíja a fejét. Neked kell a benned élő, szorongó, önbizalom hiányos, dühös Belső Gyermeked felé fordulnod… Ezt nem teszed, inkább agyalsz, görcsölsz, a hogyan tudnék könnyen pénzt keresni problémán… Ahogy anno a szüleid is többet foglalkoztak az anyagi gondjaikkal, mint veled…
Valóban működik, ha sikerül magunkat a valódi öröm és hála rezgésébe emelni, ez őszinte és erős, akkor a bevonzás akadálymentes. Amikor rá tud nyílni a szívünk az örömre. Érzed és tudod, itt erős blokkjaid vannak, ezeknek a blokkoknak a feloldása szükséges, ez bizony munka, időigényes és sokszor kemény feladat. Zökkenőkkel :-)

  

 

Kedves Kati! Nekem van egy “rögeszmém?” az eladással kapcsolatban. Sok szép dolgot horgoltam, és szeretném eladni. Ez nehezen megy, mondjuk úgy, hogy sehogy. Az jár az agyamban, hogy én “nem tudok eladni semmit”. Próbálom elhinni, hogy nem így van, de még nem jöttem rá, hogyan kellene megfogalmaznom. Tehetetlen düh érzése uralkodik el rajtam, amikor erre gondolok. Azt érzem, mintha szándékosan nem is akarnám, hogy sikerüljön az eladás (pedig nagyon kellene a pénz) …

Válaszom: Amikor felismerjük, érezzük, “mintha szándékosan nem is akarnám ” a sikert, ez az jelenti, van egy részed, aki valóban, belül nemet mond. Ha ennek a résznek a tudatosítása, megértése és meggyógyítása elmarad, a pozitívba fordítás eredménytelen. A pozitív, erőt adó kijelentések használata akkor eredményes, ha a nagy sorsminták fel vannak oldva, vagyis az életed a megfelelő irányba halad, ezt a haladást segíti elő. Másik fontos jele annak, hogy sorsforgatókönyvet kell megismerni és felülírni az pedig a düh. Az érzelmi reakció ereje megmutatja, az elakadás mekkora. Miért vállal be valaki egy ilyen sorsforgatókönyvet, sikertelen vagyok? Mert valakinek a sorsát követi a családban. Amikor tehetséges, szorgalmas, intelligens emberek hosszú távon sikertelenek, sorsforgatókönyvről beszélünk, mert mások könnyebben túllépnek a kudarcokon, egyszerűen amikor felismerik valami nem megy, elengedik és más dologba kezdenek. A Hellinger Családállítás megmutatja, kinek a nehéz sorsát cipeled. Érdekes volt számomra a kérdésed, mert első reakcióm az volt, vesznek-e az emberek ma kézzel horgolt dolgokat. Itt kibújt belőlem a kereskedő énem. Felmentem a meska.hu és a vatera.hu oldalra és azt láttam, bizony az igényes kézimunkáknak szép ára van. 
Ez meggyőzött arról, hogy a minta az az, a többieknek jár, neked pedig nem… Tanács a tapasztalt kereskedőtől, kettő dolgot gyakorlati szempontból érdemes átgondolni, az egyik, mit keresnek az emberek most. Olyan gyönyörű horgolt karácsonyi angyalokat láttam, hogy tátva maradt a szám. Játékfigurákat, babacipőket… A másik, hogy hol, milyen formában adod-e el. Mert meg tudsz keresni üzleteket, hozhatsz létre saját boltot a vaterán, a meskán.

Tehát az átfordítás:

Felismertem, hogy elakadtam. Ennek a feloldásához megkeresem és elfogadom a segítséget. Feloldom azokat a belső akadályokat, amik miatt belül eddig elutasítottam a sikert. Szükségem van a pénzre és bevonzom azokat az embereket, akiknek a horgolásaimra szükségük van. Hasznos és szép dolgokat készítek, a munkámat örömmel végzem és az emberek örömmel vásárolnak tőlem.

 

 

Szia! A kérdéseim a következőek:

Hogyan definiálod azt hogy megnyílás és önfeltárás?

Milyen módon fejezed ki ezt a mindennapokban?

Válaszom: a tudatunk gömb alakú. A megnyílás azt jelenti, a gömb tágul, a tudat tágul, kiindulási pont az, amiről most az gondolom én vagyok. A tágulási folyamat az, hogy lefelé és felfelé is nyitok. Lefelé nyitás azt jelenti, hogy a negatív csoportba sorolt emberi érzéseimet plusz az állati ösztöneimet megismerem, átváltoztatom vagy elengedem. Felfelé nyílás azoknak a képességeknek, tudatosságnak, energiáknak a befogadását, megismerését és használatát jelenti, amiről az mondjuk isteni. Megnyílás azt jelenti az ön-korlátozásainkat feloldjuk. Lassan és biztosan, megfelelő ütemben.

Önfeltárás önmagában öncélú. Megismerni mélyebben önmagam, ennek számomra célja és eredménye van. Azt jelenti, hogy azokat a személyiség részeimet, amelyeknek a tudatossága lemaradt, fejlesztem egészen addig, amíg be tudom illeszteni a személyiségembe és meg tudom haladni. Konkrétan ez azt jelenti, hogy felismerem például a játszmáimat. A emberi játszma azt jelenti, szükségem van például figyelemre, szeretetre, segítségre és ezt a múltban megtanult, beprogramozott módon megszerzem. Ahelyett hogy megnyílnék arra, hogy a másik ember ezt magától adja. Igazából mindegy, hogy kitől kapsz, azt, hogy egy vágy teljesülését időhöz, konkrét emberekhez és körülményekhez kapcsoljuk, magát a zártságot jelenti.

Mindennapokban hogy fejezem ki. Amikor kapcsolódok egy másik emberhez, vagy egy csoporthoz, keresem azokat a megoldásokat, amelyek a részt vevők számára pozitív eredményt adnak. Pozitív azt jelenti, a lelki fejlődést elősegíti az enyémet és a többiekét. Emelem a másik embert, amennyiben lehetséges, ha nem tudom emelni, elengedem.

Amikor egy másik ember kapcsolódik hozzám, az első dolog, hogy érzékelem, milyen rezgésben van, vagyis a meghatározó érzése a pozitív tartományban van, vagy a negatívban. Negatív emberi érzéseink, mint a szégyen, a félelem, a harag, a düh, a tehetetlenség, a büszkeség mind más és más okból keletkeznek és más és más módon oldhatóak fel. Megfigyelem önmagam, milyen belső reakciót adok. Érzem-e, hogy lehúz, vagy sértettséget érzek, beaktivál-e valami belső veszteségemet. Ha a reakciómról felismerem negatív, el lehet és kell vonulni meditálni. A párom például segít ebben, mert jelzi, amit most csinálsz ez nem segít. Ha a reakcióm pozitív, tehát érzem azt, tudom adni azt az energiát, pozitív hozzáállást, ami a megoldás megszületését elősegíti, vissza jelzem a másik embernek, a negatív tartományban vagy, keressük együtt a pozitív megoldásokat. Az a pozitív, ami a rendelkezésünkre áll, amiből építkezni lehet. A figyelem fényét átteszem arra, mi az, amink van és ebből mit, hogyan és mikor építsünk fel.

Önfeltárás belép mint fontos munka, mert oldani kell azokat az önkorlátozásokat, önsorsrontó mintákat, amik blokkolják vagy negatív irányba viszik azt, hogy a bennem lévő energiát a magam és a mások fejlődésének a szolgálatába rendeljem. Tehát minek, kinek adsz energiát és hogyan szerzel energiát? Ez nagyon fontos kérdés. Aki felfelé, a felsőbb én felé nyitni tud, az bőségesen kap energiát és tudást. Erről írok majd bővebben, milyen módon blokkoljuk a kapcsolódást és hogyan oldható fel. A lefelé nyitás azt jelenti hívd elő azokat a részeidet, akik energia hiányosak, tudatlanok, sérültek. Ehhez bőségesen kapunk tükröket a többi embertől. Másik része, ami fontos, hogy a pozitív energia csere a mindennapjaimban legyen jelen. Tehát adni kell az elismerést, a pontosan és konkrétan megfogalmazott dicséretet, megosztani az örömöt, amit a másik ember fejlődése jelent, kifejezni a hálát, lelkesíteni az embereket, humorizálni, hogy a nevetés gyógyítson. Vigasztalni, meghallgatni és csendben maradni, ha erre van szükség. Ki kell fejezni, ha a negatív tartományban vagyok, félek, szomorú vagyok, tehetetlennek érzem magam. Megkérdezni a másik embert, tud-e, akar-e, az ő dolga-e nekem ebben segíteni. Ezzel példát mutatsz, emberből vagy, felvállalod az érzéseidet, extra előny, ha megkapod az útmutatást és a segítséget. Kifejezed, szomorú vagy és ölelésre vágysz. Kifejezed, hogy dühös vagy, tudva azt hogy ez egy rosszul megfogalmazott segítségkérés. Nagyon fontosnak tartom, elsőrendű munka és feladat számomra és azoknak az embereknek a számára, akiknek az életfeladata a gyógyítás, segítés területén van, hogy a saját energia szintedet, belső egészségedet, saját belső fényedet kell a a legfontosabbnak tartani, első helyre helyezni, mert a belső telítettségből és bőségből könnyedén, spontán tudsz adni. Megtartani és ápolni azokat az emberi kapcsolataidat, amelyek támogatóak. A megnyílás, amikor természetes, akkor a belső bőségből fakad, bevonzza azokat az embereket, akik megnyílnak a befogadására.

 

 

Szia Kati! Anyaképen dolgozom, pszichodráma csoportban és egy másik vonalon is. Elég bonyi a családi helyzet otthon… Anyámnak vannak pszichés problémái, vannak disszociatív filmszakadásai. Apám mindig arra tanított, hogy a hazugság nem jó dolog, ennek ellenére a családi mechanikánk legmarkánsabb alapja ez az évtizedes hazugság, amit kötelesek vagyunk támogatni mind. Hogy minden rendben van, gyakorlatilag bármit csinál az anyám, mindent elnézünk neki… Nem veszünk róla tudomást. Ez a dolog engem most már olyan szinten irritál, hogy kevés időt tudok tölteni anyámmal és neki ez fáj is, mert érzi, hogy nincs köztünk kapcsolódás. De számomra ez az egész túl nehéz és túl megterhelő és nem is értek vele egyet. Igazából haragszom is apámra, amiért nem tett semmit azért, hogy nekünk egy normális anyánk lehessen. (persze tudom, hogy mindennek oka van és látom, mire volt jó nekem ez az egész, de az érzelmi szinten mégis megvan ez az ellenállás és düh) Nem akarok teljesen elhatárolódni a családomtól. De velük lenni is nagyon nehéz nekem. Ez a problémám most.

Válaszom: ez egy megakadt gyász folyamat, ahol a düh szakaszban tartasz.
Át kell élni és meg kell gyászolni a veszteséget azért, amit nem kaptál meg
vagyis a stabil, igazi, felnőtt anyát. Akire támaszkodni lehet, akire felnézni lehet. Gyászolni egyetlen módon tudunk, ha kiengedted a dühödet, sírni kell,
megélni az elfojtott érzéseket. Igyál vizet, plusz használd a fürdés, zuhanyzás gyógyító energiját, kitisztul. Fogadd el, ennek a feldolgozásához idő kell.
Van még egy gyakorlat amit érdemes megcsinálni, ha azt érzed rád raktak valamit, amit cipelsz, itt maga a súly, a “tegyünk úgy, mintha normális család lennénk”. Erre Hellingeres oldást javaslok, ami azt jelenti, ebben az esetben, az apával ezt rendezni kell, letenni azt, amit elvárásból rád rakott.

 

“Szia Kati! Egy nagy kérdés nem hagy nyugodni. Azt mondják, hogy mi magunk teremtjük a valóságunkat.
Ha ez így van, akkor én nem tudom, miért lavíroztam bele magam ebbe a fenntarthatatlan helyzetbe.
Néha úgy érzem, szétszakadok ” Ezt a kérdést skype terápiás beszélgetés után kaptam, a kérdező hozzájárulásával most közre tudom adni, fontos kérdést feszegetünk :-)

Válaszom: van aki teremteni tudja a valóságát és van aki sodródik. Olyan ez, mint egy csónak az Élet folyóján, fogod-e az evezőket? Ha valaki sodródik, akkor mások teremtik az ő valóságát. Más mondja meg, hol dolgozz, mit csinálj, kivel legyél együtt és kivel nem. A valóságunk teremtése pozitív agressziót jelent. Ez azt jelenti, meghatározzuk az Életünket, így, nagybetűsen. Aktívan hatunk a Világra. Kijelöljük a határainkat, ahelyett hogy mások rángatnának, tologatnának, taszigálnának, vagy éppen kihasználnának bennünket. A pozitív agresszió lényege, hogy olyan módon használjuk az erőnket, ami nekünk és másoknak is a javára válik. Olyan megoldásokat keresünk, ami a helyzetben lévőknek a lehető legjobb. Van amikor az ellentétes érdekek miatt ez kivitelezhetetlen és itt lép be a prioritás. Ki a legfontosabb? Nyilván Te, mert ez a Te életed. Hozz létre egy sorrendet, ki a második, harmadik és így tovább. Dolgozz ezzel, amíg belül harmóniában érzed magad. Ha Te jól vagy, az mindenkinek, akinek igazán fontos vagy, a javára válk. És persze neked is  :-)  Elsősorban  :-)

 

Szia Kati! Mit kezdjek a teljesítménykényszerrel és a bántó kritikával? Válaszom: kétféle elvárás létezik, teljesíthető és teljesíthetetlen. Igazából ez ennyire egyszerű, a teljesíthető elvárásokat teljesítjük  :-)  Nagyon fontos a feloldásában az, tudatosan figyeld meg, milyen érzelmi reakciót adsz. Mivel az egó védekezési reakciói automatikusan hárítanak, elfojtanak, bagatellizálnak és vissza projektálnak ( ez a másik baja, né milyen idióta  :-) érdemes meditációban átdolgozni a helyzetet. Ha az érzelmi reakció düh, harag, ez azt buktatta ki, haragszol magadra mert elfogadtál és belsővé tettél egy teljesíthetetlen elvárást. Ha a reakció szomorúság, akkor egyértelműen fáj, mégpedig nagyon fáj, hogy ez a helyzet igazságtalan. Na most a harag esetén át kell dolgozni a belsővé vált lehetetlen elvárásokat. Hiszen fejlődünk, gyógyulunk, tisztulunk. Elbukunk és újra felállunk. Az igazságtalanság miatt érzett szomorúság kifelé történő kommunikálása nagyon fontos. Mondd ki, ez nagyon megsebzett és mondd ki, miért. Ha tisztán és nyíltan kifejezed az érzéseidet, felvállalod magad, a másik kétféleképpen reagálhat. Vagy emel, vagy elnyom. Ezt érezni fogod. Emel, ha ki tudja mondani, sajnálom. Emel, ha látod rajta, szeretne a helyzeten változtatni. Ha viszont bármilyen olyan reakciót ad, ami még beljebb nyom a fájdalmas érzéseidbe, akkor lépj legalább egyet hátra. Vagy többet  :-) Mert ebben a játszmában csak veszíthetsz. Mert ez arról szól, a másikat a Te fájdalmad nem hatja meg, empátiára képtelen. Csűrheti, csavarhatja és a végén ki tudja hozni, hibás egyedül Te vagy. Ekkor kimondhatod, az egyetlen hiba, amit elkövettél, az volt, hogy hittél abban, ebből jól jöhetsz ki. Igazából mindegy, mennyire megtépázva jössz ki belőle, a lényeg, hogy feladod, hogy megfelelj teljesíthetetlen elvárásokkal szemben. A másik ember lelke látja a lekedet, ha viszont az egó uralkodik, onnantól a saját belső problémáit vetíti ki rád és benned kritizálja.

Bogárfóbia oldása lassú lépéses vezetett meditációval

A kliens, nevezzük Annának, bogárfóbia problémával fordult hozzám. Előtte már más problémákra oldottunk együtt, egyik előző életes utazása során derült ki, valamikor régen beásták őt a földbe és úgy halt meg beásva, a feje volt csak kint és hát jöttek a bogarak… A rovaroktól való félelme olyan erős volt, hogy a teszt kérdésre, mit tenne, ha a fürdőszobája tele lenne bogarakkal, azt válaszolta, hangosan sikoltozva rohanna ki az utcára és segítséget hívna. A gyakorlatot skype-on vezettem, körülbelül egy órát vett igénybe. A fóbiák hátterében előfordul, hogy előző életes tragédia áll, viszont a fóbia oldó gyakorlatot reinkarnációs utazás nélkül is eredményesen lehet alkalmazni, ha valakinél még az előző életeibe való utaztatás nem javasolt vagy pedig kora gyerekkori trauma hozta létre a fóbiás reakciót. A lassú lépéses gyakorlat eredményesen használható a fóbiák mellett a pánikrohamok feloldására is. A terapeuta felelőssége, hogy pontosan és óvatosan mérje fel, mennyi idő és hány beszélgetés szükséges a teljes feloldáshoz.
Először elmondtam Annának, hogy mi a gyakorlat lényege, vezetem a meditációt, a képben viszont neki egyedül kell a problémát megoldania, anélkül, hogy valakitől segítséget kérjen. Lépésről lépésre oldjuk ki a fóbiát, minden egyes lépés között szünetet tartunk, elmondom, a következő lépés mi lesz pontosan és visszajelez, mikor mehetünk tovább, a szünetekben semleges témákról beszélgetünk. Minden egyes lépés sikeres megtételét megünnepeljük, tudatosítjuk, hogy ez haladás, ezzel átélheti a képes vagyok és a képessé válthatok mindent meggyógyító erejét. Az induló kép az volt, ő a szobájában ül és tudja, hogy a fürdőszoba tele van bogarakkal. Erre az volt a reakciója, kirohan az utcára. Többször ismételtem, ez egy gyakorlat, ezzel kezelhetővé vált a félelem. Elképzelte, ahogy kirohan az utcára. Ekkor javasoltam, menjen el egy boltba, ahol minden eszközt és védőfelszerelést beszerezhet. Teljes űrhajós ruhát és több doboz rovarirtó spray-t vásárolt, utána visszatért a lakásba. Itt tartottuk az első szünetet, jeleztem, a következő lépés az lesz, hogy egy centiméteres résre nyitja az ajtót és utána villámgyorsan becsukhatja. Néhány perc beszélgetés után jelezte, készen áll a második lépés megtételére. Felvette az űrhajós cuccot, kezében a spray-vel kinyitotta résnyire az ajtót majd villámgyorsan visszacsukta. A fürdőszobából néhány bogár a szobájába bejutott, ezeket lefújta. Erre a második lépésre is nagyon erős félelem reakciót adott, jöhetett tehát a következő szünet. Elmondtam, a következő feladata az lesz, az ajtót tíz centire nyissa ki. Miután ezt jól megoldotta, lépésről lépésre nyitott nagyobbakat az ajtón, utolsó lépésként be  tudott menni a fürdőszobába, ahol átélte, nyüzsögnek a bogarak, a fejére is ráesnek. Viszont a védőruha megvédi. Végül sikerült kiirtani az összes bogarat, boldogan kitakarított. Zárásként kértem, ezt a sikerélményt, fogadja be magába, ünnepelje meg a bátorságát és az ügyességét.

Későbbiek folyamán visszajelezte, hogy a bogárfóbiája végleg elmúlt és a kényszercselekvései, mint takarítás, rendcsinálás, tisztaság mánia is sokat javultak. Most költözik éppen egy nagyobb és szebb lakásba, a kimerítő csili-vili takarítás helyett tud tanulni, relaxálni, meditálni, kipihentebb és kiegyensúlyozottabb, összességében az életminősége jelentősen javult.